tojásos halkrém

tegnap este valami kennyérre kenhetö valamire lett étvágyam. talán csak azért, mert volt még egy darab kenyerem a hét elején sütöttböl, amit sajnáltam volna nem megenni. viszont megenni csak pirítósnak lehetett. eszembe jutott, hogy a múltkor a húgommal csináltunk egy jó kis tojásos-szardíniás krémet. számomra ez teljesen új volt, valahogy a tojáskrémek kimaradtak eddigi életemböl. viszont nagyon ízlett. csak arra nem emlékeztem, hogyan is készült. annyit tudtam, hogy jó sok fött tojás kell hozzá. nálam a 3 tojás már soknak számít. akármilyen tojásos ételböl (akár fött lágy tojás reggelire, akár tükör tojás, vagy akár rántotta az egy darab elég szokott lenni, ha néha kettöt eszek, az meg már böven elég). tegnap feltettem a mondott 3 tojást föni, aztán keresgéltem, hogy mit is lehetne még a krémbe beletenni. majonézes tojáskrém? zsidótojás? se majonéz, se libazsír nem volt itthon.

így aztán maradt egy kis doboz olajos szardínia (olaját leöntve), egy fej vöröshagyma és egy fél doboz brunch. mindezt egy késes robotgépben, aprítottam, sóztam, borsoztam, paprikáztam, petrezselymeztem:

péntek esti menü

a múlt pénteken egy nagyon kedves barátomnál voltam vacsorázni. gyorsan fel is tettem néhány képet azzal a szándékkal, hogy majd a hétföi ebédszünetben megírom a recepteket hozzá, aztán annyi minden történt, hogy sikerült teljesen elfeledkeznem róla. ezért csak ma pótolom.

elöételként volt egy nagyon finom padlizsánkrém. amilyen egyszerü, annyira nagyon-nagyon finom volt. a titok szerintem a kiváló minöségü olivaolajban rejtözhetett, na és persze abban, hogy sok figyelemmel, vagy még inkább odaadással készült.

hozzávalók 2 éhes ember részére:

2 közepes méretü padlizsán

(megmosva, villával a tetjét megszurkálva, 200°C fokon jól megsütve, kb. másfél óra)

1 közepes méretü vörös/ lila hagyma (reszelve)

olivaolaj

1/2 csokor petrezselyem

só, bors

díszítéshez néhány apró paradicsom és zöld olivabogyó

az elkészítési módját ugye nem kell leírni?

péntek esti menü: lazacfilé petrezselymes fokhagymával

a rukkolás-madárbegyes saláta paradicsommal, egy kis olivaolajjal, citrommal, sóval, borssal megbolondítva kellemesen friss kíséröje volt a lazacfilének, amely a serpenyöben való sütés után egy petrezselymes fokhagymás takarót kapott.

hozzávalók 2 (még mindig éhes) ember részére:

2 friss lazacfilé

(bármilyen más halfilével is lehet készíteni)

olivaolaj

1 fokhagyma-gerezd

1 csokor petrezselyem

kb. 3 ek olivaolaj

1/2 citrom leve

só

a fokhagymát vékony szeletekre vágjuk, hozzáadunk egy kevés olajat, ecs csipet sót és egy mozsárban teljesen szétnyomkodjuk (péter ezt remekül tudja mozsár nélkül: egy kis fa vágódeszkán nyomkodja szét a fokhagymát egy fa húsklopfoló fejével - de aki ezt még nem látta, annak nehéz lehet elképzelni, így én javaslom a mozsarat). hozzáadjuk az apsóra vágott petrezselymet, a fél citrom levét és annyi olajat, hogy egy kenhetö masszát kapjunk.

a halfilét egy teflon serpenyöben közepes hömérsékleten megsütünk (nagyságától függöen max. 4-5 percig oldalanként, a megsült oldalt picit megsózzuk), elömelegített tányérra szedjük és a petrezselymes fokhagymával "betakarjuk". az asztalnál lehet még ízlés szerint sózni, borsozni. friss kenyérrel és salátával élvezzük.

péntek esti menü palacsintával

a menü sárgabarack-lekváros palacsintával zárult. a palacsintának az volt az érdekessége, hogy ez volt a világ legkissebb palacsintaadagja: 2 személyre 2 darab palacsinta. de így is nagyon finom volt. és többet nem is bírtunk volna megenni.

csak itthon vettem észre, hogy a fél citrom, mindegyik fényképen rajta van. félreértések elkerülése végett közlöm, hogy egészen biztos vagyok benne, a citrom a palacsintának nem volt alkotó eleme;-)

hozzávalók két (már egyáltalán nem éhes) ember részére:

1 tojás

annyi liszt, amennyit "felvesz"

(tudom, ez a halála mindenkinek, aki pontosan tudni akarja, mennyi is az annyi)

egy kevés tej

icipici csipet só

kevés vaj (a kisütéshez)

finom sárgabaracklekvár

ricottás diós farfalle egy kis zölddel

ez a vacsora a véletlen vagy inkább a kényszer szülötte. létrejöttét köszönhette egy már két napja lejárt ricottának és két nagyon éhes embernek.

mialatt felfött a tésztának való víz, szétnéztem a hütöben és a következöket találtam:

egy marék zöld-saláta-keverék tegnapról (spenót, rukkola és egy piros színü saláta, aminek nem tudom a nevét)

két paradicsom

két szelet marhasonka

a megfött farfallét még forrón összekevertem a ricottával és egy kis olivaolajjal. rádobtam a felkockázott paradicsomot és az zöld salátát. sóztam, fehér borsot tekertem rá és megszortam egy kis pirított dióval és a felkockázott marhasonkával.

