ribizlitorta

nem vagyok különösebben süteményfüggö és nem hinném, hogy rendszeres olvasóim az édességek miatt látogatnának. most mégis úgy alakult, hogy egy  héten belül másodszor készítek édeset. 

!!!ACHTUNG!!!

innentöl csak azok olvassák tovább, akik nem félnek a függöségek kialakulásától, mert ezek a kekszalapú torták kifejezetten veszélyesek. egyébként pedig  csak elönyük van: nagyon gyorsan és változatosan  elkészíthetök, kevés alapanyagot igényelnek, nem kell begyújtani a sütöt,  mindenkinek nagyon ízlenek.

10 db porrá morzsolt babapiskótát összekevertem 6 dkg olvasztott vajjal, majd egy sütöpapírral kibélelt 14 cm-es tortaformába töltöttem és be tettem a hütöbe.

a krémhez összekevertem 10 dkg olvasztott fehér csokoládét 10 dkg mascarponéval (ha lett volna egy kis natúr joghurtom, azt is  bele tettem volna). a tortalapot tele raktam ribizlivel, rákentem a krémet, majd a tetejét is megpakoltam ribizlivel. mivel mindez este nyolckor történt, éjszakára hütöbe tettem. 3 óra is elég lett volna, de kibírtam, hogy éjjel ne keljek fel megkóstolni. be kell vallanom, nehezemre esett. 

áfonyás stracciatella-torta

láttam már jó pár keksz alapú tortát, megpakolva gyümölccsel és mascarponéval. szépek is voltak, könnyünek is tüntek, de a mascarpone nekem nagyon zsíros és különben is kételkedtem benne, hogy a keksz a az olvasztott vajjal elég alapot ad-e a tortának. miután tegnap kipróbáltam tudom, hogy a dolog müködik. nagyon gyorsan elkészül (eltekintve a hütési idötöl) és igazán finom.

én a biztonság kedvéért mindjárt 2 tortaformával kezdtem (20 cm és 14 cm). gondoltam az egyiket viszem a szombat esti vacsorához, a másikat meg majd vasárnap eleszegetjük itthon.  nem ez volt az elsö eset, amikor mennyiségileg kicsit túllöttem a célon. ami különben nem baj, mert a nagyobbik tortát holnap beviszem a munkahelyre, a lányok örülni fognak neki.  a receptet leírom a kisebb mennyiségre (14 cm), ez két embernek egy hétvégére (tehát két napra) éppen elegendö. feltéve, ha mindketten mértékletesek, már ami az édességet illeti. ha mégsem vagy, ha több személyre készítjük, duplázzuk az adagot egy normál 28 cm-es tortaformához.

10 dkg kekszet  betettem egy “újrazáródó” zacskóba és a sodrófával alaposan összeaprítottam zsemlemorzsaszerüre, majd összekeevertem 6 dkg olvasztott vajjal és belenyomkodtam a kisütöpapírozott tortaformába. amelyet aztán, míg a töltelék készült a hütöbe tettem. 10 dkg mascaponét konyhai robotgépben összekevertem 10 dkg krémsajttal, 15 dkg natúr joghurttal és 10 dkg olvasztott fehér csokival. amikor már alaposan összekevertem a krémet, beleszórtam 5 dkg késsel durvára vágott étcsokoládét. a tortalapot kiraktam annyi áfonyával, amennyi ráfért, majd rákentem a krémet. tálalásig (nálam ez 4 óra volt) a hütöben tartottam.

cobbler

már szinte mindeki készítette, én csak most jutottam oda – föleg, mert volt néhány gyümölcs a hütöben és még inkább, mert a fagyis fiaskóról valahogy el kellett terelnem a figyelmemet. én a recepten egy kicsit egyszerüsítettem. méricskélés helyett evökanalakban számoltam és sima liszt helyett teljes kiörlésü búza- és tönkölybúzalisztet használtam:

hozzávalók: félkilónyi gyümölcs(nálam  sárgabarack, eper és áfonya),   2 ek étkezési keményítö, 2 ek barnacukor
1/2 vanilia rúd belseje

a tésztához: 6 ek  liszt, 2 ek barnacukor,
1/2 csomag sütöpor, 2 ek hideg vaj, 1 tojás, 1,5 dl tej

a gyümölcsöt a keményítövel, a cukorral és a vaníliával  összekeverve egy kivajazott tortaformába tettem.

a lisztet, a sütöport, a sót és a cukrot elmorzsoltam a hideg vajjal, amelyet elözöleg aprókockákra vágtam, majd hozzáadom a tejben elkevert  tojást. ezután evökanálnyi galuskákat szagattam a gyümölcsre, majd megszórtam a barna cukorral.  170°C fokon 30-35 percig sütöttem.

a még meleg cobblert a pisztácia fagyival ettük – amely fagyigép nélkül is nagyon finom lett.

2:1 áfonyás + ribizlis lepény

tavaly nyaralás elött posztoltam egy túrós-ribizlis kelttésztát, amely annyira bejött nálunk, hogy azóta is többször készítettem. egyszerüen nem lehet nem szeretni.  most a felét ribizlivel, a másik felét áfonyával raktam tele és egy kicsit változtattam a túrós krémen: egy mascarpone és egy itteni túró volt a hütöben, amelyeket fel kellett használnom, mielött elutazunk.

hozzávalók (egy jó nagy tepsivel lesz belöle):
kelttészta:

15 dkg olvasztott vaj
40 dkg liszt
1 csomag száraz élesztö
1 csipetnyi só
1 csomag vaníliás cukor
1,5 dl langyos tej
2 tojás

tetejére (miután megkelt):
25 dkg áfonya  + 25 dkg ribizli
mascarpone- krém:
25 dkg mascarpone, 25 dkg túró, 1 tejföl, 2 tojás, 1 vaníliás cukor, 7,5 dkg cukor, 1 ek citromlé, 1 ek étkezési keményítö
1-2 ek (vaníliás) porcukor 

a kelttészta hozzávalóit  kenyérsütögéppel bedagasztattam (nálam ez másfél óra volt), majd a tésztát még egyszer jól megdögönyöztem. ezután egy sütöpapírral kibélelt tepsibe raktam és addig húzogattam minden irányba, amíg a tepsit sikerült kitöltenem. biztosan meg lehetne egy sodrófa segítségével is oldani a dolgot, de ebben a kelttészta-receptben éppen azt találtam jónak, hogy milyen egyszerüen és a gyúródeszka-sodrófa kettös használata nélkül (és tisztogatása nélkül, amit nagyon nem szeretek) lehet eljutni egy nagyon finom kelttésztás süteményhez.
egy fél órára letakartam a tésztás-tepsit és egy meleg helyen hagytam tovább kelni.

 
ezalatt a sütöt elömelegítettem 190 °C-fokra. megmosom, lecsöpögtettem és kicsumáztam a ribizlit + áfonyát (még jó, hogy az utóbbit nem kellett csumázni),  félretettem, majd elkészítettem a krémet: az összes krémhozzávalót konyhai robotgéppel alaposan összekevertem, majd ráöntöttem a kelttésztára. igyekeztem mindenhova jutttani belöle, megszórtam a gyümölccsel és betettem 40 percre a sütöbe. miután kihült, porcukorral meghintve tálaltam.

banános muffin

megint úgy adódott, hogy 2 csak kicsit barna banán várt sorsa beteljesedésére. úgy tünik másonál is gyakran elöfordul ilyesmi, mert tele az internet banános süteményekkel. a receptek nagyrésze úgy kezdödik, hogy: “maradék túlérett banán hasznosítására”. meg hogy milyen jó muffint sütni, mindenki szereti. nos én bármilyen népszerütlen is vállalom, hogy nem szeretem a muffint. nekem egy muffin mindig olyan nagy és tömény szokott lenni. tehetek én bele akármit.

így aztán nem is szoktam gyakran sütni. néha aztám rámjön, hogy van egy muffin-sütöformám, (tulajdonképpen kettö: a második olyan édes kis mini-muffinokat süt) meg egy muffin-könyvem is – kár lenne értük, ha sose használnám öket. mondjuk most sem a könyvet használtam, az 50 receptböl csak egy volt banános, de az valami miatt nem tetszett. így aztán interneten böngésztem és ezt találtam. külön szimpatikus volt benne, hogy tojásfehérje (!!) kell hozzá. ha tudtam volna reggel, hogy tojásfehérjére lesz szükségem, elöhalásztam volna a mélyhütöböl egy tojásfehérjés csomagocskát, amit különben pár hónap leteltével úgy is kidobok majd. a változatossák kedvéért így ma 2 tojássárgája vándorolt a mélyhütöbe. a receptet egy az egyben átvettem, de mivel volt egy kis maradék étcsokoládém, azt is beletettem.

hozzávalók:

1 csésze teljes kiőrlésű liszt
2 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
1 csésze zabpehely
2 tojásfehérje
1 1/2 tk vanília eszencia
1/4 tk mandula eszencia
1/4 csésze juharszirup
2 ek tej
2 ek olaj
1 csésze banán pürézve (kb. 2db)
10 dkg olvasztott étcsokoládé
összekevertem a lisztet, sütőport, szódabikarbónát és a zabpelyhet egy tálban.  egy másikban összekevertem a tojásfehérjéket, juharszirupot, tejet, olajat, két fele eszenciát és a banánt. hozzáadtam a felolvasztott és kicsit lehütött étcsokoládét. ezt a masszát a száraz dolgokhoz öntöttem és éppen, hogy összekevertem.  mini-muffin formában 170 fokon 15 percig sütöttem:

születésnapra - eszternek

kedves eszter, sok boldog születésnapot kívánok neked!

pár nappal ezelött láttam valahol egy kókuszkockát. mivel nem írtam fel, hogy hol, sikerült is elfelejtenem. de nem magát a kókuszkockát (amely fel-fellebbent lelkiszemeim elött), hanem annak lelöhelyét. gondoltam, kisebb bajom is nagyobb legyen ennél, majd megkérdezem a google-t és gyorsan megsütöm. keresésem sikeres is volt: “kókuszkocka”: 12.400 találat; “kókuszkocka recept”: 6.610. van még aztán több ezer találat “kókuszkockákra”, “kókuszkocka készítésére”, vagy “elkészítésére”. de van néhány ezer “egyszerü”, vagy “mézes” is. gondoltam is, hogy nesze neked, fogd meg jól. mi lesz ebböl? nagyoon reméltem legalább valami fényképezésre alkalmas sül ki majd belöle, ha már virtuálisan kell, hogy megérkezzen. föleg a tésztától féltem, mert annyit sejtettem, hogy valami piskóta az alapja. aztán végre rábukkantam az “én” receptemre:

CSALÓDÁSMENTES KÓKUSZKOCKA

azt ígérte, hogy “nagyon finom és tökéletes recept”. ès, hogy “az hozzá se kezdjen, aki a mézet ki akarja hagyni. méz a lelke az egésznek.”én nem is mertem aztán rajta változtatni – csak egy kicsit kevesebb cukrot tettem mind a tésztába, mind a krémbe:

hozzávalók:
4 ek olaj
1 tojás
2 ek méz
20 dkg porcukor
fél zacskó sütőpor
2 dl tej
30 dkg rétesliszt

krémhez:
25 dkg vaj
25 dkg porcukor
5 dkg kakaó (holland vagy hasonló minőségű)
6 kanál tej
1 kis pohár rum (kb. 4 cl)
20 dkg kókuszreszelék

1.

elöírásszerüen kikeverem a tojást az olajjal, mézzel, cukorral és 1,5 dl tejjel. csak néhány pillanatig gondolkoztam azon, hogy vajon kézzel-e vayg géppel kell –e kevernem. visszaemlékezve anyukám piskótájára a kézikeverés mellett maradtam. igaz neki velem ellentétben van süteményes fakanala. hiába na, kelttésztához nem szokott kelleni. piskótát vagy krémeseket pedig nem szoktam. az összes fakanalam (számszerint 3) pedig olyan jó pörkölt vagy paradicsomszósz keverésére. nem maradt más választásom, egy normális evökanállal kevertem.

2.

a lisztet a sütőporral beleszitáltam a tojásos elegybe. lazán aláforgatom a lisztet, amíg egynemű nem lett. ha úgy ítéltem volna  meg, hogy túl sűrű, akkor beleöntöttem a maradék tejet is. de én úgy ítéltem meg, hogy így is elég folyós (ez állítólag a tojás méretétöl és a liszt minőségétöl függ):

3.

a folyékony tésztát a sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem és 180C°-on 20 perc alatt készre sütöttem. mondjuk ez nem volt bonyodalom mentes, mert úgy 13 perc múlva megállapítottam, hogy a digitális idöméröm visszafelé számol. nem vicc, tényleg visszafelé mérte az idöt. ha már a folyós tészta is trenírozta az idegeimet, akkor most aztán elkezdtem pánikolni, hogy honnan fogom tudni, ha jó a piskótatészta. még jó, hogy a recept írója erre is gondolt, mert ö akkor tekinti

“befejezetnek a sütést, amikor a tészta kicsit elválik a tepsi szélétől vagyis már zsugorodik és nem sül. ez az összes piskóta félére igaz (illetve a formában sütött húsokra is).” ezt az (úgy tünik alapvetö, de nekem eddig ismeretlen) konyhai elvet követve, tényleg jól is nézett  ki a piskóta:

4.

a fenti izgalmak alatt a vajat felolvasztottam és belekeverttem a többi hozzávalót. nem hevítettem forrásig, de nem sok híja volt. mivel ez egy töltetlen sütemény, arra kellett hajtani, hogy jól megszívja magát a krémmel. ezért a krémet melegen kellett tartanom, az egész hadművelet alatt.

5.

a piskótát kiborítottam és felkockáztam, miután a sütöpapírt lehúztam róla. igyekeztem  2 cm x 2 cm-es kockákat vágni, hol sikerült, hol nem. a kockákat négyesével a forró csokifürdőbe küldöm, majd egyesével megforgattam a kókuszreszelékben. egy sütőpapírra tettem őket száradni. ez elvileg  kb. fél óra (mármint a száradás – de a mártogatás , megforgatás is beletelt kb. ennyibe), gyakorlatilag én már alig bírtam kivárni, míg az elsöt megkóstolhattam:

6.

az eredmény? mit mondjak, nem csalódtam. hacsak abban nem, hogy tényleg kell hozzá a receptben megadott vaj, cukor, kakaó és föleg kókusz mennyiség. az elején azt gondoltam, böven elég lesz a fele is.de még jó, hogy a komplett adagot megcsináltam, mert így is tényleg éppenn hogy elég lett.

7.

egyetlen kiegészítésem lenne: “nem csak a méz a lelke az egésznek”, legalább ugyanilyen fontos a jóminöségü (nálam holland volt) kakaó:

és persze a kókusz….

darázsfészek – egy kicsit megkésett születésnapra

a kakaóscsiga receptjéböl készült, dióval és mazsolával. nemcsak az  ünnepelt örült neki. a legjobb az volt benne, hogy még pluszban egy egész tepsivel készült.

kakaós csiga barátném születésnapjára

imádom az internet nyújtotta lehetöségeket. nemcsak azért, mert pl. ilyen jó receptekre lehet rá bukkani, amelyek régi ízekekre emlékeztetnek, hanem azért is, mert régi jóbarátkora is rá lehet találni. olyanokra, akik valaha nagyon fontosak voltak, aztán sok-sok kilométer távolságra keveredtek (vagy én keveredtem – ez ugye nézöpont kérdése). de akik, ugyanúgy mint a kakaós csiga illata és íze, sosem felejtödtek el teljesen.

a kakaós csiga az én iskolai életem mindennapjainak is fontos résztvevöje volt. iskolatejjel. vagy talán mégis inkább kakaóval. azzal, amelyiknek az alufóliás tetején gyakran (szinte mindig) volt egy lyuk, amin a kakaó olyan finoman ki tudott buggyani. te is emlékszel erre, bogi? ha erre nem is, abban biztos vagyok, hogy a kakaós csiga neked is a kedvenceid közé tartozott. születésnapod alkalmából sok boldogságod kívánok és küldök neked egy egész tepsivel. az egészségedre én már be is nyomtam 4 vagy 5 darabot…

maci receptjét csináltam meg, icipicit változtatva:

a tésztához:

• 50 deka liszt (fele-fele sima rétesliszt és teljes kiörlésü búza)
• 7 deka puha vaj (én megolvasztottam a vajat)
• 2 tk szárított élesztő
• 3 dl tej
• 1 tojássárgája
• 4 ek cukor
• 1 csipetnyi só

a töltelékhez:

• 3-4 ek cukor
• 3 ek cukrozatlan kakaópor
• 1 csipetnyi vanília
• 1,5 dl tej
• 1-1 ek olvasztott vaj

a hozzávalókat a kenyérsütőben dagasztottam és kelesztettem, majd egy hosszú keskeny, kb. 25x50 cm méretű lappá kinyújtottam. egy evőkanálnyi puha vajjal megkentem a tésztát. a cukrot elkevertem a cukrozatlan kakaóporral, és a tésztára szórtam. szorosan felcsavartam, majd éles késsel 2 cm vastag szeleteket vágtam belőle és egy sütöpapírral kibélelt tepsibe  tettem. 30 percig meleg helyen kelesztettem, majd 175 fokra előmelegített sütőben sütöttem készre 25-30 perc alatt. félidőben, amikor már kezdtek színt kapni a csigák, kikaptam a tepsit, és forró tej-vaj-vanília keverékével meglocsoltam őket, majd visszatoltam.

XXIV.VKF!!! 3 in 1

1. a tárgy

az én tárgyam  a konyhaszekrény egyik legalsó és leghátsó, úgy is mondhatnám legeldugottabb sarkában foglal helyet. mégis mindig olyan jól esik elöbányászni, úgy évente 4-5 alkalommal . talán ezért nem is követel magának  exponált helyet az elsö sorban. amúgy egészen bizonyos vagyok benne, hogy lelke van, így pontosan érzi, mennyire fontos nekem. ha valaki megkérdezné, melyik a legszeretettebb konyhai eszközöm, kapásból rávágnám, hogy ez a mákdaráló.  emócionális indexe simán eléri a 100-as maximumot. nemcsak a legszeretettebb, hanem a legrégibb is, legalább annyi idös, mint én (=harmincon túl). nagymamámnak pedig szerintem ez volt a legelsö elektronikus konyhai gépe. innen már kiderülhetett, miért olyan kedves nekem.

2. a történet

csak és kizárólag mák darálására használtatik. miután idekerültem és csak évente látogattam nagymamámhoz, mindig az volt a kérdések kérdése, hogy mit adjon ill.  mit vigyek magammal. mivel se egy zsák krumpli, se szakajtónyi tojás, se virág, se friss répa, petrezselyem vagy hasonlók nem jöttek szóba – talán csak még a dió és a tarkabab, na és persze a mák: mert hát ugye kis helyen elfér és jól bírja a szállítást. az elsö években mégsem hoztam, mondván nincsen mákdarálóm. pedig szívem szerint hoztam volna, mert itt nem volt mák (helysbítek: akkor még nem tudtam, hol is lehet itt kapni) aztán úgy a harmadik évben mondta nagymamám, hogy akkor vigyem az mákdarálót is. ami tulajdonképpen egy elektromos kávédaráló, de erre a célra sosem használtatott. neki megvan még a régi tekeröse, elég az. amely ugye a dolog történetéböl adódóan generációkkal régebbi modell, mint a képen látható mákdaráló:

tudom én, hogy a “tekerös az igazi”, de gyerekkoromból arra is emlékszem, hogy bizony nagyon fáradtságos munka azzal félkiló mákot megdarálni. így aztán titkon nagyon örültem, hogy a modern változatot kaptam.

csak az évek során jöttem rá, hogy mennyi mindent is jelent számomra a mák:  nagymamám mákvirággal beborított kertjét:

a gyerekként ott töltött nyarakat, amikor a kerten átszaladva le lehetett törni egy mákgubót (amikor már elkezdett száradni), vagy amikor a napra kiterített tengernyi mákgubókból fel lehetettt kapni egyet-kettöt és hallgatni, ahogyan “csörög” benne a mák. majd tetejét letörni és tenyerünkbe beszórva a friss mákot enni. vagy amikor a mákgubókból ki kellett “fejteni” a mákot – és a hatalmas mákkal teli vájlingba bele lehetett túrni az ember kezét. ha behunyom a szemem és erre gondolok, ma is érzem a tapintását. 

 

az két mákvirág-kép innen van.

vagy amikor nagymamám mesélte, hogy a miskolci piacon milyen butuska kérdést/ megjegyzést intéztek hozzá, mondván “igen aprószemü a mákja”. nagymamám válaszolt is rögtön, hogy “miért, akkora legyen mint az öklöm?”. hát igen, ne legyen akkora, csak jó sok legyen belöle. jusson belöle mákos buktába, bejglibe, mákos tésztára. az utóbbiról is nagymamám jut eszembe, amint  egyszer a 4 éves húgomnak csinált “csupasz mákos tésztát”: amikor a mákos tészta elkészült, húgom kitalálta, hogy neki az már pedig csupaszon kell. és addig kötötte az ebet a karóhoz, amik nagymamám a tésztaszüröben le nem mosta a mákot a tésztáról.  ezútán a húgom jóízüen fogyasztotta el az ö “csupasz mákos tészta” adagját.

a mák és a felhötlen gyerekkor szorosan összekötödik emlékeimben. ezen túlmenöen én a mákot mindenképpen a hungarikumok közé sorolom. annyira mindennaposan jelen van a magyar konyhában. mindenki ismeri és szereti, gyerekek és felnöttek szívesen fogyaszták, ünnepnapra vagy csak úgy. sajnálhatja is a többi nemzet, hogy csak péksütemények tetejére szór pár szemet díszítésként.

