kellemes húsvéti ünnepeket

farmer krumpli

a mustáros steak burgonya

receptjét (amit én nemes egyszerüséggel farmer krumplinak neveztem el) többször készítettem már és minden alkalommal osztatlan sikert aratott. én abszolut nem vagyok egy nagy mustárimádó, de ahogyan pákosztos macska fogalmazta. “elmondhatatlanul jó!”. az egyetlen gondom vele, hogy hihetetlen mennyiséget meg lehet belöle enni. így aztán törtem a fejem, hogyan is lehetne úgy tálalni, hogy az egészséges táplálkozás étrendjébe  is jól illeszkedjen (értsd: ne legyen lelkiismeretfurdalásom, ha már megint benyomtunk egy tepsivel – amolyan “a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon” címszó alapon). elsö lépésként nem egy tepsit, hanem egy tarte-formát vettem elö. ennek elönye, hogy csak feleakkora.

sütni való apró szemű krumpli kb 1,5 kg, alaposan lecsutakolva, negyedekre vágva
1/2 pohár magvas mustár (csak magvas jó!)
2 ek olvasztott vaj
2 ek olivaolaj
2 ek citromlé
egy citrom reszelt héja
egy ek szárított oregánó
egy tk só
frissen őrölt bors
a krumpli kivételével összekeverjük a hozzávalókat, majd ráöntjük a krumplikra a katyvaszt és jól összeforgatjuk.
kibélelünk egy nagy tepsit (vagy két tepsit) sütőpapírral és rátesszük a krumplit, úgy hogy egy sorban legyenek. ha van kéznél, friss oregánó, majoránna, esetleg rozmaring is mehet bele. 200-220 fokos sütőben időnként átforgatva kívül ropogósra, belül puhára sütjük őket egy óra alatt (40 perc után érdemes megnézni, ha csökkentett adagból csináljuk, föleg!).

mialatt a krumpli sül,elkészítem a többi “egészséges” hozzávalót: 

1) megsütöm egy kevés olajon a még reggel bepácolt tofut. ehhez 20 dkg kockára vágott tofut leöntök a következö “katyvasszal”: 

2 ek szójaszósz, 2 ek  olaj, egy apróra vágott chili, gyömbér (frissen reszelve, de lehet örölt is), 1-2 cikk szétnyomott fokhagyma. a pácolt tofut néhány órára egy kis tálban, müanyag dobozban (fö hogy lefedve) a hütöbe teszem.

2) néhány levél salátát apróra szaggatok és hozzáadok egy maréknyi csírát (nálam ez vegyes volt: retek, mungóbab, stb.).  közvetlenül tálalás elött  meglocsolom egy kevés balzsamecettel és olivaolajjal.

3) a füstölt lazacot falatnyi darabokra vágom.                    

a medvehagyma és én

a medvehagyma azokhoz a növényekhez tartozik, amelyekröl gyerekkoromban még csak nem is hallottam. pedig azt mondják már akkoriban is létezett. én pedig biztos már akkor is szerettem volna, már csak a neve(m) miatt is. az elmúlt évek során hallottam ugyan itt-ott, hogy a medvehagyma valami fantasztikus dolog, de soha nem futottam vele össze tudatosan. igaz, a télen felfedeztem egy medvehagymás juhsajtot egy bioüzletben, amit aztán rendszeresen vásároltam is, mert tényleg megnyerte ízlésemet. ma végre eljött az elsö igazi medvehagymás étel napja: mivel egyrészt egy-emberes vacsorára készült, másrészt úugy rémlik, hallottam is, hogy nem kell a medvehagymás-recepteket nagyon cifrázni, eszembe jutott a törtkrumpli – anno pirított hagymával, kefírrel tálalva. gondoltam, a medvehagyma domináns íze így egészen jól érvényesülhet majd.

4 krumplit héjában megföztem. ezalatt egy fej apróra vágott vöröshagymát egy kis olivaolajon megpirítottam. a héjától megszabadított kruplikat leöntöttem egy deciliter forró tejjel,, a pirított hagymával, majd egy diónyi vajjal és egy krumplitörö (??) segítségével durván szétnyomkodtam. sóztam, szerecsendióztam – majd hozzáadtam egy maréknyi apróra vágott medvehagymát és a krumplitörövel szépen eldolgoztam. csak annyira, hogy ne legyen teljesen krumplipürés. kefír híján egy fél dl tejfölt kevertem el 1,5 dl joghurttal és azt ettem hozzá.

ez volt az elsö, de egészen bizonyosan  nem utolsó medvehagymás vacsorám.

brokkolis saláta indiai joghurt-öntettel

adva volt egy brokkoli és egy édeskömény. mindketten több napja vártak a hütöszekrény mélyén sorsuk beteljesedésére.

miután minden vegetáriánus receptkönyvemet végigböngésztem, valami jó kis brokkolis receptre vadászva (a dolgot nehezítette, hogy egy nagy adag zöld salátát is szerettem volna beépíteni az estebédünkbe), jamie olivernél találtam egy izgalmas párosítást:  brokkoli indiai joghurttal.

a rószsáira szedett brokkolit 4 perc alatt roppanósra föztem, majd egy tányérra szedtem. a füszereket egy száraz teflonserpenyöben (olaj nélkül) 2 perc alatt kicsit megpirítottam, majd mozsárban összetörtem:

1 tk római kömény (cumin)

1 tk édesköménymag

2 kardamom-kapszula magjai

ezt a füszerkeveréket plusz

1 citorm reszelt héját

1 citorm levét

összekeverem

2,5 dl natúr-joghurttal

tálalás elött a brokkolirózsákat forró olivaolajon 1-2 percet sütöttem, hogy egy kicsit “megkapjanak”- én még hozzátettem a csíkokra vágott édesköményt. a meleg hozzávalókat a friss salátára tettem és az indiai joghurttal locsoltam meg.

a recept szerint ez tényleg csak brokkoli lenne indiai joghurttal. nálam úgy adódott, hogy én még egy kis “köritést” találtaam ki hozzá. a teljesség kedvéért és mert  a saláta egy egész étkezésre készült, megsütöttem néhány szelet bacont és a salátára szórtam egy kis parmezánt is. frissen sült kenyérrel tökéletes tavaszi éteknek bizonyult.

lime – avagy a zöldcitromos fagyi

még márciusban készítettem ezt a fagylaltot, mert azt hittem, hamarosam itt a tavasz. most már tényleg itt is van. a nap eelsö sugarai mellett erre utalnak megfázásos tüneteim: eddig még ugyan nem voltam allergiás, de lehet, hogy most az lettem? mindenesetre a hétvégén már az erkélyen napsütésben élvezhettük az év elsö igazi fagyiját. ha “csak” meglennék fázva, arra a zöld citrom c-vitaminja biztos nagyon jó:

20 dkg finom porcukor

3 dl tej

25 dkg mascarpone

40 dkg zöld citrom leve (kb.2,25 dl - nekem 6 db kellett hozzá)

1 bio-zöldcitrom reszelt héja

a tejet lassan felmelegítem és felolvasztom benne a cukrot, majd a keveréket teljesen lehütöm. a mascarponét egy tálban simára keverem, lassanként hozzáadagolva a kihült tejes szirupot. végezetül hozzáöntöm fokozatosan a zöld citormok kipréselt levét és a bio-zöldcitrom reszelt héját. fagylaltgépben elöírás szerint lehütöm, majd a mélyhütöbe teszem. fogyasztás elött kb. 20 perccel a hütöszekrényben hagyom picict megolvadni, hogy könnyebben adagolható legyen.

 

bárányfilé zabkásával és rozmaring-fokhagyma-pesztóval

egyik legkedvesebb vacsorám különleges alkalmakra. ha maga az alkalom nem elég különleges, akkor is különlegessé varázsolja ez a csodálatos vacsora. tegnap este sikerült elöször olyan formában lefényképezni, hogy közzétehessem.

hozzávalók 2 személy részére

a zabkásához:

10 dkg zabkása (nem zabpehely! hántolt, durvára vágott, szárított zab. itt hafergrütze néven lehet kapni a nagyobb szupermarketekben vagy bioboltokban. nem tudom ki szokta venni, eddig egyetlenegy emberrel sem találkoztam, aki ismerte volna. a csomagolásán “csábító” zabkásával töltött hagymafejek vannak. nekem mondjuk tetszik, de nem hinném, hogy az átlag német ilyesmit otthon készít magának.)

forrásban lévö kb. 2 dl vizbe öntöm a zabkását és egy  kis sót, majd leveszem a lángot a lehetö legalacsonyabb fokozatra és kb. 20 percig lefedve hagyom megpuhulni  a dupla mennyiségü vizet éppen felveszi a zab). érdemes 10 perc letelte után néha kicsit átkavarni, hogy ne ragadjon le. a végén hozzákeverek 2 ek olivaolajat és a kikapcsolt tüzön hagyom, hogy meleg maradjon.

mialatt a zabkása fö elkészítem a rozmaring-fokhagyma-pesztót:

3-4 szál friss rozmaring leveleit apróra vágva összekeverem (lehet fele-fele arányban petrezselyemzölddel is készíteni)

4-5 ek olivaolajjal

2 ek citromlével

2-4 cikk szétnyomott fokhagymával#

pici sóval

ha minden készen van, megsütöm a bárányfilét (nálunk most kb 40 dkg volt) egy kevés forró olajon. csak néhány percig sütöm, hogy omlósan puha maradjon és ne száradjon ki.

a rozmaringos-fokhagymás pesztó remekül illik a puha bárányhúshoz és a zabkása kellemes (ugyan kicsit semleges, de ebben a párosításban tökéletes) ízéhez. amióta ismerem ezt a párosítást csak és kizárólag így készítem a bárányfilét. minden egyéb kísérletemet (pl. krumplipüré, tepsiben sült krumpli és hasonlók) klasszisokkal felülmúlta. 

ritka pizza-vacsora

na nem mintha olyan szuper egészséges lenne, de vannak napok (néha); amikor nincs ennél jobb. ha jól meggondolom, lehet, hogy van, csak épp ilyen az napokon nekem valahogy ez a nagyon jól esik (kb. kéthavonta egyszer, ha késön érek haza a munkából és mindenböl elegem van). a héten egyedül vagyok itthon, mindennap sok volt a  stressz a melóhelyen. külön stresszfokozó eseménynek számít a ma délelötti fotoshooting a munkahelyi új internet-fellépéshez. kevés dolgot ismerek, ami engem jobban stresszel, mintha fényképeznek. mosolyogni olyankor tutira nem tudok. ha mégis, akkor biztosan vagy a hajam áll úgy, ahogy nem kéne, vagy pislogok, vagy a gallérom áll félre, vagy mittudomén. olyan, hogy minden passzolna,  sosincs. az esti terminus erre jött rá, amelynek köszönhetöen csak fél nyolckor hagytam el az irodát. így aztán, amikor este nyolc után léptem le a buszról, feltünt, hogy a sarkon egy pizza-service nyitott. nem is tudom mikor, csak arra emlékszem, hogy nemrégen még egy gyógyszertár volt a helyén. csak amikor itthon voltam – haláléhesen, és abszolut semmi kedvvel a fözéshez, jutott eszembe, hogy pizzát rendeljek. nagy az esélye, hogy még jó forrón érkezik ide. lelkiismeretem megnyugtatása miatt kértem hozzá egy kis salátát. azt hiszem ma, tudatosult bennem, hogy egyedül, csak magamnak fözni nem jó…. mert hiányzik valami…

FDH!!! jázmin rizs zöldségekkel

ezt a vacsorát olyankor szoktam készíteni, amikor marad meg fött rizs és nem tudom, mit is kezdjek vele. a lényege, hogy minden olyan zöldség belekerül, ami csak a hütöben található. ma este ezek a következök voltak:

2 répa

1 édeskömény

1 kis cukkini

4 champignon

egy maroknyi édesborsó

a zöldséget felaprítottam, és (a fenti sorrendben) olivaolajon kicsit megsütöttem, megszórtam édesköménnyel, chilivel, sóval. a végén hozzáadtam a maradék rizst és fedö alatt pár percig a kikapcsolt tüzhelyen állni hagytam. tálaláskor reszelt parmezánnal és petrezselyemzölddel megszórtam.

saláta-szezon

az elmúlt napokban rátaláltam néhány nagyon izgalmas és tartalmas vega-gasztro-oldalra. volt egy idöszak az életemben, amikor én is sokat olvastam az egészséges életmódról, táplálkozásról. akkoriban én is arra a mgegyözödésre jutottam, hogy az egyetlen igazán egészséges táplálék  fözés nélkül készül. egy darabig próbáltam salátákon, zöldségen és gyümölcsön élni. mindent úgy fogyasztottam, ahogyan azt a “természet adta” –több hónapon át  nem ettem se kenyeret, se bármilyen módon megváltoztatott (fözött, sütött, füszerezett – a szó hagyományos értelmében) ételeket. legnagyobb meglepetésemre tényleg azt tapasztaltam, hogy  lehet így is táplálkozni. ehhez viszont mindenképpen szükséges, hogy megfelelö ismeretanyaggal rendelkezzünk szervezetünk müködését és tápanyagigényét illetöen (vitaminok, enzimek, ásványi anyagok stb.).

aztán az életem úgy alakult, hogy visszatértem a hagyományos táplálkozáshoz. igaz azóta sokkal tudatosabban eszem, és igyekszem annyi salátát és gyümölcsöt fogyasztani, amennyit csak be tudok építeni a mindennapjaimba. nyáron nem is esik ez nehezemre, télen azonban  mindig kileng a mérleg a fött (=feldolgozott) ételek felé. talán azért is, mert olyankor jobban esik este egy tál meleg étel, mint egy saláta – akármennyivel egészségesebb is. úgy tünik, lassan vége a télnek, mert egyre inkánbb kívánom a friss salátákat, zöldségeket. ennek jegyében elkészítettem ma este holnapi “munkahelyi salátámat” és már nagyon várom, hogy nekiessek:

1 fél fej tölgylevelü saláta

1 kis édeskömény

4 champignon

1 paradicsom

6 szem zöld olivabogyó

1 ek kapribogyó

a munkahelyemen van a szekrényemben egy üveg finom olivaolaj, egy balzsamecet, só + bors. mindez elég is lesz ahhoz, hogy megvadítsam az ebédre szánt salátámat.

