161.oldal 5. mondat

duende csábított el a játékra, amelynek szabálya csak annyi, hogy csapd fel az általad épp most olvasott könyved 161. oldalát, olvasd el az 5. mondatot és tedd fel a blogodra. ez az én 5. mondatom:

“ha tehát ismer egy skizofrén jellemü embert, ne terhelje túlzásba vitt jelenlétével vagy túl sok szöveggel, de azért idöröl idöre látogassa, hívja meg vendégségbe vagy vigye magával valamilyen rendezvényre, így biztosítván, hogy a kapcsolati-kompetenciája müködöképes maradjon.” 

a könyv, amely a fenti fotó jobb alsó sarkában némi fantiziával fellelhetö: francois lelord/ christophe andré: a teljesen normális örület avagy hogyan bánjunk nehéz természetü emberekkel (szabad-fordítás tölem, németül itt) címü müve. francois lelord a sikeres hector-könyvek szerzöje. a fenti könyvet nem egyedül írta, amely kicsit érzödik is s stíluson, nekem a hector-stílus jobban bejött. a könyv tartalma viszont izgalmas. fejezetröl fejezetre bemutatja az úgymond nehéz természetü emberek világát – ahogyan ök látják a dolgokat. ha kicsit megértjük, hogyan és föleg miért látja ki-ki másképpen a dolgokat, akkor talán nemcsak bosszankodunk paranoiás, kényszerbeteg, skizofrén, depressziós, bizonytalan, félénk, nárcisztikus,  esetleg  paszív-aggresszív kollégánkon, ismerösünkön, barátunkon, rokonunkon, akik mind-mind a saját szemszögükböl reagálnak (számunkra sokszor furcsán és sokszor idegölöen) a mindennapos eseményekre , hanem kicsit megértjük, miért lettek olyanok, amilyenek. a könyv olvasásának eredményeként  kifejleszthetünk olyan technikákat, amelyek segítségével megtanulhatjuk öket “normálisan” kezelni. egyébként biztosak lehetünk benne, hogy az ö nézöpontjukból, mi nem vagyunk normálisak. amivel eljutottunk az alapkérdéshez, hogy mi /ki is a normális…?

mégha a fentiek alapján úgy is tünhetne, hogy egy pszichológiai zavarokról szóló komoly, tudományosnak hangzó könyvröl írtam, felhívnám a kedves olvasó figyelmét, hogy a könyv kifejezetten olvasmányos és szórakoztató. ki-ki 100% biztonsággal ráismerhet nem csak a “nehéztermészetü” másikra, hanem saját magára is.  a két pszichológus szerzö  remek görbe-tükröt tart ilyen módon az olvasó elé, hozzájárulva ezzel, hogy könnyebben boldoguljon az ember a “nehéz” másikkal és talán saját magával is.

tonhalas paradicsomos tészta

megfigyeléseim szerint tonhalkonzerv  két csoportba osztja az embereket. az egyik csoport kifejezetten kedveli, a másik kifejezetten utálja. vagy ha nem, akkor egészen egyszerüen nem eszi meg. nálunk az a helyzet, hogy én szeretem, mr. R. ki nem állhatja,  a macskák pedig egyenesen imádják. szoktak is néha kapni, persze nem az olajos, hanem a “saját levében” tonhalas konzervet. olyankor soha nem tudok ellenállni a kísértésnek és néhány villányit elcsenek tölük.  ez egyébként fordítva is igaz: ha emberi fogyasztásra bontok fel egy konzervet, adnom kell nekik is belöle,  különben nem tudok a fözésre koncentrálni a nagy nyávogástól.  a legtöbb macska teljesen odavan a konzervtonhalért. mint az élet egyéb jó dolgaira, erre is érdemes odafigyelni és csak módjával élvez(tet)ni, mivel a hal (és az egyéb tengeri herkentyük) többek között egy thiaminase nevü enzimet is tartalmaz, amely a macska szervezetében a B1-vitamint leépíti.  különben ez érvényes az emberi szervezetre is, csak az ember ritkán képes napokon át kizárólag tonhallal táplálkozni. a macskák viszont hajlamosak igazi tonhal-junkievá válni és az összes többi kaját megtagadni. a következö tésztareceptben az a különös, hogy ha nem hangoztatom, nem szokták kitalálni, hogy tonhal van benne. mr. R. is jó étvággyal szokta enni – maga is mindig meglepödve azon, hogy se az illata, se az íze, se az állaga nem hasonlít az utált tonhalra. emelett gyors, olcsó, kiadós és a hozzávalók mindegyikét be lehet spájzolni, hogy alkalomadtán, ha nincs idö bevásárolni, vagy hirtelen kell a “semmiböl” vacsorát varázsolni, legyen mihez nyúlni.

