XXV. VKF!!! krumplipüré de luxe

akármilyen hosszú is a határidö, mindig éppen hogy az utolsó pillanatban sikerül összehoznom a receptemet. ugyan a végleges határidö holnap jár le, nekem ma van a legutolsó alkalmam arra, hogy írjak, mert holnap egésznapos programunk lesz és minden valószínüség szerint este sem lesz idöm az írásra. nem mintha nem írhattam, föleg pedig fözhettem és fényképezhettem volna idöben. alighogy elolvastam cukroskata kiírását rábukkantam erre a receptre és elterveztem, hogy  ezt fogom készíteni a krumplis-vkf-re (ebböl a könyvböl):

már csak azért is, mert egy ehhez hasonlót pár hete “én találtam” ki. amit aztán kicsit variálva többször is készítettem, mert annyira finom volt. de ebben a receptben volt egy-két újdonság, amit még nem ismertem. a projekt aztán majdnem kútba esett, ugyanis fözését mára terveztem. reggel viszont kínzó fejfájással ébredtem. azzal a fajtával, amelyröl azonnal tudtam, hogy nem fog elmúlni egész nap, akármit is csinálok. azért a biztonság kedvéért próbálkoztam ellenszereimet bevetni: a reggeli kávé elött megittam egy fél pohár citromlevet, mert  a koffein és a c-vitamin együttese állítólag hatásos. nálam sajnos nem volt az. próbálkoztam még fájdalomcsillapítóval, de sajnos az sem jött be. így csak remélni tudtam, hogy a délután folyamán olyan állapotba kerülök, hogy fözni tudjak. addig is literszámra gyógynövény teát ittam – hátha az egy kicsit segít.  délután sikerült is megföznöm a de-luxe-krumplipürét.

hozzávalók:

6 nagyobb krumpli

10 dkg medvehagyma vékony  csíkokra vágva

(elörelátóan eltettem a mélyhütöbe néhány csokorral)

2 babérlevél, só, bors, szerecsendió

1,5-2 dl forró tej

0,5 dl tejszín

a citromos vajhoz:

10 dkg vaj

1 bio-citrom reszelt héja + 2 ek citromlé

2 ek kapribogyó

só, bors

a krumplit megpucoltam, kockákra vágtam, 10-15 perc alatt  sós vízben, két babérlevél társaságában megföztem.

ezalatt elkészítettem a citromos vajat: egy kis edényben alacsony fokozaton felolvasztottam a vajat. hozzáadtam a  citromhéját, a citromlevet és a kapribogyót. sóztam, borsoztam és melegen tartottam.

a fött krumpliról leöntöttem a vizet, majd a forró tejjel, sóval, borssal, szerecsendióval, tejszínnel összetörtem. a legvégén hozzákevertem a medvehagymát. a citromos vajjal leöntve tálaltam.

nekem önmagában is elég lett volna, de szombat lévén került hozzá egy szelet vajon sütött lazac is, amelyhez a citromos-kapribogyós vaj kiválóan illett:

hétfötöl hazait: van vöröshagyma a tarisznyában….

ez aztán a hazai! na jó, nem szoktam minden este szalonnát vöröshagymával vacsorázni, de be kell valljam, néha-néha nagyon jól tud esni egy-két katona. a néha-néha körülbelül évente kétszer szokott elöfordulni. de mindenképpen egyszer akkor, amikor nagyon szép zöldhagyma lapul a hütöben. csak és  kizárólag nagyon finom házi füstölt szalonnával és ha lehet, frissen sült kenyérrel. ma este így  összejött minden. a legjobb az volt, hogy gyorsan elkészült – ami kifejezetten elöny, ha az ember 11 órát töltött a munkahelyén  és kivételesen semmi, de semmi kedve sincs fözöcskézni.

szardínia-krém

nem egy nagy szépség – így csupaszon, “frissen” az olajos szardíniás konzervböl.  de egy kevés munkával és némi kiegészítökkel gyors és szemrevaló vacsora készíthetö belöle. mi pirítósssal és egy pohár borral ettük.

hozzávalók:

1 doboz jó minöségü szardínia

(semmiképpen se haldarabok úszkáljanak az olajban, hanem  egész halacskák)

1 kevés puha vaj

1 ek citromlé

só, frissen örölt bors

friss petrezselyem

a szardíniát böröstül, gerincestöl, de olaj nélkül, szétnyomkodtam egy villával, hozzádolgoztam a puha vajat + citromlevet, sóztam, borsoztam, hozzákevertem az aapróra vágott petrezselymet. olyanok is szeretni fogják, akik meg nem ennék különben az olajos szardíniát.

