mostan színes répákról álmodom…

izgalmas színes répákra találtam: az egyik lilás színü, a másik citromsárga volt. na és persze az ismerös narancssárga.  nem is kellett sokáig a fejem törni, mit is készíthetnék belölük, hiszen karnyújtásnyira volt egy szakajtó borsó,  amelyböl ilyenkor nyáron csak és kizárólag borsóleves készülhet. így alakult ki a szemet gyönyörködtetö színkavalkád, amelynek hozzávalói:

10 szál kisebb répa (lehet benne petrezselyemgyökér is – sajnos itt  nagyon ritkán van), 1 karalábé, 4 szem közepes krumpli, 30 dkg fejtett borsó, só, örölt paprika, petrezselyemzöld

a nokedlihez: 1 tojás, annyi liszt, amennyit felvesz, só

(ár: cakk-pakk: € 4,00) 

1 liter sós vizet felforralok, majd beleteszem a karikákra vágott répát, a kockákra vágott karalábét. 5 percig lassú tüzön fözöm, ezalatt meghámozom és felkockázom a krumplit. majd hozzáadom a leveshez és 5 percig tovább fözöm.  egy csipet örölt paprikát adok hozzá, majd a zöldborsót és további max. 5 percet fözöm. felönötm elegendö mennyiségü vízzel, ha kell, utánasózom.  ezalatt gyorsan összekeverem a nokedlit: egy tojást összekeverek egy csipet sóval és 2 evökanál liszttel, ha szükséges, annyi lisztet adok hozzá, amennyit felvesz. ha több nokedlit szeretnék, adok hozzá egy kevés vizet és ennek megfelelöen több lisztet. amikor a zöldségek még roppanósak, beleszaggatom a levesbe a nokedlit, egy percet fözöm lassú tüzön, majd elzárom a tüzet és pár percet állni hagyom. (nem tüzforrón) petrezselyemzölddel megszórva tálalom. 

ez a gyors variáció volt, különben a zöldborsólevest már megénekeltem itt.

szombat esti láz

tegnap este egy kedves barátommal föztünk. lassan évek óta visszatérö közös fözések ezek, amikor mindig készül valamilyen magyaros étel is, de kicsit másként, mint ahogyan azt hagyományos módon ismernénk. a tegnap esti elöétel egy avokádókrém volt. egy darab avokádóból készül, de simán elég lett volna négy embernek is elöételnek. még tiszta szerencse, hogy a föétel a nyári könnyüétel kategóriába tartozott:

a különleges és számomra teljesen szokatlan az volt benne, hogy nem a sárga/ fehér magyar paprika volt az alapja, hanem a sötétzöld holland. amely ráadásul, számomra szintén teljesen szokatlan módon, kockákra volt vágva. a héjától megszabadított paradicsommal és egy csipet sóval együtt került a tüzre és rövid fözés után került bele egy kevés apróra vágott hagyma (én a paprikához hasonlóan a hagymát is mindig karikákra vágom), egy kiskanál örölt paprika, egy kis csili és egy fél marék bazmati-rizs.

amikor már készen volt és a tüzet elzártuk alatta, került még hozzá egy kis gerezd fokhagyma, két sült és lehéjazott narancssárga paprika és egy fél szál vékony szeletekre vágott gyulai kolbász. tálaláskor pedig még egy kis olívaolajjal locsoltuk meg.  én a zöldség szeletelési módján kívül  “csak” annyiban  készítem másként a lecsót, hogy nálam sosincs benne se rizs, se fokhagyma, se gyulai. nem beszélve az olívaolajról. viszont nálam mindig kerül rá a végén tojás. mindezektöl a különbségektöl eltekintve, annyira finom volt, hogy hamarosan elkészítem itthon is. annak ellenére, hogy a zöld holland paprikát soha tényleg ki nem állhattam. eddig.

ti hogyan készítitek a lecsót? héjastól vagy anélkül teszitek bele a paradicsomot +  paprikát? karikára vagy csíkokra, netán kockákra vágva? tojással vagy tejföllel megbolondítva? fokhagymával vagy öröltpaprikával?