“A Kárpát-medencében az étkezési mák magja ízesítő, egyben étkezési alapanyag. Magyarországon étkezési felhasználása igen változatos. A kék mák keresett, amely egészben péksütemények, kalácsfélék felületére kerül szóróanyagként, egyes helyeken a gyúrt és kifőzött tésztafélékre is ilyen módon használják. Amennyiben töltelékként alkalmazzák, úgy többnyire darálva és vízzel vagy tejjel főzve, cukorral (mézzel), citromhéjreszelékkel, mazsolával, kajszi- vagy almalekvárral ízesítve készül. A tészta pedig kelt-főzött (öntött) vagy zsíros (vajas, margarinos) alapanyag. Mondhatni magyar különlegességnek számít a mákos tekercs, amit gyakrabban bejgli (pejgli) néven neveznek, illetőleg a mákos guba (bobajka, gubó). Ezek készítésének módja és időszakos használata vidékenként különböző, főként a karácsonyi ünnepek alatt és a böjti időszakokban fogyasztják. Az évente változó tömegű mákfelesleget olajnyerésre is hasznosítják…” (innen) további részletes ismertetö a mákról bálint gazdától itt. aki még többet szeretne tudni a mákról, az keresgélhet itt.

3. a recept

szívesen kísérletezem mákos sütemények terén, így nagyon megtetszett limara mákos linzerje, amelyet egy kicsit azért átalakítottam. szerintem ez nekünk is egy szempillanat alatt kedvencünké avanzsált: gyors, egyszerü és tényleg nagyon finom.

gyorsan összeállítható, különösen, ha késes robotgépet használunk a tésztához, és sokáig, napokig eláll, már ha marad. én most kétszemélyre sütöttem és mindenböl csak feleannyit használtam, mint az eredeti recept, így ez a mennyiség elég lett egy 26cm-es tortaformához:

tészta:

• 12,5 dkg vaj
• 12 dkg porcukor
• 1 tojás sárgája
• 2 ek. tejföl
• 1 csomag vaníliáscukor
• 1/2 citrom reszelt héja
• 20 dkg teljes kiörlésü búzaliszt (nem volt más itthon)
• 1 tk sütőpor

töltelék:

• 20 dkg darált mák
• 7,5 dkg cukor
• 1/2 citrom reszelt héja
• 10 dkg mazsola (aszaltmeggyel is jó lehet)
• 1 db alma héjastól lereszelve
• 1/2 narancs leve

először összeállítottam a tésztát.a  lisztbe kevertem a sütőport, cukrot és elmorzsoltam a vajjal. a többi hozzávalóval összeállítottam ,majd csak addig pihentettem, amíg elkészült a töltelék. a töltelékhez mindent kimérek és egy nagy tálban jól elkeverem. egy tortaformát kivajaztam és megszórtam liszttel. kinyújtom a tészta felét a forma méretére, beletettem, majd rásímítom a tölteléket. a maradék tésztaból csíkokat gyártok és rácsszerüen ráteszem a töltelékkel beborított tésztára.  180 fokos sütőben 25-30 percig sütöttem. tortaként szeletelve tálaltam, porcukor nélkül, mert nekünk így is éppen elég édes volt:

szombati ebéd

pénteken este nyolc után csörgött a telefon. tölünk 200 km távolságban élö sógorom feleségestöl és nagynénistöl jelentkeztek be hozzánk ebédre. másnapra. nem vagyok egy nagyon spontán természetü ember, ezért kapásból dobtam egy hátast. miután magamhoz tértem, lázasan törni kezdtem a fejem, mi az, amihez szombaton reggel gyorsan be tudok vásárolni és délig ebédet fözni. (feltéve, ha ezalatt az idö alatt párom legalább kiporszívózik, mert a lakás enyhén szólva szaladt.) annyit rögtön sikerült kiötlenem, hogy egy jó tejfölös krumplilevest fogok készíteni, de mi legyen a második? hosszú fejtörés után és egyre nagyobb kétségbeesés közepette páromat kérdeztem, van-e egy jó ötlete. székelykáposzta volt a válasz. hogy ez nekem miért nem jutott eszembe?! talán mert a tejfölös krumplileves után otthon senki  nem enne tejfölös székelykáposztát. erösen gyanítom azért jutott neki az eszébe, mert családjának más tagjainak legutóbbi látogatásakor is éppen azt föztem. mindenesetre nagyon hálás voltam az ötletnek, lévén gyorsan elkészíthetö és abszolut rizikómentes. semmit nem lehet rajta elrontani. eddig mindenkinek ízlett.

a tejfölös krumplileveshez 4 közepes krumplit apró kockákra vágva feltettem sós vízben föni. elkevertem két teáskanál lisztet 1 dl tejszín és 1 dl tejföl keverékével (csomómentesre!). amikor a krumpli már majdnem teljesen puha volt, a forró levesböl apránként a lisztes keverékhez hozzáadtam összesen tíz evökanálnyit, majd ezt folytonos keverés mellett a lassú forrásban lévö leveshez öntöttem (ügyelve arra, hogy ne fusson ki). 2-3 percig még lassú tüzön föztem. csak amikor kikapcsoltam a tüzet alatta adtam hozzá a felkarikázott paprikás kolbászt. így a leves szép piros színt kapott, a kolbász pedig nem fött szét és nagyon finom ízletes maradt. tálaláskor szárított tárkonnyal ízesítettem és frissen sült kenyérrel kínáltam.

