leestett a tantusz

makkától kaptam egy kedves meghívást arra, hogy mondjak el magamról 6 lényegtelen dolgot.  érdekes módon sokkal több lényeges dolog jut eszembe magamról. lehet, hogy valahol minden fontos, ami bennem zajlik, ami én vagyok? lehet, hogy csak nekem fontos? ezen még gondolkozom majd, de addig is álljon itt 6 lényegtelen gasztronómiai vonatkozású vallomás:

1. lényegtelen, hogy sokáig nem szerettem a tejszínes-sajtos szószokat.  legalábbis azóta nem, amióta egyszer régesrégen a föiskolai kollégiumban egy barátnömmel spaghetti carbonarát föztünk (abból a bizonyos…kno…-zacskós izéböl), amitöl nagyon rosszul lettem. több mint 12 évembe került, míg kihevertem ezt a “gasztro-élményt”…

2. lényegtelen, hogy éveken keresztül kedvenc teám egy citromos ízesítésü fekete tea volt. nagyon tetszett benne, hogy csak cukor kellett bele.

3. lényegtelen, hogy még sokkal régebben a pickwickes fekete ribizlis tea volt a kedvencem: cukorral és egy leheletnyi citromlével. nosztalgiázva a mai napig rendszeresen hozok/ hozatok otthonról – és 2-3 havonta iszom is egy csészével.

4. lényegtelen, hogy van egy gyengém (kicsit szégyellem is itt bevallani, na de hát nem annyira lényeges): nagyon szeretem a mélyhütött spenótos pizzát: csak és kizárólag dr. oetkertöl.

5. lényegtelen, hogy a legtöbb elözö estéröl megmaradt ételt másnap reggel/ délelött szeretem hidegen eszegetni (külön szeretek pl. a paradicsomos káposztára, vagy a lencsefözelékre “rájárni”).

6. lényegtelen, hogy szeretek “nyalakodni” fözés közben. egyszerüen képtelen vagyok megállni, hogy ne kóstolgassam, amit készítek. ez alól csak két kivétel van: a gulyásleves és a csirkepaprikás nokedlivel. mindkét ételt olyan sokszor föztem, hogy minden gond nélkül remekre sikerednek akkor is, ha egyetlenegyszer sem kóstolom meg…

céklaleves

régen a cékláról csak annyit tudtam, hogy az oroszok állandóan azt esznek, nálunk pedig üvegben kapható és a menzán néhány karika szokott lenni savanyúságként. otthon sosem ettünk, pedig én kifejezetten kedveltem. évekkel késöbb néha vettem egy üveggel és magában megdézsmáltam, de amióta ismerem frissen, azóta az üveges még csak eszembe sem jutott - egészen egyszerüen annyira más az íze.

az idei cékla-ciklus következö állomása (az elsö itt) a céklaleves. tavaly már készítettem. a most kipróbált recept annyiban tetszik jobban, hogy jóval gyorsabban kivitelezhetö, mert nem kell elöre megsütni a céklát.

hozzávalók (4 személyre): 3 közepes méretü nyers cékla (meghámozva és kockákra vágva), 1 fej hagyma, 2 ek olívaolaj, 1,5 l víz, só, bors, 1/2 citrom leve, 2 tk cukor, 2 dl joghurt, 1 ek pirított szezámmag.

a hagymát üvegesre pirítom és hozzáadom a kockákra vágott céklát. 2-3 percig együtt párolom, majd vízzel felöntöm, sózom, borsozom és 10 perc alatt készre fözöm. botmixerrel pürésítem, hozzákeverem a joghurtot (a hökiegyenlítéses módszerrel!), a citromlevet és a cukrot. ha szükséges jutána sózom. tálaláskor a szezámmaggal megszórom.

céklalevél-saláta

úgy adódott, hogy céklához jutottam, amelynek szép friss levelei voltak. utánanéztem, vajon ehetöek-e és már csak a színük miatt is ki kellett próbálnom, milyen saláta készíthetö belölük. különösen tetszett, hogy a levelek olyan igazán roppanósnak/ haraphatóak tüntek. úgy tünt, kellemes harmóniát alkotnak majd a lágy madárbegy salátával. ezen kívül került még bele:

1 mozzarella apróra vágva

1 szelet serrano-sonka pirítva

1 marék csíra mediterrán

1/2 marék pirított fenyömag

néhány szem  piros büszke/ pöszméte/ köszméte

salátaöntet:

1 ek narancsos balzsamecet

2 ek olívaolaj

1 tk juharszirup

só, zöldbors, örölt gyömbér

alapállásban is nagyon szeretem a salátákat, de ez aztán annyira finom volt, hogy nocsak….

…ÀCIÓ!!!

már csak 3 nap… és nyaralás!!!

 

panna cotta

ez a legeslegelsö panna cotta-kísérletem. eddig azt hittem, hogy ez valami ördöngösség. mostantól tudom, hogy nem az és mivel a lehetöségek száma egyenlö a végtelennel, sokat fogok még kísérletezni vele. én a light-os variáció mellett döntöttem (fele tejszín – fele tej). akinek a kalória nem számít, készítheti csak tejszínböl.

hozzávalók 2 személy részére:

1,2 dl tejszín

1,2 dl tej

1/2 vanília rúd

20 g cukor

2-3 zselatin-levél

a tejszínt + a tejet a cukorral és vaníliával 10 percig kis lángon föztem (a legnehezbb az egészben figyelni, hogy ne fusson ki a tej), majd kicsit lehütöttem és hozzákevertem a hidegvízbe elözöleg beáztatott és kinyomkodott zselatint. ezután hideg vízzel kiöblített kis tálacskákba töltöttem és betettem a hütöbe legalább hat órára.

tálaláskor 10 másodpercre forró vízbe mártottam a tálkákat (szélüket elötte egy késsel meglazítva) és a panna cotta-t a desszertes tányérra borítottam. a világ legegyszerübb eperszószával tálaltam: 12 epret egy pici mézzel összeturmixoltam és a 14 fokos hidegre való tekintettel egyszer felföztem(melegben a fözés elmaradhat).

karalábéleves

a múlt heti bevásárlásból árválkodott még egy lila karalábé a hütöben. nem igazán volt ötletem, mit kezdjek vele, így aztán a legkézenfekvöbbet választottam. így készült belöle egy fdh-krémleves, amelyhez rögtön több maradékot is felhasználtam.

1 karalábét + 2 közepes krumplit + 2 szál zöldhagymát + 2 szál csombort 10 perc alatt megföztem, majd egy kevés (0,5 dl) tejszínnel botmixerrel pürésítettem. sóztam, zöld-borsoztam, melegen tartottam. egy serpenyöben 1 szelet füstölt sonkát égy icipici olívaolajon megpirítottam, majd a sonkát kivéve az olajon egy marék laskagombát megírítottam.  tálaláskor a forró levest megszórtam gombával, sonkával és reszelt parmezánnal.

avokádó-krém

köszönöm a lelkes találgatásokat. azoknak lett igaza,  akik valamilyen kenyérre kenhetöre tippeltek.

kedvelem az avokádót. csupán  az szokott némi gondot okozni, hogy  néhány napig (nálam általában 4-6, de lehet kicsit több is) a megvásárlása után érni hagyni kell. így aztán jó néhány napra elöre kell tervezni tudni.  akkor jó, ha a héjat picit megnyomva érezzük, hogy puha kezd lenni. vigyázat: ha a vékonyabb végét nyomjuk meg, ott lehet, hogy már puha, de a vastagabb része attól még lehet kemény. érdemes a vastagabb részén kísérletezni. ha félérett állapotban próbáljuk hasznosítanmi, fel kell készülnünk arra, hogy bizony inkább szappanízü, mintsem élvezhetö örömökhöz jutunk fogyasztásakor. ha viszont túlérett, akkor hosszú szálkás részek keletkeznek benne (mint a mangóban is), amelyek szintén nem igazán élveezetesek. emellett be is barnul és íze olajos szardíniához lesz hasonlatos.

ha ennek ellenére mégis avokádó-vásárlásra szánja el magát az ember, némi tapasztalattal igazán finom élvezetekre készülhet fel. aki mer, az nyer alapon. az avokádókrém elkészítésének rengeteg fajtája létezik, én nem szoktam túlbonyolítani: fokhagyma, só, bors, pici citromlé és egy kevés joghurt (vagy tejföl) felhasználásával összeturmixolom az avokádót és mi pirítósra vagy friss kenyérre kenve, paradicsommal, paprikával, olívabogyóval esszük. az arányok ízlés kérdése, nálunk mindig csak szemre készül. lehet bele tenni snidlinget, mentát, petrezselymet – vagy amit akartok.  nálunk gyakori szombat délutáni “köztes-étkezésre”: olyankor általában késön reggelizünk és ritkán van kedvem délre ebédet fözni, inkább hat-hét körül szoktunk vacsorázni. párom pedig reggeli után 2-3-4 órával már enne valamit. ilyenkor vagy egy szendvicst kap, vagy egy avokádókrémet. elöbbit egyedüli fogyasztásra, utóbbit meg kell, hogy ossza velem, mert az avokádókrémnek sohasem tudnék ellenállni. a legviccesebbnek azt tartom, hogy mindig meg szokta kérdezni, hogy ez micsoda?

a blogolás 1. aranyszabálya

ha blogolás elött egy arcpakolást tettünk fel, hasznos lehet, ha nem feledkezünk meg az idöröl…

…különben elöfordulhat, hogy a maszkot majd keservesen kapargathatjuk le az arcunkról.

(lehet, hogy rondábbak leszünk mint elö ez nem tesz majd jót  arcunk szépségének.)

p.s. és az is elöfordulhat, hogy párunk vacsora közben megkérdezi: “mi az az izé a nyakadon?”

töltött padlizsán

pontosan emlékszem, mikor készítettem elöször. 18 éve, amikor au-pair-ként töltöttem itt egy évet (dehogyis tudtam még akkor, hogy egyszer majd visszatérek ide).  a család meglehetösen véges számú receptes könyveit bújva bukkantam rá, és az anyuka egyetértö bólintásával került egyszer az ebéd asztalra, hogy aztán visszatérö (és gyakori) ebéd legyen - szintén az anyuka kívánságára. az egészen pontos akkori receptre ma már csak halványan emlékszem. azóta sokat változott, fejlödött, csak az alapok maradtak: padlizsán, hagyma, fokhagyma, paradicsom, zöldfüszerek (annak idején biztosan csak petrezselyem, estleg majoránna?) rizs, a tetejére sajt.

az elején volt még benne gomba és sonkakocka – ezeket az idök folyamán elhagytam. került viszont bele darálthús és jó sok zöld: oregánó, rozmaring, kakukkfü. legállandóbb benne az állandó változás. mindenegyes alkalommal kicsit más, de mindig nagyon-nagyon finom. ahogyan ezt írom jut eszembe, hogy még sohasem tálaltam fel vendégeknek. tényleg nem tudom, miért, egészen biztos vagyok benne, hogy akik hozzánk jönnek, mind az utolsó falatig nagy örömmel fogyasztanák. talán, mert számomra annyira (a szó jó értelmében) közönséges ételnek számít??

ancsika töltött padlizsán receptjében olvastam, hogy ö hogyan készíti elö a padlizsánt. én eddig elöföztem, de azt mindig macerásnak éreztem, így  kipróbáltam elösütve: a félbevágott padlizsánokat vágott felükkel lefelé egy serpenyöben kevés olívaolajon pár percig pirítottam, majd az elömelegített sütöbe toltam öket kb. 20 percre.

megpirítottam egy nagy fej hagymát olívaolajon, hozzáadtam a darálthúst és fokhagymát, sóztam, borsoztam, paprikáztam. amikor a hús  megpirult rátettem  a sürített paradicsomot és tovább pírítottam (ha kicsit száraznak tünt, öntettem hozzá egy kevés vizet). megszórtam sok  oregánóval, rozmaringgal és kakukkfüvel. a sütöböl kivett padlizsánfeleket egy kiskanállal óvatosan kivájtam (egyrészt forró, másrészt kicsi odafigyelést igényel, hogy sikerüljön meghagyni az egycentis széleket), a “padlizsánbelsöt” apróra vágtam és hozzáadtam a füszeres-paradicsomos-húsos-szószhoz és pár percig tovább föztem.

a végén hozzákevertem a fött rizst és megtöltöttem a padliszánfeleket, reszelt sajtot szórtam rá (volt még kecskesajt is a hütöben, így az is rákerült) és 20 percre a forró sütöbe toltam.

ebböl amennyiségböl szokott maradni annyi “töltelék”, hogy a azt, ami nem fér bele a 4 padlizsánfélbe, másnap szoktuk megenni – sajttal a tetején átsütve. mondanom sem kell, hogy ekkor is nagyon finom, hacsak nem még finomabb.

hozzávalók (2 személyre – 2 evésre)

2 közepes méretü padlizsán

1 nagy fej hagyma

2 fokhagymacikk

2x2 ek olívaolaj

50 dkg darálthús

1/3 tubus poaradicsompüré

sok zöldfüszer: oregánó, rozmaring, kakukkfü

só, bors, paprika

10 dkg fött rizs

reszelt sajt

találóskérdés

mi látható a képen?

egy kis segítség: ki, mihez, mivel, mikor, hogyan (igény szerint folytatható) eszi?

viharként tombol már….

mázlim volt tegnap, hogy minden kisebb vagy nagyobb gond nélkül hazaértem. még azt is sikerült megoldanom, hogy felkaptassak a negyedikre. a tegnapi napon nem is nagyon csináltam mást, mint gondolkodtam, hogy mi is lehet. viszonylag korán lefeküdtem és még jól is aludtam, reggel mégis olyan voltam, mint akit jól fejbevertek. tegnap még gondoltam is, hogy érdekes, hogy nem fáj a fejem. ma reggelre aztán fájt. amolyan self-fulfilling prophecy. mint talán minden az életben.

  

reggel elmentem orvoshoz. nem a tegnapi dolog miatt. már szerdán kellett volna. de nem mentem, mert azt hittem, már nincs szükségem rá. hetek óta küszködöm egy makacs gyulladással. egy csomó mindent kipróbáltam: házi szerek, homöopatikus cseppek, homöopatikus tabletták, aztán végül antibiotikum. mivel utóbbi sem használt, egymás után kétfélét. idönként mindig  azt hittem, sikerült kilábalnom belöle, de pár nap múlva újra meg újra kiderült, hogy mégsem. mivel nem szoktam beteg lenni, lassan nyugtalanítani kezdett a helyzet.  na gondoltam, ma a végére járok, legalább legalább tudjam, van-e valami új eredmény. nincs. legalábbis szervi ok nincs. ezzel a lecke fel van adva. eddig is fel volt, csak nem foglalkoztam vele. úgy csináltam, mintha nem lenne. mert ugye amit nem látunk, az nincs is. legalábbis így tanultam. még akkor is, ha régen tudom, nem ilyen egyszerü ez.

szerencsém volt ma reggel: egészen szép idöben indultam és alig értem haza, beborult az ég és nagy égszakadás lett. két óra múlva meg sugárzó napsütés. ez a napfolyamán még kétszer váltakozott. sajnos amikor délután bevásárolni voltam épp elkapott egy jó kis zuhé, pedig megint szép idöben indultam:

ezeregy minden kevereg a fejemben. nem újdonságok, nagy felismerések, hanem régi, ismerös gondolatok ezek, amelyek most felszínre törnek és mindenféle irányba száguldoznak. olyasfélén, mint a felhök az égen. tán csak meg kéne, hogy lássam öket, mert, - ahogyan a felhökben az esö és mögöttük a napsütés – úgy benne van ezekben a gondolatokban is a probléma és annak megoldása is.

görög saláta - másképp

bogi barátnömnek köszönhetöen jutottam el  erre a vega-oldalra.  érdemes rajta nézelödni, mert sok érdekes információt és legalább ugyanennyi izgalmas receptet tartalmaz. ez a saláta annyira megtetszett, hogy  gondolatban gyorsan felmértem, mi is van hozzá itthon. szerencsére az alapok: paradicsom, olívabogyó és füstölt sajt voltak, a többi hozzávalót pedig helyettesítettem azzal, ami volt. így lévén ma délben egy gyors görögös ihletésü saláta az ebéd.

hozzávalók 1 személyre:

2 közepes paradicsom kockákra vágva

10 szem olívabogyó

5 dkg füstölt sajt (nekem scamorza volt itthon, otthon eltudnám képzelni karavánnal is) kockákra vágva

mindezeket egy salátástálkában összekeverem, majd leöntöm a a következö joghurtos keverékkel:

2 dl natúr joghurt (most a krémesebb görög lejárt volt itthon)

2 ek jó minöségü olívaolaj (ez nagyon fontos)

1/2 ek citromlé

1/2 ek akácméz

só, frissen örölt zöldbors, egy csipet szárított örölt gyömbér, friss oregánó

a salátát óvatosan összekeverem és megszórom pirított szezám és fenyömaggal (az elöbbi még tegnapról maradt, ehhez tettem egy pár fenyömagot és együtt megpirítottam egy serpenyöben).

én két részletben ettem. tényleg nagyon jót tesz, ha szobahömérsékleten 20-30 percet áll. akkor viszont érdemes a magvakat csak fogyasztás elött rászórni, ha más is úgy szereti mint én: roppanósan.

menta az ablakban – S.O.S

van egy szép mentabokrom a konyha ablakában. öröm nézni, hogyan nö, fejlödik, erösödik napról-napra. nagyon szeretek belöle teát készíteni, leveleivel salátát bolondítani, vagy csak egyszerüen néhány szép kis levelével desszertet csinosabbá tenni. ma reggel felfedeztem rajta néhány szép példány levéltetvet, amelynek fényképezését majd még gyakorolnom kell, de aki figyelmesen megnézi a képet, biztosan megtalálja öket így is:

van valakinek valami bevált receptje, mit lehet ilyenkor tenni? (katicabogarat már kerestem az erkélyen, de egyet sem találtam.)

jelek

az elmúlt napokban gyakran volt viharos az idöjárás. a hömérö higanyszála sem döntögetett új nyári csúcsokat. ami mondjuk nem baj, mert legalább nem izzad az ember. igaz én ma ennek ellenére rendesen izzadtam. reggel elbicikliztem a szokott idöben a munkahelyemre. már kicsit gyanús volt, amikor fél úton meg kellett állni, levenni a széldzsekimet, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentöséget. az irodába érve elkészítettem a kávémat, felszeleteltem egy-egy kiwit és öszibarackot, majd helyet foglaltam az íróasztalomnál. aztán csak bámultam ki az ablakon és arra gondoltam, hogy valami nem stimmel. eleinte nem is tudtam mi az. aztán feltünt, hogy nem nyúltam mintegy automatikusan a kávém után (nem vagyok különben kávéfüggö, ezt az egyet iszom reggelente). ha kisebb-nagyobb megfázást kapok, annak biztos elöjele, ha nem kívánom a kávét. de most se a torkom nem fájt, se az orrom nem bizsergett.

hirtelen bevillant, hogy hú, de hányingerem van, és hogy már megint izzadok  mint a pekingi kacsa (nem tudom különben az izzad-e, de szerintem igen  és különben is ez egy gasztro-blog, úgyhogy ebböl a szempontból passzol a kacsa-hasonlat). egy ideig csak ültem, egy-két dolgot próbáltam elintézni, de egy kétsoros levelet is négyszer kellett kinyomtatnom, mire minden stimmelt. aztán még kétszer, mert nem voltam képes rendesen összehajtogatni és borítékba tenni. közben eltelt vagy 20 perc, én még mindig nem nyúltam a kávém után – idönként perceken át csak a lélekzetvételemre koncentráltam és arra, hogy jó lenne nem összeesni az íróasztal mellett, mert mondjuk az mégis milyen ciki lenne. összeszedtem magam és mondtam a velem szemben ülö kolleginának, hogy akkor én most inkább mégiscsak haza mennék.  “mi baja?” hangzott a nem  éppen együttérzö visszakérdés, szemmel láthatóan még nem vette észre, hogy valami bajom lenne. mondtam, nem tudom, de nem érzem jól magam. egy perccel késöbb, amikor a többiektöl is elköszöntem, valaki azt mondta, hogy nagyon sápadt vagyok, látni, valami nem stimmel. hazajutok-e egyáltalán. mondtam, hogy persze-persze. magamban meg azon kezdtem gondolkozni, hogy fogok én biciklivel hazakerekezni. aztán ment minden automatikusan: lifttel le, biciklire fel  (ekkor éreztem, hogy kicsit tán szédülök is, de gondoltam, majd csak szépen lassan megyek, nagyon figyelve a körülöttem lévö forgalomra). utólag azt hiszem, nagyon nagy szerencsém volt, hogy nem történt valami.

folyt.köv.

fdh: gombás krumpli balzsamecettel

tegnap este ismét egy igazi fdh (= fözz, de a hütöböl)-vacsora került az asztalra  még szombaton vettem gombát és már nagyon itt volt az ideje valamit kezdeni vele. körülnéztem a hütöben és még ezeket találtam:

20 dkg gomba

3 szelet maradék serrano sonka (innen) 

pár szem borsó

néhány kis paradicsom

pár szem krumpli, 1 nagy fej hagyma

mialatt a krumplit a héjában megföztem, megpirítottam egy kevés olívaolajon az apróra vágott hagymát, rádobtam a gombát, sóztam, tettem rá egy kevés chilipelyhet, 2 percet stöttem, majd kikapcsoltam a tüzhelyet és hozzáadtam egy jó marék zöldet az erkélyröl (volt benne oregánó, kakukkfü, petrezselyem), majd a pár szem borsót és a paradicsomot. a megfött krumpliról leöntöttem a fözövizet és hagytam 2 percet fedö nélkül állni. aztán kockákra vágtam és a gombához kevertem, óvatosan rálöttyintettem két evökanál balzsamecetet (hogy mindenhova jusson) és még óvatosabban egyszer átkevertem, hogy a krumpli ne törjön nagyon össze. tálaláskor  az “összetépkedett” sonkát a gombás krumplira szórom. a fotózás után jutott eszembe, hogy elfelejtettem rászórni a pirított szezámmagot.

(az eddigi fdh-receptek itt találhatók).

grillwurst-recycling

ki nem ismeri a problémát: grillezös hétvégéröl megmarad egy halom grillkolbász. aztán vagy az idö nem jó, vagy az embernek semmi kedve grillkolbászra gondolnia.

nos ilyen helyzetekre jó, ha van a mélyhütöben néhány levél  leveles tészta. azokban ugyanis jól el lehet rejteni a grillkolbászokat. ezen felül meg lehet kívül-belül szórni egy kis reszelt sajttal és fél órába sem telik, míg olyan finom, kicsik és nagyok által egyformán szívesen fogyasztott  kis töltött táskákat teszünk az asztalra, amelyek semmi perc alatt garantáltan elfogynak.

rukolasaláta öszibarackkal

még a hétvégén vásároltam az idény elsö öszibarackját: csábító narancssárga húsa és finom illata legkedvesebb nyári gyümölcseim közé emelik.

az egyetlen bajom csak az szokott vele lenni, hogy bizony néha nagyon csöpögös tud lenni és ezáltal nem alkalmas arra, hogy csak úgy magunkkal vigyük valahová és kedvünkre beleharaphassunk (ebben a funkciójában a banán igazán verhetetlen: nem kell megmosni és bárhol “baleset-mentesen” fogyasztható). ettöl a kis használatbeli szépséghibától eltekintve viszont nagyon sokoldalú. tavaly fedeztem fel például, hogy rukolával például remekül harmonizál. ha pedig adunk hozzá egy kevés finom sonkát (pármai vagy serrano), egy mozzarellát, majd sózzuk, borsozzuk és egy kevés balzsamecettel  + olívaolajjal meglocsoljuk, akkor egy igazán extravagáns és nagyoin finom ízvilágú könnyü nyári salátát tálalhatunk fel.  néhány szem áfonya külön feldobja az egyébként is színpompás salátát. 

hozzávalók:
1-2 marék rukola
1 mozzarella
2 szelet serrano sonka
1 őszibarack (esetleg 1/2 marék áfonya)
só, bors, balzsamecet és olívaolaj

töltött karalábé

már nagyon kíváncsi voltam, mi is a különbség a lila és a fehér/ világoszöld színü karalábé között, amiböl ugye olyan jól bespájzoltam. ha zenész lennék, úgy fogalmaznék, hogy bizony zongorázni lehet a különbséget. de nem vagyok az, így csak simán megállapítom: lilát biza többet nem veszek. pedig zsengének is látszott, mégis olyan fás, hogy nocsak. ha a liláböl készítettem volna tavaly ilyenkor a töltött karalábét , valószínüleg sosem  föztem volna meg újra. ma mindkettöt felhasználtam, hogy összehasonlíthassam öket.  a lila amellett, hogy fás, nehezen kezelhetö: nehezen hámozható, nehezen vájható, tovább kell fönie és ízre sem olyan finom – egész lényében sokkal durvább, mint a vajasan puha  fehér/ világoszöld rokona, amelyet nyersen is szeretek eszegetni.

hozzávalók 4 személyre: 4 karalábé,  350 g darált hús, 35 g féli fött rizs, 1 fej hagyma, 1 tojás, só bors, örölt paprika, majoránna, 1 ek olaj, 1 hagyma, 1 tk örölt paprika, 1 tejföl, 2 tl liszt, petrezselyemzöld

a karalábékat meghámozom, és 10 percig egészben elöfözöm, kivájom a közepét és megtöltöm a töltelékkel (darálthús, rizs, tojás, só, bors, paprika, majoránna keveréke – ami nem fér bele, abból húsgombócokat készítek, amelyeket lisztbe forgatok – így nem esnek szét fözéskor, ill. ha van szép karalábélevelem, abba töltöm, miután egy picit megfözöm, hogy könnyebb legyen kezelni). az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott hagymát, majd levéve a tüzröl, hozzákeverem a csipetnyi örölt paprikát és felöntöm egy kevés vízzel (a víz kb  feléig lepje el a karalábéfeleket). beleteszem a töltött karalábéfeleket, húsgombócokat, karalábélevélbe töltött gombócokat. hozzáadom a kockákra vágott “karalábé-belsöket” és 20 percig lassú tüzön fözöm, majd kiveszem az összes tölteléket a lábasból és melegen tartom öket.  a levet tejföl és lisz keverékével behabarom, 1-2 percig föni hagyom, majd botmixerrel pürésítem. beleszórom az apróra vágott karalábéleveleket, visszateszem a gombócokat, óvatosan felmelegítem, rizzsel és sok petrezselyemzölddel megszórva tálalom:

nagyapám zöldborsólevese

egészen pontosan nagymamám borsólevese ez. ha mégis a gyerekkorom nagyszüleimnél töltött nyaraira gondolok, az beugró elsö képek egyike, ahogyan nagyapám (a régifajta alumínium kanállal a kezében) kanalazza az árnyékban, a komora ajtó elött ülve a friss tavaszi zöldborsólevest. neve ellenére persze nemcsak frissen fejtett zöldborsó, hanem zsenge répa, karalábé, újkrumpli, zeller, zöldhagyma  és sok-sok petrezselyemzöld is került benne. nokedli nélkül pedig elképzelhetetlen lett volna. nagyapám szokta volt mondogatni, hogy ö akár csak ezen a nagymamám készítette  levesen is el lenne.

a leves mindig ugyanúgy készült (és persze én is mindig így fözöm): egy kis fej apróra vágott hagymát  egy kevés zsíron (na, jó én ezen a ponton eltérek az eredeti recepttöl és olajat használok) üvegesre pirítok, rádobom a felkarikázott répát, petrezselyemgyökeret (sajnos itzt ritkán van), a felkockázott karalábét, felöntömm annyi vízzel, hogy ellepje, majd lassú tüzön 5 percet fözöm, ekkor teszem bele a kockákra vágott krumplit és a zellerleveleket, megszórom egy csipetnyi örölt paprikával, beledobom a kifejtett borsót és további 5 percet fözöm. ezalatt bekeverem a nokedlit (egy tojás, pici só, annyi liszt amennyit felvesz, esetleg kevés víz) és beleszaggatom a levesbe. jó sok friss petrezselyemzölddel megszórva tálalom. persze a nagymamám kertjében frissen szedett borsó nélkül nem olyan mint régen, de így is nagyon finom.

Ringelnudeln in Basilikumsoße/ bazsalikomos orsótészta

(a magyarnyelvü recept lentebb)

Zutaten:

- Basilikum

- Créme fraiche + Sahne

- Ringelnudeln

- Pfeffer und Salz

- Tomate

Als erstes muss man die Basilikumblätter für die Soße  klein hacken. Danach muss man in einer Schüssel Créme fraiche , Sahne und die frisch gehackten Basilikumblätter zusammen rühren. Die Soße mit Pfeffer und Salz nach Geschmack würzen. Zum Schluss noch Nudeln kochen und die Soße zu den noch heißen Nudeln geben.

a következö gasztroblog nemzedék már a fözést is korábban kezdi. ez a recept, fotó és leírás elisa (11) alkotása.

  hozzávalók:   

- bazsalikomlevél

- tejföl+ tejszín

- orsótészta

- só + bors

- paradicsom

a bazsalikomleveleket apróravágjuk. a tejfölt a tejszínnel és a bazsalikomlevéllel összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. a kifött, még forró orsótésztát a szósszal leöntjük, paradicsommal díszítjük és azonnal tálaljuk.