óda a szárított paradicsomhoz

idöröl-idöre rácsodálkozom, hogyan is müködik az emberi agy. és milyen kis apró trükökkel lehet irányítani a gondolkodást. pl. elég csak valami tiltott dologra gondolni, és az máris milyen jó lenne. mármint enni vagy csinálni. így történt ez velem, miután olvastam ági posztját.  a helyzet csak romlott, miután én is megírtam e témához a mondandómat.  márminthogy együnk hazait. gyorsan megszületett a döntés, hogy akkor majd én ehhez szépen tartom magam. mi sem könnyebb ennél. tavasz van, hamarosan itt a nyár, a zöldségesek tele vannak szebbnél szebb spárgával, karalábéval, uborkával, salátahegyekkel, paradicsommal… a paradicsom volt a kulcsszó. erre kattant be az agyam. szemem pedig e pillanatban rátévedt a szárított-paradicsomos üvegre. épp egy hete töltöttem meg piros paradicsommal. mert alapvetö tápláléknak tartom. ha semmi más nem lenne itthon, ami még sosem fordult elö,  szárított paradicsomból mindig lehet csinálni valamit, pl.:

1.salátát:

…a képen pont nem látni, de tutira volt benne…

2. gnocchit:

…a pesztó, sonka és parmezán mellett márcsak a színe miatt is…

3. túrókrémet:

… túró, só, chili, fokhagyma és egy marék szárított paradicsom…

4. tojásrántottát:

… egyszer egy éttermes villásreggelin láttam és azóta gyakran készítem így…

5. spaghettit:

…no comment…

ha mindez nincs kéznél, ha minden kötél szakad, egy szelet kenyérrel, olívaolajjal is tökéletes. ellenállhatatlan vágyat kezdtem érezni azután, hogy szárított paradicsomos étel(eke)t készítsek. így készült az elmúlt három napban három paradicsomos étel:  túrókrém, rántotta és spaghetti. többször azon kaptam magam, hogy tudat alatt azon rágódom, most a szárított paradicsom helyinek számít-e vagy sem. és ha mégsem helyi, akkor hogyan fogom étrendünket paradicsom nélkül tervezni? nem mintha alapesetben mindennap ennénk. néha ugyan hetek is eltelnek, anélkül, hogy ennénk. de maga a tudat, hogy van, de nem lehet…