tarte aux tomates

akinek van kedve 36 fokban bekapcsolni félórára a sütöt, ilyen finomságot vacsorázhat egy pohár behütött fehérbor kíséretében:hozzávalók egy 30 cm-es formához: 3 db leveles tésztalap (fél csomag), 20 dkg reszelt sajt, paradicsom, oregánó, só, bors.

a levelestészta lapokkal kibélelem a kisütöpapírozott formát. megszórom a reszelt sajttal, majd rárakom a félbevágott paradicsomot (ha kissebbek, ha nagyobbak, akkor karikákra vágom öket), sózom, borsozom, oregánóval megszórom és 200 fokon 30 percig sütöm.

tonhalas paradicsomos tészta

megfigyeléseim szerint tonhalkonzerv  két csoportba osztja az embereket. az egyik csoport kifejezetten kedveli, a másik kifejezetten utálja. vagy ha nem, akkor egészen egyszerüen nem eszi meg. nálunk az a helyzet, hogy én szeretem, mr. R. ki nem állhatja,  a macskák pedig egyenesen imádják. szoktak is néha kapni, persze nem az olajos, hanem a “saját levében” tonhalas konzervet. olyankor soha nem tudok ellenállni a kísértésnek és néhány villányit elcsenek tölük.  ez egyébként fordítva is igaz: ha emberi fogyasztásra bontok fel egy konzervet, adnom kell nekik is belöle,  különben nem tudok a fözésre koncentrálni a nagy nyávogástól.  a legtöbb macska teljesen odavan a konzervtonhalért. mint az élet egyéb jó dolgaira, erre is érdemes odafigyelni és csak módjával élvez(tet)ni, mivel a hal (és az egyéb tengeri herkentyük) többek között egy thiaminase nevü enzimet is tartalmaz, amely a macska szervezetében a B1-vitamint leépíti.  különben ez érvényes az emberi szervezetre is, csak az ember ritkán képes napokon át kizárólag tonhallal táplálkozni. a macskák viszont hajlamosak igazi tonhal-junkievá válni és az összes többi kaját megtagadni. a következö tésztareceptben az a különös, hogy ha nem hangoztatom, nem szokták kitalálni, hogy tonhal van benne. mr. R. is jó étvággyal szokta enni – maga is mindig meglepödve azon, hogy se az illata, se az íze, se az állaga nem hasonlít az utált tonhalra. emelett gyors, olcsó, kiadós és a hozzávalók mindegyikét be lehet spájzolni, hogy alkalomadtán, ha nincs idö bevásárolni, vagy hirtelen kell a “semmiböl” vacsorát varázsolni, legyen mihez nyúlni.

hozzávalók 2 személyre: 1 kis fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, olívaolaj, 2-3 szál répa, 1 konzerv paradicsom, 1 tk cukor, só, bors, chili, oregánó, 1 konzerv tonhal (ízlés szerint 1 ek tejszín) parmezán, bazsalikom, 25dkg tészta (pl. rigatoni, penne stb.) (ár: cakk-pakk: € 3,50) az apróra vágott hagymát megfuttatom az olívaolajon, majd hozzáadom a karikákra vágott répát és az apróra vágott fokhagymát. megszórom egy teáskanál cukorral és 2 percig pirítom. hozzáadom a paradicsomot, füszerezem és 10-15 percig kis lángon fözöm.  a legvégén lehet hozzátenni egy löttyintésnyi tejszínt, amely kerekebbé teszi a paradicsomszósz ízét. (söt van, aki esküszik rá, hogy a paradicsom okozta gyomorégést is megelözi). ezalatt megreszelem a parmezánt, kifözöm a tésztát. tálalás elött a paradicsomos szószhoz  adom az olajtól  lecsöpögtetett tonhalat, óvatosan átkeverem, max. 2 percig alacsony tüzön együtt fözöm, elzárom a tüzet és hozzákeverem a tésztát, hogy jól felvehesse a füszeres-tonhalas-paradicsomos szószt. tálaláskor megszórom parmezánnal és friss bazsalikommal.    

csicseriborsó, bab, lencse…

pár napja csicseriborsót csíráztattam. valahol olvastam, hogy csírázva olyan finom, akár salátába akár  magában is el lehet eszegetni. vagy én csináltam valamit rosszul, vagy a csicseriborsóban volt a hiba, valahogy nem akart összejönni olyan ízüre, hogy magában eszegetésre csábítson. ma este igyekeztem menteni a menthetöt és elkészítettem egy saját ihletésü (nem szakácskönyvböl kikeresett) vacsorát belöle:

egy kis fej hagymát  és egy fokhagymát megfutattam olívaolajon, hozzáöntöttem a 2 maréknyi (kicsiráztatott) csicseriborsót és egy dobozos paradicsomot, egy kis dobozos paradicsompürét, 1 dl vizet. füszereztem 1 babérlevéllel, sóval, borssal, római köménnyel,egy csilivel és két szál rozmaringgal. hagytam 40 percet lassú tüzön föni, majd megszórtam egy maroknyi (vörösszínü) bazsalikommal és köleskásával tálaltam.   mr. R. elsökörben megjegyezte, hogy “finom”. kérdésemre,  hogy akkor nem  ízlik? azt válaszolta, hogy “de… és biztos nagyon egészséges”. ezt olyankor szokta így (vagy hasonlóan)  fogalmazni, ha nem igazán kedvére való az étel. mégis repetázott belöle, úgyhogy olyan rossz nem lehetett. nekem pedig kifejezetten ízlett. 

sült, morzsás paradicsom

tegnap este késön értem haza és megint valami gyorsat, de finomat szerettem volna az asztalra tenni. napközben láttam alchrinál a langyos morzsás paradicsom receptjét, amely tökéletesnek találtam a hétvégi bevásárlásból megmaradt paradicsom hasznosítására – annál is inkább, mert nagyon ideje volt a paradicsomokkal valamit kezdeni.

hozzávalók 2 személyre: 40 deka koktélparadicsom, 4 ek olivaolaj, só, bors, cukor, 4 ek zsemlemorzsa, egy marék bazsalikomlevél, parmezán
mialatt a sütöt 220 fokra melegítettem, a megmosott paradicsomokat félbevágtam és a vágott felületükkel lefelé egy kiolajozott tüzálló tálba fektettem. megsóztam, frissen örölt borssal, egy kiskanálnyi cukorral  megszórtam, meglocsoltam egy kis olívaolajjal és zsemlemorzsát szórtam rá. a forró sütöben 10-12 percig sütöttem, még forrón megszórtam forgácsra vágott  parmezánnal és bazsalikommal, majd meglocsoltam egy kevés olívaolajjal. pirítóssal és egy pohár vörösborral nagyon jól esett a még mindig tartó nagy melegben.

elkészítési idö: 22 perc (10 perc elökészület + 12 perc sütési idö)

ár: 40 dkg koktélparadicsom ca. € 2,50 plusz € 1,00 (füszerek, olívaolaj, parmezán, zsemlemorzsa – ezek majdnem mindig vannak otthon)

21:20, hamburg, 26 °C

ennél egyszerübb recept nincs is, de 26 fokban ennél jobbat sem tudok elképzelni, ezért gyorsan leírom – igaz az tovább tart, mint elkészíteni.

a hozzávalók 1 személyre:

egy csipet só, chilipehely és bors hozzáadásával a fentieket a turmixgépben pépesítettem és azonnal tálaltam. be is lehet(ett) volna hüteni, de mivel a hozzávalók szombat óta a hütöben voltak, kellemesen elö lettek hütve.  ha túl sürü lenne, lehet hozzá ízlés szerint egy kevés vizet adni.

p.s. kettesben az erkélyen gyertyafénynél még finomabb – a mennyiséget ez esetben  duplázzuk.

hh: lecsó

ha megjelenik a magyar paprika (ezúttal szentesi) a lidl-ben, plus-ban vagy akárhol máshol, akkor itt a nyár. ez még akkor is így van, ha a hömérö higanyszála csak 13 celsiusfokra kúszik. azt is csak délben. szóval mi ilyenkor már-már tradicionálisan lecsót reggelizünk. néha azt is vacsorázunk. utóbbiba mindenképpen kerül jóféle kolbász. egyébként ugyanúgy készül mint a “reggeli lecsó”:

szemre levágok egy darab szalonnát, felkockázom. mialatt kiolvad a zsírja, karikára vágom a hagymát, majd a szalonazsíron sütöm, még összeesik. ezalatt karikára vágom a paprikát és a szokásos módon lehúzom a paradicsom héját. a felkariká kockákra vágott paradicsomot a paprikával a szalonnás hagymához adom, és alacsony, vagy ha nem bírom kivárni, közepes lángon lefedve pár perc alatt készre fözöm. a végefelé kétségbeesetten el kezdem azon törni a fejem, hogy kell-e ill. kellett-e volna rá  örölt pirospaprika. mert ezt soha nem tudom. általában úgy döntök, kell és ilyenkor megszórom egy kiskanálnyi paprikával. ma reggel az is csak az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy én csak tojással szeretem, így ürtöttem rá két tojást:

 

p.s.: ismét emlékeztem rá, hogy vannak ételek, amelyeket jól lehet fotózni és van, amelyik készen optikailag nem valami nagy szám. szerencsére ezek az ételek mindig nagyon finom illatokkal töltik el a konyhát…

óda a szárított paradicsomhoz

idöröl-idöre rácsodálkozom, hogyan is müködik az emberi agy. és milyen kis apró trükökkel lehet irányítani a gondolkodást. pl. elég csak valami tiltott dologra gondolni, és az máris milyen jó lenne. mármint enni vagy csinálni. így történt ez velem, miután olvastam ági posztját.  a helyzet csak romlott, miután én is megírtam e témához a mondandómat.  márminthogy együnk hazait. gyorsan megszületett a döntés, hogy akkor majd én ehhez szépen tartom magam. mi sem könnyebb ennél. tavasz van, hamarosan itt a nyár, a zöldségesek tele vannak szebbnél szebb spárgával, karalábéval, uborkával, salátahegyekkel, paradicsommal… a paradicsom volt a kulcsszó. erre kattant be az agyam. szemem pedig e pillanatban rátévedt a szárított-paradicsomos üvegre. épp egy hete töltöttem meg piros paradicsommal. mert alapvetö tápláléknak tartom. ha semmi más nem lenne itthon, ami még sosem fordult elö,  szárított paradicsomból mindig lehet csinálni valamit, pl.:

1.salátát:

…a képen pont nem látni, de tutira volt benne…

2. gnocchit:

…a pesztó, sonka és parmezán mellett márcsak a színe miatt is…

3. túrókrémet:

… túró, só, chili, fokhagyma és egy marék szárított paradicsom…

4. tojásrántottát:

… egyszer egy éttermes villásreggelin láttam és azóta gyakran készítem így…

5. spaghettit:

…no comment…

ha mindez nincs kéznél, ha minden kötél szakad, egy szelet kenyérrel, olívaolajjal is tökéletes. ellenállhatatlan vágyat kezdtem érezni azután, hogy szárított paradicsomos étel(eke)t készítsek. így készült az elmúlt három napban három paradicsomos étel:  túrókrém, rántotta és spaghetti. többször azon kaptam magam, hogy tudat alatt azon rágódom, most a szárított paradicsom helyinek számít-e vagy sem. és ha mégsem helyi, akkor hogyan fogom étrendünket paradicsom nélkül tervezni? nem mintha alapesetben mindennap ennénk. néha ugyan hetek is eltelnek, anélkül, hogy ennénk. de maga a tudat, hogy van, de nem lehet…

piros-fehér-zöld

kisvirág hívott játékra: készítsünk március tizenötödikei ebédet, desszertet, elöételt, utóételt vagy bármi mást, amit fel lehet tálalni, vendégeknek és a családnak kínálni (nem csak március 15-én). egyetlen kikötés: tartalmazza a feltálalt étek a piros-fehér-zöldet. e mellé még társulhat valami kis kedves, kellemes, emlékezetes, személyes élmény. ideális esetben ennek is legyen valami köze március 15-höz.

be kell valljam, nekem olyan nagyon sok március 15-höz füzödö emlékem nincsen. legalábbis jó nincs. arra emlékszem, hogy olyankor mindig ünneplöbe kellett bújni: sötét szoknya, fehér blúz (azokkal a kis cuki fehér gombocskákkal) kisdobos, késöbb úttörönyakkendöt kötni. nagyon, de nagyon nem szerettem. a március 15-re való készülödést viszont szerettem. minden évben szívesen olvastam a márciusi ifjakról, a pilvax-kávéházról, a 12 pontról. még az iskolai ünnepélyek ezen részét is igazán kedveltem (jaj, csak ne kellett volna üneplöben végigállni - kényelmetlen fekete cipöben). anyamadár nagyon szépen összefoglalja az ö gondolatait erröl a neves napról. mivel én is hasonlóan érzek és gondolok erröl, szívesen hivatkozom rá. tegnap este petöfi verseket olvasgatván, feltünt, hogy jó néhányat még a mai napig kívülröl tudok. na jó, néhány sorát, de akkor is. lehet, hogy ebben szerepet játszott a tény, hogy az általános iskolám az ö nevét viselte?

A BÁNAT? EGY NAGY ÓCEÁN

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire felhozom, össze is töröm.

(Petöfi Sándor)

tudom, nem nagy dolog hármoszínü tésztából nemzetiszínü ebédet összedobni. se nem különösebben bonyolult, se nem túlzottan eredeti. az már tényleg a véletlen müve, hogy éppen ma akadt kezembe (úttörö becsület szavamra: abszolut véletlenül) ez a félzacskó maradék tészta. az vesse rám az elsö követ, aki mindig pontosan tudja, mi minden rejlik konyhája szekrényének legeslegbelsejében, kamrájának leghátsó sarkában. én bizony általában nem mindig tudom. akár mennyire is igyekszem jó háziasszony lenni, mégis megesik néha, hogy valamit csak napokkal/hetekkel/hónapokkal a szavatosság lejárása után, legrosszabb esetben még késöbb, találok meg. olyan is elöfordul rendszeresen néha, számomra teljesen érthetetlen módon, hogy valami csak marad, marad, míg meg nem romlik és akkor már mese nincs ki kell dobni. ahogy eszter mondta tegnap: "olyan jó lenne, már a boltban tudni, hogy mit fog kidobni az ember". én azt is hozzátenném: "olyan jó lenne megcsinálni/ elkészíteni/ megenni, mielött ki kell dobni".

ennek jegyében készült mai ebédem:

10 dkg trottole tricolore

(nem tudtam, hogy ez a neve, még jó, hogy a zacskója a szemetes legtetején volt, megtudtam még nézni)

4 szem pici paradicsom

egy maroknyi rukkola

(szombat óta nézett rám mindig esdeklöen, ha a hütöajtaját kinyitottam, a maradékból rukkola-pesztó lesz)

2 kis kecskesajt

(ök ketten még sokkal régebben kacsingatnak rám, a szavatossági idejük, még jónak tüntek)

só, bors, olivaolaj

p.s. ha valakinek lennének még olyan kis fehér úttöröinges gombjai, vevö lennék rá;-)