FDH!!!

szombat délután különbözö okok miatt (amelyek egyikét majd még posztolom) nem volt kedvem a konyhában sok idöt tölteni. ráadásul bevásárolni sem tudtam, így valami gyorsat kellett föznöm, de a hütöböl. ill. abból, amit az itthoni tartalékok kínáltak.

6 krumpliból pürét készítettem, egy kis tej, vaj , só, bors és szerecsendió hozzáadásával. mialatt a krumpli fött, összekevertem egy natúr joghurtot 10 dkg philadelphia krémsajttal, amelyet aztán pesztóval füszereztem. megpirítottam néhány szelet (maradék)bacont, majd az elöbbieket egy marék friss snidlinggel megszórva tálaltam. a bacon miatt a férfinépnek is nagyon ízlett.

Chili-Püree Piri-Piri

Zutaten für ca.150 ml:

1 große rote Paprikaschote

5 frische rote Chilischoten

Saft von 1 1/2 Zitronen

1/2 El Rotweinessig

2 El Olivenöl

Salz

Paprika- und Chilischoten waschen, putzen und in Steifen schneiden. Die Streifen mit dem Zitronensaft in einem kleinen Topf erhitzen und 15 Minuten kochen. Essig und Salz dazugeben und pürieren, das Öl einfließen lassen, bis eine dicke Paste entstanden ist. Als Zutat zu Cremes und Dips verwenden, in Gläsern verschlossen aufbewahren.

Für alle die, wie ich, gerne scharf essen, ist das Chili-Püree mit selbstgebackenem Brot genau das Richtige.

hal-vacsora

tegnap este egy kedves barátunkkal föztünk itthon: elöételként egy rendkívül gyorsan elkészíthetö, de annál finomabb kenyérre kenendö halkrém szolgált: 1 doboz olajos szardíniát (böröstül, szálkástól, olajtól lecsöpögtetve) szétnyomkodunk egy villával, némi puha vaj (nálunk ez kb. 5dkg? lehetett) hozzáadásával, ízlés szerint citromlével és borssal ízesítjük. friss kenyérrel fogyasztjuk.

nagyon-nagyon finom! vigyázni is kell, hogy ne ezzel lakjunk jól (ami nagyon nehezünkre eshet), ha még föétel is lesz.

a második mediterrán rakott krumpli volt. egy kicsit hasonlít a magyar rakott krumplihoz, egy kicsit a francia gartin dauphinois-hoz (francia rakott krumpli) – mégis ízvilágában teljesen más:

hozzávalók 4 személyre:

0,5 kg fött felkarikázott krumpli

2 édeskömény: karikákra vágva, kicsit megfözve (5 perc böven elég)

1 kis üveg kapribogyó

1 kis üveg sós-olajos szardella

3 dl tejföl (vagy 2 dl tejföl és 1 dl tejszín keveréke)

a szokásos módon egy kivajazott tüzálló tálba tesszük soronként a hozzávalókat (a forma méretétöl függöen 2 vagy 3 sorban), leöntjük tejföllel és 10 percre az elömelegített sütöbe tesszük. az utolsó 5 percben lehet kicsit grillezni is, hogy a teteje kicsit megpiruljon. semmiképpen se hagyjuk túl sokáig a sütöben, mert a szardellának nem tesz jót, ha sokáig magas hömérsékleten sül (teljesen szétázik). amikjor kivesszük a sütöböl, megszórjuk az édeskömény apróra vágott zöldjével.

FDH!!!

csütörtökön este a szokásos kérdés elött álltam: mit vacsorázzunk? a hütöben ezeket találtam:

plusz egy kis fött rizs, amelyet ideje volt hasznosítani, ha még meg szerettük volna enni. nem a szokásos kombináció, de biztos lehet belööle valami jót összehozni, csak akarni kell. a hütö legmélyén még akadt egy kis darab húsos szalonna. kisütötte, hozzáadtam két felkarikázott újhagymás répát, kicsit megpároltam, majd beletettem a kocákra vágott csicsókát és rózsáira szedett karfiolt, sóztam, borsoztam, végül chilivel ízesítettem, majd hozzáadtam a fött rizst, óvatosan átkevertem, fedö alatt még 5 percig hagytam kicsit “lesülni”, hogy kapjon egy kis színt, majd lekapcsoltam a tüzhelyet és pár percet állni hagytam.

ezalatt meghámoztam az uborkát, egy kiskanállal kivette magos, kicsit vizes részét. a maradékot lereszeltem és egy nagy evökanál pesztóval kevertem össze. a sült rizses zöldséget tálaláskor megszórtam lucernacsírával és snidlinggel.

