A következő címkéjű bejegyzések mutatása: menza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: menza. Összes bejegyzés megjelenítése

szerda, március 18, 2009

a fel nem ismert hungaricum

tegnap este egy német barátnöm látogatott meg, akinek szerettem volna valamilyen magyaros ételt kínálni. két személyre gulyáslevest vagy csirkepaprikást nem volt kedvem készíteni, így esett a választásom a tarhonyás húsra (recept itt). igazi magyar és magyaros egytálétel - és eddig mindenki nagyon szívesen ette, amkinek csak kínáltam. remekül lehet gyerekeknek is feltálalni, hiszen már maga a formája is olyan csábító, olyan gurulós - játékos. ha pedig éppen válogatós korszakában van a gyerek, könnyen ki tudja belöle válogatni a húst. biztos akad az asztalnál, aki örül a plusz húsnak. nálam csak és kizárólag ecetes uborka kíséretében kerül az asztalra (ha otthon lennék, ecetes paprikával is kipróbálnám szívesen).

DSC00729

elkészítése vendégbarát és nagyon egyszerü. nem is értem, miért nincs benne a legtöbb magyar illetve a magyar konyháról szóló szakácskönyvben. az általánosan ismert recept szerint a lisztet és a tojást sóval összegyúrják, majd tarhonyarostán áttörik. az így elkészített tésztát napon szárítják ki. ebben a formában akár több évig is tárolható. a recept ugyan nem tünik valami ördöngösnek, de a tarhonyarostán való áttörés komoly fizikai munkát igényel, így ma már csak kevesen vannak, akik a tarhonya készítését maguk végzik. szerencsére legújabban itt is lehet kapni "bolti tarhonyát". el is szoktam gondolkozni, ki veheti, eddig még nem láttam, hogy valaki a kosarába tette. én mindenesetre nagyon örülök neki:

DSC00710

régen az alföldi parasztok táplálkozásában töltött be fontos szerepet. késöbb a földmunkások, pásztorok, késöbb építö- és vasútimunkások kedvelt, praktikus és mindennapi étke volt. már csak azért is, mert sokáig eltartható, nem igényel különösebb tárolási módot (mint pl. hütögép), mert könnyen és gyorsan készíthetö belöle laktató és finom étel. remekül fözhetö bográcsban, hagyma, piros(füszer)-paprika, szalonna, de akár krumpli és kolbász hozzáadásával. még késöbb a menzai ebédek sztárja lett. én nem is ismertem senkit, aki ne szerette volna (na jó, a csombékos húsfacatokat én speciál nem szerettem különösebben, de gondolom ezzel nem voltam egyedül). készülhet belöle leves vagy akár egy kicsit összetettebb föétel is. horász konyháján épp tegnap láttam egy jó pásztortarhonyás receptet. nálunk is mindig nagyon gyorsan el szokott fogyni. én akár hidegen is képes vagyok rájárni.

hétfő, március 16, 2009

régi idök dióstésztája sárgabaracklekvárral

DSC00592

vannak napok, amikor olyan igazán jól esik rég (majdnem) elfelejtett ízeket felidézni. így került tegnap délután a tányérra a diós tészta. az pedig különösen jó volt, hogy egy nagyon kedves barátnömmel ettük, akinek szintén régi emlékei között szerepelt ez az igazi "magyaros" tészta.

DSC00597

szerda, január 21, 2009

tarhonyás hús vagy magyar kuszkusz?

DSC01878

kedvelt menzai emlékeim egyike. és bár egyes szakácskönyvírók véleménye szerint a mai napig magyar családok mindennapos eledele, valahogy nálunk otthon régen sosem volt. nagymamámnál sem. söt mi több, még én sem föztem soha. a mai napig. kicsit meg is sértödtem (de igyekeztem palástolni), amikor párom hazaérve, belekukkantva az edénybe azt kérdezte: "kuszkusz lesz vacsorára?". nem igazán az sértett meg, hogy nem ismerte fel a magyar tarhonyát (németül: eiergraupen), mint inkább az, hogy pont tegnap este ettünk tényleg kuszkuszt. ez kicsit olyan, mintha a borsót a mákkal keverné össze valaki, nem? ezen azért hamarosan túltettem magam, föként azért mert már nagyon éhes voltam. így aztán gyorsan megterítettem, fényképeztem és már ettük is az elsö adagot.

amikor a repetát szedtem a tányyérba megkérdeztem a páromat, hogy uborkát is kér-e még. mondta, hogy igen, de már akarta is kérdezni, hogy azt minek vagdaltam így be. mondtam, hogy azért, mert jobban mutat a képen. udvariasan közölte, hogy ha nem lenne muszáj, akkor a második adakot "nem-bevagdalt-uborkával" kérné.

DSC01888

hozzávalók 4 személy részére

4 dkg olaj

1 nagy fej hagyma

pirospaprika, ízlés szerint lehet csípös is

1 tk örölt kömény (elhagyható, de szerintem sok pörkölt jellegü ételhez illik)

60 dkg csirkemell

4 dkg olaj

25 dkg tarhonya

a hagymát egy kevés olajon megpírítottam, az edényt a tüzröl levéve pirospaprikát és egy kevés vizet adtam hozzá. visszatéve a közepes lángra, rádobtam a kockákra vágott csirkemellett, megsóztam, "köményeztem" és annyi vizet öntöttem alá, hogy ne égjen oda, hanem pörköltszerüen süljön.

egy külön serpenyöben felforrósítottam az olajat és a tarhonyát ügyesen kevergetve megpirítottam, majd hozzáadtam a pörkölthöz. felöntöttem annyi forróvízzel, amennyi jól ellepte és legalacsonyabb hömérsékleten 20 perc alatt készre föztem. a kikapcsolt tüzhelyen én még 5-10 percig állni hagytam, úgy lett tökéletes az íze és a konzisztenciája:

DSC01880

péntek, december 05, 2008

rakott krumpli


ugye a receptet nem kell leírni?;-)