FDH!!!

szombat délután különbözö okok miatt (amelyek egyikét majd még posztolom) nem volt kedvem a konyhában sok idöt tölteni. ráadásul bevásárolni sem tudtam, így valami gyorsat kellett föznöm, de a hütöböl. ill. abból, amit az itthoni tartalékok kínáltak.

6 krumpliból pürét készítettem, egy kis tej, vaj , só, bors és szerecsendió hozzáadásával. mialatt a krumpli fött, összekevertem egy natúr joghurtot 10 dkg philadelphia krémsajttal, amelyet aztán pesztóval füszereztem. megpirítottam néhány szelet (maradék)bacont, majd az elöbbieket egy marék friss snidlinggel megszórva tálaltam. a bacon miatt a férfinépnek is nagyon ízlett.

Chili-Püree Piri-Piri

Zutaten für ca.150 ml:

1 große rote Paprikaschote

5 frische rote Chilischoten

Saft von 1 1/2 Zitronen

1/2 El Rotweinessig

2 El Olivenöl

Salz

Paprika- und Chilischoten waschen, putzen und in Steifen schneiden. Die Streifen mit dem Zitronensaft in einem kleinen Topf erhitzen und 15 Minuten kochen. Essig und Salz dazugeben und pürieren, das Öl einfließen lassen, bis eine dicke Paste entstanden ist. Als Zutat zu Cremes und Dips verwenden, in Gläsern verschlossen aufbewahren.

Für alle die, wie ich, gerne scharf essen, ist das Chili-Püree mit selbstgebackenem Brot genau das Richtige.

hal-vacsora

tegnap este egy kedves barátunkkal föztünk itthon: elöételként egy rendkívül gyorsan elkészíthetö, de annál finomabb kenyérre kenendö halkrém szolgált: 1 doboz olajos szardíniát (böröstül, szálkástól, olajtól lecsöpögtetve) szétnyomkodunk egy villával, némi puha vaj (nálunk ez kb. 5dkg? lehetett) hozzáadásával, ízlés szerint citromlével és borssal ízesítjük. friss kenyérrel fogyasztjuk.

nagyon-nagyon finom! vigyázni is kell, hogy ne ezzel lakjunk jól (ami nagyon nehezünkre eshet), ha még föétel is lesz.

a második mediterrán rakott krumpli volt. egy kicsit hasonlít a magyar rakott krumplihoz, egy kicsit a francia gartin dauphinois-hoz (francia rakott krumpli) – mégis ízvilágában teljesen más:

hozzávalók 4 személyre:

0,5 kg fött felkarikázott krumpli

2 édeskömény: karikákra vágva, kicsit megfözve (5 perc böven elég)

1 kis üveg kapribogyó

1 kis üveg sós-olajos szardella

3 dl tejföl (vagy 2 dl tejföl és 1 dl tejszín keveréke)

a szokásos módon egy kivajazott tüzálló tálba tesszük soronként a hozzávalókat (a forma méretétöl függöen 2 vagy 3 sorban), leöntjük tejföllel és 10 percre az elömelegített sütöbe tesszük. az utolsó 5 percben lehet kicsit grillezni is, hogy a teteje kicsit megpiruljon. semmiképpen se hagyjuk túl sokáig a sütöben, mert a szardellának nem tesz jót, ha sokáig magas hömérsékleten sül (teljesen szétázik). amikjor kivesszük a sütöböl, megszórjuk az édeskömény apróra vágott zöldjével.

FDH!!!

csütörtökön este a szokásos kérdés elött álltam: mit vacsorázzunk? a hütöben ezeket találtam:

plusz egy kis fött rizs, amelyet ideje volt hasznosítani, ha még meg szerettük volna enni. nem a szokásos kombináció, de biztos lehet belööle valami jót összehozni, csak akarni kell. a hütö legmélyén még akadt egy kis darab húsos szalonna. kisütötte, hozzáadtam két felkarikázott újhagymás répát, kicsit megpároltam, majd beletettem a kocákra vágott csicsókát és rózsáira szedett karfiolt, sóztam, borsoztam, végül chilivel ízesítettem, majd hozzáadtam a fött rizst, óvatosan átkevertem, fedö alatt még 5 percig hagytam kicsit “lesülni”, hogy kapjon egy kis színt, majd lekapcsoltam a tüzhelyet és pár percet állni hagytam.

