tonhalas paradicsomos tészta

megfigyeléseim szerint tonhalkonzerv  két csoportba osztja az embereket. az egyik csoport kifejezetten kedveli, a másik kifejezetten utálja. vagy ha nem, akkor egészen egyszerüen nem eszi meg. nálunk az a helyzet, hogy én szeretem, mr. R. ki nem állhatja,  a macskák pedig egyenesen imádják. szoktak is néha kapni, persze nem az olajos, hanem a “saját levében” tonhalas konzervet. olyankor soha nem tudok ellenállni a kísértésnek és néhány villányit elcsenek tölük.  ez egyébként fordítva is igaz: ha emberi fogyasztásra bontok fel egy konzervet, adnom kell nekik is belöle,  különben nem tudok a fözésre koncentrálni a nagy nyávogástól.  a legtöbb macska teljesen odavan a konzervtonhalért. mint az élet egyéb jó dolgaira, erre is érdemes odafigyelni és csak módjával élvez(tet)ni, mivel a hal (és az egyéb tengeri herkentyük) többek között egy thiaminase nevü enzimet is tartalmaz, amely a macska szervezetében a B1-vitamint leépíti.  különben ez érvényes az emberi szervezetre is, csak az ember ritkán képes napokon át kizárólag tonhallal táplálkozni. a macskák viszont hajlamosak igazi tonhal-junkievá válni és az összes többi kaját megtagadni. a következö tésztareceptben az a különös, hogy ha nem hangoztatom, nem szokták kitalálni, hogy tonhal van benne. mr. R. is jó étvággyal szokta enni – maga is mindig meglepödve azon, hogy se az illata, se az íze, se az állaga nem hasonlít az utált tonhalra. emelett gyors, olcsó, kiadós és a hozzávalók mindegyikét be lehet spájzolni, hogy alkalomadtán, ha nincs idö bevásárolni, vagy hirtelen kell a “semmiböl” vacsorát varázsolni, legyen mihez nyúlni.

hozzávalók 2 személyre: 1 kis fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, olívaolaj, 2-3 szál répa, 1 konzerv paradicsom, 1 tk cukor, só, bors, chili, oregánó, 1 konzerv tonhal (ízlés szerint 1 ek tejszín) parmezán, bazsalikom, 25dkg tészta (pl. rigatoni, penne stb.) (ár: cakk-pakk: € 3,50) az apróra vágott hagymát megfuttatom az olívaolajon, majd hozzáadom a karikákra vágott répát és az apróra vágott fokhagymát. megszórom egy teáskanál cukorral és 2 percig pirítom. hozzáadom a paradicsomot, füszerezem és 10-15 percig kis lángon fözöm.  a legvégén lehet hozzátenni egy löttyintésnyi tejszínt, amely kerekebbé teszi a paradicsomszósz ízét. (söt van, aki esküszik rá, hogy a paradicsom okozta gyomorégést is megelözi). ezalatt megreszelem a parmezánt, kifözöm a tésztát. tálalás elött a paradicsomos szószhoz  adom az olajtól  lecsöpögtetett tonhalat, óvatosan átkeverem, max. 2 percig alacsony tüzön együtt fözöm, elzárom a tüzet és hozzákeverem a tésztát, hogy jól felvehesse a füszeres-tonhalas-paradicsomos szószt. tálaláskor megszórom parmezánnal és friss bazsalikommal.    

hamar vacsora mindig jó

hihetetlen, de ez van: ma sem jutottam el vásárolni. nem mintha messzire kéne mennem, a sarki plusban  vagy a zöldségesnél vehettem volna gyorsan ezt-azt. de nem vettem. nem lustaságból (na jó, lehet, hogy nem kellett volna fél tizenegyig aludni, de szerintem ez egyszer egy évben ok – föleg ha az elözö 3 napot a drótszamáron fájófenékkel, az éjszakákat meg  sajgó háttal kényelmetlen ágyakon töltötte az ember lánya). 

mire elintéztem azt, amit majd késöbb még leírok, elrepült a nap és vacsorát kellett készítenem.  “fözz, de a hütöböl” (fhd)-alapon elökerültek a következö alapanyagok:

tagliatelle, 10 dkg bacon, 1 salotta, 1 cikk fokhagyma, 2 paradicsom, 1/4 csomag mélyhütött spenót, 1,5 dl tejföl, parmezán

mialatt megfött a tészta, megpirítottam egy serpenyöben a bacont, majd egy papírkonyhatörlön lecsepegtettem. a zsírján üvegesre pirítottam a hagymát és  fokhagymát, majd rátettem a spenótot. amikor felengedett hozzáadtam a tejfölt, majd a cikkekre vágott paradicsomot, sóztam, borsoztam, szerecsendióztam. csak rövid ideig 1-2 percig föztem, hogy ne essen szét a paradicsom (nem szeretem, ha úszkál a héja).  a tésztára rámertem a spenótos-tejfölös-paradicsomos szószt, megszórtam parmezánnal és a darabokra tördelt baconnal.

koncert-este

mialatt ma este a tengerparton kim wilde adott open-air-koncertet, mi egy 1712-ben épült templomban voltunk egy kellemes hangulatú rézfúvós-koncerten. többek között mendelssohn-bartholdy, johann sebastian bach, george gershwin és bartók béla müveiböl állt össze a müsor. szeretem ezeket a koncerteket, mindig lehet valami újat tanulni. ilyenkor szoktam kicsit sajnálni, hogy ugyan zenetagozatos általános iskolába jártam,  de sosem tanultam hangszert (már a kötelezö furulyától eltekintve). 

elötte készült egy gyors és mindig 100% sikerrel bevethetö vacsora: spaghetti gombás-sonkás-tejszínes szósszal.

hozzávalók 4 nagyon éhes személy (köztük 1 gomba-imádó) részére: 1 kis fej hagyma +  1 gerezd fokhagyma apróra vágva, olívaolajon megfuttatva, 25 dkg gomba + 10 dkg sonka apróra vágva, a hagymás olajon kicsit megpirítva. kerül még hozzá  2 dl tejszín + 2 dl tejföl, só, bors, pici pirospaprika. míg mondeze egyszer felrottyan, megfö a spaghetti. tálaláskor meghintem egy kevés parmezánnal és néhány bazsalikomlevéllel. 

amíg a koncerten voltunk a lányok készítettek maguknak egy csinos “gyümölcs-tányért”, amit le is fényképeztek:

Ringelnudeln in Basilikumsoße/ bazsalikomos orsótészta

(a magyarnyelvü recept lentebb)

Zutaten:

- Basilikum

- Créme fraiche + Sahne

- Ringelnudeln

- Pfeffer und Salz

- Tomate

Als erstes muss man die Basilikumblätter für die Soße  klein hacken. Danach muss man in einer Schüssel Créme fraiche , Sahne und die frisch gehackten Basilikumblätter zusammen rühren. Die Soße mit Pfeffer und Salz nach Geschmack würzen. Zum Schluss noch Nudeln kochen und die Soße zu den noch heißen Nudeln geben.

a következö gasztroblog nemzedék már a fözést is korábban kezdi. ez a recept, fotó és leírás elisa (11) alkotása.

  hozzávalók:   

- bazsalikomlevél

- tejföl+ tejszín

- orsótészta

- só + bors

- paradicsom

a bazsalikomleveleket apróravágjuk. a tejfölt a tejszínnel és a bazsalikomlevéllel összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. a kifött, még forró orsótésztát a szósszal leöntjük, paradicsommal díszítjük és azonnal tálaljuk.

FDH: radicchio tésztával

a radicchio (ejtsd: radkkió, mint pinokkió) kinézetre olyasmi mint egy vörös káposzta, de valójában egyfajta cikóriaféle saláta. én sokáig csak (zöld)salátákba tettem egy-egy fél fejet – elsösorban a színhatás kedvéért. ezzel már a középkori szerzetesek is így voltak: az izgalmas szín némi változást hozott a szerzetesi rendek szigorú elöírásanak megfelelö, többnyire vegetáriánus és meglehetösen egyszerü étrendjébe.  én azért is kedvelem, mert remekül eláll néhány napot a hütöben.  mindemellett kellemesen kesernyés ízét is szeretem, mégis éveken át csak és kizárólag salátaként készítettem és fogyasztottam. míg egyszer csak feltünt, hogy bizony az olasz konyha tésztákhoz is használja, pl. csíkokra felvágva, picit gyorsan megsütve.

