koncert-este

mialatt ma este a tengerparton kim wilde adott open-air-koncertet, mi egy 1712-ben épült templomban voltunk egy kellemes hangulatú rézfúvós-koncerten. többek között mendelssohn-bartholdy, johann sebastian bach, george gershwin és bartók béla müveiböl állt össze a müsor. szeretem ezeket a koncerteket, mindig lehet valami újat tanulni. ilyenkor szoktam kicsit sajnálni, hogy ugyan zenetagozatos általános iskolába jártam,  de sosem tanultam hangszert (már a kötelezö furulyától eltekintve). 

elötte készült egy gyors és mindig 100% sikerrel bevethetö vacsora: spaghetti gombás-sonkás-tejszínes szósszal.

hozzávalók 4 nagyon éhes személy (köztük 1 gomba-imádó) részére: 1 kis fej hagyma +  1 gerezd fokhagyma apróra vágva, olívaolajon megfuttatva, 25 dkg gomba + 10 dkg sonka apróra vágva, a hagymás olajon kicsit megpirítva. kerül még hozzá  2 dl tejszín + 2 dl tejföl, só, bors, pici pirospaprika. míg mondeze egyszer felrottyan, megfö a spaghetti. tálaláskor meghintem egy kevés parmezánnal és néhány bazsalikomlevéllel. 

amíg a koncerten voltunk a lányok készítettek maguknak egy csinos “gyümölcs-tányért”, amit le is fényképeztek:

a szezon eddigi legmelegebb napja

…tegnap volt. nem tudom egészen pontosan, hány fokra szökött fel a hömérö higanyszála, de jócskán 30 fok fölött lehetett. a délelöttöt a strandon töltöttük és amikor már kezdett kibírhatatlan lenni a höség, összepakoltunk és hazamentünk. no nem mintha a (tetötéri) nyaralónkban olyan jó kis hüvös fogadott volna.

ráadásul pont tegnapra beszéltük meg, hogy az esti föétkezést áttesszük kora délutánra. mit volt mit tenni, az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. még akkor is, ha pörköltet rendelt a társaság, amit ugye külön öröm (érzett) 45 fokban fözni. 

lévén olyan is köztünk, aki újabban a húst nem eszi meg, került bele jócskán répa és gomba. kíséröként pedig zöldbab és cékla is került. nem az a kifejezetten könnyü nyári ebéd, amit én ennnék szívem szerint a höségben, de annál jobban örültem, hogy a többieknek ízlett.

egy kiadós ebéd utáni szieszta után elindultunk biciklivel a környéket felfedezni.

még mindig olyan rekkenö höség volt, hogy a legeslegelsö alkalmat megragadva leültünk megenni egy fagyit és én szokásomtól eltéröen két perc alatt lehúztam egy jéghideg kólát. 

úgy tünt, hogy a gáton legelö bárányoknak is nagyon melegük lehetett (meg kevés füvük). így aztán nagyon örültek a hatalmas káposztafejeknek, amelyeket nagy örömmel rágcsáltak. én még ilyesmiröl eddig nem is hallottam, hogy a bárányok káposztát egyenek? a mondás szerint a kecske lakik jól a káposztával, nem?

hogyan tudunk még több zöldséget szeretteinkbe tukmálni?

…anélkül, hogy észrevennék és megpróbálnának tiltakozni ellene?

pl. nevezzük a szokásos vajas-szalámis-sajtos-zsemlét szendvicsnek. amihez persze szendvicskrém, salátalevél, paradicsom és uborka dukál. bevallom az ötletet a tegnapi tortilla adta. ma is mindazt használtuk fel, amit kis nyaraló-konyhánk felszerelése, füszerei és egyéb tartalékai adtak. a szendvicskrémbe került: 1 joghurt, kb. 8 dkg  (maradék) túró, só, bors, paprika, mustár, egy fél citrom leve, 1 kk méz és  pesztó. utóbbi  saját készítésü: néhány szál petrezselyem, rukola, só és olívaolaj felhasználásával. a nagylány olyan profi módon tud zöldleveleket apróra  vágni, hogy látványától mindig elfog az irigység. plusz beindul az agyam, hogy mit lehetne még felapríttatni vele. így készült még tegnap egy lekvárosüvegnyi pesztó.  a  kicsi pedig büszkén kever mindenféle szószokat. a zsemlék minden földi jóval (és egészségessel) saját kézzel való megrakása megkoronázza az elökészületeket és biztos jele annak, hogy ki-ki örömmel fogyasztja.  külön jó, hogy mr. R. zsemléjét is maguk tölthetik meg. melyik férfi mondana nemet, ha három nö egyszerre kényezteti?

vacsorára egy paradicsomleves készült, amely névadóján kívül vöröshagymát, zöldhagymát, fokhagymát, olívaolajat, édesköményt (igazságtalan módon a tegnapi felsorolásból kifelejtettem), cukkinit (amit a lányok  ma legalább megkóstoltak, hurráá!!!, de nem ehetönek tituláltak, kevésbé hurrá), apróra tördelt spaghettit,  sót, borsot,  tartalmazott. tetejére egy kanálka tejfölt és parmezánt kapott. maga mellé pedig egy fokhagymás pirítóst vajjal és parmezánnal megbolondítva. nos, ezt a levest ma többszörösen visszatapsolták.

egy tuti-tipp: ha az egész bagázs a nap folyamán 2-3 órát a strandon tölt, majd egy kis déli pihenést követöen ugyanazon szereplöket egy nagyobb  tengerparti séta-túrára késztetjük, mr. R. pedig még este egy biciklitúrát is csinál…. nos akkor a vasat is képesek  megenni… plusz a vacsora után egy jó kis házi-fagyit… folyt köv…..

tortilla – avagy hogyan tudunk kilószám zöldséget megetetni szeretteinkkel

nem panaszkadhatom: mr. R. imádja a salátát – a lányokkal ellentétben, akik nyersen csak bizonyos zöldségeket (paradicsomot, kígyóuborkát és sárgarépát) hajlandóak megenni. ami messze nem jelenti azt, hogy föve mindent megennének.  az összes többit legjobb esetben  ugyan vagy még azt sem megkóstolják, de az esetek többségében még azt  is csak hosszas gyözködésre. ami egyrészt elég fárasztó, másrészt meg nem is jár tartós sikerrel.  

azért nem adom fel, jó példával járok elöl és újra meg újra igyekszem kitalálni valami új salátás-zöldséges dolgot. még csak jelenetet sem rendezek, ha nem eszik meg. azt azért már régebbröl tudom, hogy, ha sok mindenféle zöldség szépen feltálaltatik, akkor nagyobb az esélye, hogy legalább próbálgatják.  meg annak is, hogy minél többféle van az asztalon, annál nagyobb valószínüséggél találnak fogukra valót. ha pl. 3 valami van, abból 2 esznek, ha 4, abból jó esetben 3-at,  szóval egyet mindenképpen kiszortíroznak, mint nem-szeretem-valamit.

ez még egy régi rossz  óvodai  megszokás, ahol egy valamit az ebédböl a tányér szélére tologathattak  (ezt én sosem értettem, de hát én nem is anti-tekintélyelvü nevelésben részesültem).

ma este olyan vacsorát készítenünk, amely egyértelmüen  mindenkinek ízére volt – söt annál sokkal több.  mindenki örömmel vette ki részét a mindentbele-szósz keveréséböl (natúrjoghurt, tejföl, fokhagyma, só, bors, paprika,  petrezselyem, olívaolaj, citromlé, méz, mustár – egyszóval minden, ami kis nyaraló-konyhánkban fellelhetö volt – a lényeg nem is a hozzávalókon múlott, hanem azon, hogy bizony ezt jó sokáig kellett lehetett  kevergetni, amit ugye minden gyerek szívesen csinál – különben meg tényleg szuper finom lett) és a mindentbele-zöldségek vagdosásából (paradicsom, uborka, sárgarépa, zöldhagyma, retek, római saláta) hogy aztán a mindent-rá-mottó jegyében (egy kevés maradék hús csirkepörköltböl, mozzarella) minden el is fogyjon az asztalról – beletekerve egy tortillába. a felvagdalt hozzávalók kis tálkákban  mind az asztalra kerültek. szerintem  a siker titka  abban rejlett, hogy mindenki maga tehetett az általa kívánt arányban azt, amit csak akart a saját tortillájára. és lám, minden az utolsó darabig elfogyott – ki-ki merészelt egy keveset olyasmiböl is beletenni, amit különben soha meg nem kóstolt volna.  és mindenki nyalogatta utána mind a tíz úját.

otthon majd kipróbálom magam sütni a tortillát. addig még biztosan veszünk majd néhány csomaggal itt a lidl-ben. ígérem,  nem is nézem meg  az összetevök listáját. 