ezalatt meghámoztam az uborkát, egy kiskanállal kivette magos, kicsit vizes részét. a maradékot lereszeltem és egy nagy evökanál pesztóval kevertem össze. a sült rizses zöldséget tálaláskor megszórtam lucernacsírával és snidlinggel.

mialatt készítettem jutott eszembe, hogy ez olyan igazi maradékokból készült vacsora. valószínüles sosem jutott volna eszembe a hozzávalókat külön ilyen módon kombinálni, és mégis milyen finom lett! amolyan “FÖZZ, DE a HÜTÖBÖL!!!” mintára, amelynek a rövidítése FDH lehetne. ez a 3 betü egyébként németországban közismert, mint az egyik legkönnyebbeen gyakorolható diéta rövidítése: “Friss die Hälfte!!!” (= szabad fordításban: “zabáld a felét!”). ha mindig mindenböl csak feleannyit eszünk, mint egyébként, automatikusan feleztük az elfogyasztott kalóriamennyiséget:-)

gyors karfiolos-brokkolis vacsora kerekrépa levelének pesztójával

volt még egy brokkoli a hütöben, de semmi jó nem jutott eszembe. annál is inkább, mert nagyon fárasztó munkahelyi napom volt, így még idöm sem volt ötlekteket keresgélni. amikor nyolc elött tíz perccel beestem a zöldségeshez, rám mosolygott egy halom csodálatosan fehér karfiol. a zöld és a fehér remek színpárosítása megnyerte tesztésemet és megkönnyebülten képzeltem el lelki szemeim elött a karfiol fehérjét a hütöben várakozó brokkoli zöldjéhez.

hazaérve megpároltam a rózsáira szedett karfiolt és a brokkolit. még melegen összekevertem két evökanál pesztóval, amelyet a múlt héten készítettem eszter reteklevél-pesztójának mintájára. megszórtam néhány szem pirított fenyömaggal, kecskesajttal és két szelet szétmorzsolt baconnal (a bacont ropogósra sütöttem, ha kicsit kihül, remekül szét lehet törderlni) és egy maroknyi snittlinggel.

utólag jutott eszembe, hogy pár csepp balzsamecet még sokat dobott volna rajta, de így is nagyon finom volt.

az ablak

szeretek jól aludni. szoktam is tudni. tulajdonképpen bármikor. lényeg, hogy ne napközben, mert azt már az óvodában is ki nem állhattam. de ez már egyébként is régen volt. azóta, ha esténként lefekszem, egy percbe se tellik míg álomba szenderülök. így aztán feltünnek a kivételek, ha mégsem.

mint tegnap éjjel. tizenegy után feküdtem le és hiába vártam, hogy álom jöjjön szememre. elöször csak vártam, hogy majd csak. aztán bárányokat számoltam. aztán rájötem, mi az, ami zavart: a vihar. ugyan nem volt nagy. de annál szelesebb. a vihar maga nem zavart. az esö sem. csak az az ablak. amely hallótávolságban nyikorgott ill. valahova odacsapódott . körülbelül 10 másodpercenként. vagy gyakrabban. vagy ritkábban. mindenesetre pont akkor, amikor éppen elaludtam volna. rémes volt. tudva, hogy másnap reggel korán és frissen, kipihentem kell kelnem. ahogyan illik, ha az ember pár nap szabadság után újra a tettek mezejére lép. ehhez képest hajnali 2-kor még egy szemet sem aludtam. kettökor végre hangokat hallottam. bezárták az ablakot. 

reggel átvillant az agyamon, hogy csak álmodtam. egy pillantás a tükörbe, majd ki az ablakon meggyöztek, hogy tényleg így volt. ma lefekszem idöben. talán holnap pihentebben ébredek. és az esö már nem fog szakadni. 24 óra elteltével már jó lenne, ha nem tenné.

csilis bab

a mai vacsoránk ízlésvilágában kicsit hasonlított a tegnapi ebédhez, de már egész héteen készültem rá lelkileg, miután esztertöl megkaptam a hét elején a receptet. különösen a csokoládéra voltam kíváncsi. mit mondjak hozzá? nekem nagyon bejött. olyan kellemesen krémes állagú lett töle a csili:

40 dkg darált hús
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 babkonzerv

1 kukoricakonzerv
1 paradicsomkonzerv (hámozott egész paradicsom)

2 csípös csilipaprika
örölt pirospaprika, római kömény, 2 babérlevél, 2 cikk keserü-csokoládé, fahéj, só, bors, petrezselyem, tejföl

kevés olajon megfonnyasztom a hagymát, ráteszem a húst, és addig pirítom, amíg fehér nem lesz. akkor ráteszem az apróra vágott fokhagymát, megszórom fűszerpaprikával és római köménnyel, rádobom a bevagdosott csilipaprikát (így ha túl csípös kezdene lenni, gyorsan és könnyen el tudom távolítani). ráöntöm a paradicsomot, egy kevés vizet, sózom, borsozom (ízlés szerint a paradicsomokat egy fakanállal szét lehet nyomkodni), beleteszem a babérlevelet, egy késhegynyi fahéjat és egy kis darab keserücsokoládét. 30 percig lassú tüzön lefedetten fözöm. végül ráteszem a lecsepegtetett babot és a kukoricát és elzárom a tüzet alatta (hogy ne föjjön szét a kukorica és a bab). ha szükséges, utánasózom és/ vagy adok hozzá apróra vágott csípös paprikát. egy kevés tejföllel és frissen vágott petrezselyemmel tálalom (ezutóbbi nem feltétlenül szükséges, de nekem pont volt itthon néhány sürgösen felhasználandó szál az ablakban).

szombati ebéd

pénteken este nyolc után csörgött a telefon. tölünk 200 km távolságban élö sógorom feleségestöl és nagynénistöl jelentkeztek be hozzánk ebédre. másnapra. nem vagyok egy nagyon spontán természetü ember, ezért kapásból dobtam egy hátast. miután magamhoz tértem, lázasan törni kezdtem a fejem, mi az, amihez szombaton reggel gyorsan be tudok vásárolni és délig ebédet fözni. (feltéve, ha ezalatt az idö alatt párom legalább kiporszívózik, mert a lakás enyhén szólva szaladt.) annyit rögtön sikerült kiötlenem, hogy egy jó tejfölös krumplilevest fogok készíteni, de mi legyen a második? hosszú fejtörés után és egyre nagyobb kétségbeesés közepette páromat kérdeztem, van-e egy jó ötlete. székelykáposzta volt a válasz. hogy ez nekem miért nem jutott eszembe?! talán mert a tejfölös krumplileves után otthon senki  nem enne tejfölös székelykáposztát. erösen gyanítom azért jutott neki az eszébe, mert családjának más tagjainak legutóbbi látogatásakor is éppen azt föztem. mindenesetre nagyon hálás voltam az ötletnek, lévén gyorsan elkészíthetö és abszolut rizikómentes. semmit nem lehet rajta elrontani. eddig mindenkinek ízlett.

a tejfölös krumplileveshez 4 közepes krumplit apró kockákra vágva feltettem sós vízben föni. elkevertem két teáskanál lisztet 1 dl tejszín és 1 dl tejföl keverékével (csomómentesre!). amikor a krumpli már majdnem teljesen puha volt, a forró levesböl apránként a lisztes keverékhez hozzáadtam összesen tíz evökanálnyit, majd ezt folytonos keverés mellett a lassú forrásban lévö leveshez öntöttem (ügyelve arra, hogy ne fusson ki). 2-3 percig még lassú tüzön föztem. csak amikor kikapcsoltam a tüzet alatta adtam hozzá a felkarikázott paprikás kolbászt. így a leves szép piros színt kapott, a kolbász pedig nem fött szét és nagyon finom ízletes maradt. tálaláskor szárított tárkonnyal ízesítettem és frissen sült kenyérrel kínáltam.

a székelykáposztához 1 kg pulykahúsból a szokásos módon pörköltként készítettem: 1 nagy fej vöröshagymát üvegesre pirítottam, jó sok öröltpaprikával (és a káposzta miatt egy kevés örölt köménnyel) megszórtam, egy kis vizet adtam hozzá. amikor a hús már majdnem teljesen megpuhult, 1 kg savanyított káposztát tettem hozzá, felöntöttem egy kevés vízzel és pár percig tovább föztem. fött rizzel tálaltam (és tejföllel meglocsolva , de ez csak a fényképezés után jutott eszembe).

az ebéd kellemes hangulatban telt, mindenki szedett mindkét fogásból. a nagynéni pedig sokat mesélt (már amikor éppen nem evett). volt is mit mesélnie: negyvenöt évet töltött apácaként pápua új-guinea egyik kis szigetén. az egészség-ügyben tevékenykedett és többezer gyermek világrajövetelében segédkezett ill. legalább ugyanennyi bába kiképzését irányította. mígnem néhány hónappal ezelött úgy döntött, hogy hetvenöt évesen ideje lesz visszatérnie németországba és életének utolsó szakaszát egy itteni kolostorban eltölteni, ahol még a reá bízott feladatokat kítünö egészségnek örvendve fogja véghez vinni.

mivel nagyon szép napsütéses nap volt, elmentünk egy nagyot sétálni a közelben lévö alster tóhoz (a közel viszonylagos: kb. 2 km). bevallom, kicsit írigykedtem magamban, amikor láttam, hogy milyen fiatalokat meghazudtoló kondícióval jött fel a nagynéni a negyedik emeletre a két órás, kb. 6 km-es séta után.