annyira finom lett, hogy biztosan nem ma készítettem utoljára.

vérnarancsos tiramisu

ízbolygónál láttam a narancsos tiramisu receptjét. nem vagyok kimondottan tiramisu-fan, de a krémes recept a kicsit savanykás naranccsal nagyon kívánatosnak tünt. mivel éppen néhány vérnarancs várt a konyhában feldolgozásra, kézen fekvö volt, hogy én vérnarancsos tiramisut fogok készíteni. a narancsok ennek szerintem nagyon örülhettek, mert a narancsból nálunk normális esetben csak narancslé lesz. ettöl eddig csak egyetlen kivétel volt: talán kétszer egy évben kacsamell mellé kerültek köretnek.

a jövöben viszont reszkessetek narancsok: belöletek (vér)narancsos tiramisu készül majd!!!

a receptet nem írom le, ugyanúgy készítettem, mint ízbolygó - csak vérnarancsból.

cékla-saláta

valamelyik gasztroblogon láttam egy céklás saláta- receptet. napokig járt a fejemben, de mire odajutottam, hogy elkészítsem, nem emlékeztem rá, kinél láttam és pontosan mi is volt benne. annyit tudtam, hogy cékla, alma, dió és balzsamecet tutira volt a hozzávalók között.

én így készítettem:

1 fött cékla

1 közepes alma

1 marék pirított dió

az öntethez:

2 ek balzsamecet

3 ek szölöolaj

1 tk fügemustár

1 tk méz

só, bors, örölt chili, örölt gyömbér

a céklát és az almát felkockázom. az öntethez való egy csavaros (lekváros)üvegben alaposan összerázom, majd a céklás almához adom. jól átkeverem, hogy mindenhova jusson a az öntetböl és legalább egy órára a hütöbe teszem, hogy az ízek összeérjenek. tálaláskor megszórom a pirított dióval és egy szelet csíkokra vágott marhasonkával (ami ugyan nagyon finom volt, de a saláta nélküle is kiváló lesz).

annyira finom, hogy én már többször készítettem a munkahelyre is - jól bírja a "szállítást" a bicikli csomagtartójában is.

XXII.VKF!!! mindent bele!

paradicsomos káposzta

(hús nélkül)

nagyon örültem zsuzsa kiírásának. egyrészt gyakran (és szívesen) készítek egytálételt. másrészt nagyon szeretem benne, hogy mindig éppen azt lehet bele tenni, ami éppen otthon van és nem kell nagyon készülödni, bevásárolni hozzá. mivel az egytálételeket mindig "fejböl" fözöm, így soha nem készül kétszer ugyanaz. ez alól talán csak egyetlen kivétel van: a paradicsomos káposzta, amelynek elkészítése annyira egyszerü és olyan kevés minden kell hozzá, hogy sikerül mindig ugyanolyan finomra csinálnom.

hozzávalók 4 személy részére:

1 nagy fej hagyma

4 ek olaj

1 fej fehérkáposzta

20 dkg gersli (árpagyöngy)

1/2 tubus sürített paradicsom (vagy két kicsi konzerv)

só, köménymag, babérlevél, bors, ízlés szerint csípös paprika, petrezselyem

az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre párolom, hozzáadom a csíkokra vágott fehérkáposztát, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, hozzáadom az árpagyönygöt, paradicsompürét, a sót, köménymagot, babérlevelet (ízlés szerint csípös paprikát) és kb. egy óra alatt puhára fözöm. néha megkeverem és ha szükséges öntök még hozzá egy kevés vizet, ha szükséges kicsit "utána sózom". tálaláskor friss borsot tekerek rá és meghintem egy kevés petrezselyemmel.

én nagyon szeretem csak úgy magában, akár hidegen is képes vagyok "rájárni". ha férfi is eszik belöle, lehet tenni rá egy szelet sült húst, vagdalthúst;-) az én párom nagyon örült a vegetáriánus változatnak (tofus tönkölybúzás szelet):

tarhonyás hús vagy magyar kuszkusz?

kedvelt menzai emlékeim egyike. és bár egyes szakácskönyvírók véleménye szerint a mai napig magyar családok mindennapos eledele, valahogy nálunk otthon régen sosem volt. nagymamámnál sem. söt mi több, még én sem föztem soha. a mai napig. kicsit meg is sértödtem (de igyekeztem palástolni), amikor párom hazaérve, belekukkantva az edénybe azt kérdezte: "kuszkusz lesz vacsorára?". nem igazán az sértett meg, hogy nem ismerte fel a magyar tarhonyát (németül: eiergraupen), mint inkább az, hogy pont tegnap este ettünk tényleg kuszkuszt. ez kicsit olyan, mintha a borsót a mákkal keverné össze valaki, nem? ezen azért hamarosan túltettem magam, föként azért mert már nagyon éhes voltam. így aztán gyorsan megterítettem, fényképeztem és már ettük is az elsö adagot.

amikor a repetát szedtem a tányyérba megkérdeztem a páromat, hogy uborkát is kér-e még. mondta, hogy igen, de már akarta is kérdezni, hogy azt minek vagdaltam így be. mondtam, hogy azért, mert jobban mutat a képen. udvariasan közölte, hogy ha nem lenne muszáj, akkor a második adakot "nem-bevagdalt-uborkával" kérné.

hozzávalók 4 személy részére

4 dkg olaj

1 nagy fej hagyma

pirospaprika, ízlés szerint lehet csípös is

só

1 tk örölt kömény (elhagyható, de szerintem sok pörkölt jellegü ételhez illik)

60 dkg csirkemell

4 dkg olaj

25 dkg tarhonya

a hagymát egy kevés olajon megpírítottam, az edényt a tüzröl levéve pirospaprikát és egy kevés vizet adtam hozzá. visszatéve a közepes lángra, rádobtam a kockákra vágott csirkemellett, megsóztam, "köményeztem" és annyi vizet öntöttem alá, hogy ne égjen oda, hanem pörköltszerüen süljön.

egy külön serpenyöben felforrósítottam az olajat és a tarhonyát ügyesen kevergetve megpirítottam, majd hozzáadtam a pörkölthöz. felöntöttem annyi forróvízzel, amennyi jól ellepte és legalacsonyabb hömérsékleten 20 perc alatt készre föztem. a kikapcsolt tüzhelyen én még 5-10 percig állni hagytam, úgy lett tökéletes az íze és a konzisztenciája:

csokitorta amerettivel

ez egy igazán jó "maradékfeldolgozó" és sütésnélküli csokoládés torta. szigorúan csak csokifüggöknek, akiknek mindig  van egy rakás jó minöségü keserücsokoládéjuk á konyhaszekrény legmélyén - ki tudja mikor lehet rá szükség alapon.

 

hozzávalók (egy 24 cm-es tortaformához)

"tészta"

10 dkg babapiskóta

10 dkg amaretti (=olasz mandulás keksz)

7,5 dkg olvasztott vaj

töltelék

45 dkg keserü csokoládé (min. 60%-os)

6 dl tejszín

5 cl amaretto

(ha gyerekek is esznek belöle keserümandulaaroma)

díszítéshez

kakaópor (cukor nélküli, ún. holland)

kevés porcukor

1 dl tejszín (én tejhabbal helyettesítettem)

6 amaretti

a babapiskótát és az amerettit egy zacskóba tesszük és sodrófával apróra törjük.  a kapott morzsalékot a felolvasztott vajjal alaposan összekeverjük és a sütöpapírral kibélelt tortafromába simítjuk.

a csokoládét felaprítjuk és vízfürdö felett megolvasztjuk. a tejszínt felverjük, hozzáadjuk az amarettot és óvatosan belekeverjük a felolvasztott csokoládét. a krémet rátesszük a tésztára, elsimítjuk és legalább 4 órára (meg jobb egész éjszakára) a hütöbe tesszük.

tálaláskor meghintjük a kakaóporral és porcukorral, a felvert tejszínhabbal és egy-egy félbevágott amarettivel díszítjük. én a tejszín helyett (nehogy már annyi kalória legyen benne! - felkiáltással) tejhabbal díszítettem.

én ugyan a receptet olvasván rögtön gondoltam, hogy nagyon tartalmas (értsd: nem diétás) lesz, de hogy ennyire! amilyen egyszerü, annyira finom, kellö nagy étvágyú közönség/ vendégsereg  hiányában legközelebb a receptet "negyedelni" fogom és egy mini-tortaformában készítem.

töltött karfiol

pár héttel ezelött gergely anikó "culinaria ungarn" címü könyvében olvastam elöször a töltött karfiolról - mint magyar specialitásról. jól el is csodálkoztam rajta, mert én még sosem hallottam róla. gyorsan átfutottam a receptet és kipróbálásra érdemesnek minösítettem. ez röviddel karácsony elött történt és annyira finom lett, hogy tegnap (az eredeti recepten kicsit változtatva) ismét megcsináltam.

recept:

1 közepes méretü karfiol

25 dkg sonka

3 dl tejföl

6 dkg vaj

4 tk liszt

10 dkg parmezán

só, bors, szerecsendió

a félpuhára fözött karfiolt kicsit a felénél magasabban keresztben elvágom.

a sonkakockákat összekeverem 1,5 tejföllel és ezzel töltöm meg a karfiolt, ráteszem a tetejét.

egy serpenyöben felolvasztom a vajat és hozzákeverem a lisztet, majd felöntöm annyi karfiolos fözövízzel, hogy egy ne túl sürü levet kapjak. ehhez hozzáöntöm a maradék tejfölt, ízlés szerint sózom, borsozom, adok hozzá szerecsendiót és a reszelt parmezán felét. szépen lassan ráöntöm a karfiolra, majd a maradék parmezánnal megszórom. közepesen forró sütöben 30 perc alatt szép pirosra sütöm.

rizzsel, petrezselyemmel megszórva tálaltam.

sajtos pogácsa

 

ma délután pogácsát sütöttem. ezen biztosan van  aki jót mosolyog, hiszen pogácsát sütni nem ünnepek után szoktak. inkább elötte. hát én vaníliás és gesztenyés kifliket is 29-én sütöttem, lencsét pedig január 2-án föztem. a kiflisütés úgy jött ki, a lencsével pedig úgy voltam, hogy azt úgyis gyakran fözök, nehogy már azon az egy napon múljon a pénzhullás.

a pogácsára a gasztroblogokon keringö szerencsehozó szilveszteri pogácsamalacok hívták fel a figyelmemet. elolvasnám maszatkonyha szokásos pogácsareceptjét, rögvest kedvem lett kipróbálni. a döntésemhez hozzásegített a tegnap óta nem hütö hütöszekrényünk is: egy tejföl, egy vaj  és egy jó darab sajt várt vagy feldolgozásra vagy kidobásra.

hozzávalók:

50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 25 dkg vaj, 1 kisdobozos tejföl, 15-25 dkg sajt ( ízlés szerint), 1 tk só, 1/2 dl tej, csipet cukor

én is kenyérsütőbe pakoltam a hozzávalókat és azzal dagasztattam meg. akinek nincs, az a következőképpen cselekedjen:

az élesztőt, a pici cukros langyos tejben felfuttatjuk. a vajat a liszttel elmorzsoljuk, hozzáadjuk a reszelt sajtot. Közepébe fészket készítünk és belerakjuk a sót, a tejfölt és a felfuttatott élesztőt. egy rugalmas, nem túl lágy tésztát kell, hogy kapjunk. (a hozzávalók minőségétől függően korrigálhatunk egy kis plusz tejjel vagy liszttel).

1 óráig pihentetjük, majd 2 cm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. tetejét tojássárgájával lekenjük, ízlés szerint szórhatunk akár rá még sajtot vagy különböző magokat. tepsire téve még negyedóráig pihentetjük, végül nen túl forró sütőben aranybarnára sütjük.

köszönöm maszatkonyhának a receptet. én annyit változtattam, hogy 35 dkg sima lisztet és 15 dkg teljes kiörlésüt, valamint margarin helyett vajat használtam. tényleg nagyon finom.

KÜLÖNÖS SZILVESZTER.....

....táncol a hóember.....

de szeretnék gazdag lenni, egyszer ...sültet enni...

pekannusskuchen mit karamell

zutaten für eine 26 cm-springform
für den rührteig
150 g pekannusskerne
250 g weiche butter
200 g puderzucker
1 vanillezucker
1 prise salz
1 bio-orange
4 eier (L)
300 g mehl
2 tl backpulver
100 g sahne

für die form
1 EL zerlassene butter
2 EL vollrohrzucker
100 g pekannusskerne

für den orangensirup
2 orangen
75 g zucker
50 ml orangenlikör
zubereitungszeit: ca. 1 stunde
backzeit: ca. 55 minuten
ruhezeit: über nacht

springform vorbereiten
den springformboden mit backpapier belegen, rand schließen. das backpapier mit der zerlassesen butter bepinseln. mit rohrzucker bestrreuen. die pekannüsse kreisförmig am rand beginnen darauf verteilen. kalt stellen.

rührteig vorbereiten
nüsse im elektrischen zerkleinerer fein hacken.
butter, puderzucker, vanillezucker und salz weiß-cremig schlagen.
von der gewaschenen orange die schale hineinreiben. eine orange auspressen
(ca. 50ml).
eier nacheinander unterrühren.
mehl und backpulver mischen, kurz unterrühren.
die feingehackte nüsse, orangensaft und sahne unterrühren.

teig einfüllen, backen
backofen auf 180°C (ober- und unterhitze; heissluft: 160°C) vorheizen.
den rührteig in die springform fülllen, glatt streichen.
auf der zweiten schiene von unten ca. 55 minuten backen.
falls nötig, nach ca. 30 minuten mit einer alufolie abdecken.

sirup kochen
den saft von 2 orangen (ca. 100 ml) und zucker in einem kleinen topf aufkochen
lassen.
unter rühren 3 minuten leicht sirupartig einkochen lassen.
orangenlikör dazugeben, weitere 1-2 minuten köcheln lassen.
von der kochstelle ziehen.
kuchen tränken
kuchen aus dem ofen nehmen und mit einem holzstäbchen mehrmaals einstechen.
den warmen sirup esslöffelweise über den heißen kuchen geben.
30 minuten abkühlen lassen.
kuchen vom springformrand lösen und auf eine tortenplatte stürzen.
über nacht auskühlen lassen.

XXI.VKF!!! Könyvböl fözve

1952, Algír: «Sprentzl Gyula és párja az ebédlöasztalnál ültek. Töltött paprikát készített Aranka Tomival. Arab (pontosabban cherchell-i) – magyar (pontosabban: Baross utcai) kooprodukcióban készült ez a töltött paprika. Bárányhúsból került a töltelék és volt benne fahéj, hisz Tomi szinte minden húsba tett fahajat. Persze a paprika nem olyan volt, mint a magyarországi, méregzöld színü volt, vaskos héjú, szép, de Aranka szerint kicsit ízetlen, füízü volt az algíri paprika. De egyébként a továbbiakban épp úgy készült ez a töltött paprika, ahogyan Aranka kamaszlány korában tanulta a Mamától : hagymával törték át a paradicsomot a léhez, pirospaprika került a rántásba, volt a töltelékben darált hús, só, bors, rizs.» (Bächer Iván : Rötúr, Göncöl Kiadó, 2004, 90.oldal)

Nemcsak Aranka szerint, szerintem is ízetlen, füízü a vastag héjú (holland típusú) zöld paprika (ráadásul keserü), amit errefelé leggyakrabban kapni lehet. Èn ezt a fajtát se nyersen, se fötten meg nem tudom enni. A piros, sárga, netalán narancssárga paprika pedig már csak a színe miatt sem jöhet szóba. Ìgy aztán nálam a töltött paprika csak és kizárólag a jó magyar paprikából készülhet, amelyet nagy örömömre nyár közepétöl szeptember végéig (ebben az évben még október végén is kaptam) a környéki szupermarketekben lehet kapni. Szerencsére szezonon kívül gyakran lehet találni török zöldségesnél is ilyesféle paprikát, így a töltött paprika nálunk gyakran kerül az asztalra:

2 személyre
(a receptet lehet "felszorozni")
4 fehér paprika
200 g darált (bárány)hús
50 g félig készre fözött rizs
1 kis fej hagyma
só, bors, pirospaprika
1 l paradicsomlé
ízlés szerint egy csomó zellerlevél
só, bors
egy csipet fahéj a darált húshoz adva kellemesen egzotikus ízt kölcsönöz

30-35 perc fözési idö, körítésként héjában fött sósburgonya és egy pici cukor + tejföl.az elkészítési módját most nem írom ide, mert ez az az étel, amit mindenki el tud így is készíteni. ha mégsem, szívesen elküldöm e-mailben:-)

rakott krumpli

ugye a receptet nem kell leírni?;-)

XX.VKF!!! Levesre eresztve

Miért van úgy, hogy az ember lánya hetek óta tudja, mi a téma, mégis sikerül addig húzni-halasztani a dolgot, amíg éppen hogy az utolsó pillanatban megírja a receptet...



Az ötlet, ez esetben a leves már régesrégen elkészült. Még egy jó fényképet is sikerült készíteni. Ès nagyon finom lett – a világ leggyorsabb céklalevese, ha a cékla sütési idejét nem számítjuk. Az ugyanis nálam másfél órába telt (akkor jó, ha a céklába szúrva egy villát érezzük, hogy puha). De ezért a lakásban terjengö forró sült cékla illata kárpótolt. Nagyon vicces volt a még meleg cékla héját óvatosan lehúzni. Még sosem csináltam ilyet és a gyerekek örömével vártam, milyen is lesz a sült cékla belülröl. Csodálatos sötétvörös:

Mialatt a cékla sült, hámoztam ugyanannyi krumplit és kockákra vágva egy kevés zöldségalapban puhára föztem. Miközben felkockáztam a céklát (és mielött a “krumplileveshez” adtam), meg is kellett persze a sült céklát kóstolnom. Csodálatosan finom íze volt: olyan “földi” (németül úgy mondják: “erdiger Geschmack” – ha valaki tudja, hogy van ez magyarul, hálásan köszönném) és kellemesen édeskés. Sóztam, borsoztam, tettem hozzá egy pici örölt köményt, majd a botmixerrel és egy kevés tejszínnel, citromlével pépesítettem. Volt a hütöben 4 kis szelet fött pulykamell (az az egészen vékony, amit kenyérre szoktunk enni), amelyeket vékony csíkokra vágva tettem a leveses tányérra, erre mertem a forró céklalevest. A tetejére egy kiskanál natúr-joghurtot tettem és erre a fehér “tartópillérre” néhány egészen vékony szeletke pecorino sajtot (parmezán is jó lett volna), majd megszórtam pirított szezámmaggal. Tényleg csak a szemnek tettem a tányérra egy szál vörös bazsalikom virágot – mert színben jól illik a céklához.

Céklaleves

3-4 egész cékla
3-4 krumpli
6 dl víz
só, bors, örölt kömény
0,5 dl tejszín
1 tk citromlé
4 szelet fött pulykamell
pecorino

pirított szezámmag

Szóval ez volt az a leves, amellyel “nevezni” szerettem volna. Tényleg isteni volt: szem-szájnak ingere. Ès nagyon büszke vagyok rá, hogy 100% saját recept. Ugyan kerestem a szakácskönyvekben és a neten is céklaleves-receptet, de egyik olvasatakor sem éreztem úgy, hogy „wow!“ ezt ki kellene próbálnom. Ìgy aztán nekiálltam és igyekeztem valami jót csinálni.

De most térjünk vissza az elejére: mármint, hogy miért is halogatja az ember lánya.... nos talán azért, mert az utolsó nap még történhet valami. Egy új recept, egy felfedezés, egy „ízrobbanás“, valami, ami aztán mindent a feje tetejére állít és egy új leves-recept megírását követeli. Ìgy történt ez ma velem. Pontosabban egy hete kezdödött: akkor vettem ugyanis egy kis formás hokkaido-tököt. A tegnapi vásárláskor kezembeakadt egy új füszerkeverék: Tök-király (Kürbiskönig). Nem szoktam füszerkeverékeket venni, valahogy nekem mindig gyanúsak, ki tudja mi van bennük. De néha meg szoktam nézegetni öket, hogy lássam, mit mivel jó keverni, mihez lehet enni. Ùgymond ötleteket merítek. Ez a tök-király a következöket tartalmazza: kókusz, só, barnacukor, fokhagyma, gyömbér, kurkuma, paprika, fahéj, kömény, koriander, kardamom, fekete bors, vanília, cayenne-bors. Mindezt tartósító- és adalékanyagok nélkül. Nem tudom, hogyan találta ki valaki, hogy mindezeket a füszereket kombinálni lehet, hiszen legtöbbjük nagyon intenzív ízü. Èn magamtól nem lennék ilyen merész, de ezt a füszerkeveréket megvettem és nem csalódtam. a legeslegfinomabb töklevest föztem ma:

A dolog iróniája, hogy amikor a XX. VKF-kiírást olvastam rögtön a tökleves jutott eszembe – de aztán láttam, hogy a tök valahogy nagyon divatba jött és inkább valami mást szerettem volna kipróbálni. Így jutottam a céklához, amit életemben elöször vettem és föztem (az üvegestöl eltekintve, de azt nem kell fözni). Ha most valaki azt hinné, hogy leveses vagyok, ki kell ábrándítanom: kifejezetten ritkán fözök/ eszem levest;-)

itt van az ösz, itt van újra...

uccu neki...

mától futok. na jó, kocogok. és azt sem igazán kitartóan. egyelöre igyekszem magammal elhitetni, hogy a kitartás majd meghozza a kitartó kocogást. amit egyszer aztán majd futásnak is nevezhetek. a futás pozitív élettani hatásatól eltekintve különösen az alábbiak motiválnak:

1. leadni 1-2 fölös kilót

2. jobb kondició elérése,

hogy egyrészt ne lihegjek úgy mint egy gözmozdony (alapeset), ha hazajövök a negyedik emeletre. másrészt pedig, hogy ne kelljen elökapni az oxigénsátort (ha két teli szatyorral jövök haza a vásárlásból)

3. stressz-leépítés

az itt található írás olvasása után kezdtem el azon gondolkozni, hogy nekem is milyen jót tenne egy kis rendszeres kocogás. némi kis idöre azért szükségem volt arra, hogy lelkileg rákészüljek a dologra. futócipöm, - nadrágom és - pólóm már volt egy néhány évvel ezelötti futókísérletnek köszönhetöen. arra már nem emlékszem, mi miatt is hagytam annak idején abba (biztos lustaságból...). azt mindenesetre már tudtam, hogy én a hajnali (és egyben reggeli nélküli) futást részesítem elönyben. amikor (szombat) reggel megszólalt a vekker, szívesen fordultam volna egyet a meleg ágyban és aludtam is volna tovább. hacsak nem kezdett volna el bennem a lelkiismeret motoszkálni és fülembe duruzsolni, mondván, hogy szeretnék én kitartóan futni, ha mindjárt az elsö reggelen nem pattanok ki az ágyból, hanem kifogásokat kezdek el keresni. amiböl egyébként tényleg van (jó) néhány: reggel hatkor még sötét van, úgy látom a szél is fúj (söt lehet, hogy esik is), minden jel arra mutat, hogy egy másik „kedvezöbb“ napot kellene a kezdésre kikeresni. egyébként is, hogy fogok kinézni e futónadrágban, ami szerintem már rám sem jön. vagy ha rám is jön, akkor holtbiztos, hogy úgy fogok kinézni benne, mint egy kötözött sonka. ráadásul már elöre tudom, hogy maximum 200 méter után csak lihegni fogok...
10 hosszú demotiválással töltött perc után kippattantam az ágyból, belebújtaam a utócipöbe és..... uccu neki... megtettem az elsö (futó)lépéseket. tényleg nem is volt olyan rémes. egy-két lopott pillantás az utcán a földszinti ablakokba és megállapítottam, hogy „wow“ milyen jó sportosnak is tünök. már elöre kiföztem, hogy merre visz majd futós reggelem. és nagy örömömre meg kellett állapítanom, hogy sokkal nagyobb kört tudtam megtenni, mint amennyit elterveztem (a tréning-tervem a “hamburger” által közölthöz hasonló). 40 perc leteltével frissen és nagyon elégedetten tértem haza, ahol párom még az igazak álmát aludta.

töltött paprika

egyik kedvencünk. biztosan nem csak a miénk. tapasztalatom szerint csak akkor jó, ha jó sokat fözök belöle egyszerre. a maradékot remekül le lehet fagyasztani. nálam a töltött paprika csak és kizárólag magyar paprikából készülhet. még szerencse, hogy nyár közepétöl szeptember végéig itt is mindig lehet kapni. egyébként a fött paprikát nem szeretem (kivétel a lecsóban) megenni. így aztán én a töltött papikát úgymond paprika nélkül eszem.

2 személyre

(a receptet lehet "felszorozni")

4 fehér paprika

200 g darált hús

50 g félig készre fözött rizs

1 kis fej hagyma

só, bors, pirospaprika

1 l paradicsomlé

ízlés szerint csomó zellerlevél

só, bors

30-35 perc fözési idö, körítésként héjában fött sósburgonya és egy pici cukor + tejföl.

az elkészítési módját most nem írom ide, mert ez az az étel, amit mindenki el tud így is készíteni. ha mégsem, szívesen elküldöm e-mailben:-)

Túrós-ribizlis kelttészta

VKF! XVIII.

ízbolygó adta a túrós-témát, amitöl az igazat megvallva elsö pillanatban kicsit meg is ijedtem.