kovászos uborka

mindazoknak, akik velem együtt aggódnak, hogyan sikerül életem elsö kovászos uborkája, jelenthetem, hogy remekül néz ki. egyszer már le is vettem a tányérkát a tetejéröl, hogy bele szagolhassak. az illata kellemesen emlékeztetett gyerekkorom régi kovászos uborkáira (aminek sokáig nem voltam nagy rajongója, de aztán egyszer csak…). szóval, szerintem nagyon szépen érik.

a kép még a hétvégén készült, most már elég zavaros az üveg…. szorítsatok tovább…. köszönöm…

kovászos uborka

modorosság ide vagy oda gasztrobloggernek lenni nagyon jó. míg sokan mások napról napra azon törik a fejüket, hogy mit is fözzenek másnap, a gasztrobloggernek 1001 ötlete van, ráadásul ehhez még naponta 1001 ötletet kap más gasztroblogger-oldalról. és akkor még nem vettem számításba a rokkanásig szakácskönyvekkel teli polcokat, mert ugye a lelkiismeretes blogger csak belenéz néhanapján egyikbe-másikba. de legalábbis a szakácsok könyvébe. de ha még ez sem lenne elég, akkor ott vannak az idényreceptek, amit ugye idén is idényben KELL megcsinálni. különben nem nyár a nyár.  és mikor lenne máskor kovászos uborka, ha nem a rekkenö höségben?

emelett a gasztrobloggernek a szimpla bevásárlás is örömöt jelent, hiszen olyan apró kellemes és teljesen váratlan meglepetések érhetik, mint a kovászos uborkához tavaly óta keresett nagyméretü üveg felfedezése a plus egyik akciós polcán.

a méretes és nagyon csinos üveg ötféle színü izgalmas fodrosszélü olasz tésztájával hívta fel magára a figyelmemet. alig vártam, hogy átszaladjak vele a zöldségeshez uborkát és kaprot venni belevalónak. sajnos nem kaptam rendes kovászolni való uborkát. 

de nem is akartam tudtam várni a pénteki piacig, így kisméretü kígyóuborkát vettem. remélem így is lesz majd belöle valami.

alchri receptje alapján készítettem. azzal a különbséggel, hogy én a forró sós vízzel öntöttem fel és tettem hozzá néhány szem borsot és egy teáskanálnyi mustármagot, mert emlékeim szerint mindkettö kell bele. 

a kimosott üvegbe 8 uborka fért bele, ezeket jól megmostam, majd beletuszkoltam az üvegbe és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. utána ezt a vizet ( 8 dl volt)leöntöttem róla és 1 ek sóval felforraltam. közben az uborkákat kiszedtem az üvegböl,hosszában bevagdostam öket. piritottam 2 szelet kenyeret és megpucoltam 4 gerezd fokhagymát.
az üveg aljára piritós került, rá jó sok kapor és a fokhagyma. erre állítottam az uborkákat, közzéjük is dugdosva kaporszálakat, hozzászórtam a borszemeket és a mustármagot. ráöntöttem a forró sós vizet,  a tetejére rátettem a másik szelet piritóst.
egy kistányérral letekarva kiraktam a délre nézö ablakba és most 10 percenként nézegetem, hogy jó-e már??

töltött karalábé

már nagyon kíváncsi voltam, mi is a különbség a lila és a fehér/ világoszöld színü karalábé között, amiböl ugye olyan jól bespájzoltam. ha zenész lennék, úgy fogalmaznék, hogy bizony zongorázni lehet a különbséget. de nem vagyok az, így csak simán megállapítom: lilát biza többet nem veszek. pedig zsengének is látszott, mégis olyan fás, hogy nocsak. ha a liláböl készítettem volna tavaly ilyenkor a töltött karalábét , valószínüleg sosem  föztem volna meg újra. ma mindkettöt felhasználtam, hogy összehasonlíthassam öket.  a lila amellett, hogy fás, nehezen kezelhetö: nehezen hámozható, nehezen vájható, tovább kell fönie és ízre sem olyan finom – egész lényében sokkal durvább, mint a vajasan puha  fehér/ világoszöld rokona, amelyet nyersen is szeretek eszegetni.

