tortilla – avagy hogyan tudunk kilószám zöldséget megetetni szeretteinkkel

nem panaszkadhatom: mr. R. imádja a salátát – a lányokkal ellentétben, akik nyersen csak bizonyos zöldségeket (paradicsomot, kígyóuborkát és sárgarépát) hajlandóak megenni. ami messze nem jelenti azt, hogy föve mindent megennének.  az összes többit legjobb esetben  ugyan vagy még azt sem megkóstolják, de az esetek többségében még azt  is csak hosszas gyözködésre. ami egyrészt elég fárasztó, másrészt meg nem is jár tartós sikerrel.  

azért nem adom fel, jó példával járok elöl és újra meg újra igyekszem kitalálni valami új salátás-zöldséges dolgot. még csak jelenetet sem rendezek, ha nem eszik meg. azt azért már régebbröl tudom, hogy, ha sok mindenféle zöldség szépen feltálaltatik, akkor nagyobb az esélye, hogy legalább próbálgatják.  meg annak is, hogy minél többféle van az asztalon, annál nagyobb valószínüséggél találnak fogukra valót. ha pl. 3 valami van, abból 2 esznek, ha 4, abból jó esetben 3-at,  szóval egyet mindenképpen kiszortíroznak, mint nem-szeretem-valamit.

ez még egy régi rossz  óvodai  megszokás, ahol egy valamit az ebédböl a tányér szélére tologathattak  (ezt én sosem értettem, de hát én nem is anti-tekintélyelvü nevelésben részesültem).

ma este olyan vacsorát készítenünk, amely egyértelmüen  mindenkinek ízére volt – söt annál sokkal több.  mindenki örömmel vette ki részét a mindentbele-szósz keveréséböl (natúrjoghurt, tejföl, fokhagyma, só, bors, paprika,  petrezselyem, olívaolaj, citromlé, méz, mustár – egyszóval minden, ami kis nyaraló-konyhánkban fellelhetö volt – a lényeg nem is a hozzávalókon múlott, hanem azon, hogy bizony ezt jó sokáig kellett lehetett  kevergetni, amit ugye minden gyerek szívesen csinál – különben meg tényleg szuper finom lett) és a mindentbele-zöldségek vagdosásából (paradicsom, uborka, sárgarépa, zöldhagyma, retek, római saláta) hogy aztán a mindent-rá-mottó jegyében (egy kevés maradék hús csirkepörköltböl, mozzarella) minden el is fogyjon az asztalról – beletekerve egy tortillába. a felvagdalt hozzávalók kis tálkákban  mind az asztalra kerültek. szerintem  a siker titka  abban rejlett, hogy mindenki maga tehetett az általa kívánt arányban azt, amit csak akart a saját tortillájára. és lám, minden az utolsó darabig elfogyott – ki-ki merészelt egy keveset olyasmiböl is beletenni, amit különben soha meg nem kóstolt volna.  és mindenki nyalogatta utána mind a tíz úját.

otthon majd kipróbálom magam sütni a tortillát. addig még biztosan veszünk majd néhány csomaggal itt a lidl-ben. ígérem,  nem is nézem meg  az összetevök listáját.