így legalább jó lelkiismerettel ülhettünk neki a délutáni kávénak. amelyhez természetesen sütemény is dukált. a receptet lúdanyónál találtam. a receptet idemásolom, mert ugyanígy csináltam (csak a citromhéjat felejtettem ki belöle, a mazsolát pedig szándékosan kihagytam, mert nem tudtam, hogy mindenki szereti-e):

Misses Chesseoo kedvence - az ellenálhatatlan ausztrál répasütemény

(így még a nagynénihez is nagyon passzolt, aki visszatérte elött ausztráliában töltött néhány hetet – úgymond a civil világhoz valóaklimatizálodásként)

hozzávalók a tésztához:
50 dkg finomra reszelt sárgarépa
25 dkg durvára vágott dió (eredetileg pekándió)
25 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű is)
20 dkg mazsola
20 dkg barna cukor
4 tojás
2 dl semleges ízű olaj (eredetileg 2,5 dl, de szerintem még lehet csökkenteni a mennyiségen)
2 tk szódabikarbóna
2 tk fahéj

a krémhez:
25 dkg mascarpone (én philaadelphia vajkrémet használtam)
4 ek joghurt
porcukor ízlés szerint (kb. 4 evőkanálnyi)

melegítsük elő a sütőt 180 C fokra (légkeveréses sütőnél 160 C).
keverjük össze a lisztet, szódabikarbónát, fahéjat, mazsolát és a cukrot.
a tojásokat verjük fel habosra, és utána fokozatosan keverjük hozzá az olajat.
felváltva, apránként adjuk hozzá a lisztes keveréket, a reszelt répát és a durvára vágott diót és jól keverjük össze.
egyengessük el egy kivajazott nagyméretű tepsiben és süssük 20-25 percig (tűpróba!!!! nálam majdnem egy órát sült!!!!), majd hagyjuk kihűlni.
a krémhez keverjük össze a hozzávalókat és kenjük a kihűlt sütemény tetejére.
tényleg nagyon finom!

p.s. párom nemcsak kiporszívózott, hanem az összes ablakot rukkzukk meg is pucolta délig.

a nagy piros-fehér-zöld-menü

kisvirág játéka úgy látszik annyira megmozgatta fantáziámat, hogy tegnap estére egy egész piros-fehér-zöld-menüsor kialakult. komolyan mondom, nem direkt ezen törtem a fejem az elmúlt napokban. március 15. ide vagy oda, amióta fényképezem a föztömet egyébként is feltünt nekem, hogy a legtöbb étel ezt a három színt tartalmazza. vagy lehet, hogy tudat alatt én föznék ennyire magyarosan – a szó szoros értelmében? mondjuk, ha azt vesszük, hogy már a zöldség szó is magára a színre utal, ehhez hozzátesszük, hogy a tej- és tejtermékek fehérek, akkor már van egy jó alapunk, hiszen a zöldségek és a tejtermékek úgy általában a magyar konyha fö pilléreit alkotják (mellesleg szólva nem csak azét). szóval akkor már csak a pirosat kell becsempészni, hogy legyen egy kellemes szín- és nem utolsósorban legalább ugyanolyan kellemes ízhatású elöételünk:

a sült céklához megmostam, csutakoltam személyenként egy közepes céklát, majd alufóliába csomagolva sütöttem 180 fokon kb. 75 percig. kíséröje egy sürübb “öntet” lett:

1 dl aludttej (=dickmilch, sima joghurtot vagy kefírt is el tudok képzelni)

1 dl tejföl

1 tk frissen reszelt torma

1 alma lereszelve

4 tk friss füszer (petrezselyem, kapor, snidling)

só, frissen örölt fehérbors

higgyük el, hogy egy kanálka torma tényleg elég lesz. én kettövel tettem a biztonság kedvért, amit kicsit meg is bántam. még jó, hogy volt egy fél tejföl amit hozzá tudtam keverni, így tényleg finom lett.

a föétel friss tökehal (=kabeljau) volt párolva, kerekrépa leveléböl készült pesztóval és olivaolajjal. köretként a kerekrépát vajon sütöttem, pici cukorral karamellizálva, szigorúan chili & vanília receptjét követve. az eredmény nagyon finom (a szónak a “finom” értelmében: úgy mint selymes, különleges…. - ha valaki jobbat tud, szívesen veszek javaslatokat), retekre és karalábéra kicsit hasonlító íz lett. a piros színt, némi fantáziával, a sütötökös nudli (innen) képviselte. e recepttel sajnos nem tudok szolgálni, mert készen vett, de nagyon finom és hozzáillö köret volt. mivel mindannyiunk ízlését elnyerte, fogok majd kísérletezni az elkészítésével.

a sült cékla és a kerekrépa után desszertként egy újabb eddig nem ismert/ kóstolt különlegesség került asztalunkra: bivalytej-fagylalt a menü-témájához passzoló színek (zöld pisztácia és piros málna) kíséretében. mihelyst találok egy bivalytej-értékesítö helyet, ahonnan én is bivalytejhez tudok jutni, lesz ám majd fagylaltrecept is. sajnos “az odamegyünk lakni , ahol bivalytejet kapni” (pl. ide) jelenleg nem tünik megvalósíthatónak. mondjuk a színek miatt külön jó lenne;-)

piros-fehér-zöld

kisvirág hívott játékra: készítsünk március tizenötödikei ebédet, desszertet, elöételt, utóételt vagy bármi mást, amit fel lehet tálalni, vendégeknek és a családnak kínálni (nem csak március 15-én). egyetlen kikötés: tartalmazza a feltálalt étek a piros-fehér-zöldet. e mellé még társulhat valami kis kedves, kellemes, emlékezetes, személyes élmény. ideális esetben ennek is legyen valami köze március 15-höz.

be kell valljam, nekem olyan nagyon sok március 15-höz füzödö emlékem nincsen. legalábbis jó nincs. arra emlékszem, hogy olyankor mindig ünneplöbe kellett bújni: sötét szoknya, fehér blúz (azokkal a kis cuki fehér gombocskákkal) kisdobos, késöbb úttörönyakkendöt kötni. nagyon, de nagyon nem szerettem. a március 15-re való készülödést viszont szerettem. minden évben szívesen olvastam a márciusi ifjakról, a pilvax-kávéházról, a 12 pontról. még az iskolai ünnepélyek ezen részét is igazán kedveltem (jaj, csak ne kellett volna üneplöben végigállni - kényelmetlen fekete cipöben). anyamadár nagyon szépen összefoglalja az ö gondolatait erröl a neves napról. mivel én is hasonlóan érzek és gondolok erröl, szívesen hivatkozom rá. tegnap este petöfi verseket olvasgatván, feltünt, hogy jó néhányat még a mai napig kívülröl tudok. na jó, néhány sorát, de akkor is. lehet, hogy ebben szerepet játszott a tény, hogy az általános iskolám az ö nevét viselte?

A BÁNAT? EGY NAGY ÓCEÁN

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire felhozom, össze is töröm.

(Petöfi Sándor)

tudom, nem nagy dolog hármoszínü tésztából nemzetiszínü ebédet összedobni. se nem különösebben bonyolult, se nem túlzottan eredeti. az már tényleg a véletlen müve, hogy éppen ma akadt kezembe (úttörö becsület szavamra: abszolut véletlenül) ez a félzacskó maradék tészta. az vesse rám az elsö követ, aki mindig pontosan tudja, mi minden rejlik konyhája szekrényének legeslegbelsejében, kamrájának leghátsó sarkában. én bizony általában nem mindig tudom. akár mennyire is igyekszem jó háziasszony lenni, mégis megesik néha, hogy valamit csak napokkal/hetekkel/hónapokkal a szavatosság lejárása után, legrosszabb esetben még késöbb, találok meg. olyan is elöfordul rendszeresen néha, számomra teljesen érthetetlen módon, hogy valami csak marad, marad, míg meg nem romlik és akkor már mese nincs ki kell dobni. ahogy eszter mondta tegnap: "olyan jó lenne, már a boltban tudni, hogy mit fog kidobni az ember". én azt is hozzátenném: "olyan jó lenne megcsinálni/ elkészíteni/ megenni, mielött ki kell dobni".

ennek jegyében készült mai ebédem:

10 dkg trottole tricolore

(nem tudtam, hogy ez a neve, még jó, hogy a zacskója a szemetes legtetején volt, megtudtam még nézni)

4 szem pici paradicsom

egy maroknyi rukkola

(szombat óta nézett rám mindig esdeklöen, ha a hütöajtaját kinyitottam, a maradékból rukkola-pesztó lesz)

2 kis kecskesajt

(ök ketten még sokkal régebben kacsingatnak rám, a szavatossági idejük, még jónak tüntek)

só, bors, olivaolaj

p.s. ha valakinek lennének még olyan kis fehér úttöröinges gombjai, vevö lennék rá;-)

jön...jön...jön...: lime, a zöld citrom

tavasz

ma (kora)délután ez a kép fogadott:

fél perccel késöbb pedig:

Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!

(Várnai Zseni)

ce lundi-lá

és ha már a franciáknák járunk, egyik aktuálisan legkedvesebb dalom:

enni vagy nem enni?

még sosem ettem "sajét készítésü" csokoládépralinét. tegnap ugyan majdnem lett rá alkalmam, de aztán mégsem lett, mert barátnöm otthon felejtette a direkt nekem készített csokoládégolyóit. így aztán nassolásra maradt a hétvégén kapott "kész" fantázia-trüffel néven futó francia származású csokoládépraliné:

részletekkel nem tudok szolgálni, nem áll rajta, hány százalékos meg ilyenek. csak annyit tudok, hogy életemben én még ilyen finom csokoládét nem ettem! "csak" csokoládé, jóféle kakaóporral megszórva, selymesen olvad a szájban. már nem is bánom, hogy nem kaptam meg a saját készítésü csokoládé-bonbont.

fennáll a komoly veszélye, hogy ha így haladok, hamarosan gombóc artúr leszek:

májusi golyócskák

kerestem az interneten, hogy tulajdonképpen, mi is ez a fakítóan fehér színü zöldség a csodálatosan szép üde friss zöld leveleivel. (ugyan már tavaly nyáron került egyszer a kezembe, de akkor nem igen tudtam vele mint kezdeni és sajnos addig vártam, míg a hütöszekrényem aljában elfonnyadt. amit szegény igazán nem érdemelt meg.)

én "mairübchen" (=májusi répácska) néven vettem és amikor gugliztam, valahol azt olvastam, hogy "mai-kugel" (=szabad fordításban: májusi golyócskák) néven is fut. mivel pár napja golyókról egy gsztroblogon olvastam egy izgalmas cikket, nagyon megtetszett ez a név, ami szerintem igazán illik rá:

magyarul egyébként kerekrépa/ tarlórépa név alatt is ismert, föleg zalában. a káposztafélék családjába tartozik, évezredek óta termesztik és fogyasztják. a kisméretüeket használják emberi fogyasztásra, a nagyobbakat takarmányozás céljára. talán utóbbi miatt került az elmúlt évtizedekben háttérbe. részletes beszámoló itt olvasható. az ízek skáláján tehát a retek és a karalábé között mozog, lehet nyersen, vékonyra szeletelve, reszelve salátaként fogyasztani. így elöször ilyen módón próbálkoztam vele. mivel a levelei is olyan szépek voltak, ráadásul eszternél épp tegnap reggel olvastam a reteklevél pesto írás, már csak azt kellett gugliznom, hogy a májusi golyócskák levelei vajon ehetöek-e. ehetöek.

hozzávalók:

10 dkg májusi-golyócska-levél (ez két csomagból volt, egy csomagban 3 db golyó volt)

3 dkg mandula (csak ennyi volt itthon)

6 dkg dió

10 dkg parmezán

2,5 dl olivaolaj (nem tudom pontosan, amennyit felvett)

5-6 picike gerezd új-fokhagyma (csak ennyi volt itthon)

só, bors

a mandulát, diót száraz serpenyöben kicsit megpirítottam, a parmezánt lereszeltem, a leveleket megmostam, szárítottam. a hozzávalókat konyhagépben (mixerrel) pürésítettem.

ebédre májusi-golyócskás-pesztó volt tésztával (nem tudom sajnos, mi a neve, olyan mint a csigatészta, csak kicsit nagyobb). nagyon jót tett neki, hogyy nem volt túlfokhagymázva. amikor a pesztót készítetttem, még úgy éreztem, el kelne bele egy kis plusz fokhagyma-cikk. de így utólag, jobb is, hogy nem volt több itthon.

a fel nem ismert hungaricum

tegnap este egy német barátnöm látogatott meg, akinek szerettem volna valamilyen magyaros ételt kínálni. két személyre gulyáslevest vagy csirkepaprikást nem volt kedvem készíteni, így esett a választásom a tarhonyás húsra (recept itt). igazi magyar és magyaros egytálétel - és eddig mindenki nagyon szívesen ette, amkinek csak kínáltam. remekül lehet gyerekeknek is feltálalni, hiszen már maga a formája is olyan csábító, olyan gurulós - játékos. ha pedig éppen válogatós korszakában van a gyerek, könnyen ki tudja belöle válogatni a húst. biztos akad az asztalnál, aki örül a plusz húsnak. nálam csak és kizárólag ecetes uborka kíséretében kerül az asztalra (ha otthon lennék, ecetes paprikával is kipróbálnám szívesen).

elkészítése vendégbarát és nagyon egyszerü. nem is értem, miért nincs benne a legtöbb magyar illetve a magyar konyháról szóló szakácskönyvben. az általánosan ismert recept szerint a lisztet és a tojást sóval összegyúrják, majd tarhonyarostán áttörik. az így elkészített tésztát napon szárítják ki. ebben a formában akár több évig is tárolható. a recept ugyan nem tünik valami ördöngösnek, de a tarhonyarostán való áttörés komoly fizikai munkát igényel, így ma már csak kevesen vannak, akik a tarhonya készítését maguk végzik. szerencsére legújabban itt is lehet kapni "bolti tarhonyát". el is szoktam gondolkozni, ki veheti, eddig még nem láttam, hogy valaki a kosarába tette. én mindenesetre nagyon örülök neki:

régen az alföldi parasztok táplálkozásában töltött be fontos szerepet. késöbb a földmunkások, pásztorok, késöbb építö- és vasútimunkások kedvelt, praktikus és mindennapi étke volt. már csak azért is, mert sokáig eltartható, nem igényel különösebb tárolási módot (mint pl. hütögép), mert könnyen és gyorsan készíthetö belöle laktató és finom étel. remekül fözhetö bográcsban, hagyma, piros(füszer)-paprika, szalonna, de akár krumpli és kolbász hozzáadásával. még késöbb a menzai ebédek sztárja lett. én nem is ismertem senkit, aki ne szerette volna (na jó, a csombékos húsfacatokat én speciál nem szerettem különösebben, de gondolom ezzel nem voltam egyedül). készülhet belöle leves vagy akár egy kicsit összetettebb föétel is. horász konyháján épp tegnap láttam egy jó pásztortarhonyás receptet. nálunk is mindig nagyon gyorsan el szokott fogyni. én akár hidegen is képes vagyok rájárni.

...jön... jön... jön...: májusi golyócskák

csókolom, banán van?

nem tudom, más háztartásokban ez hogy van. nálam vannak idöszakok, amikor újra meg újra az egekbe szökik a túlérett banánok száma. pedig amikor megveszem öket éppen hogy kicsit sárgák és mindig úgy sajnálom, hogy én most úúúúgy ennék egy banánt, de éretlenül nem szeretem. de túléretten sem. mert alig múlik el néhány nap (ez az az idöszak, amikor mindig sóvárgom a banánra) és arra leszek figyelmes, hogy a konyhában banán illat terjeng. ekkor már tudom, hogy megint sikerült a megfelelö banán-érettségi pontot elpasszolnom. ilyenkor szoktam még néhány napig azon gondolkozni, hogy mit is kezdjek a rohamos tempóban barnuló banánnnal. bevált módszer a banánoktól való megszabadulástól, ha a páromnak adom oda, hogy vigye el tízóraira. de mondjuk ha öt barna pöttyös banán van a gyümölcsös kosárban, akkor még a legjobb esetben is az utolsó kettö fekete lesz, mire rájuk kerül a sor. ilyenkor el szoktam ejteni azt a mondatot, hogy "ha nem viszed el, ki kéne dobni". erre aztán szokta mondani, hogy adjak neki nyugodtan kettöt is. én már ilyenkor azon szoktam izgulni, hogy nehogy összenyomódjonak a banánok a táskájában. mert ugye lehet, hogy ha egyszer egy szétnyomott banánt kellene kikapargatni a táskájából, nem lenne ilyen önfeláldozó. így aztán szépen zacskóba szoktam csomagolni a csak enyhén puha de már kifejezetten sötét barna színü, banánokat.

a második megoldás, hogy csinálok "milyen egészséges" felkiáltással banánturmixot. ez azért is jó, mert ilyenkor megnyugtatom a lelkiismeretemeet azzal a tudattal, hogy mennyit is használom én a turmixgépet. na jó, optimális esetben tényleg használom. például banánturmixra, háromhavonta egyszer. (és a múltkor csináltam céklaturmixot is, de abban nem volt banán). a banántrumixszal annyi gondom szokott lenni, hogy kettönknek szoktam olyan 4 pohárnyit csinálni. és én már az elsö poharat is alig bírom lenyomni. mialatt párom hösiesen lehajtja az ö két poharát én magamban megfogadom, hogy én banántusmixot márpedig többet nem iszom.

a kérdés ma ismét aktuális volt: mi legyen hát a banánnal?

rövid keresés után ráleltem mézesmadzag banános süteményére. csak egy icipicit változtattam a recepten: kandírozott eper helyett aszalt meggyet adtam a tésztájához, valamint tejmentes margarin helyett vajat használtam.

hozzávalók (egy 24 cm átmérőjű tortaformához):

12 dkg vaj

8 dkg cukor

2 tojás

pici só

1 tk vaníliakivonat

5 kicsi érett banán

1 tk szódabikarbóna

1,2 dl rizstej (vagy víz - én vizet használtam)

10 dk teljeskiörlésű liszt

15 dkg sima liszt

10 dkg aszalt meggy

a margarint a cukorral habosra kevertettem a konyhai robtogéppel. majd egyesével hozzáadtam a tojásokat és a kis csipetnyi sót. hozzáadtam a banánt és a vaníliakivonatot. összekevertem a kétféle lisztet a szódabikarbónával, és a vízzel együtt a banános keverékhez adtam. alaposan elkevertem.

az aszalt meggysezemekt (már elöre) félbevagdostam és a masszához adtam, elkevertem. a masszát kivajazott formába öntöttem és 180 fokon (légkeverésen 170) egy órát sütöttem. tíz percet pihenni, majd rácsra borítva hűlni hagytam.

ha valaki a bevonatot is szeretné elkészíteni:

12 dkg vaj

9 dkg porcukor

1 ek citromlé

1,5 dkg kókuszpehely, pirítva

a vajat, citromlevet és porcukrot habosra keverjük. a kihűlt süteményre kenjük, majd rászórjuk a kókuszpelyhet.

én nem akartam. de csak azért nem, mert elfelejtettem, na. de bevonat nélkül, csupaszon is nagyon finom. a savanykás meggy remekül harmonizál a banán édes ízével.

régi idök dióstésztája sárgabaracklekvárral

vannak napok, amikor olyan igazán jól esik rég (majdnem) elfelejtett ízeket felidézni. így került tegnap délután a tányérra a diós tészta. az pedig különösen jó volt, hogy egy nagyon kedves barátnömmel ettük, akinek szintén régi emlékei között szerepelt ez az igazi "magyaros" tészta.

gratin dauphinois füstölt makrélával

szeretem lapozgatni, olvasgatni nigel slater szakácskönyvét. részben a kellemes atmoszférát árasztó képek miatt, részben pedig a számomra különlegesnek, valahogy azonban mégis olyan ismerösnek tünö receptjei miatt. szeretem az hozzávalók és a leírás, elkészítés egyszerüségét. mindig rögtön olyan érzés fog el, hogy nem nagy ördöngösség az egyik, másik finomnak hangzó receptet "utánafözni". az is olyan jó érzéssel tölt el, hogy a legtöbb recepthez nem egy egész hosszú lista tartozik, hanem csak néhány, majd hogynem alapvetönek számító hozzávaló szükségeltetik. mint például ehhez a bársonyosan finom füstölt makrélás mustáros tejszínben sült krumplihoz:

0,5 kg krumpli

12 dkg füstölt makréla

3 babérlevél

3 dl tejszín

2 dl tej

1 ek magvas mustár

só, bors

a krumplikat alaposan megmosom, lecsutakolom és vékony szeletekre vágom, majd egy kiolajozott höálló formába rétegesen lerakom. az egyes rétegekre rádobálom a kézzel falatnyira szaggatott makréla darabokat és leöntöm egy kevés magvas-mustár-tej-tejszín-keverékével, a babérleveleket ügyesen becsempészem a krumplik közzé, sózom, borsozom (nem felejtve, hogy a füstölt makréla és a mustás is kicsit sós).

190 fokon jó egy óra hosszát sütöm, majd egy zöldsalátával tálalom.