hozzávalók 2 személyre: 1 kis fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, olívaolaj, 2-3 szál répa, 1 konzerv paradicsom, 1 tk cukor, só, bors, chili, oregánó, 1 konzerv tonhal (ízlés szerint 1 ek tejszín) parmezán, bazsalikom, 25dkg tészta (pl. rigatoni, penne stb.) (ár: cakk-pakk: € 3,50) az apróra vágott hagymát megfuttatom az olívaolajon, majd hozzáadom a karikákra vágott répát és az apróra vágott fokhagymát. megszórom egy teáskanál cukorral és 2 percig pirítom. hozzáadom a paradicsomot, füszerezem és 10-15 percig kis lángon fözöm.  a legvégén lehet hozzátenni egy löttyintésnyi tejszínt, amely kerekebbé teszi a paradicsomszósz ízét. (söt van, aki esküszik rá, hogy a paradicsom okozta gyomorégést is megelözi). ezalatt megreszelem a parmezánt, kifözöm a tésztát. tálalás elött a paradicsomos szószhoz  adom az olajtól  lecsöpögtetett tonhalat, óvatosan átkeverem, max. 2 percig alacsony tüzön együtt fözöm, elzárom a tüzet és hozzákeverem a tésztát, hogy jól felvehesse a füszeres-tonhalas-paradicsomos szószt. tálaláskor megszórom parmezánnal és friss bazsalikommal.    

ribizlitorta

nem vagyok különösebben süteményfüggö és nem hinném, hogy rendszeres olvasóim az édességek miatt látogatnának. most mégis úgy alakult, hogy egy  héten belül másodszor készítek édeset. 

!!!ACHTUNG!!!

innentöl csak azok olvassák tovább, akik nem félnek a függöségek kialakulásától, mert ezek a kekszalapú torták kifejezetten veszélyesek. egyébként pedig  csak elönyük van: nagyon gyorsan és változatosan  elkészíthetök, kevés alapanyagot igényelnek, nem kell begyújtani a sütöt,  mindenkinek nagyon ízlenek.

10 db porrá morzsolt babapiskótát összekevertem 6 dkg olvasztott vajjal, majd egy sütöpapírral kibélelt 14 cm-es tortaformába töltöttem és be tettem a hütöbe.

a krémhez összekevertem 10 dkg olvasztott fehér csokoládét 10 dkg mascarponéval (ha lett volna egy kis natúr joghurtom, azt is  bele tettem volna). a tortalapot tele raktam ribizlivel, rákentem a krémet, majd a tetejét is megpakoltam ribizlivel. mivel mindez este nyolckor történt, éjszakára hütöbe tettem. 3 óra is elég lett volna, de kibírtam, hogy éjjel ne keljek fel megkóstolni. be kell vallanom, nehezemre esett. 

mostan színes répákról álmodom…

izgalmas színes répákra találtam: az egyik lilás színü, a másik citromsárga volt. na és persze az ismerös narancssárga.  nem is kellett sokáig a fejem törni, mit is készíthetnék belölük, hiszen karnyújtásnyira volt egy szakajtó borsó,  amelyböl ilyenkor nyáron csak és kizárólag borsóleves készülhet. így alakult ki a szemet gyönyörködtetö színkavalkád, amelynek hozzávalói:

10 szál kisebb répa (lehet benne petrezselyemgyökér is – sajnos itt  nagyon ritkán van), 1 karalábé, 4 szem közepes krumpli, 30 dkg fejtett borsó, só, örölt paprika, petrezselyemzöld

a nokedlihez: 1 tojás, annyi liszt, amennyit felvesz, só

(ár: cakk-pakk: € 4,00) 

1 liter sós vizet felforralok, majd beleteszem a karikákra vágott répát, a kockákra vágott karalábét. 5 percig lassú tüzön fözöm, ezalatt meghámozom és felkockázom a krumplit. majd hozzáadom a leveshez és 5 percig tovább fözöm.  egy csipet örölt paprikát adok hozzá, majd a zöldborsót és további max. 5 percet fözöm. felönötm elegendö mennyiségü vízzel, ha kell, utánasózom.  ezalatt gyorsan összekeverem a nokedlit: egy tojást összekeverek egy csipet sóval és 2 evökanál liszttel, ha szükséges, annyi lisztet adok hozzá, amennyit felvesz. ha több nokedlit szeretnék, adok hozzá egy kevés vizet és ennek megfelelöen több lisztet. amikor a zöldségek még roppanósak, beleszaggatom a levesbe a nokedlit, egy percet fözöm lassú tüzön, majd elzárom a tüzet és pár percet állni hagyom. (nem tüzforrón) petrezselyemzölddel megszórva tálalom. 

ez a gyors variáció volt, különben a zöldborsólevest már megénekeltem itt.

vörös sügér diós pesztóval

néhány napig kényszerpihenön voltam valami vírus miatt. szerencsére engem csak közvetetten érintett. nem tudtam ugyanis használni a windows live writer-t. három estémbe került, míg sikerült meggyöznöm a a gépemet arról, hogy újra azt csinálja, amit én szeretnék.

a vörös sügér (en: sea perch, us: red snapper, fr: Barbier, de: Rotbarsch (innen))  szubtrópusi tengerekben él, az atlanti óceán és keleti/ délkeleti részén ugyanúgy megtalálható mint a földközi-tengerben és a fekete-tengerben.  maximális hosszúsága elérheti a  120 cm-t, maximális súlya a  25 kg-ot. afrikában nagyon népszerü halfajta, a helyi konyhák egyik specialitása. gondolom, ez annak is köszönhetö, hogy filéje szálkamentes, húsa fehér és egyaránt alkalmas sütésre, fözésre vagy éppen párolásra.

mivel én az elmúlt hetekben többször (pl. itt) készítettem “bundát” a halnak, a sütöben sütés mellett döntöttem. annyira egyszerü egy kis különleges “pesztót” összeállítani, a halat bekenni vele és 15-20 perccel késöbb a sütöböl kivenni, hogy kár lenne nem tovább kísérletezni vele. újabbnál újabb ízeket kipróbálni. most így készült:

egy marék pirított dió, 1 kis cikk fokhagyma, 1 kis darab gyömbér, 6 levél bazsalikomlevél, 1 kevés csilipehely, egy csipetnyi só, 1 ek zsemlemorzsa

botmixerrel dolgoztam össze a hozzávalókat, majd a halfilékre kentem 0,5-1 cm vastagon. egy kiolajozott tepsiben 10 percig 170 °C-on, majd 5 percet 225 °C fokon grilleztem (jó odafigyelni, mert könnyen megéghet).

a köretet még mindezek elött készítettem: 1 cukkinit nagyobbacska kockákra vágtam,    2 édesköményt és 4 szál zöldhagymát ujjnyi vastagságúra, majd olívaolajon hirtelen megsütöttem egy nagy serpenyöben. csak éppeen annyira, hogy egy kis színt kapjon a zöldség. sóztam, borsoztam, majd 8 db kisebb paradicsomot negyedelve hozzáadtam, 2 szál rozmaringgal és pár szál oregánóval füszereztem. fedö alatt 5 percig pároltam, majd a kikapcsolt tüzhelyen lefedve állni hagytam, múig a hal elkészült. a zöldségek nagyon finoman roppanósak maradtak.

egy vörös sügér filé maradt meg, amelyet egy adag (maradék) zöldséggel másnap a munkahelyen fogyasztottam el – hidegen (már amennyire a legutóbbi napok hömérséklete hidegnek volt mondható 26-30°C). annyira, de annyira jó izü volt, hogy ennél jobb ebédet el sem tudok képzelni.

ár (3 böséges adag): vörös sügér (25 dkg 5 db volt) € 5,00, zöldség: € 3,00. egyebek (dió, fokhagyma, só, bors, gyömbér stb. – alapanyagok, amelyek majdnem mindig vannak  ) nagyon böven számolva € 1,50. 

áfonyás stracciatella-torta

láttam már jó pár keksz alapú tortát, megpakolva gyümölccsel és mascarponéval. szépek is voltak, könnyünek is tüntek, de a mascarpone nekem nagyon zsíros és különben is kételkedtem benne, hogy a keksz a az olvasztott vajjal elég alapot ad-e a tortának. miután tegnap kipróbáltam tudom, hogy a dolog müködik. nagyon gyorsan elkészül (eltekintve a hütési idötöl) és igazán finom.

én a biztonság kedvéért mindjárt 2 tortaformával kezdtem (20 cm és 14 cm). gondoltam az egyiket viszem a szombat esti vacsorához, a másikat meg majd vasárnap eleszegetjük itthon.  nem ez volt az elsö eset, amikor mennyiségileg kicsit túllöttem a célon. ami különben nem baj, mert a nagyobbik tortát holnap beviszem a munkahelyre, a lányok örülni fognak neki.  a receptet leírom a kisebb mennyiségre (14 cm), ez két embernek egy hétvégére (tehát két napra) éppen elegendö. feltéve, ha mindketten mértékletesek, már ami az édességet illeti. ha mégsem vagy, ha több személyre készítjük, duplázzuk az adagot egy normál 28 cm-es tortaformához.

10 dkg kekszet  betettem egy “újrazáródó” zacskóba és a sodrófával alaposan összeaprítottam zsemlemorzsaszerüre, majd összekeevertem 6 dkg olvasztott vajjal és belenyomkodtam a kisütöpapírozott tortaformába. amelyet aztán, míg a töltelék készült a hütöbe tettem. 10 dkg mascaponét konyhai robotgépben összekevertem 10 dkg krémsajttal, 15 dkg natúr joghurttal és 10 dkg olvasztott fehér csokival. amikor már alaposan összekevertem a krémet, beleszórtam 5 dkg késsel durvára vágott étcsokoládét. a tortalapot kiraktam annyi áfonyával, amennyi ráfért, majd rákentem a krémet. tálalásig (nálam ez 4 óra volt) a hütöben tartottam.

szombat esti láz

tegnap este egy kedves barátommal föztünk. lassan évek óta visszatérö közös fözések ezek, amikor mindig készül valamilyen magyaros étel is, de kicsit másként, mint ahogyan azt hagyományos módon ismernénk. a tegnap esti elöétel egy avokádókrém volt. egy darab avokádóból készül, de simán elég lett volna négy embernek is elöételnek. még tiszta szerencse, hogy a föétel a nyári könnyüétel kategóriába tartozott:

a különleges és számomra teljesen szokatlan az volt benne, hogy nem a sárga/ fehér magyar paprika volt az alapja, hanem a sötétzöld holland. amely ráadásul, számomra szintén teljesen szokatlan módon, kockákra volt vágva. a héjától megszabadított paradicsommal és egy csipet sóval együtt került a tüzre és rövid fözés után került bele egy kevés apróra vágott hagyma (én a paprikához hasonlóan a hagymát is mindig karikákra vágom), egy kiskanál örölt paprika, egy kis csili és egy fél marék bazmati-rizs.

amikor már készen volt és a tüzet elzártuk alatta, került még hozzá egy kis gerezd fokhagyma, két sült és lehéjazott narancssárga paprika és egy fél szál vékony szeletekre vágott gyulai kolbász. tálaláskor pedig még egy kis olívaolajjal locsoltuk meg.  én a zöldség szeletelési módján kívül  “csak” annyiban  készítem másként a lecsót, hogy nálam sosincs benne se rizs, se fokhagyma, se gyulai. nem beszélve az olívaolajról. viszont nálam mindig kerül rá a végén tojás. mindezektöl a különbségektöl eltekintve, annyira finom volt, hogy hamarosan elkészítem itthon is. annak ellenére, hogy a zöld holland paprikát soha tényleg ki nem állhattam. eddig.

ti hogyan készítitek a lecsót? héjastól vagy anélkül teszitek bele a paradicsomot +  paprikát? karikára vagy csíkokra, netán kockákra vágva? tojással vagy tejföllel megbolondítva? fokhagymával vagy öröltpaprikával?