20 dkg tészta

4 szelet bacon, csíkokra vágva

2  cikk fokhagyma

1 kis fej radicchio

2 paradicsom, kkockákra vágva

só, bors

1 maréknyi pirított fenyömag

reszelt parmezán

amíg fött a tészta, a bacont egy kevés olivaolajon megpirítom, hozzányomom a fokhagymát (ügyelve, hogy ne égjen meg), rádobom a csíkokra vágott radicchiot és (tényleg csak) 1 percig sütöm, hozzáteszem a paradicsomot  és  leveszem a tüzröl (ha sokáig sül, elveszíti az ízét és a szép színét is), sózom, borsozom.  a leszürt tésztát ráöntöm a  raddichiós serpenyöbe és jól átforgatom, lehet még hozzátenni egy kis olivaolajat. a tányéron megszórom parmezánnal és fenyömaggal.  igazi fdh-vacsora.

piros-fehér-zöld

kisvirág hívott játékra: készítsünk március tizenötödikei ebédet, desszertet, elöételt, utóételt vagy bármi mást, amit fel lehet tálalni, vendégeknek és a családnak kínálni (nem csak március 15-én). egyetlen kikötés: tartalmazza a feltálalt étek a piros-fehér-zöldet. e mellé még társulhat valami kis kedves, kellemes, emlékezetes, személyes élmény. ideális esetben ennek is legyen valami köze március 15-höz.

be kell valljam, nekem olyan nagyon sok március 15-höz füzödö emlékem nincsen. legalábbis jó nincs. arra emlékszem, hogy olyankor mindig ünneplöbe kellett bújni: sötét szoknya, fehér blúz (azokkal a kis cuki fehér gombocskákkal) kisdobos, késöbb úttörönyakkendöt kötni. nagyon, de nagyon nem szerettem. a március 15-re való készülödést viszont szerettem. minden évben szívesen olvastam a márciusi ifjakról, a pilvax-kávéházról, a 12 pontról. még az iskolai ünnepélyek ezen részét is igazán kedveltem (jaj, csak ne kellett volna üneplöben végigállni - kényelmetlen fekete cipöben). anyamadár nagyon szépen összefoglalja az ö gondolatait erröl a neves napról. mivel én is hasonlóan érzek és gondolok erröl, szívesen hivatkozom rá. tegnap este petöfi verseket olvasgatván, feltünt, hogy jó néhányat még a mai napig kívülröl tudok. na jó, néhány sorát, de akkor is. lehet, hogy ebben szerepet játszott a tény, hogy az általános iskolám az ö nevét viselte?

A BÁNAT? EGY NAGY ÓCEÁN

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire felhozom, össze is töröm.

(Petöfi Sándor)

tudom, nem nagy dolog hármoszínü tésztából nemzetiszínü ebédet összedobni. se nem különösebben bonyolult, se nem túlzottan eredeti. az már tényleg a véletlen müve, hogy éppen ma akadt kezembe (úttörö becsület szavamra: abszolut véletlenül) ez a félzacskó maradék tészta. az vesse rám az elsö követ, aki mindig pontosan tudja, mi minden rejlik konyhája szekrényének legeslegbelsejében, kamrájának leghátsó sarkában. én bizony általában nem mindig tudom. akár mennyire is igyekszem jó háziasszony lenni, mégis megesik néha, hogy valamit csak napokkal/hetekkel/hónapokkal a szavatosság lejárása után, legrosszabb esetben még késöbb, találok meg. olyan is elöfordul rendszeresen néha, számomra teljesen érthetetlen módon, hogy valami csak marad, marad, míg meg nem romlik és akkor már mese nincs ki kell dobni. ahogy eszter mondta tegnap: "olyan jó lenne, már a boltban tudni, hogy mit fog kidobni az ember". én azt is hozzátenném: "olyan jó lenne megcsinálni/ elkészíteni/ megenni, mielött ki kell dobni".

ennek jegyében készült mai ebédem:

10 dkg trottole tricolore

(nem tudtam, hogy ez a neve, még jó, hogy a zacskója a szemetes legtetején volt, megtudtam még nézni)

4 szem pici paradicsom

egy maroknyi rukkola

(szombat óta nézett rám mindig esdeklöen, ha a hütöajtaját kinyitottam, a maradékból rukkola-pesztó lesz)

2 kis kecskesajt

(ök ketten még sokkal régebben kacsingatnak rám, a szavatossági idejük, még jónak tüntek)

só, bors, olivaolaj

p.s. ha valakinek lennének még olyan kis fehér úttöröinges gombjai, vevö lennék rá;-)

májusi golyócskák

kerestem az interneten, hogy tulajdonképpen, mi is ez a fakítóan fehér színü zöldség a csodálatosan szép üde friss zöld leveleivel. (ugyan már tavaly nyáron került egyszer a kezembe, de akkor nem igen tudtam vele mint kezdeni és sajnos addig vártam, míg a hütöszekrényem aljában elfonnyadt. amit szegény igazán nem érdemelt meg.)

én "mairübchen" (=májusi répácska) néven vettem és amikor gugliztam, valahol azt olvastam, hogy "mai-kugel" (=szabad fordításban: májusi golyócskák) néven is fut. mivel pár napja golyókról egy gsztroblogon olvastam egy izgalmas cikket, nagyon megtetszett ez a név, ami szerintem igazán illik rá:

magyarul egyébként kerekrépa/ tarlórépa név alatt is ismert, föleg zalában. a káposztafélék családjába tartozik, évezredek óta termesztik és fogyasztják. a kisméretüeket használják emberi fogyasztásra, a nagyobbakat takarmányozás céljára. talán utóbbi miatt került az elmúlt évtizedekben háttérbe. részletes beszámoló itt olvasható. az ízek skáláján tehát a retek és a karalábé között mozog, lehet nyersen, vékonyra szeletelve, reszelve salátaként fogyasztani. így elöször ilyen módón próbálkoztam vele. mivel a levelei is olyan szépek voltak, ráadásul eszternél épp tegnap reggel olvastam a reteklevél pesto írás, már csak azt kellett gugliznom, hogy a májusi golyócskák levelei vajon ehetöek-e. ehetöek.

hozzávalók:

10 dkg májusi-golyócska-levél (ez két csomagból volt, egy csomagban 3 db golyó volt)

3 dkg mandula (csak ennyi volt itthon)

6 dkg dió

10 dkg parmezán

2,5 dl olivaolaj (nem tudom pontosan, amennyit felvett)

5-6 picike gerezd új-fokhagyma (csak ennyi volt itthon)

só, bors

a mandulát, diót száraz serpenyöben kicsit megpirítottam, a parmezánt lereszeltem, a leveleket megmostam, szárítottam. a hozzávalókat konyhagépben (mixerrel) pürésítettem.

ebédre májusi-golyócskás-pesztó volt tésztával (nem tudom sajnos, mi a neve, olyan mint a csigatészta, csak kicsit nagyobb). nagyon jót tett neki, hogyy nem volt túlfokhagymázva. amikor a pesztót készítetttem, még úgy éreztem, el kelne bele egy kis plusz fokhagyma-cikk. de így utólag, jobb is, hogy nem volt több itthon.

régi idök dióstésztája sárgabaracklekvárral

vannak napok, amikor olyan igazán jól esik rég (majdnem) elfelejtett ízeket felidézni. így került tegnap délután a tányérra a diós tészta. az pedig különösen jó volt, hogy egy nagyon kedves barátnömmel ettük, akinek szintén régi emlékei között szerepelt ez az igazi "magyaros" tészta.

ricottás diós farfalle egy kis zölddel

ez a vacsora a véletlen vagy inkább a kényszer szülötte. létrejöttét köszönhette egy már két napja lejárt ricottának és két nagyon éhes embernek.

mialatt felfött a tésztának való víz, szétnéztem a hütöben és a következöket találtam:

egy marék zöld-saláta-keverék tegnapról (spenót, rukkola és egy piros színü saláta, aminek nem tudom a nevét)

két paradicsom

két szelet marhasonka

a megfött farfallét még forrón összekevertem a ricottával és egy kis olivaolajjal. rádobtam a felkockázott paradicsomot és az zöld salátát. sóztam, fehér borsot tekertem rá és megszortam egy kis pirított dióval és a felkockázott marhasonkával.

annyira finom lett, hogy biztosan nem ma készítettem utoljára.