S.O.S avagy magasrepülés…

…na nem kulináris szempontból, de azért azt hiszem arra sem lehetett eddig itt panasz. továbbra is töröm a fejem, hogy mit is fözzünk majd még a következö 12 napban, hogy mindenki jó étvággyal egyen, ne is kelljen egyfolytában valami apróság miatt bevásárolni menni. az eddigiek jól sikerültek, habár igazán abszolut mindennapi ételeknek mondhatóak.

amelyeknek viszont  nagy  elönyük, hogy mindenki szereti és szívesen eszi. pláne, hogy ilyeneket otthon nem fözök minden héten. a legjobb az egészben, hogy tényleg csak ezen kell törnöm a fejem. az összes többi remekül zajlik – beleértve az idöjárást (gyorsan lekopogom), ami itt azért nem egészen magától értetödö.

lenne valakinek valami jó ötlete, miket lehetne még készíteni? a kritérium csak annyi lenne, hogy gyorsan (sütö nélkül) viszonylag kevés alapanyagból elkészíthetö föétel legyen, amit egy mini-konyhában nagyobb felfordulás és sok konyhai eszköz nélkül  meg lehet fözni.

a rendelkezésre álló eszközök a következök: 2 lábas (viszonylag nagyok), 2 nyeles serpenyö, 1 tésztaszürö, 2 éles kés (otthonról), egy krumplihámozó, 1 uborkagyalu, 1 sajt-/ zöldségreszelö, 1 fakanál (az is müanyagból), 1 leves-merökanál – szerencsére tányérból van elég.  két napra elöre be tudunk vásárolni – talán kicsit jobb szervezéssel 3-ra is.

minden javaslatot köszönettel fogadok és örömmel fözök…

nyaralunk!!!

 élvezzük a csendet, a szép kilátást, a friss északi tengeri levegöt, a napsütést, a naplementét…

és persze eszünk is. már ha van, mit. tegnap kora este érkeztünk. elöször megettük az áfonyás-ribizlis lepény maradványait,  aztán elmentünk egy tengerparti sétára, hogy aztán teljesen kiéhezve neki eshessünk tradicionális sült sajtunk elfogyasztásához.

ma reggel késön keltünk, reggeliztünk, majd pingpongoztunk és egy nagyot tollasoztunk. így aztán arra sem jutott idönk, hogy ebédidöre valami harapnivalót bevásároljunk. maradtak a magunkkal hozott gyümölcsök, de senki sem tiltakozott…

 bevásárlás után pedig, mielött elindultunk a strandra egy gombás-szalámis-sajtos-meleg-szendvicset készítettünk. ebben az a legjobb, hogy a lányok is el tudják készíteni (csak a sütöbe ki- meg betevésnél kell egy kicsit segíteni – sikerült is kapásból a sütö tetejét megégetnem egy kicsit).

bevásárláskor törtem a fejem. egyrészt azon, mi minden  “alapvetö” élelmiszer kell, hogy legyen, ha mindennap fözni akarok majd ebben a konyhában. másrészt azon, hogy hova fogjuk eltenni azt a rengeteg minden “alapvetö” élelmiszert. mert hát a hütö dimenziója a konyháéval egyenes arányban mozog: vanni van, de iciripicuri. annyi elönye mondjuk van a konyhának, hogy minden kézügyben van, nem kell ide-oda rohangálni. ennek ellenére igazi logisztikai kihívás lesz a következö két hetet úgy kihúznunk, hogy ne kelljen mindennap valami miatt vásárolni menni.

2:1 áfonyás + ribizlis lepény

tavaly nyaralás elött posztoltam egy túrós-ribizlis kelttésztát, amely annyira bejött nálunk, hogy azóta is többször készítettem. egyszerüen nem lehet nem szeretni.  most a felét ribizlivel, a másik felét áfonyával raktam tele és egy kicsit változtattam a túrós krémen: egy mascarpone és egy itteni túró volt a hütöben, amelyeket fel kellett használnom, mielött elutazunk.

hozzávalók (egy jó nagy tepsivel lesz belöle):
kelttészta:

15 dkg olvasztott vaj
40 dkg liszt
1 csomag száraz élesztö
1 csipetnyi só
1 csomag vaníliás cukor
1,5 dl langyos tej
2 tojás

tetejére (miután megkelt):
25 dkg áfonya  + 25 dkg ribizli
mascarpone- krém:
25 dkg mascarpone, 25 dkg túró, 1 tejföl, 2 tojás, 1 vaníliás cukor, 7,5 dkg cukor, 1 ek citromlé, 1 ek étkezési keményítö
1-2 ek (vaníliás) porcukor 

a kelttészta hozzávalóit  kenyérsütögéppel bedagasztattam (nálam ez másfél óra volt), majd a tésztát még egyszer jól megdögönyöztem. ezután egy sütöpapírral kibélelt tepsibe raktam és addig húzogattam minden irányba, amíg a tepsit sikerült kitöltenem. biztosan meg lehetne egy sodrófa segítségével is oldani a dolgot, de ebben a kelttészta-receptben éppen azt találtam jónak, hogy milyen egyszerüen és a gyúródeszka-sodrófa kettös használata nélkül (és tisztogatása nélkül, amit nagyon nem szeretek) lehet eljutni egy nagyon finom kelttésztás süteményhez.
egy fél órára letakartam a tésztás-tepsit és egy meleg helyen hagytam tovább kelni.

 
ezalatt a sütöt elömelegítettem 190 °C-fokra. megmosom, lecsöpögtettem és kicsumáztam a ribizlit + áfonyát (még jó, hogy az utóbbit nem kellett csumázni),  félretettem, majd elkészítettem a krémet: az összes krémhozzávalót konyhai robotgéppel alaposan összekevertem, majd ráöntöttem a kelttésztára. igyekeztem mindenhova jutttani belöle, megszórtam a gyümölccsel és betettem 40 percre a sütöbe. miután kihült, porcukorral meghintve tálaltam.

padlizsánkrém

egy  kedves barátom visszaérkezett budapeströl. ez  alkalomból (na és persze a macskák “átadásával” kapcsolatban is) találkoztunk pénteken este. az elöétel egy nagyon finom padlizsánkrém volt:

hozzávalók (2 éhes embernek):

2 padlizsán (180 fokon 1,5 órát sütve)

1/4 hagyma reszelve

2-3 evökanál olívaolaj (“amennyit felvesz”)

só, bors, 1/4 –1/2 citromlé (frissen facsart)

a megsült padlizsánt kivájjuk a héjából és a többi hozzávalóval egy botmixerrel összekeverjük. az olívaolajat, citromlevet, sót, borsot érdemes apránként hozzáadni és a krémet kóstolgatni, amíg a kívánt konzisztenciát és ízhatást sikerül elértük. a siker titka, a jól megsült padlizsán és a nem túl sok (de nem is kevés) füszerek egyensúlyában rejlik. 

leestett a tantusz

makkától kaptam egy kedves meghívást arra, hogy mondjak el magamról 6 lényegtelen dolgot.  érdekes módon sokkal több lényeges dolog jut eszembe magamról. lehet, hogy valahol minden fontos, ami bennem zajlik, ami én vagyok? lehet, hogy csak nekem fontos? ezen még gondolkozom majd, de addig is álljon itt 6 lényegtelen gasztronómiai vonatkozású vallomás:

1. lényegtelen, hogy sokáig nem szerettem a tejszínes-sajtos szószokat.  legalábbis azóta nem, amióta egyszer régesrégen a föiskolai kollégiumban egy barátnömmel spaghetti carbonarát föztünk (abból a bizonyos…kno…-zacskós izéböl), amitöl nagyon rosszul lettem. több mint 12 évembe került, míg kihevertem ezt a “gasztro-élményt”…

2. lényegtelen, hogy éveken keresztül kedvenc teám egy citromos ízesítésü fekete tea volt. nagyon tetszett benne, hogy csak cukor kellett bele.

3. lényegtelen, hogy még sokkal régebben a pickwickes fekete ribizlis tea volt a kedvencem: cukorral és egy leheletnyi citromlével. nosztalgiázva a mai napig rendszeresen hozok/ hozatok otthonról – és 2-3 havonta iszom is egy csészével.

4. lényegtelen, hogy van egy gyengém (kicsit szégyellem is itt bevallani, na de hát nem annyira lényeges): nagyon szeretem a mélyhütött spenótos pizzát: csak és kizárólag dr. oetkertöl.

5. lényegtelen, hogy a legtöbb elözö estéröl megmaradt ételt másnap reggel/ délelött szeretem hidegen eszegetni (külön szeretek pl. a paradicsomos káposztára, vagy a lencsefözelékre “rájárni”).

6. lényegtelen, hogy szeretek “nyalakodni” fözés közben. egyszerüen képtelen vagyok megállni, hogy ne kóstolgassam, amit készítek. ez alól csak két kivétel van: a gulyásleves és a csirkepaprikás nokedlivel. mindkét ételt olyan sokszor föztem, hogy minden gond nélkül remekre sikerednek akkor is, ha egyetlenegyszer sem kóstolom meg…

céklaleves

régen a cékláról csak annyit tudtam, hogy az oroszok állandóan azt esznek, nálunk pedig üvegben kapható és a menzán néhány karika szokott lenni savanyúságként. otthon sosem ettünk, pedig én kifejezetten kedveltem. évekkel késöbb néha vettem egy üveggel és magában megdézsmáltam, de amióta ismerem frissen, azóta az üveges még csak eszembe sem jutott - egészen egyszerüen annyira más az íze.

az idei cékla-ciklus következö állomása (az elsö itt) a céklaleves. tavaly már készítettem. a most kipróbált recept annyiban tetszik jobban, hogy jóval gyorsabban kivitelezhetö, mert nem kell elöre megsütni a céklát.

hozzávalók (4 személyre): 3 közepes méretü nyers cékla (meghámozva és kockákra vágva), 1 fej hagyma, 2 ek olívaolaj, 1,5 l víz, só, bors, 1/2 citrom leve, 2 tk cukor, 2 dl joghurt, 1 ek pirított szezámmag.

a hagymát üvegesre pirítom és hozzáadom a kockákra vágott céklát. 2-3 percig együtt párolom, majd vízzel felöntöm, sózom, borsozom és 10 perc alatt készre fözöm. botmixerrel pürésítem, hozzákeverem a joghurtot (a hökiegyenlítéses módszerrel!), a citromlevet és a cukrot. ha szükséges jutána sózom. tálaláskor a szezámmaggal megszórom.

céklalevél-saláta

úgy adódott, hogy céklához jutottam, amelynek szép friss levelei voltak. utánanéztem, vajon ehetöek-e és már csak a színük miatt is ki kellett próbálnom, milyen saláta készíthetö belölük. különösen tetszett, hogy a levelek olyan igazán roppanósnak/ haraphatóak tüntek. úgy tünt, kellemes harmóniát alkotnak majd a lágy madárbegy salátával. ezen kívül került még bele:

1 mozzarella apróra vágva

1 szelet serrano-sonka pirítva

1 marék csíra mediterrán

1/2 marék pirított fenyömag

néhány szem  piros büszke/ pöszméte/ köszméte

salátaöntet:

1 ek narancsos balzsamecet

2 ek olívaolaj

1 tk juharszirup

só, zöldbors, örölt gyömbér

alapállásban is nagyon szeretem a salátákat, de ez aztán annyira finom volt, hogy nocsak….

…ÀCIÓ!!!

már csak 3 nap… és nyaralás!!!

 

panna cotta

ez a legeslegelsö panna cotta-kísérletem. eddig azt hittem, hogy ez valami ördöngösség. mostantól tudom, hogy nem az és mivel a lehetöségek száma egyenlö a végtelennel, sokat fogok még kísérletezni vele. én a light-os variáció mellett döntöttem (fele tejszín – fele tej). akinek a kalória nem számít, készítheti csak tejszínböl.

hozzávalók 2 személy részére:

1,2 dl tejszín

1,2 dl tej

1/2 vanília rúd

20 g cukor

2-3 zselatin-levél

a tejszínt + a tejet a cukorral és vaníliával 10 percig kis lángon föztem (a legnehezbb az egészben figyelni, hogy ne fusson ki a tej), majd kicsit lehütöttem és hozzákevertem a hidegvízbe elözöleg beáztatott és kinyomkodott zselatint. ezután hideg vízzel kiöblített kis tálacskákba töltöttem és betettem a hütöbe legalább hat órára.

tálaláskor 10 másodpercre forró vízbe mártottam a tálkákat (szélüket elötte egy késsel meglazítva) és a panna cotta-t a desszertes tányérra borítottam. a világ legegyszerübb eperszószával tálaltam: 12 epret egy pici mézzel összeturmixoltam és a 14 fokos hidegre való tekintettel egyszer felföztem(melegben a fözés elmaradhat).

karalábéleves

a múlt heti bevásárlásból árválkodott még egy lila karalábé a hütöben. nem igazán volt ötletem, mit kezdjek vele, így aztán a legkézenfekvöbbet választottam. így készült belöle egy fdh-krémleves, amelyhez rögtön több maradékot is felhasználtam.

1 karalábét + 2 közepes krumplit + 2 szál zöldhagymát + 2 szál csombort 10 perc alatt megföztem, majd egy kevés (0,5 dl) tejszínnel botmixerrel pürésítettem. sóztam, zöld-borsoztam, melegen tartottam. egy serpenyöben 1 szelet füstölt sonkát égy icipici olívaolajon megpirítottam, majd a sonkát kivéve az olajon egy marék laskagombát megírítottam.  tálaláskor a forró levest megszórtam gombával, sonkával és reszelt parmezánnal.

avokádó-krém

köszönöm a lelkes találgatásokat. azoknak lett igaza,  akik valamilyen kenyérre kenhetöre tippeltek.

kedvelem az avokádót. csupán  az szokott némi gondot okozni, hogy  néhány napig (nálam általában 4-6, de lehet kicsit több is) a megvásárlása után érni hagyni kell. így aztán jó néhány napra elöre kell tervezni tudni.  akkor jó, ha a héjat picit megnyomva érezzük, hogy puha kezd lenni. vigyázat: ha a vékonyabb végét nyomjuk meg, ott lehet, hogy már puha, de a vastagabb része attól még lehet kemény. érdemes a vastagabb részén kísérletezni. ha félérett állapotban próbáljuk hasznosítanmi, fel kell készülnünk arra, hogy bizony inkább szappanízü, mintsem élvezhetö örömökhöz jutunk fogyasztásakor. ha viszont túlérett, akkor hosszú szálkás részek keletkeznek benne (mint a mangóban is), amelyek szintén nem igazán élveezetesek. emellett be is barnul és íze olajos szardíniához lesz hasonlatos.

ha ennek ellenére mégis avokádó-vásárlásra szánja el magát az ember, némi tapasztalattal igazán finom élvezetekre készülhet fel. aki mer, az nyer alapon. az avokádókrém elkészítésének rengeteg fajtája létezik, én nem szoktam túlbonyolítani: fokhagyma, só, bors, pici citromlé és egy kevés joghurt (vagy tejföl) felhasználásával összeturmixolom az avokádót és mi pirítósra vagy friss kenyérre kenve, paradicsommal, paprikával, olívabogyóval esszük. az arányok ízlés kérdése, nálunk mindig csak szemre készül. lehet bele tenni snidlinget, mentát, petrezselymet – vagy amit akartok.  nálunk gyakori szombat délutáni “köztes-étkezésre”: olyankor általában késön reggelizünk és ritkán van kedvem délre ebédet fözni, inkább hat-hét körül szoktunk vacsorázni. párom pedig reggeli után 2-3-4 órával már enne valamit. ilyenkor vagy egy szendvicst kap, vagy egy avokádókrémet. elöbbit egyedüli fogyasztásra, utóbbit meg kell, hogy ossza velem, mert az avokádókrémnek sohasem tudnék ellenállni. a legviccesebbnek azt tartom, hogy mindig meg szokta kérdezni, hogy ez micsoda?

a blogolás 1. aranyszabálya

ha blogolás elött egy arcpakolást tettünk fel, hasznos lehet, ha nem feledkezünk meg az idöröl…

…különben elöfordulhat, hogy a maszkot majd keservesen kapargathatjuk le az arcunkról.

(lehet, hogy rondábbak leszünk mint elö ez nem tesz majd jót  arcunk szépségének.)

p.s. és az is elöfordulhat, hogy párunk vacsora közben megkérdezi: “mi az az izé a nyakadon?”

töltött padlizsán

pontosan emlékszem, mikor készítettem elöször. 18 éve, amikor au-pair-ként töltöttem itt egy évet (dehogyis tudtam még akkor, hogy egyszer majd visszatérek ide).  a család meglehetösen véges számú receptes könyveit bújva bukkantam rá, és az anyuka egyetértö bólintásával került egyszer az ebéd asztalra, hogy aztán visszatérö (és gyakori) ebéd legyen - szintén az anyuka kívánságára. az egészen pontos akkori receptre ma már csak halványan emlékszem. azóta sokat változott, fejlödött, csak az alapok maradtak: padlizsán, hagyma, fokhagyma, paradicsom, zöldfüszerek (annak idején biztosan csak petrezselyem, estleg majoránna?) rizs, a tetejére sajt.

az elején volt még benne gomba és sonkakocka – ezeket az idök folyamán elhagytam. került viszont bele darálthús és jó sok zöld: oregánó, rozmaring, kakukkfü. legállandóbb benne az állandó változás. mindenegyes alkalommal kicsit más, de mindig nagyon-nagyon finom. ahogyan ezt írom jut eszembe, hogy még sohasem tálaltam fel vendégeknek. tényleg nem tudom, miért, egészen biztos vagyok benne, hogy akik hozzánk jönnek, mind az utolsó falatig nagy örömmel fogyasztanák. talán, mert számomra annyira (a szó jó értelmében) közönséges ételnek számít??

ancsika töltött padlizsán receptjében olvastam, hogy ö hogyan készíti elö a padlizsánt. én eddig elöföztem, de azt mindig macerásnak éreztem, így  kipróbáltam elösütve: a félbevágott padlizsánokat vágott felükkel lefelé egy serpenyöben kevés olívaolajon pár percig pirítottam, majd az elömelegített sütöbe toltam öket kb. 20 percre.

megpirítottam egy nagy fej hagymát olívaolajon, hozzáadtam a darálthúst és fokhagymát, sóztam, borsoztam, paprikáztam. amikor a hús  megpirult rátettem  a sürített paradicsomot és tovább pírítottam (ha kicsit száraznak tünt, öntettem hozzá egy kevés vizet). megszórtam sok  oregánóval, rozmaringgal és kakukkfüvel. a sütöböl kivett padlizsánfeleket egy kiskanállal óvatosan kivájtam (egyrészt forró, másrészt kicsi odafigyelést igényel, hogy sikerüljön meghagyni az egycentis széleket), a “padlizsánbelsöt” apróra vágtam és hozzáadtam a füszeres-paradicsomos-húsos-szószhoz és pár percig tovább föztem.

a végén hozzákevertem a fött rizst és megtöltöttem a padliszánfeleket, reszelt sajtot szórtam rá (volt még kecskesajt is a hütöben, így az is rákerült) és 20 percre a forró sütöbe toltam.

ebböl amennyiségböl szokott maradni annyi “töltelék”, hogy a azt, ami nem fér bele a 4 padlizsánfélbe, másnap szoktuk megenni – sajttal a tetején átsütve. mondanom sem kell, hogy ekkor is nagyon finom, hacsak nem még finomabb.

hozzávalók (2 személyre – 2 evésre)

2 közepes méretü padlizsán

1 nagy fej hagyma

2 fokhagymacikk

2x2 ek olívaolaj

50 dkg darálthús

1/3 tubus poaradicsompüré

sok zöldfüszer: oregánó, rozmaring, kakukkfü

só, bors, paprika

10 dkg fött rizs

reszelt sajt