mialatt készítettem jutott eszembe, hogy ez olyan igazi maradékokból készült vacsora. valószínüles sosem jutott volna eszembe a hozzávalókat külön ilyen módon kombinálni, és mégis milyen finom lett! amolyan “FÖZZ, DE a HÜTÖBÖL!!!” mintára, amelynek a rövidítése FDH lehetne. ez a 3 betü egyébként németországban közismert, mint az egyik legkönnyebbeen gyakorolható diéta rövidítése: “Friss die Hälfte!!!” (= szabad fordításban: “zabáld a felét!”). ha mindig mindenböl csak feleannyit eszünk, mint egyébként, automatikusan feleztük az elfogyasztott kalóriamennyiséget:-)

gyors karfiolos-brokkolis vacsora kerekrépa levelének pesztójával

volt még egy brokkoli a hütöben, de semmi jó nem jutott eszembe. annál is inkább, mert nagyon fárasztó munkahelyi napom volt, így még idöm sem volt ötlekteket keresgélni. amikor nyolc elött tíz perccel beestem a zöldségeshez, rám mosolygott egy halom csodálatosan fehér karfiol. a zöld és a fehér remek színpárosítása megnyerte tesztésemet és megkönnyebülten képzeltem el lelki szemeim elött a karfiol fehérjét a hütöben várakozó brokkoli zöldjéhez.

hazaérve megpároltam a rózsáira szedett karfiolt és a brokkolit. még melegen összekevertem két evökanál pesztóval, amelyet a múlt héten készítettem eszter reteklevél-pesztójának mintájára. megszórtam néhány szem pirított fenyömaggal, kecskesajttal és két szelet szétmorzsolt baconnal (a bacont ropogósra sütöttem, ha kicsit kihül, remekül szét lehet törderlni) és egy maroknyi snittlinggel.

utólag jutott eszembe, hogy pár csepp balzsamecet még sokat dobott volna rajta, de így is nagyon finom volt.

az ablak

szeretek jól aludni. szoktam is tudni. tulajdonképpen bármikor. lényeg, hogy ne napközben, mert azt már az óvodában is ki nem állhattam. de ez már egyébként is régen volt. azóta, ha esténként lefekszem, egy percbe se tellik míg álomba szenderülök. így aztán feltünnek a kivételek, ha mégsem.

mint tegnap éjjel. tizenegy után feküdtem le és hiába vártam, hogy álom jöjjön szememre. elöször csak vártam, hogy majd csak. aztán bárányokat számoltam. aztán rájötem, mi az, ami zavart: a vihar. ugyan nem volt nagy. de annál szelesebb. a vihar maga nem zavart. az esö sem. csak az az ablak. amely hallótávolságban nyikorgott ill. valahova odacsapódott . körülbelül 10 másodpercenként. vagy gyakrabban. vagy ritkábban. mindenesetre pont akkor, amikor éppen elaludtam volna. rémes volt. tudva, hogy másnap reggel korán és frissen, kipihentem kell kelnem. ahogyan illik, ha az ember pár nap szabadság után újra a tettek mezejére lép. ehhez képest hajnali 2-kor még egy szemet sem aludtam. kettökor végre hangokat hallottam. bezárták az ablakot. 

reggel átvillant az agyamon, hogy csak álmodtam. egy pillantás a tükörbe, majd ki az ablakon meggyöztek, hogy tényleg így volt. ma lefekszem idöben. talán holnap pihentebben ébredek. és az esö már nem fog szakadni. 24 óra elteltével már jó lenne, ha nem tenné.

csilis bab

a mai vacsoránk ízlésvilágában kicsit hasonlított a tegnapi ebédhez, de már egész héteen készültem rá lelkileg, miután esztertöl megkaptam a hét elején a receptet. különösen a csokoládéra voltam kíváncsi. mit mondjak hozzá? nekem nagyon bejött. olyan kellemesen krémes állagú lett töle a csili:

40 dkg darált hús
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 babkonzerv

1 kukoricakonzerv
1 paradicsomkonzerv (hámozott egész paradicsom)

2 csípös csilipaprika
örölt pirospaprika, római kömény, 2 babérlevél, 2 cikk keserü-csokoládé, fahéj, só, bors, petrezselyem, tejföl

kevés olajon megfonnyasztom a hagymát, ráteszem a húst, és addig pirítom, amíg fehér nem lesz. akkor ráteszem az apróra vágott fokhagymát, megszórom fűszerpaprikával és római köménnyel, rádobom a bevagdosott csilipaprikát (így ha túl csípös kezdene lenni, gyorsan és könnyen el tudom távolítani). ráöntöm a paradicsomot, egy kevés vizet, sózom, borsozom (ízlés szerint a paradicsomokat egy fakanállal szét lehet nyomkodni), beleteszem a babérlevelet, egy késhegynyi fahéjat és egy kis darab keserücsokoládét. 30 percig lassú tüzön lefedetten fözöm. végül ráteszem a lecsepegtetett babot és a kukoricát és elzárom a tüzet alatta (hogy ne föjjön szét a kukorica és a bab). ha szükséges, utánasózom és/ vagy adok hozzá apróra vágott csípös paprikát. egy kevés tejföllel és frissen vágott petrezselyemmel tálalom (ezutóbbi nem feltétlenül szükséges, de nekem pont volt itthon néhány sürgösen felhasználandó szál az ablakban).

szombati ebéd

pénteken este nyolc után csörgött a telefon. tölünk 200 km távolságban élö sógorom feleségestöl és nagynénistöl jelentkeztek be hozzánk ebédre. másnapra. nem vagyok egy nagyon spontán természetü ember, ezért kapásból dobtam egy hátast. miután magamhoz tértem, lázasan törni kezdtem a fejem, mi az, amihez szombaton reggel gyorsan be tudok vásárolni és délig ebédet fözni. (feltéve, ha ezalatt az idö alatt párom legalább kiporszívózik, mert a lakás enyhén szólva szaladt.) annyit rögtön sikerült kiötlenem, hogy egy jó tejfölös krumplilevest fogok készíteni, de mi legyen a második? hosszú fejtörés után és egyre nagyobb kétségbeesés közepette páromat kérdeztem, van-e egy jó ötlete. székelykáposzta volt a válasz. hogy ez nekem miért nem jutott eszembe?! talán mert a tejfölös krumplileves után otthon senki  nem enne tejfölös székelykáposztát. erösen gyanítom azért jutott neki az eszébe, mert családjának más tagjainak legutóbbi látogatásakor is éppen azt föztem. mindenesetre nagyon hálás voltam az ötletnek, lévén gyorsan elkészíthetö és abszolut rizikómentes. semmit nem lehet rajta elrontani. eddig mindenkinek ízlett.

a tejfölös krumplileveshez 4 közepes krumplit apró kockákra vágva feltettem sós vízben föni. elkevertem két teáskanál lisztet 1 dl tejszín és 1 dl tejföl keverékével (csomómentesre!). amikor a krumpli már majdnem teljesen puha volt, a forró levesböl apránként a lisztes keverékhez hozzáadtam összesen tíz evökanálnyit, majd ezt folytonos keverés mellett a lassú forrásban lévö leveshez öntöttem (ügyelve arra, hogy ne fusson ki). 2-3 percig még lassú tüzön föztem. csak amikor kikapcsoltam a tüzet alatta adtam hozzá a felkarikázott paprikás kolbászt. így a leves szép piros színt kapott, a kolbász pedig nem fött szét és nagyon finom ízletes maradt. tálaláskor szárított tárkonnyal ízesítettem és frissen sült kenyérrel kínáltam.

a székelykáposztához 1 kg pulykahúsból a szokásos módon pörköltként készítettem: 1 nagy fej vöröshagymát üvegesre pirítottam, jó sok öröltpaprikával (és a káposzta miatt egy kevés örölt köménnyel) megszórtam, egy kis vizet adtam hozzá. amikor a hús már majdnem teljesen megpuhult, 1 kg savanyított káposztát tettem hozzá, felöntöttem egy kevés vízzel és pár percig tovább föztem. fött rizzel tálaltam (és tejföllel meglocsolva , de ez csak a fényképezés után jutott eszembe).

az ebéd kellemes hangulatban telt, mindenki szedett mindkét fogásból. a nagynéni pedig sokat mesélt (már amikor éppen nem evett). volt is mit mesélnie: negyvenöt évet töltött apácaként pápua új-guinea egyik kis szigetén. az egészség-ügyben tevékenykedett és többezer gyermek világrajövetelében segédkezett ill. legalább ugyanennyi bába kiképzését irányította. mígnem néhány hónappal ezelött úgy döntött, hogy hetvenöt évesen ideje lesz visszatérnie németországba és életének utolsó szakaszát egy itteni kolostorban eltölteni, ahol még a reá bízott feladatokat kítünö egészségnek örvendve fogja véghez vinni.

mivel nagyon szép napsütéses nap volt, elmentünk egy nagyot sétálni a közelben lévö alster tóhoz (a közel viszonylagos: kb. 2 km). bevallom, kicsit írigykedtem magamban, amikor láttam, hogy milyen fiatalokat meghazudtoló kondícióval jött fel a nagynéni a negyedik emeletre a két órás, kb. 6 km-es séta után.

