hétfő, június 08, 2009

hh: sült zöldspárga zöldcitrommal

DSC04561tegnap dacoltunk a hömérö 12 fokra szökött higanyszálával. úgy tettünk, mintha szikrázó meleg nyári nap lenne és egy könnyü nyári vacsorát fogyasztottunk el, egy hüsítö caipirinha koktél kíséretében.

az utóbbihoz egy-egy whiskey-s pohárban összenyomkodtam egy feldarabolt a lime-ot a barnacukorral és 2 mentalevéllel, megtöltöttem zúzott jéggel és felöntöttem cukornád pálinkával, majd összekevertem.

a sült zöldspárgát az éven már többször csináltam, eddig csak körítés nélkül. föétkezés lévén jól esett hozzá egy kis új krumpli, amelyet megsuvickolva, 1 cm-es karikákra vágva, olivaolajjal meglocsolva, chilipehellyel megszórva, fokhagymával megspélkelve, rozmaringgal és kakukkfüvel megszórva tettem a forró (200 fok) sütöbe. ahol a vastag fehér spárga kíséretében 10 percet elösütöttem.

aztán kivettem a fehérspárgát és vegyesen a zölddel sonkába tekertem, néhány félbevágott paradicsomot tettem közéjük, egy kis kanál barna cukorral megszórtam és rányomtam egy fél zöldcitrom levét és további 15 percig sütöttem. frissen tekert zöldborsal szórtam meg. reszelt parmezán is jó lett volna hozzá, de azt teljesen elfelejtettem. de anélkül is nagyon-nagyon finom volt. a párom legalább ugyanolyan örömmel ette, mint az elözö esti vacsorát. amiben szerintem a caipi is ludas volt;-)

DSC04556

4 valaki mondja meg/ komment:

jusztis írta...

A citrom + barnacukortól kap valami extra ízt a spárga? Gondolom, jól rákaramellizálódik... Hm! :)

murok marci írta...

tényleg csak egyetlenegy kiskanálnyi cukor kell hozzá. nem igazán karamellizálódik - ahhoz túl kevés, de jobban kihozza a spárga aromáját. a citrom is;-)

jusztis írta...

Mézzel esetleg?

murok marci írta...

nem vagyok benne biztos, hogy a méznek jót tesz, ha 200 fokra felhevítjük.