Egyrészt, mert itt nem jutok hozzá „rendes“ magyar túróhoz. Másrészt azért is, mert süteményen kívül nem jutott hirtelen semmi más az eszembe, mit is lehet(ne) még túróból készíteni. Sütni pedig nem nagyon szoktam. Pedig (azt mondják) tudok. Röviddel a túrós-kiírás olvasása után eszembe jutott, hogy hiszen éppen nyaralni készülünk. Ha pedig nyaralás, akkor a munkahelyemen esedékes egy „éves-szabadság-elött sütött sütemény“ a kollégáknak (=Urlaubskuchen). Nálunk a cégnél ez egy olyan régi bevett szokás, amelyhez mindenki tartja magát. Persze azért több mint 20 före egy jó kis sütit összedobni nem olyan könnyü. Èn éveken keresztül muffint sütöttem, így itt volt az ideje valami „új“ receptet kipróbálni. Ami ugye gyorsan meg is van, sikerül is elsöre, de finom is – és a kollégák nagy részének remélhetöleg ízlik is. Persze az is jó lenne, ha nem lenne túl édes, kánikula lévén (mármint mielött nyaralni mentünk – egy héttel késöbb az Északi-Tenger melletti nyaralásunkat kellemesen hüvös 17-20 °C-fokban tölthettük. A rendszeres záporok + zivatarok is hozzájárultak, hogy úgy érezzük magunkat, mintha éppen öszi nyaraláson lennénk.) Így aztán le is ültem süteményrecepteket olvasgatni. Amivel aztán el is telt néhány órám. Még tiszta szerencse, hogy nagyon sok sütemény-receptes-szakácskönyvem nincsen. Annyi jó receptet találtam, hogy nocsak. Igyekeztem megjegyezni, mely süteményeket kell majd okvetlenül kipróbálnom. Erre a célra be is szereztem gyorsan egy 22 cm átméröjü tortaformát. Nem mintha nem lenne egy 26-cm-es és egy 18 cm-es. Magától értetödik, hogy az egyik túl nagy, az utóbbi pedig túl kicsi. A 22 cm átméröjüben az volt egyébként a legjobb, hogy egy tetszetös sütemény-receptkönyv is volt hozzá. Vagy a könyvhöz volt a tortaforma. Ettöl eltekintve nekem most egy igazi tepsis süti kellett – a kollégák miatt. Elpakoltam az új tortaformát a receptkönyvvel együtt. Ès tovább kerestem az “IGAZIT”.

Százszónak is egy a vége: találtam egy olyan süteményreceptet , amelyröl már olvasásakor tudtam, hogy EZ az A recept, amit én már mindig is kerestem. Egy kelttésztás recept, amely viszonylag egyszerüen elkészíthetö és nem (annyira) nehéz és édes. Egy kelttészta, amelyböl (nem csak) egy szeletet a nyári melegben is jól esik egy hideg jeges tea mellett elfogyasztani. Ez a kellemesen savanykás túrós-ribizlis sütemény hordoz magában a keltsége mellett valamifajta finom légiességet. Ezt a légiességet hangsúlyozza a túróskrém lazasága, enyhe savanysága, amelyet aztán a ribizli a maga részéröl finoman hangsúlyoz. Mondanom sem kell, hogy a kollégáknál nagy sikere volt. Azóta már másodjára is megsütöttem. Csak úgy. Magunknak. Tepsiben. Megint nagyon finom volt.

Ja, igazi véletlen, hogy túrós – de így legalább lett egy jó receptem a témához is;-)

Hozzávalók (egy jó nagy tepsivel lesz belöle):

kelttészta:

15 dkg vaj
40 dkg liszt
1 csomag száraz élesztö
1 csipetnyi só
1 csomag vaníliás cukor
1,5 dl langyos tej
2 tojás

tetejére (miután megkelt):
50 dkg ribizli

túros krém:

30 dkg túró

(én itt „rendes“ túró hiánya miatt 30 dkg philadelphiát használtam fel)
3 tojássárgája
1 csomag vaníliás cukor
7,5 dkg cukor
1 ek citromlé
1 ek étkezési keményítö

1-2 ek (vaníliás) porcukor


Az alacsony hömérsékleten megolvasztott vajat az összes többi (kelttészta)-hozzávalóval együtt egy tálban a konyhai robotgéppel (dagasztókar!) összekeverem. Ne tessék csodálkozni, tényleg így csinálom (és tényleg nagyon finom lesz). A lényeg az, hogy minden hozzávaló szépen összekeveredjen egymással. A puha és ragadós tésztát letakarom egy tiszta konyharuhával és meleg helyen 1 órát kelni hagyom.

A szépen megkelt tésztát az óra leteltével kézzel még egyszer jól megdögönyözöm. Ezután egy sütöpapírral kibélelt tepsibe rakom és addig húzogatom minden irányba, amíg a tepsit sikerült kitöltenem. Biztosan meglehetne egy sodrófa segítségével is oldani a dolgot, de ebben a kelttészta-receptben éppen azt találtam jónak, hogy milyen egyszerüen és a gyúródeszka-sodrófa kettös használata nélkül (és tisztogatása nélkül, amit nagyon nem szeretek) lehet eljutni egy nagyon finom kelttésztás süteményhez.

Egy fél órára letakarom a tésztás-tepsit és egy meleg helyen hagyom tovább kelni.

Ezalatt a sütöt elömelegítem 190 °C-fokra. Megmosom, lecsöpögtetem és kicsumázom a ribizlit, félreteszem, majd elkészítem a krémet: az összes (krém)hozzávalót konyhai robotgéppel alaposan összekeverem.

A ribizlit elosztom a keltészta tetején, majd szépen egyenletesen ráöntöm a túrós krémet (egy lapáttal segítek a krémnek szépen mindenfelé elosztódni). A tepsit beteszem 35 percre az elömelegített sütöbe.

Miután kihült, (vaníliás)porcukorral meghintve tálalom.


egyszerüen elkészíthetö
elkészítési idö: 45 perc
kelési idö: 90 perc

sütési idö: 35 perc

mivel legközelebb csak hétfön este leszek számítógép-közelben, már ma éjjel felteszem a receptet.

grünkohl mit pinkel / leveles kel

ez egy igazi észak német fogás, amelyet késö összel ill. télen tálalnak fel: a leveles kel (= grünkohl, ami a képen inkább barnának mint zöldnek látszik) akkor az igazi, ha megcsípte a dér. a fagy által a fodros zöld levelekben található keményítö cukorrá alakul át, ez adja a leveles kel aromáját. a magas c-vitamin tartalma miatt igazi c-vitamin-bomba.

a fött kolbász melletti másik barnás valami a "pinkel". egy hurkaállagú kolbász-féleség, amelyet csak és kizárólag ebben a leveles kel + krumpli + fött kolbász összeállításban fogyasztanak. már azok, akik megeszik. egyrészt neve miat, másrészt összetevöi miatt sokan nem szeretik (bár szeintem, sokan meg sem kóstolták). a szalonna, sertészsír, zab, árpa, kása, hagyma, só, bors és egyéb füszerek marhabélben (manapság inkább mübélben) nem igazán tartoznak a mai divatos gasztronómiai irányzatokhoz.

és hogy hogyan került ez az igazi téli étel a mai napon asztalunkra? a fagyasztó-szekrényünket technikai okok miatt le kellett olvasztanom. ekkor kerül felszínre a még januárban lefagyasztott pinkel, amelyet csak télen lehet kapni. ha már egyszer a kezembe került, és az utóbbi napok hömerséklete inkább az öszre, mint a nyárra emlékeztet minket, gondoltam, ez egy kellemes meglepetés lesz páromnak vacsorára.

p.s. az igazsághoz hozzátartozik, hogy én is nagyon szeretem.
záróakkordként mindenképpen ajánlatos egy kupica házipálinka. vagy egy ouzo....

Lencse füstölt kacsamell-szeletekkel cikóriára ágyazva

VKF! XVII.

nálunk évek óta (majdnem) minden este saláta kerül az asztalra. föételként. kenyér nélkül.
tulajdonképpen csak azért, mert mindketten sokat dolgozunk, késön érünk haza és olyankor már sem ahhoz nincs kedvem, hogy a konyhában sokat pepecseljek, sem ahhoz, hogy valami nehéz kajával a hasamban menjek aludni. az egy szelet kenyeret vajjal megkenve, sajttal+felvágottal pedig nem szeretem. legalábbis estére nem. talán azért, mert nálunk régen mindig fött vacsora volt, sohasem hideg. mondjuk a friss baguette vagy ciabatta egy jó kis sajttal, olivabogyóval, egy pohár vörösborral az egészen más. azt minden este meg tudnám enni+inni. csak aztán elég gyorsan eljönne az a reggel, amikor megállapítom, hogy nem passzolok bele a kedvenc farmeromba.

szóval.... az úgy kezdödött, hogy ki kellett valamit találnom. ami gyors, könnyü, változatos. és persze finom. szerencsésnek mondhatom magam, mert a páromat sikerült igen rövid idön belül salátafüggövé tennem. ha csak néhány napig nem eszünk salátát (ami ritkán, de elöfordul), megkérdezi, hogy mikor eszük végre újra salátát. így aztán nagyon örültem, hogy éppen salátákat keres dolce vita a vigyázz, kész, fözz! aktuális fordulóján. szerettem volna valami igazi nyárias salátával elö"rukkolni" - ehelyett az itteni aktuális hömérséklet arra kényszerített, hogy a legalább picit meleg salátás kedvenceim között keresgéljek. a lencse kellemes meleg kíséröje a friss roppanós salátaleveleknek, nem csak az alábbi receptben:

Hozzávalók 4 személyre:

10 dkg apró zöld lencse
1 kis fej hagyma
2 szegfüszeg
1 babérlevél
1 kk citrom reszelt héja

10 dkg apró vörös lencse
1 ek olívaolaj
1 kis cukkini
só + bors

2 cikória
20 dkg füstölt kacsamell

az öntethez:

1 gerezd fokhagyma
2 ek vörösborecet
3 ek olívaolaj
só + bors
örölt gyömbér

A zöld lencsét, a szegfüszeggel megtüzdelt hagymát, a babérlevelet és a reszelt citromhéjat annyi vízben felteszem föni, amennyi éppen ellepi. Kb. 30 perc alatt megfö, ekkor hozzáadom a vöröslencsét és 8 percig tovább fözöm. Ezután a kikapcsolt tüzhelyen még kb. 5 percig állni (és puhulni) hagyom. Tapasztalatom szerint a víz éppen elfö, mire a lencse megpuhul. Ha mégis lenne még rajta víz, azt leöntöm. A szegfüszeges hagymát és a babérlevelet kiveszem. A lencsét összekeverem egy kis olívaolajjal és hozzáadom az apró kockákra vágott cukkinit. Sózom, borsozom.

Az öntethez egy kis beföttes üvegben összekeverem a szétnyomott fokhagymát a többi hozzávalóval és összerázom. A konyhafönök tanácsa: Elötte érdemes ellenörizni, hogy a teteje jól rá van-e csavarva;-) A kész öntetet óvatosan hozzákeverem a lencséhez. 15 percet lefedve állni hagyom.

Ezalatt az idö alatt a cikória leveleire szedem, megmosom, megszárítom. A levelek végét nagyvonalúan levágom (mert nagyon keserü). A leveleket a tányérokra teszem, a közepére halmozom a még langyos lencsét és a füstölt kacsamell-szeleteket.

Vörösbor és egy kis pirítós kíséretében különlegesen finom.

sütöben sült camembert sajt