 

hétfötöl hazait: paradicsomos húsgombócok

ma volt a hét második munkanapja és egyben a második nap, amikor szerettem volna idöben végezni. sajnos se tegnap, se ma este nem jött össze. amikor fél hétkor kitámolyogtam az irodaépületböl (hirtelen nagyon meleg, fülledt lett a levegö, érezni lehetett, hogy nagy idöjárásváltozás történt és fog történni: a mai 29 fok helyett holnap csak 16 lesz)  halvány gözöm sem volt, mit is fogunk ma vacsorázni. hazafelé eldöntöttem, hogy gyorsan beugrom fodrászhoz, ekkortájt már nem kell sokat várni és már napok óta a meleg miatt az agyamra megy a hosszú sehogyse lógó hajam. mivel öt percet sem kellet várnom, negyed óra után meg már készen voltam, még be tudtam ugrani vásárolni a “hétfötöl hazai” címszó alatt. a kosaramban egy csomag darált bio-marhahús landolt (természetesen helyi), emlékeztetve erre a medvehagymás receptre. medvehagyma, tejszín, paradicsom és sonka a hütöben, paradicsompüré, só, bors, chili gyébként is mindig van otthon.

így már csak a köret hiányzott. a hütöben árválkodott két szál répa, a mélyhütöben pedig a helyet foglalt egy fél-fél csomag  kukorica és zöldborsó. rizibizi készült belölük – igaz a rizs nem éppen helyi élelmiszereink egyike *fejetvakar*… a rizst dupla mennyiségü forró vízbe tettem és a legalacsonyabb fokozaton 5 percet föztem, majd hozzátettem a zöldséget és 5 további perc után a kikapcsolt tüzhelyen állni hagytam. így a zöldségek roppanósak maradtak.

p.s.: szokás szerint túl sok rizst föztem. majd csak megtanulom valamikor, mennyi kell 2 emberre…. addig is megvan a másnapravalónk….

hétfötöl hazait: tegnapi maradékok

kicsit túl szó szerint vettem a mottót és a hétvégi maradékokat vacsoráztuk kicsit felturbózva. a sült zöldségeket jól kiegészített három darab héjában fött krumpli (ez is maradék volt), egy kis olívaolaj, csilipehely és egy maroknyi friss zsázsa.

bárányfilé rozmaringos pesztóval

…zabkásával és sült zöldségekkel:

ritkán eszünk sülthúst, de a bárányfilé a nagy kedvencek közé tartorik. általában így. alapvetöen most is így készült. de kivételesen sült padlizsánnal, zukkinivel, hagymával és paradicsommal és sok fokhagymával. a zöldségeket felszeleteltem és egy ki(olíva)olajozott tüzálló tálba tettem, borsoztam, sóztam, tettem hozzá pár szál rozmaringot. 200 fokon 30 percet sütöttem. ezalatt elkészítettem a zabkását és megsütöttam a húst. mint mindig  - verhetetlen volt és jól esett utána egy ouzo.

óda a szárított paradicsomhoz

idöröl-idöre rácsodálkozom, hogyan is müködik az emberi agy. és milyen kis apró trükökkel lehet irányítani a gondolkodást. pl. elég csak valami tiltott dologra gondolni, és az máris milyen jó lenne. mármint enni vagy csinálni. így történt ez velem, miután olvastam ági posztját.  a helyzet csak romlott, miután én is megírtam e témához a mondandómat.  márminthogy együnk hazait. gyorsan megszületett a döntés, hogy akkor majd én ehhez szépen tartom magam. mi sem könnyebb ennél. tavasz van, hamarosan itt a nyár, a zöldségesek tele vannak szebbnél szebb spárgával, karalábéval, uborkával, salátahegyekkel, paradicsommal… a paradicsom volt a kulcsszó. erre kattant be az agyam. szemem pedig e pillanatban rátévedt a szárított-paradicsomos üvegre. épp egy hete töltöttem meg piros paradicsommal. mert alapvetö tápláléknak tartom. ha semmi más nem lenne itthon, ami még sosem fordult elö,  szárított paradicsomból mindig lehet csinálni valamit, pl.:

1.salátát:

…a képen pont nem látni, de tutira volt benne…

2. gnocchit:

…a pesztó, sonka és parmezán mellett márcsak a színe miatt is…

3. túrókrémet:

… túró, só, chili, fokhagyma és egy marék szárított paradicsom…

4. tojásrántottát:

… egyszer egy éttermes villásreggelin láttam és azóta gyakran készítem így…

5. spaghettit:

…no comment…

ha mindez nincs kéznél, ha minden kötél szakad, egy szelet kenyérrel, olívaolajjal is tökéletes. ellenállhatatlan vágyat kezdtem érezni azután, hogy szárított paradicsomos étel(eke)t készítsek. így készült az elmúlt három napban három paradicsomos étel:  túrókrém, rántotta és spaghetti. többször azon kaptam magam, hogy tudat alatt azon rágódom, most a szárított paradicsom helyinek számít-e vagy sem. és ha mégsem helyi, akkor hogyan fogom étrendünket paradicsom nélkül tervezni? nem mintha alapesetben mindennap ennénk. néha ugyan hetek is eltelnek, anélkül, hogy ennénk. de maga a tudat, hogy van, de nem lehet…