hozzávalók 4 személyre: 4 karalábé,  350 g darált hús, 35 g féli fött rizs, 1 fej hagyma, 1 tojás, só bors, örölt paprika, majoránna, 1 ek olaj, 1 hagyma, 1 tk örölt paprika, 1 tejföl, 2 tl liszt, petrezselyemzöld

a karalábékat meghámozom, és 10 percig egészben elöfözöm, kivájom a közepét és megtöltöm a töltelékkel (darálthús, rizs, tojás, só, bors, paprika, majoránna keveréke – ami nem fér bele, abból húsgombócokat készítek, amelyeket lisztbe forgatok – így nem esnek szét fözéskor, ill. ha van szép karalábélevelem, abba töltöm, miután egy picit megfözöm, hogy könnyebb legyen kezelni). az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott hagymát, majd levéve a tüzröl, hozzákeverem a csipetnyi örölt paprikát és felöntöm egy kevés vízzel (a víz kb  feléig lepje el a karalábéfeleket). beleteszem a töltött karalábéfeleket, húsgombócokat, karalábélevélbe töltött gombócokat. hozzáadom a kockákra vágott “karalábé-belsöket” és 20 percig lassú tüzön fözöm, majd kiveszem az összes tölteléket a lábasból és melegen tartom öket.  a levet tejföl és lisz keverékével behabarom, 1-2 percig föni hagyom, majd botmixerrel pürésítem. beleszórom az apróra vágott karalábéleveleket, visszateszem a gombócokat, óvatosan felmelegítem, rizzsel és sok petrezselyemzölddel megszórva tálalom:

nagyapám zöldborsólevese

egészen pontosan nagymamám borsólevese ez. ha mégis a gyerekkorom nagyszüleimnél töltött nyaraira gondolok, az beugró elsö képek egyike, ahogyan nagyapám (a régifajta alumínium kanállal a kezében) kanalazza az árnyékban, a komora ajtó elött ülve a friss tavaszi zöldborsólevest. neve ellenére persze nemcsak frissen fejtett zöldborsó, hanem zsenge répa, karalábé, újkrumpli, zeller, zöldhagyma  és sok-sok petrezselyemzöld is került benne. nokedli nélkül pedig elképzelhetetlen lett volna. nagyapám szokta volt mondogatni, hogy ö akár csak ezen a nagymamám készítette  levesen is el lenne.

a leves mindig ugyanúgy készült (és persze én is mindig így fözöm): egy kis fej apróra vágott hagymát  egy kevés zsíron (na, jó én ezen a ponton eltérek az eredeti recepttöl és olajat használok) üvegesre pirítok, rádobom a felkarikázott répát, petrezselyemgyökeret (sajnos itzt ritkán van), a felkockázott karalábét, felöntömm annyi vízzel, hogy ellepje, majd lassú tüzön 5 percet fözöm, ekkor teszem bele a kockákra vágott krumplit és a zellerleveleket, megszórom egy csipetnyi örölt paprikával, beledobom a kifejtett borsót és további 5 percet fözöm. ezalatt bekeverem a nokedlit (egy tojás, pici só, annyi liszt amennyit felvesz, esetleg kevés víz) és beleszaggatom a levesbe. jó sok friss petrezselyemzölddel megszórva tálalom. persze a nagymamám kertjében frissen szedett borsó nélkül nem olyan mint régen, de így is nagyon finom.

túró-rudi – mindenki szereti! túró-rudi recept kerestetik…

  

közületi felhivás: a netto élemiszeri boltokban kapható "quark-riegel” – majdnem túró-rudi. alapja túró, bevonata csokoládé. még évekkel ezelött olvastam is erröl valamit, csak sajnos se közelünkben, se távolunkban netto nem volt. ha valamerrefelé jártunk, látensen mindig nézegettem, hátha látok valahol, de sehol sem jött össze. ma estig. amikor egy tölünk meglehetösen távoli városrészben akadt dolgunk, ahol mit látok? kocsiból ki, netto boltba be. a hütöpolcon tényleg ott vár a rudi.

 

sajnos csak egy darab epres volt, viszont volt jócskán vaníliás és kakaós. nem mintha az epres lenne a kedvencem, de még mindig jobb, mint az utóbbi kettö. én ugyanis csak és kizárólag a simát szeretem. és néhanapján megeszem megettem volt  az általam csak “lekvárosnak” nevezett túró-rudit. mondjuk, ha pl. ilyen epreset kapnék a sarki közértben, biztos arra is rászoknék elöbb-utóbb. 

 hazaérve gyorsan rákerestem, milyenek vannak még. aztán írtam a gyártónak is, hogy én bizony rendszeres vevö lennék rá – ipari mennyiségben. amíg választ kapok abban reménykedem, hogy a sarki plus-unkból hamarosan netto lesz. ezen két lánc tavaly összetette know-how-ját és németország (aldi és lidl után)  3. legnagyobb discountereként vágyik még nagyobb piaci részesedésre. ennek következtében egyre több plusból lesz netto. elképzelni sem tudom, milyen lenne, ha megtörténne és csak úgy bármikor ehetnék túró-rudit *hmmmmmmm*.

addig is:

VAN VALAKINEK EGY BEVÀLT TÙRÒ-RUDI  RECEPTJE és el tudná nekem küldeni?

bevásárlás

ma reggel biztos hülyének néztek a plus-ban, amikor a bevásárlókocsiba betettem 7 darab karalábét. évek óta nem láttam ilyen szép lilaszínü karallábét, itt mindig csak a fehéres-világoszöldes szokott lenni, ami különösen az elején nekem nagyon furcsa volt. aztán mint sok minden mást, ezt is megszoktam.

aztán a pénztárnál néztek másodszor kicsit furcsán rám, amikor a karalábék mellöl elökerült 8 csomag “paprika kolbász” is.

hh: lecsó

ha megjelenik a magyar paprika (ezúttal szentesi) a lidl-ben, plus-ban vagy akárhol máshol, akkor itt a nyár. ez még akkor is így van, ha a hömérö higanyszála csak 13 celsiusfokra kúszik. azt is csak délben. szóval mi ilyenkor már-már tradicionálisan lecsót reggelizünk. néha azt is vacsorázunk. utóbbiba mindenképpen kerül jóféle kolbász. egyébként ugyanúgy készül mint a “reggeli lecsó”:

szemre levágok egy darab szalonnát, felkockázom. mialatt kiolvad a zsírja, karikára vágom a hagymát, majd a szalonazsíron sütöm, még összeesik. ezalatt karikára vágom a paprikát és a szokásos módon lehúzom a paradicsom héját. a felkariká kockákra vágott paradicsomot a paprikával a szalonnás hagymához adom, és alacsony, vagy ha nem bírom kivárni, közepes lángon lefedve pár perc alatt készre fözöm. a végefelé kétségbeesetten el kezdem azon törni a fejem, hogy kell-e ill. kellett-e volna rá  örölt pirospaprika. mert ezt soha nem tudom. általában úgy döntök, kell és ilyenkor megszórom egy kiskanálnyi paprikával. ma reggel az is csak az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy én csak tojással szeretem, így ürtöttem rá két tojást:

 

p.s.: ismét emlékeztem rá, hogy vannak ételek, amelyeket jól lehet fotózni és van, amelyik készen optikailag nem valami nagy szám. szerencsére ezek az ételek mindig nagyon finom illatokkal töltik el a konyhát…

hétfötöl hazait: van vöröshagyma a tarisznyában….

ez aztán a hazai! na jó, nem szoktam minden este szalonnát vöröshagymával vacsorázni, de be kell valljam, néha-néha nagyon jól tud esni egy-két katona. a néha-néha körülbelül évente kétszer szokott elöfordulni. de mindenképpen egyszer akkor, amikor nagyon szép zöldhagyma lapul a hütöben. csak és  kizárólag nagyon finom házi füstölt szalonnával és ha lehet, frissen sült kenyérrel. ma este így  összejött minden. a legjobb az volt, hogy gyorsan elkészült – ami kifejezetten elöny, ha az ember 11 órát töltött a munkahelyén  és kivételesen semmi, de semmi kedve sincs fözöcskézni.