így legalább jó lelkiismerettel ülhettünk neki a délutáni kávénak. amelyhez természetesen sütemény is dukált. a receptet lúdanyónál találtam. a receptet idemásolom, mert ugyanígy csináltam (csak a citromhéjat felejtettem ki belöle, a mazsolát pedig szándékosan kihagytam, mert nem tudtam, hogy mindenki szereti-e):

Misses Chesseoo kedvence - az ellenálhatatlan ausztrál répasütemény

(így még a nagynénihez is nagyon passzolt, aki visszatérte elött ausztráliában töltött néhány hetet – úgymond a civil világhoz valóaklimatizálodásként)

hozzávalók a tésztához:
50 dkg finomra reszelt sárgarépa
25 dkg durvára vágott dió (eredetileg pekándió)
25 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű is)
20 dkg mazsola
20 dkg barna cukor
4 tojás
2 dl semleges ízű olaj (eredetileg 2,5 dl, de szerintem még lehet csökkenteni a mennyiségen)
2 tk szódabikarbóna
2 tk fahéj

a krémhez:
25 dkg mascarpone (én philaadelphia vajkrémet használtam)
4 ek joghurt
porcukor ízlés szerint (kb. 4 evőkanálnyi)

melegítsük elő a sütőt 180 C fokra (légkeveréses sütőnél 160 C).
keverjük össze a lisztet, szódabikarbónát, fahéjat, mazsolát és a cukrot.
a tojásokat verjük fel habosra, és utána fokozatosan keverjük hozzá az olajat.
felváltva, apránként adjuk hozzá a lisztes keveréket, a reszelt répát és a durvára vágott diót és jól keverjük össze.
egyengessük el egy kivajazott nagyméretű tepsiben és süssük 20-25 percig (tűpróba!!!! nálam majdnem egy órát sült!!!!), majd hagyjuk kihűlni.
a krémhez keverjük össze a hozzávalókat és kenjük a kihűlt sütemény tetejére.
tényleg nagyon finom!

p.s. párom nemcsak kiporszívózott, hanem az összes ablakot rukkzukk meg is pucolta délig.

a nagy piros-fehér-zöld-menü

kisvirág játéka úgy látszik annyira megmozgatta fantáziámat, hogy tegnap estére egy egész piros-fehér-zöld-menüsor kialakult. komolyan mondom, nem direkt ezen törtem a fejem az elmúlt napokban. március 15. ide vagy oda, amióta fényképezem a föztömet egyébként is feltünt nekem, hogy a legtöbb étel ezt a három színt tartalmazza. vagy lehet, hogy tudat alatt én föznék ennyire magyarosan – a szó szoros értelmében? mondjuk, ha azt vesszük, hogy már a zöldség szó is magára a színre utal, ehhez hozzátesszük, hogy a tej- és tejtermékek fehérek, akkor már van egy jó alapunk, hiszen a zöldségek és a tejtermékek úgy általában a magyar konyha fö pilléreit alkotják (mellesleg szólva nem csak azét). szóval akkor már csak a pirosat kell becsempészni, hogy legyen egy kellemes szín- és nem utolsósorban legalább ugyanolyan kellemes ízhatású elöételünk:

a sült céklához megmostam, csutakoltam személyenként egy közepes céklát, majd alufóliába csomagolva sütöttem 180 fokon kb. 75 percig. kíséröje egy sürübb “öntet” lett:

1 dl aludttej (=dickmilch, sima joghurtot vagy kefírt is el tudok képzelni)

1 dl tejföl

1 tk frissen reszelt torma

1 alma lereszelve

4 tk friss füszer (petrezselyem, kapor, snidling)

só, frissen örölt fehérbors

higgyük el, hogy egy kanálka torma tényleg elég lesz. én kettövel tettem a biztonság kedvért, amit kicsit meg is bántam. még jó, hogy volt egy fél tejföl amit hozzá tudtam keverni, így tényleg finom lett.

a föétel friss tökehal (=kabeljau) volt párolva, kerekrépa leveléböl készült pesztóval és olivaolajjal. köretként a kerekrépát vajon sütöttem, pici cukorral karamellizálva, szigorúan chili & vanília receptjét követve. az eredmény nagyon finom (a szónak a “finom” értelmében: úgy mint selymes, különleges…. - ha valaki jobbat tud, szívesen veszek javaslatokat), retekre és karalábéra kicsit hasonlító íz lett. a piros színt, némi fantáziával, a sütötökös nudli (innen) képviselte. e recepttel sajnos nem tudok szolgálni, mert készen vett, de nagyon finom és hozzáillö köret volt. mivel mindannyiunk ízlését elnyerte, fogok majd kísérletezni az elkészítésével.

a sült cékla és a kerekrépa után desszertként egy újabb eddig nem ismert/ kóstolt különlegesség került asztalunkra: bivalytej-fagylalt a menü-témájához passzoló színek (zöld pisztácia és piros málna) kíséretében. mihelyst találok egy bivalytej-értékesítö helyet, ahonnan én is bivalytejhez tudok jutni, lesz ám majd fagylaltrecept is. sajnos “az odamegyünk lakni , ahol bivalytejet kapni” (pl. ide) jelenleg nem tünik megvalósíthatónak. mondjuk a színek miatt külön jó lenne;-)

piros-fehér-zöld

kisvirág hívott játékra: készítsünk március tizenötödikei ebédet, desszertet, elöételt, utóételt vagy bármi mást, amit fel lehet tálalni, vendégeknek és a családnak kínálni (nem csak március 15-én). egyetlen kikötés: tartalmazza a feltálalt étek a piros-fehér-zöldet. e mellé még társulhat valami kis kedves, kellemes, emlékezetes, személyes élmény. ideális esetben ennek is legyen valami köze március 15-höz.

