péntek, június 19, 2009

görög saláta - másképp

bogi barátnömnek köszönhetöen jutottam el  erre a vega-oldalra.  érdemes rajta nézelödni, mert sok érdekes információt és legalább ugyanennyi izgalmas receptet tartalmaz. ez a saláta annyira megtetszett, hogy  gondolatban gyorsan felmértem, mi is van hozzá itthon. szerencsére az alapok: paradicsom, olívabogyó és füstölt sajt voltak, a többi hozzávalót pedig helyettesítettem azzal, ami volt. így lévén ma délben egy gyors görögös ihletésü saláta az ebéd.

hozzávalók 1 személyre:

2 közepes paradicsom kockákra vágva

10 szem olívabogyó

5 dkg füstölt sajt (nekem scamorza volt itthon, otthon eltudnám képzelni karavánnal is) kockákra vágva

mindezeket egy salátástálkában összekeverem, majd leöntöm a a következö joghurtos keverékkel:

2 dl natúr joghurt (most a krémesebb görög lejárt volt itthon)

2 ek jó minöségü olívaolaj (ez nagyon fontos)

1/2 ek citromlé

1/2 ek akácméz

só, frissen örölt zöldbors, egy csipet szárított örölt gyömbér, friss oregánó

a salátát óvatosan összekeverem és megszórom pirított szezám és fenyömaggal (az elöbbi még tegnapról maradt, ehhez tettem egy pár fenyömagot és együtt megpirítottam egy serpenyöben).

én két részletben ettem. tényleg nagyon jót tesz, ha szobahömérsékleten 20-30 percet áll. akkor viszont érdemes a magvakat csak fogyasztás elött rászórni, ha más is úgy szereti mint én: roppanósan.

0 valaki mondja meg/ komment: