szombat, május 30, 2009

XXV. VKF!!! krumplipüré de luxe

DSC03575

akármilyen hosszú is a határidö, mindig éppen hogy az utolsó pillanatban sikerül összehoznom a receptemet. ugyan a végleges határidö holnap jár le, nekem ma van a legutolsó alkalmam arra, hogy írjak, mert holnap egésznapos programunk lesz és minden valószínüség szerint este sem lesz idöm az írásra. nem mintha nem írhattam, föleg pedig fözhettem és fényképezhettem volna idöben. alighogy elolvastam cukroskata kiírását rábukkantam erre a receptre és elterveztem, hogy  ezt fogom készíteni a krumplis-vkf-re (ebböl a könyvböl):

DSC03603

már csak azért is, mert egy ehhez hasonlót pár hete “én találtam” ki. amit aztán kicsit variálva többször is készítettem, mert annyira finom volt. de ebben a receptben volt egy-két újdonság, amit még nem ismertem. a projekt aztán majdnem kútba esett, ugyanis fözését mára terveztem. reggel viszont kínzó fejfájással ébredtem. azzal a fajtával, amelyröl azonnal tudtam, hogy nem fog elmúlni egész nap, akármit is csinálok. azért a biztonság kedvéért próbálkoztam ellenszereimet bevetni: a reggeli kávé elött megittam egy fél pohár citromlevet, mert  a koffein és a c-vitamin együttese állítólag hatásos. nálam sajnos nem volt az. próbálkoztam még fájdalomcsillapítóval, de sajnos az sem jött be. így csak remélni tudtam, hogy a délután folyamán olyan állapotba kerülök, hogy fözni tudjak. addig is literszámra gyógynövény teát ittam – hátha az egy kicsit segít.  délután sikerült is megföznöm a de-luxe-krumplipürét.

hozzávalók:

6 nagyobb krumpli

10 dkg medvehagyma vékony  csíkokra vágva

(elörelátóan eltettem a mélyhütöbe néhány csokorral)

2 babérlevél, só, bors, szerecsendió

1,5-2 dl forró tej

0,5 dl tejszín

a citromos vajhoz:

10 dkg vaj

1 bio-citrom reszelt héja + 2 ek citromlé

2 ek kapribogyó

só, bors

a krumplit megpucoltam, kockákra vágtam, 10-15 perc alatt  sós vízben, két babérlevél társaságában megföztem.

ezalatt elkészítettem a citromos vajat: egy kis edényben alacsony fokozaton felolvasztottam a vajat. hozzáadtam a  citromhéját, a citromlevet és a kapribogyót. sóztam, borsoztam és melegen tartottam.

a fött krumpliról leöntöttem a vizet, majd a forró tejjel, sóval, borssal, szerecsendióval, tejszínnel összetörtem. a legvégén hozzákevertem a medvehagymát. a citromos vajjal leöntve tálaltam.

nekem önmagában is elég lett volna, de szombat lévén került hozzá egy szelet vajon sütött lazac is, amelyhez a citromos-kapribogyós vaj kiválóan illett:

DSC03586

3 valaki mondja meg/ komment:

Cukroskata írta...

Remek ez a krumplipüré, és a blog is :-)

Cukroskata írta...

Remek ez a krumplipüré, és a blog is :-)

sedith írta...

Méghogy snassz a recept? :O Így feldobni egy krumplipürét nem kis mesterség! Gratulálok hozzá, biztos nekem is ízlene! CSak nincs medvehagymám...:(
(A hozzászólás első mondata válasz arra, amit Nokedli az én bejegyzésemhez írt.)