az ablak

szeretek jól aludni. szoktam is tudni. tulajdonképpen bármikor. lényeg, hogy ne napközben, mert azt már az óvodában is ki nem állhattam. de ez már egyébként is régen volt. azóta, ha esténként lefekszem, egy percbe se tellik míg álomba szenderülök. így aztán feltünnek a kivételek, ha mégsem.

mint tegnap éjjel. tizenegy után feküdtem le és hiába vártam, hogy álom jöjjön szememre. elöször csak vártam, hogy majd csak. aztán bárányokat számoltam. aztán rájötem, mi az, ami zavart: a vihar. ugyan nem volt nagy. de annál szelesebb. a vihar maga nem zavart. az esö sem. csak az az ablak. amely hallótávolságban nyikorgott ill. valahova odacsapódott . körülbelül 10 másodpercenként. vagy gyakrabban. vagy ritkábban. mindenesetre pont akkor, amikor éppen elaludtam volna. rémes volt. tudva, hogy másnap reggel korán és frissen, kipihentem kell kelnem. ahogyan illik, ha az ember pár nap szabadság után újra a tettek mezejére lép. ehhez képest hajnali 2-kor még egy szemet sem aludtam. kettökor végre hangokat hallottam. bezárták az ablakot. 

reggel átvillant az agyamon, hogy csak álmodtam. egy pillantás a tükörbe, majd ki az ablakon meggyöztek, hogy tényleg így volt. ma lefekszem idöben. talán holnap pihentebben ébredek. és az esö már nem fog szakadni. 24 óra elteltével már jó lenne, ha nem tenné.