161.oldal 5. mondat

duende csábított el a játékra, amelynek szabálya csak annyi, hogy csapd fel az általad épp most olvasott könyved 161. oldalát, olvasd el az 5. mondatot és tedd fel a blogodra. ez az én 5. mondatom:

“ha tehát ismer egy skizofrén jellemü embert, ne terhelje túlzásba vitt jelenlétével vagy túl sok szöveggel, de azért idöröl idöre látogassa, hívja meg vendégségbe vagy vigye magával valamilyen rendezvényre, így biztosítván, hogy a kapcsolati-kompetenciája müködöképes maradjon.” 

a könyv, amely a fenti fotó jobb alsó sarkában némi fantiziával fellelhetö: francois lelord/ christophe andré: a teljesen normális örület avagy hogyan bánjunk nehéz természetü emberekkel (szabad-fordítás tölem, németül itt) címü müve. francois lelord a sikeres hector-könyvek szerzöje. a fenti könyvet nem egyedül írta, amely kicsit érzödik is s stíluson, nekem a hector-stílus jobban bejött. a könyv tartalma viszont izgalmas. fejezetröl fejezetre bemutatja az úgymond nehéz természetü emberek világát – ahogyan ök látják a dolgokat. ha kicsit megértjük, hogyan és föleg miért látja ki-ki másképpen a dolgokat, akkor talán nemcsak bosszankodunk paranoiás, kényszerbeteg, skizofrén, depressziós, bizonytalan, félénk, nárcisztikus,  esetleg  paszív-aggresszív kollégánkon, ismerösünkön, barátunkon, rokonunkon, akik mind-mind a saját szemszögükböl reagálnak (számunkra sokszor furcsán és sokszor idegölöen) a mindennapos eseményekre , hanem kicsit megértjük, miért lettek olyanok, amilyenek. a könyv olvasásának eredményeként  kifejleszthetünk olyan technikákat, amelyek segítségével megtanulhatjuk öket “normálisan” kezelni. egyébként biztosak lehetünk benne, hogy az ö nézöpontjukból, mi nem vagyunk normálisak. amivel eljutottunk az alapkérdéshez, hogy mi /ki is a normális…?

mégha a fentiek alapján úgy is tünhetne, hogy egy pszichológiai zavarokról szóló komoly, tudományosnak hangzó könyvröl írtam, felhívnám a kedves olvasó figyelmét, hogy a könyv kifejezetten olvasmányos és szórakoztató. ki-ki 100% biztonsággal ráismerhet nem csak a “nehéztermészetü” másikra, hanem saját magára is.  a két pszichológus szerzö  remek görbe-tükröt tart ilyen módon az olvasó elé, hozzájárulva ezzel, hogy könnyebben boldoguljon az ember a “nehéz” másikkal és talán saját magával is.