a székelykáposztához 1 kg pulykahúsból a szokásos módon pörköltként készítettem: 1 nagy fej vöröshagymát üvegesre pirítottam, jó sok öröltpaprikával (és a káposzta miatt egy kevés örölt köménnyel) megszórtam, egy kis vizet adtam hozzá. amikor a hús már majdnem teljesen megpuhult, 1 kg savanyított káposztát tettem hozzá, felöntöttem egy kevés vízzel és pár percig tovább föztem. fött rizzel tálaltam (és tejföllel meglocsolva , de ez csak a fényképezés után jutott eszembe).

az ebéd kellemes hangulatban telt, mindenki szedett mindkét fogásból. a nagynéni pedig sokat mesélt (már amikor éppen nem evett). volt is mit mesélnie: negyvenöt évet töltött apácaként pápua új-guinea egyik kis szigetén. az egészség-ügyben tevékenykedett és többezer gyermek világrajövetelében segédkezett ill. legalább ugyanennyi bába kiképzését irányította. mígnem néhány hónappal ezelött úgy döntött, hogy hetvenöt évesen ideje lesz visszatérnie németországba és életének utolsó szakaszát egy itteni kolostorban eltölteni, ahol még a reá bízott feladatokat kítünö egészségnek örvendve fogja véghez vinni.

mivel nagyon szép napsütéses nap volt, elmentünk egy nagyot sétálni a közelben lévö alster tóhoz (a közel viszonylagos: kb. 2 km). bevallom, kicsit írigykedtem magamban, amikor láttam, hogy milyen fiatalokat meghazudtoló kondícióval jött fel a nagynéni a negyedik emeletre a két órás, kb. 6 km-es séta után.

így legalább jó lelkiismerettel ülhettünk neki a délutáni kávénak. amelyhez természetesen sütemény is dukált. a receptet lúdanyónál találtam. a receptet idemásolom, mert ugyanígy csináltam (csak a citromhéjat felejtettem ki belöle, a mazsolát pedig szándékosan kihagytam, mert nem tudtam, hogy mindenki szereti-e):

Misses Chesseoo kedvence - az ellenálhatatlan ausztrál répasütemény

(így még a nagynénihez is nagyon passzolt, aki visszatérte elött ausztráliában töltött néhány hetet – úgymond a civil világhoz valóaklimatizálodásként)

hozzávalók a tésztához:
50 dkg finomra reszelt sárgarépa
25 dkg durvára vágott dió (eredetileg pekándió)
25 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű is)
20 dkg mazsola
20 dkg barna cukor
4 tojás
2 dl semleges ízű olaj (eredetileg 2,5 dl, de szerintem még lehet csökkenteni a mennyiségen)
2 tk szódabikarbóna
2 tk fahéj

a krémhez:
25 dkg mascarpone (én philaadelphia vajkrémet használtam)
4 ek joghurt
porcukor ízlés szerint (kb. 4 evőkanálnyi)

melegítsük elő a sütőt 180 C fokra (légkeveréses sütőnél 160 C).
keverjük össze a lisztet, szódabikarbónát, fahéjat, mazsolát és a cukrot.
a tojásokat verjük fel habosra, és utána fokozatosan keverjük hozzá az olajat.
felváltva, apránként adjuk hozzá a lisztes keveréket, a reszelt répát és a durvára vágott diót és jól keverjük össze.
egyengessük el egy kivajazott nagyméretű tepsiben és süssük 20-25 percig (tűpróba!!!! nálam majdnem egy órát sült!!!!), majd hagyjuk kihűlni.
a krémhez keverjük össze a hozzávalókat és kenjük a kihűlt sütemény tetejére.
tényleg nagyon finom!

p.s. párom nemcsak kiporszívózott, hanem az összes ablakot rukkzukk meg is pucolta délig.

csókolom, banán van?

nem tudom, más háztartásokban ez hogy van. nálam vannak idöszakok, amikor újra meg újra az egekbe szökik a túlérett banánok száma. pedig amikor megveszem öket éppen hogy kicsit sárgák és mindig úgy sajnálom, hogy én most úúúúgy ennék egy banánt, de éretlenül nem szeretem. de túléretten sem. mert alig múlik el néhány nap (ez az az idöszak, amikor mindig sóvárgom a banánra) és arra leszek figyelmes, hogy a konyhában banán illat terjeng. ekkor már tudom, hogy megint sikerült a megfelelö banán-érettségi pontot elpasszolnom. ilyenkor szoktam még néhány napig azon gondolkozni, hogy mit is kezdjek a rohamos tempóban barnuló banánnnal. bevált módszer a banánoktól való megszabadulástól, ha a páromnak adom oda, hogy vigye el tízóraira. de mondjuk ha öt barna pöttyös banán van a gyümölcsös kosárban, akkor még a legjobb esetben is az utolsó kettö fekete lesz, mire rájuk kerül a sor. ilyenkor el szoktam ejteni azt a mondatot, hogy "ha nem viszed el, ki kéne dobni". erre aztán szokta mondani, hogy adjak neki nyugodtan kettöt is. én már ilyenkor azon szoktam izgulni, hogy nehogy összenyomódjonak a banánok a táskájában. mert ugye lehet, hogy ha egyszer egy szétnyomott banánt kellene kikapargatni a táskájából, nem lenne ilyen önfeláldozó. így aztán szépen zacskóba szoktam csomagolni a csak enyhén puha de már kifejezetten sötét barna színü, banánokat.

a második megoldás, hogy csinálok "milyen egészséges" felkiáltással banánturmixot. ez azért is jó, mert ilyenkor megnyugtatom a lelkiismeretemeet azzal a tudattal, hogy mennyit is használom én a turmixgépet. na jó, optimális esetben tényleg használom. például banánturmixra, háromhavonta egyszer. (és a múltkor csináltam céklaturmixot is, de abban nem volt banán). a banántrumixszal annyi gondom szokott lenni, hogy kettönknek szoktam olyan 4 pohárnyit csinálni. és én már az elsö poharat is alig bírom lenyomni. mialatt párom hösiesen lehajtja az ö két poharát én magamban megfogadom, hogy én banántusmixot márpedig többet nem iszom.

a kérdés ma ismét aktuális volt: mi legyen hát a banánnal?

rövid keresés után ráleltem mézesmadzag banános süteményére. csak egy icipicit változtattam a recepten: kandírozott eper helyett aszalt meggyet adtam a tésztájához, valamint tejmentes margarin helyett vajat használtam.

hozzávalók (egy 24 cm átmérőjű tortaformához):

12 dkg vaj

8 dkg cukor

2 tojás

pici só

1 tk vaníliakivonat

5 kicsi érett banán

1 tk szódabikarbóna

1,2 dl rizstej (vagy víz - én vizet használtam)

10 dk teljeskiörlésű liszt

15 dkg sima liszt

10 dkg aszalt meggy

a margarint a cukorral habosra kevertettem a konyhai robtogéppel. majd egyesével hozzáadtam a tojásokat és a kis csipetnyi sót. hozzáadtam a banánt és a vaníliakivonatot. összekevertem a kétféle lisztet a szódabikarbónával, és a vízzel együtt a banános keverékhez adtam. alaposan elkevertem.

az aszalt meggysezemekt (már elöre) félbevagdostam és a masszához adtam, elkevertem. a masszát kivajazott formába öntöttem és 180 fokon (légkeverésen 170) egy órát sütöttem. tíz percet pihenni, majd rácsra borítva hűlni hagytam.

ha valaki a bevonatot is szeretné elkészíteni:

12 dkg vaj

9 dkg porcukor

1 ek citromlé

1,5 dkg kókuszpehely, pirítva

a vajat, citromlevet és porcukrot habosra keverjük. a kihűlt süteményre kenjük, majd rászórjuk a kókuszpelyhet.

én nem akartam. de csak azért nem, mert elfelejtettem, na. de bevonat nélkül, csupaszon is nagyon finom. a savanykás meggy remekül harmonizál a banán édes ízével.

XXIII. VKF!!! pekándiós torta

ezt a süteményt decemberben készítettem elöször és annyira, de annyira finom lett, hogy azóta már többen is elkérték a receptjét (és el is készítették) - legelöször egy német ismerösömnek tettem fel ide (németül) a receptjét. most végre leírom magyarul is:

hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához
az alap egy kevert-tészta:
15dkg pekándió
25 dkg puha vaj
20 dkg porcukor
1 vaníliáscukor
1 pici só
1 bio-narancs
4 tojás (L)
30 dkg liszt
2 tk sütöpor
10 dl tejszín

a tortaformához:
1 ek olvasztott vaj
2 ek barna cukor
10 dkg pekándió

a narancs-sziruphoz:
2 narancs leve
7,5 dkg cukor
50 ml narancs-likör

elkészítési idö: kb. 1 óra
sütési idö: kb. 55 perc
pihentetési idö (sütés után): egy éjszaka

a tortaforma elökészítése:
a forma alját kibélelem sütöpapírral, majd bezárom. a sütöpapírt megkenem az olvasztott vajjal, majd megszórom a barna cukorral. a 10 dkg pekándiót kör formában bele rakosgatom - a szélénél elkezdve. a formát hideg helyre teszem, míg elkészítem a tésztát:

a vajat, cukrot, vaníliacbutter, sót, porcukrot, vanillezuckrot és egy narancs reszelt héját habosra keverem. hozzáadom a tojásokat egymás után, majd a sütöporral elkevert lisztet, a darált pekándiót (15dkg), a tejszínt és a narancs kifacsart levét (kb. 0,5 l).

a tésztát beleöntöm a tortaformába és 180 fokon megsütöm (kb 55 perc) - ajánlatos 30 perc múlva alufóliával letakarni.

ezalatt elkészítem a narancs-szirupot

2 narancs levét (kb. 0,1 l) felfözöm a cukorral, kb 3 percig fözöm, míg elkezd egy kicsit besürösödni, ekkor hozzáadom a narancslikört, és kb. 2 percet tovább fözöm.

a megsült süteményt egy hurkapálcikával megszúrkálom, majd evökanalanként ráöntöm a még meleg (de nem forró) narancs-szirupot. 30 percet a formában hagyom hülni, majd egy torta-tányérra borítom (óvatosan).
a legfinomabb, ha néhány órát (ha kibírjuk várni, akár egy egész éjszakát) pihentetni hagyjuk.

nagyon -nagyon finom és zaftos - még napok múlva is - ha marad belöle.

Túrós-ribizlis kelttészta

VKF! XVIII.

ízbolygó adta a túrós-témát, amitöl az igazat megvallva elsö pillanatban kicsit meg is ijedtem.

Egyrészt, mert itt nem jutok hozzá „rendes“ magyar túróhoz. Másrészt azért is, mert süteményen kívül nem jutott hirtelen semmi más az eszembe, mit is lehet(ne) még túróból készíteni. Sütni pedig nem nagyon szoktam. Pedig (azt mondják) tudok. Röviddel a túrós-kiírás olvasása után eszembe jutott, hogy hiszen éppen nyaralni készülünk. Ha pedig nyaralás, akkor a munkahelyemen esedékes egy „éves-szabadság-elött sütött sütemény“ a kollégáknak (=Urlaubskuchen). Nálunk a cégnél ez egy olyan régi bevett szokás, amelyhez mindenki tartja magát. Persze azért több mint 20 före egy jó kis sütit összedobni nem olyan könnyü. Èn éveken keresztül muffint sütöttem, így itt volt az ideje valami „új“ receptet kipróbálni. Ami ugye gyorsan meg is van, sikerül is elsöre, de finom is – és a kollégák nagy részének remélhetöleg ízlik is. Persze az is jó lenne, ha nem lenne túl édes, kánikula lévén (mármint mielött nyaralni mentünk – egy héttel késöbb az Északi-Tenger melletti nyaralásunkat kellemesen hüvös 17-20 °C-fokban tölthettük. A rendszeres záporok + zivatarok is hozzájárultak, hogy úgy érezzük magunkat, mintha éppen öszi nyaraláson lennénk.) Így aztán le is ültem süteményrecepteket olvasgatni. Amivel aztán el is telt néhány órám. Még tiszta szerencse, hogy nagyon sok sütemény-receptes-szakácskönyvem nincsen. Annyi jó receptet találtam, hogy nocsak. Igyekeztem megjegyezni, mely süteményeket kell majd okvetlenül kipróbálnom. Erre a célra be is szereztem gyorsan egy 22 cm átméröjü tortaformát. Nem mintha nem lenne egy 26-cm-es és egy 18 cm-es. Magától értetödik, hogy az egyik túl nagy, az utóbbi pedig túl kicsi. A 22 cm átméröjüben az volt egyébként a legjobb, hogy egy tetszetös sütemény-receptkönyv is volt hozzá. Vagy a könyvhöz volt a tortaforma. Ettöl eltekintve nekem most egy igazi tepsis süti kellett – a kollégák miatt. Elpakoltam az új tortaformát a receptkönyvvel együtt. Ès tovább kerestem az “IGAZIT”.

Százszónak is egy a vége: találtam egy olyan süteményreceptet , amelyröl már olvasásakor tudtam, hogy EZ az A recept, amit én már mindig is kerestem. Egy kelttésztás recept, amely viszonylag egyszerüen elkészíthetö és nem (annyira) nehéz és édes. Egy kelttészta, amelyböl (nem csak) egy szeletet a nyári melegben is jól esik egy hideg jeges tea mellett elfogyasztani. Ez a kellemesen savanykás túrós-ribizlis sütemény hordoz magában a keltsége mellett valamifajta finom légiességet. Ezt a légiességet hangsúlyozza a túróskrém lazasága, enyhe savanysága, amelyet aztán a ribizli a maga részéröl finoman hangsúlyoz. Mondanom sem kell, hogy a kollégáknál nagy sikere volt. Azóta már másodjára is megsütöttem. Csak úgy. Magunknak. Tepsiben. Megint nagyon finom volt.

Ja, igazi véletlen, hogy túrós – de így legalább lett egy jó receptem a témához is;-)

Hozzávalók (egy jó nagy tepsivel lesz belöle):

kelttészta:

15 dkg vaj
40 dkg liszt
1 csomag száraz élesztö
1 csipetnyi só
1 csomag vaníliás cukor
1,5 dl langyos tej
2 tojás

tetejére (miután megkelt):
50 dkg ribizli

túros krém:

30 dkg túró

(én itt „rendes“ túró hiánya miatt 30 dkg philadelphiát használtam fel)
3 tojássárgája
1 csomag vaníliás cukor
7,5 dkg cukor
1 ek citromlé
1 ek étkezési keményítö

1-2 ek (vaníliás) porcukor


Az alacsony hömérsékleten megolvasztott vajat az összes többi (kelttészta)-hozzávalóval együtt egy tálban a konyhai robotgéppel (dagasztókar!) összekeverem. Ne tessék csodálkozni, tényleg így csinálom (és tényleg nagyon finom lesz). A lényeg az, hogy minden hozzávaló szépen összekeveredjen egymással. A puha és ragadós tésztát letakarom egy tiszta konyharuhával és meleg helyen 1 órát kelni hagyom.

A szépen megkelt tésztát az óra leteltével kézzel még egyszer jól megdögönyözöm. Ezután egy sütöpapírral kibélelt tepsibe rakom és addig húzogatom minden irányba, amíg a tepsit sikerült kitöltenem. Biztosan meglehetne egy sodrófa segítségével is oldani a dolgot, de ebben a kelttészta-receptben éppen azt találtam jónak, hogy milyen egyszerüen és a gyúródeszka-sodrófa kettös használata nélkül (és tisztogatása nélkül, amit nagyon nem szeretek) lehet eljutni egy nagyon finom kelttésztás süteményhez.

Egy fél órára letakarom a tésztás-tepsit és egy meleg helyen hagyom tovább kelni.

Ezalatt a sütöt elömelegítem 190 °C-fokra. Megmosom, lecsöpögtetem és kicsumázom a ribizlit, félreteszem, majd elkészítem a krémet: az összes (krém)hozzávalót konyhai robotgéppel alaposan összekeverem.

A ribizlit elosztom a keltészta tetején, majd szépen egyenletesen ráöntöm a túrós krémet (egy lapáttal segítek a krémnek szépen mindenfelé elosztódni). A tepsit beteszem 35 percre az elömelegített sütöbe.

Miután kihült, (vaníliás)porcukorral meghintve tálalom.


egyszerüen elkészíthetö
elkészítési idö: 45 perc
kelési idö: 90 perc

sütési idö: 35 perc

mivel legközelebb csak hétfön este leszek számítógép-közelben, már ma éjjel felteszem a receptet.