be kell valljam, nekem olyan nagyon sok március 15-höz füzödö emlékem nincsen. legalábbis jó nincs. arra emlékszem, hogy olyankor mindig ünneplöbe kellett bújni: sötét szoknya, fehér blúz (azokkal a kis cuki fehér gombocskákkal) kisdobos, késöbb úttörönyakkendöt kötni. nagyon, de nagyon nem szerettem. a március 15-re való készülödést viszont szerettem. minden évben szívesen olvastam a márciusi ifjakról, a pilvax-kávéházról, a 12 pontról. még az iskolai ünnepélyek ezen részét is igazán kedveltem (jaj, csak ne kellett volna üneplöben végigállni - kényelmetlen fekete cipöben). anyamadár nagyon szépen összefoglalja az ö gondolatait erröl a neves napról. mivel én is hasonlóan érzek és gondolok erröl, szívesen hivatkozom rá. tegnap este petöfi verseket olvasgatván, feltünt, hogy jó néhányat még a mai napig kívülröl tudok. na jó, néhány sorát, de akkor is. lehet, hogy ebben szerepet játszott a tény, hogy az általános iskolám az ö nevét viselte?

A BÁNAT? EGY NAGY ÓCEÁN

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire felhozom, össze is töröm.

(Petöfi Sándor)

tudom, nem nagy dolog hármoszínü tésztából nemzetiszínü ebédet összedobni. se nem különösebben bonyolult, se nem túlzottan eredeti. az már tényleg a véletlen müve, hogy éppen ma akadt kezembe (úttörö becsület szavamra: abszolut véletlenül) ez a félzacskó maradék tészta. az vesse rám az elsö követ, aki mindig pontosan tudja, mi minden rejlik konyhája szekrényének legeslegbelsejében, kamrájának leghátsó sarkában. én bizony általában nem mindig tudom. akár mennyire is igyekszem jó háziasszony lenni, mégis megesik néha, hogy valamit csak napokkal/hetekkel/hónapokkal a szavatosság lejárása után, legrosszabb esetben még késöbb, találok meg. olyan is elöfordul rendszeresen néha, számomra teljesen érthetetlen módon, hogy valami csak marad, marad, míg meg nem romlik és akkor már mese nincs ki kell dobni. ahogy eszter mondta tegnap: "olyan jó lenne, már a boltban tudni, hogy mit fog kidobni az ember". én azt is hozzátenném: "olyan jó lenne megcsinálni/ elkészíteni/ megenni, mielött ki kell dobni".

ennek jegyében készült mai ebédem:

10 dkg trottole tricolore

(nem tudtam, hogy ez a neve, még jó, hogy a zacskója a szemetes legtetején volt, megtudtam még nézni)

4 szem pici paradicsom

egy maroknyi rukkola

(szombat óta nézett rám mindig esdeklöen, ha a hütöajtaját kinyitottam, a maradékból rukkola-pesztó lesz)

2 kis kecskesajt

(ök ketten még sokkal régebben kacsingatnak rám, a szavatossági idejük, még jónak tüntek)

só, bors, olivaolaj

p.s. ha valakinek lennének még olyan kis fehér úttöröinges gombjai, vevö lennék rá;-)

jön...jön...jön...: lime, a zöld citrom

tavasz

ma (kora)délután ez a kép fogadott:

fél perccel késöbb pedig:

Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!

(Várnai Zseni)

ce lundi-lá

és ha már a franciáknák járunk, egyik aktuálisan legkedvesebb dalom:

enni vagy nem enni?

még sosem ettem "sajét készítésü" csokoládépralinét. tegnap ugyan majdnem lett rá alkalmam, de aztán mégsem lett, mert barátnöm otthon felejtette a direkt nekem készített csokoládégolyóit. így aztán nassolásra maradt a hétvégén kapott "kész" fantázia-trüffel néven futó francia származású csokoládépraliné:

részletekkel nem tudok szolgálni, nem áll rajta, hány százalékos meg ilyenek. csak annyit tudok, hogy életemben én még ilyen finom csokoládét nem ettem! "csak" csokoládé, jóféle kakaóporral megszórva, selymesen olvad a szájban. már nem is bánom, hogy nem kaptam meg a saját készítésü csokoládé-bonbont.

fennáll a komoly veszélye, hogy ha így haladok, hamarosan gombóc artúr leszek: