csókolom, banán van?

nem tudom, más háztartásokban ez hogy van. nálam vannak idöszakok, amikor újra meg újra az egekbe szökik a túlérett banánok száma. pedig amikor megveszem öket éppen hogy kicsit sárgák és mindig úgy sajnálom, hogy én most úúúúgy ennék egy banánt, de éretlenül nem szeretem. de túléretten sem. mert alig múlik el néhány nap (ez az az idöszak, amikor mindig sóvárgom a banánra) és arra leszek figyelmes, hogy a konyhában banán illat terjeng. ekkor már tudom, hogy megint sikerült a megfelelö banán-érettségi pontot elpasszolnom. ilyenkor szoktam még néhány napig azon gondolkozni, hogy mit is kezdjek a rohamos tempóban barnuló banánnnal. bevált módszer a banánoktól való megszabadulástól, ha a páromnak adom oda, hogy vigye el tízóraira. de mondjuk ha öt barna pöttyös banán van a gyümölcsös kosárban, akkor még a legjobb esetben is az utolsó kettö fekete lesz, mire rájuk kerül a sor. ilyenkor el szoktam ejteni azt a mondatot, hogy "ha nem viszed el, ki kéne dobni". erre aztán szokta mondani, hogy adjak neki nyugodtan kettöt is. én már ilyenkor azon szoktam izgulni, hogy nehogy összenyomódjonak a banánok a táskájában. mert ugye lehet, hogy ha egyszer egy szétnyomott banánt kellene kikapargatni a táskájából, nem lenne ilyen önfeláldozó. így aztán szépen zacskóba szoktam csomagolni a csak enyhén puha de már kifejezetten sötét barna színü, banánokat.

a második megoldás, hogy csinálok "milyen egészséges" felkiáltással banánturmixot. ez azért is jó, mert ilyenkor megnyugtatom a lelkiismeretemeet azzal a tudattal, hogy mennyit is használom én a turmixgépet. na jó, optimális esetben tényleg használom. például banánturmixra, háromhavonta egyszer. (és a múltkor csináltam céklaturmixot is, de abban nem volt banán). a banántrumixszal annyi gondom szokott lenni, hogy kettönknek szoktam olyan 4 pohárnyit csinálni. és én már az elsö poharat is alig bírom lenyomni. mialatt párom hösiesen lehajtja az ö két poharát én magamban megfogadom, hogy én banántusmixot márpedig többet nem iszom.

a kérdés ma ismét aktuális volt: mi legyen hát a banánnal?

rövid keresés után ráleltem mézesmadzag banános süteményére. csak egy icipicit változtattam a recepten: kandírozott eper helyett aszalt meggyet adtam a tésztájához, valamint tejmentes margarin helyett vajat használtam.

hozzávalók (egy 24 cm átmérőjű tortaformához):

12 dkg vaj

8 dkg cukor

2 tojás

pici só

1 tk vaníliakivonat

5 kicsi érett banán

1 tk szódabikarbóna

1,2 dl rizstej (vagy víz - én vizet használtam)

10 dk teljeskiörlésű liszt

15 dkg sima liszt

10 dkg aszalt meggy

a margarint a cukorral habosra kevertettem a konyhai robtogéppel. majd egyesével hozzáadtam a tojásokat és a kis csipetnyi sót. hozzáadtam a banánt és a vaníliakivonatot. összekevertem a kétféle lisztet a szódabikarbónával, és a vízzel együtt a banános keverékhez adtam. alaposan elkevertem.

az aszalt meggysezemekt (már elöre) félbevagdostam és a masszához adtam, elkevertem. a masszát kivajazott formába öntöttem és 180 fokon (légkeverésen 170) egy órát sütöttem. tíz percet pihenni, majd rácsra borítva hűlni hagytam.

ha valaki a bevonatot is szeretné elkészíteni:

12 dkg vaj

9 dkg porcukor

1 ek citromlé

1,5 dkg kókuszpehely, pirítva

a vajat, citromlevet és porcukrot habosra keverjük. a kihűlt süteményre kenjük, majd rászórjuk a kókuszpelyhet.

én nem akartam. de csak azért nem, mert elfelejtettem, na. de bevonat nélkül, csupaszon is nagyon finom. a savanykás meggy remekül harmonizál a banán édes ízével.

régi idök dióstésztája sárgabaracklekvárral

vannak napok, amikor olyan igazán jól esik rég (majdnem) elfelejtett ízeket felidézni. így került tegnap délután a tányérra a diós tészta. az pedig különösen jó volt, hogy egy nagyon kedves barátnömmel ettük, akinek szintén régi emlékei között szerepelt ez az igazi "magyaros" tészta.

gratin dauphinois füstölt makrélával

szeretem lapozgatni, olvasgatni nigel slater szakácskönyvét. részben a kellemes atmoszférát árasztó képek miatt, részben pedig a számomra különlegesnek, valahogy azonban mégis olyan ismerösnek tünö receptjei miatt. szeretem az hozzávalók és a leírás, elkészítés egyszerüségét. mindig rögtön olyan érzés fog el, hogy nem nagy ördöngösség az egyik, másik finomnak hangzó receptet "utánafözni". az is olyan jó érzéssel tölt el, hogy a legtöbb recepthez nem egy egész hosszú lista tartozik, hanem csak néhány, majd hogynem alapvetönek számító hozzávaló szükségeltetik. mint például ehhez a bársonyosan finom füstölt makrélás mustáros tejszínben sült krumplihoz:

0,5 kg krumpli

12 dkg füstölt makréla

3 babérlevél

3 dl tejszín

2 dl tej

1 ek magvas mustár

só, bors

a krumplikat alaposan megmosom, lecsutakolom és vékony szeletekre vágom, majd egy kiolajozott höálló formába rétegesen lerakom. az egyes rétegekre rádobálom a kézzel falatnyira szaggatott makréla darabokat és leöntöm egy kevés magvas-mustár-tej-tejszín-keverékével, a babérleveleket ügyesen becsempészem a krumplik közzé, sózom, borsozom (nem felejtve, hogy a füstölt makréla és a mustás is kicsit sós).

190 fokon jó egy óra hosszát sütöm, majd egy zöldsalátával tálalom.

parmezános kekszek

ezt a nagyon egyszerü, de igazán nagyszerü receptet alchri oldalán találtam:

a héten már kétszer is elkészítettem, mert mindenkinek annyira ízlett és olyan jó volt ennyire kevés befektetéssel, olyan sok dicséretet kapni.

összekevertem 20 dkg frissen reszelt parmezánt egy teáskanálnyi örölt chilivel és 1 evökanálnyi rozmaringgal, majd egy teáskanállal halmokat tettem, jó nagy távolságban, egy sütöpapírral kibélelt tepsire. 200 fokon, alulról a 2. sínen, 6 (max.8) perc alatt pirosra sütöttem. kihülés után a papírról leszedtem.

másodszorra tettem még hozzá egy-egy kanál fekete és fehér szezámmagot:

tepsiben sült hagymás tejfölös sajtos csirkecomb

személyenként egy csirkecombot két részre vágok (felsö- és alsócomb) és miután mind a két oldalán sózom, borsozom, a kiolajozott tepsibe fektetem öket, majd megszórom öket karikára vágott vöröshagymával (2db). egy kis tálkában elkeverek két tejfölt (a tepsi nagysága és a combok sokasága szerint lehet kevesebbet, de akár többet is) combok egy kis reszelt szerecsendióval, chilivel, sóval, borssal. mindezt a combokra öntöm. a tepsit lefedem alufóliával és a 180 fokra elömelegített sütöbe teszem. kb. 40 perc múlva leveszem az alufóliát és megszórom a combokat reszelt sajttal. még kb. 40 percig sütöm (figyelve, hogy a sajt ne égjen meg - mint ahogyan nálam majdnem történt). rizskörettel tálalom.

XXIII. VKF!!! pekándiós torta

ezt a süteményt decemberben készítettem elöször és annyira, de annyira finom lett, hogy azóta már többen is elkérték a receptjét (és el is készítették) - legelöször egy német ismerösömnek tettem fel ide (németül) a receptjét. most végre leírom magyarul is:

hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához
az alap egy kevert-tészta:
15dkg pekándió
25 dkg puha vaj
20 dkg porcukor
1 vaníliáscukor
1 pici só
1 bio-narancs
4 tojás (L)
30 dkg liszt
2 tk sütöpor
10 dl tejszín

a tortaformához:
1 ek olvasztott vaj
2 ek barna cukor
10 dkg pekándió

a narancs-sziruphoz:
2 narancs leve
7,5 dkg cukor
50 ml narancs-likör

elkészítési idö: kb. 1 óra
sütési idö: kb. 55 perc
pihentetési idö (sütés után): egy éjszaka

a tortaforma elökészítése:
a forma alját kibélelem sütöpapírral, majd bezárom. a sütöpapírt megkenem az olvasztott vajjal, majd megszórom a barna cukorral. a 10 dkg pekándiót kör formában bele rakosgatom - a szélénél elkezdve. a formát hideg helyre teszem, míg elkészítem a tésztát:

a vajat, cukrot, vaníliacbutter, sót, porcukrot, vanillezuckrot és egy narancs reszelt héját habosra keverem. hozzáadom a tojásokat egymás után, majd a sütöporral elkevert lisztet, a darált pekándiót (15dkg), a tejszínt és a narancs kifacsart levét (kb. 0,5 l).

a tésztát beleöntöm a tortaformába és 180 fokon megsütöm (kb 55 perc) - ajánlatos 30 perc múlva alufóliával letakarni.

ezalatt elkészítem a narancs-szirupot

2 narancs levét (kb. 0,1 l) felfözöm a cukorral, kb 3 percig fözöm, míg elkezd egy kicsit besürösödni, ekkor hozzáadom a narancslikört, és kb. 2 percet tovább fözöm.

a megsült süteményt egy hurkapálcikával megszúrkálom, majd evökanalanként ráöntöm a még meleg (de nem forró) narancs-szirupot. 30 percet a formában hagyom hülni, majd egy torta-tányérra borítom (óvatosan).
a legfinomabb, ha néhány órát (ha kibírjuk várni, akár egy egész éjszakát) pihentetni hagyjuk.

nagyon -nagyon finom és zaftos - még napok múlva is - ha marad belöle.

tojásos halkrém

tegnap este valami kennyérre kenhetö valamire lett étvágyam. talán csak azért, mert volt még egy darab kenyerem a hét elején sütöttböl, amit sajnáltam volna nem megenni. viszont megenni csak pirítósnak lehetett. eszembe jutott, hogy a múltkor a húgommal csináltunk egy jó kis tojásos-szardíniás krémet. számomra ez teljesen új volt, valahogy a tojáskrémek kimaradtak eddigi életemböl. viszont nagyon ízlett. csak arra nem emlékeztem, hogyan is készült. annyit tudtam, hogy jó sok fött tojás kell hozzá. nálam a 3 tojás már soknak számít. akármilyen tojásos ételböl (akár fött lágy tojás reggelire, akár tükör tojás, vagy akár rántotta az egy darab elég szokott lenni, ha néha kettöt eszek, az meg már böven elég). tegnap feltettem a mondott 3 tojást föni, aztán keresgéltem, hogy mit is lehetne még a krémbe beletenni. majonézes tojáskrém? zsidótojás? se majonéz, se libazsír nem volt itthon.

így aztán maradt egy kis doboz olajos szardínia (olaját leöntve), egy fej vöröshagyma és egy fél doboz brunch. mindezt egy késes robotgépben, aprítottam, sóztam, borsoztam, paprikáztam, petrezselymeztem:

péntek esti menü

a múlt pénteken egy nagyon kedves barátomnál voltam vacsorázni. gyorsan fel is tettem néhány képet azzal a szándékkal, hogy majd a hétföi ebédszünetben megírom a recepteket hozzá, aztán annyi minden történt, hogy sikerült teljesen elfeledkeznem róla. ezért csak ma pótolom.

elöételként volt egy nagyon finom padlizsánkrém. amilyen egyszerü, annyira nagyon-nagyon finom volt. a titok szerintem a kiváló minöségü olivaolajban rejtözhetett, na és persze abban, hogy sok figyelemmel, vagy még inkább odaadással készült.

hozzávalók 2 éhes ember részére:

2 közepes méretü padlizsán

(megmosva, villával a tetjét megszurkálva, 200°C fokon jól megsütve, kb. másfél óra)

1 közepes méretü vörös/ lila hagyma (reszelve)

olivaolaj

1/2 csokor petrezselyem

só, bors

díszítéshez néhány apró paradicsom és zöld olivabogyó

az elkészítési módját ugye nem kell leírni?

péntek esti menü: lazacfilé petrezselymes fokhagymával

a rukkolás-madárbegyes saláta paradicsommal, egy kis olivaolajjal, citrommal, sóval, borssal megbolondítva kellemesen friss kíséröje volt a lazacfilének, amely a serpenyöben való sütés után egy petrezselymes fokhagymás takarót kapott.

hozzávalók 2 (még mindig éhes) ember részére:

2 friss lazacfilé

(bármilyen más halfilével is lehet készíteni)

olivaolaj

1 fokhagyma-gerezd

1 csokor petrezselyem

kb. 3 ek olivaolaj

1/2 citrom leve

só

a fokhagymát vékony szeletekre vágjuk, hozzáadunk egy kevés olajat, ecs csipet sót és egy mozsárban teljesen szétnyomkodjuk (péter ezt remekül tudja mozsár nélkül: egy kis fa vágódeszkán nyomkodja szét a fokhagymát egy fa húsklopfoló fejével - de aki ezt még nem látta, annak nehéz lehet elképzelni, így én javaslom a mozsarat). hozzáadjuk az apsóra vágott petrezselymet, a fél citrom levét és annyi olajat, hogy egy kenhetö masszát kapjunk.

a halfilét egy teflon serpenyöben közepes hömérsékleten megsütünk (nagyságától függöen max. 4-5 percig oldalanként, a megsült oldalt picit megsózzuk), elömelegített tányérra szedjük és a petrezselymes fokhagymával "betakarjuk". az asztalnál lehet még ízlés szerint sózni, borsozni. friss kenyérrel és salátával élvezzük.

péntek esti menü palacsintával

a menü sárgabarack-lekváros palacsintával zárult. a palacsintának az volt az érdekessége, hogy ez volt a világ legkissebb palacsintaadagja: 2 személyre 2 darab palacsinta. de így is nagyon finom volt. és többet nem is bírtunk volna megenni.

csak itthon vettem észre, hogy a fél citrom, mindegyik fényképen rajta van. félreértések elkerülése végett közlöm, hogy egészen biztos vagyok benne, a citrom a palacsintának nem volt alkotó eleme;-)

hozzávalók két (már egyáltalán nem éhes) ember részére:

1 tojás

annyi liszt, amennyit "felvesz"

(tudom, ez a halála mindenkinek, aki pontosan tudni akarja, mennyi is az annyi)

egy kevés tej

icipici csipet só

kevés vaj (a kisütéshez)

finom sárgabaracklekvár

ricottás diós farfalle egy kis zölddel

ez a vacsora a véletlen vagy inkább a kényszer szülötte. létrejöttét köszönhette egy már két napja lejárt ricottának és két nagyon éhes embernek.

mialatt felfött a tésztának való víz, szétnéztem a hütöben és a következöket találtam:

egy marék zöld-saláta-keverék tegnapról (spenót, rukkola és egy piros színü saláta, aminek nem tudom a nevét)

két paradicsom

két szelet marhasonka

a megfött farfallét még forrón összekevertem a ricottával és egy kis olivaolajjal. rádobtam a felkockázott paradicsomot és az zöld salátát. sóztam, fehér borsot tekertem rá és megszortam egy kis pirított dióval és a felkockázott marhasonkával.

annyira finom lett, hogy biztosan nem ma készítettem utoljára.

vérnarancsos tiramisu

ízbolygónál láttam a narancsos tiramisu receptjét. nem vagyok kimondottan tiramisu-fan, de a krémes recept a kicsit savanykás naranccsal nagyon kívánatosnak tünt. mivel éppen néhány vérnarancs várt a konyhában feldolgozásra, kézen fekvö volt, hogy én vérnarancsos tiramisut fogok készíteni. a narancsok ennek szerintem nagyon örülhettek, mert a narancsból nálunk normális esetben csak narancslé lesz. ettöl eddig csak egyetlen kivétel volt: talán kétszer egy évben kacsamell mellé kerültek köretnek.

a jövöben viszont reszkessetek narancsok: belöletek (vér)narancsos tiramisu készül majd!!!

a receptet nem írom le, ugyanúgy készítettem, mint ízbolygó - csak vérnarancsból.

cékla-saláta

valamelyik gasztroblogon láttam egy céklás saláta- receptet. napokig járt a fejemben, de mire odajutottam, hogy elkészítsem, nem emlékeztem rá, kinél láttam és pontosan mi is volt benne. annyit tudtam, hogy cékla, alma, dió és balzsamecet tutira volt a hozzávalók között.

én így készítettem:

1 fött cékla

1 közepes alma

1 marék pirított dió

az öntethez:

2 ek balzsamecet

3 ek szölöolaj

1 tk fügemustár

1 tk méz

só, bors, örölt chili, örölt gyömbér

a céklát és az almát felkockázom. az öntethez való egy csavaros (lekváros)üvegben alaposan összerázom, majd a céklás almához adom. jól átkeverem, hogy mindenhova jusson a az öntetböl és legalább egy órára a hütöbe teszem, hogy az ízek összeérjenek. tálaláskor megszórom a pirított dióval és egy szelet csíkokra vágott marhasonkával (ami ugyan nagyon finom volt, de a saláta nélküle is kiváló lesz).

annyira finom, hogy én már többször készítettem a munkahelyre is - jól bírja a "szállítást" a bicikli csomagtartójában is.

XXII.VKF!!! mindent bele!

paradicsomos káposzta

(hús nélkül)

nagyon örültem zsuzsa kiírásának. egyrészt gyakran (és szívesen) készítek egytálételt. másrészt nagyon szeretem benne, hogy mindig éppen azt lehet bele tenni, ami éppen otthon van és nem kell nagyon készülödni, bevásárolni hozzá. mivel az egytálételeket mindig "fejböl" fözöm, így soha nem készül kétszer ugyanaz. ez alól talán csak egyetlen kivétel van: a paradicsomos káposzta, amelynek elkészítése annyira egyszerü és olyan kevés minden kell hozzá, hogy sikerül mindig ugyanolyan finomra csinálnom.

hozzávalók 4 személy részére:

1 nagy fej hagyma

4 ek olaj

1 fej fehérkáposzta

20 dkg gersli (árpagyöngy)

1/2 tubus sürített paradicsom (vagy két kicsi konzerv)

só, köménymag, babérlevél, bors, ízlés szerint csípös paprika, petrezselyem

az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre párolom, hozzáadom a csíkokra vágott fehérkáposztát, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, hozzáadom az árpagyönygöt, paradicsompürét, a sót, köménymagot, babérlevelet (ízlés szerint csípös paprikát) és kb. egy óra alatt puhára fözöm. néha megkeverem és ha szükséges öntök még hozzá egy kevés vizet, ha szükséges kicsit "utána sózom". tálaláskor friss borsot tekerek rá és meghintem egy kevés petrezselyemmel.

én nagyon szeretem csak úgy magában, akár hidegen is képes vagyok "rájárni". ha férfi is eszik belöle, lehet tenni rá egy szelet sült húst, vagdalthúst;-) az én párom nagyon örült a vegetáriánus változatnak (tofus tönkölybúzás szelet):

tarhonyás hús vagy magyar kuszkusz?

kedvelt menzai emlékeim egyike. és bár egyes szakácskönyvírók véleménye szerint a mai napig magyar családok mindennapos eledele, valahogy nálunk otthon régen sosem volt. nagymamámnál sem. söt mi több, még én sem föztem soha. a mai napig. kicsit meg is sértödtem (de igyekeztem palástolni), amikor párom hazaérve, belekukkantva az edénybe azt kérdezte: "kuszkusz lesz vacsorára?". nem igazán az sértett meg, hogy nem ismerte fel a magyar tarhonyát (németül: eiergraupen), mint inkább az, hogy pont tegnap este ettünk tényleg kuszkuszt. ez kicsit olyan, mintha a borsót a mákkal keverné össze valaki, nem? ezen azért hamarosan túltettem magam, föként azért mert már nagyon éhes voltam. így aztán gyorsan megterítettem, fényképeztem és már ettük is az elsö adagot.

amikor a repetát szedtem a tányyérba megkérdeztem a páromat, hogy uborkát is kér-e még. mondta, hogy igen, de már akarta is kérdezni, hogy azt minek vagdaltam így be. mondtam, hogy azért, mert jobban mutat a képen. udvariasan közölte, hogy ha nem lenne muszáj, akkor a második adakot "nem-bevagdalt-uborkával" kérné.

hozzávalók 4 személy részére

4 dkg olaj

1 nagy fej hagyma

pirospaprika, ízlés szerint lehet csípös is

só

1 tk örölt kömény (elhagyható, de szerintem sok pörkölt jellegü ételhez illik)

60 dkg csirkemell

4 dkg olaj

25 dkg tarhonya

a hagymát egy kevés olajon megpírítottam, az edényt a tüzröl levéve pirospaprikát és egy kevés vizet adtam hozzá. visszatéve a közepes lángra, rádobtam a kockákra vágott csirkemellett, megsóztam, "köményeztem" és annyi vizet öntöttem alá, hogy ne égjen oda, hanem pörköltszerüen süljön.

egy külön serpenyöben felforrósítottam az olajat és a tarhonyát ügyesen kevergetve megpirítottam, majd hozzáadtam a pörkölthöz. felöntöttem annyi forróvízzel, amennyi jól ellepte és legalacsonyabb hömérsékleten 20 perc alatt készre föztem. a kikapcsolt tüzhelyen én még 5-10 percig állni hagytam, úgy lett tökéletes az íze és a konzisztenciája:

csokitorta amerettivel

ez egy igazán jó "maradékfeldolgozó" és sütésnélküli csokoládés torta. szigorúan csak csokifüggöknek, akiknek mindig  van egy rakás jó minöségü keserücsokoládéjuk á konyhaszekrény legmélyén - ki tudja mikor lehet rá szükség alapon.

 

hozzávalók (egy 24 cm-es tortaformához)

"tészta"

10 dkg babapiskóta

10 dkg amaretti (=olasz mandulás keksz)

7,5 dkg olvasztott vaj

töltelék

45 dkg keserü csokoládé (min. 60%-os)

6 dl tejszín

5 cl amaretto

(ha gyerekek is esznek belöle keserümandulaaroma)

díszítéshez

kakaópor (cukor nélküli, ún. holland)

kevés porcukor

1 dl tejszín (én tejhabbal helyettesítettem)

6 amaretti

a babapiskótát és az amerettit egy zacskóba tesszük és sodrófával apróra törjük.  a kapott morzsalékot a felolvasztott vajjal alaposan összekeverjük és a sütöpapírral kibélelt tortafromába simítjuk.

a csokoládét felaprítjuk és vízfürdö felett megolvasztjuk. a tejszínt felverjük, hozzáadjuk az amarettot és óvatosan belekeverjük a felolvasztott csokoládét. a krémet rátesszük a tésztára, elsimítjuk és legalább 4 órára (meg jobb egész éjszakára) a hütöbe tesszük.

tálaláskor meghintjük a kakaóporral és porcukorral, a felvert tejszínhabbal és egy-egy félbevágott amarettivel díszítjük. én a tejszín helyett (nehogy már annyi kalória legyen benne! - felkiáltással) tejhabbal díszítettem.

én ugyan a receptet olvasván rögtön gondoltam, hogy nagyon tartalmas (értsd: nem diétás) lesz, de hogy ennyire! amilyen egyszerü, annyira finom, kellö nagy étvágyú közönség/ vendégsereg  hiányában legközelebb a receptet "negyedelni" fogom és egy mini-tortaformában készítem.

töltött karfiol

pár héttel ezelött gergely anikó "culinaria ungarn" címü könyvében olvastam elöször a töltött karfiolról - mint magyar specialitásról. jól el is csodálkoztam rajta, mert én még sosem hallottam róla. gyorsan átfutottam a receptet és kipróbálásra érdemesnek minösítettem. ez röviddel karácsony elött történt és annyira finom lett, hogy tegnap (az eredeti recepten kicsit változtatva) ismét megcsináltam.

recept:

1 közepes méretü karfiol

25 dkg sonka

3 dl tejföl

6 dkg vaj

4 tk liszt

10 dkg parmezán

só, bors, szerecsendió

a félpuhára fözött karfiolt kicsit a felénél magasabban keresztben elvágom.

a sonkakockákat összekeverem 1,5 tejföllel és ezzel töltöm meg a karfiolt, ráteszem a tetejét.

egy serpenyöben felolvasztom a vajat és hozzákeverem a lisztet, majd felöntöm annyi karfiolos fözövízzel, hogy egy ne túl sürü levet kapjak. ehhez hozzáöntöm a maradék tejfölt, ízlés szerint sózom, borsozom, adok hozzá szerecsendiót és a reszelt parmezán felét. szépen lassan ráöntöm a karfiolra, majd a maradék parmezánnal megszórom. közepesen forró sütöben 30 perc alatt szép pirosra sütöm.

rizzsel, petrezselyemmel megszórva tálaltam.

sajtos pogácsa

 

ma délután pogácsát sütöttem. ezen biztosan van  aki jót mosolyog, hiszen pogácsát sütni nem ünnepek után szoktak. inkább elötte. hát én vaníliás és gesztenyés kifliket is 29-én sütöttem, lencsét pedig január 2-án föztem. a kiflisütés úgy jött ki, a lencsével pedig úgy voltam, hogy azt úgyis gyakran fözök, nehogy már azon az egy napon múljon a pénzhullás.

a pogácsára a gasztroblogokon keringö szerencsehozó szilveszteri pogácsamalacok hívták fel a figyelmemet. elolvasnám maszatkonyha szokásos pogácsareceptjét, rögvest kedvem lett kipróbálni. a döntésemhez hozzásegített a tegnap óta nem hütö hütöszekrényünk is: egy tejföl, egy vaj  és egy jó darab sajt várt vagy feldolgozásra vagy kidobásra.

hozzávalók:

50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 25 dkg vaj, 1 kisdobozos tejföl, 15-25 dkg sajt ( ízlés szerint), 1 tk só, 1/2 dl tej, csipet cukor

én is kenyérsütőbe pakoltam a hozzávalókat és azzal dagasztattam meg. akinek nincs, az a következőképpen cselekedjen:

az élesztőt, a pici cukros langyos tejben felfuttatjuk. a vajat a liszttel elmorzsoljuk, hozzáadjuk a reszelt sajtot. Közepébe fészket készítünk és belerakjuk a sót, a tejfölt és a felfuttatott élesztőt. egy rugalmas, nem túl lágy tésztát kell, hogy kapjunk. (a hozzávalók minőségétől függően korrigálhatunk egy kis plusz tejjel vagy liszttel).

1 óráig pihentetjük, majd 2 cm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. tetejét tojássárgájával lekenjük, ízlés szerint szórhatunk akár rá még sajtot vagy különböző magokat. tepsire téve még negyedóráig pihentetjük, végül nen túl forró sütőben aranybarnára sütjük.

köszönöm maszatkonyhának a receptet. én annyit változtattam, hogy 35 dkg sima lisztet és 15 dkg teljes kiörlésüt, valamint margarin helyett vajat használtam. tényleg nagyon finom.

KÜLÖNÖS SZILVESZTER.....

....táncol a hóember.....

de szeretnék gazdag lenni, egyszer ...sültet enni...

pekannusskuchen mit karamell

zutaten für eine 26 cm-springform
für den rührteig
150 g pekannusskerne
250 g weiche butter
200 g puderzucker
1 vanillezucker
1 prise salz
1 bio-orange
4 eier (L)
300 g mehl
2 tl backpulver
100 g sahne

für die form
1 EL zerlassene butter
2 EL vollrohrzucker
100 g pekannusskerne

für den orangensirup
2 orangen
75 g zucker
50 ml orangenlikör
zubereitungszeit: ca. 1 stunde
backzeit: ca. 55 minuten
ruhezeit: über nacht

springform vorbereiten
den springformboden mit backpapier belegen, rand schließen. das backpapier mit der zerlassesen butter bepinseln. mit rohrzucker bestrreuen. die pekannüsse kreisförmig am rand beginnen darauf verteilen. kalt stellen.

rührteig vorbereiten
nüsse im elektrischen zerkleinerer fein hacken.
butter, puderzucker, vanillezucker und salz weiß-cremig schlagen.
von der gewaschenen orange die schale hineinreiben. eine orange auspressen
(ca. 50ml).
eier nacheinander unterrühren.
mehl und backpulver mischen, kurz unterrühren.
die feingehackte nüsse, orangensaft und sahne unterrühren.

teig einfüllen, backen
backofen auf 180°C (ober- und unterhitze; heissluft: 160°C) vorheizen.
den rührteig in die springform fülllen, glatt streichen.
auf der zweiten schiene von unten ca. 55 minuten backen.
falls nötig, nach ca. 30 minuten mit einer alufolie abdecken.

sirup kochen
den saft von 2 orangen (ca. 100 ml) und zucker in einem kleinen topf aufkochen
lassen.
unter rühren 3 minuten leicht sirupartig einkochen lassen.
orangenlikör dazugeben, weitere 1-2 minuten köcheln lassen.
von der kochstelle ziehen.
kuchen tränken
kuchen aus dem ofen nehmen und mit einem holzstäbchen mehrmaals einstechen.
den warmen sirup esslöffelweise über den heißen kuchen geben.
30 minuten abkühlen lassen.
kuchen vom springformrand lösen und auf eine tortenplatte stürzen.
über nacht auskühlen lassen.

XXI.VKF!!! Könyvböl fözve

1952, Algír: «Sprentzl Gyula és párja az ebédlöasztalnál ültek. Töltött paprikát készített Aranka Tomival. Arab (pontosabban cherchell-i) – magyar (pontosabban: Baross utcai) kooprodukcióban készült ez a töltött paprika. Bárányhúsból került a töltelék és volt benne fahéj, hisz Tomi szinte minden húsba tett fahajat. Persze a paprika nem olyan volt, mint a magyarországi, méregzöld színü volt, vaskos héjú, szép, de Aranka szerint kicsit ízetlen, füízü volt az algíri paprika. De egyébként a továbbiakban épp úgy készült ez a töltött paprika, ahogyan Aranka kamaszlány korában tanulta a Mamától : hagymával törték át a paradicsomot a léhez, pirospaprika került a rántásba, volt a töltelékben darált hús, só, bors, rizs.» (Bächer Iván : Rötúr, Göncöl Kiadó, 2004, 90.oldal)

Nemcsak Aranka szerint, szerintem is ízetlen, füízü a vastag héjú (holland típusú) zöld paprika (ráadásul keserü), amit errefelé leggyakrabban kapni lehet. Èn ezt a fajtát se nyersen, se fötten meg nem tudom enni. A piros, sárga, netalán narancssárga paprika pedig már csak a színe miatt sem jöhet szóba. Ìgy aztán nálam a töltött paprika csak és kizárólag a jó magyar paprikából készülhet, amelyet nagy örömömre nyár közepétöl szeptember végéig (ebben az évben még október végén is kaptam) a környéki szupermarketekben lehet kapni. Szerencsére szezonon kívül gyakran lehet találni török zöldségesnél is ilyesféle paprikát, így a töltött paprika nálunk gyakran kerül az asztalra:

2 személyre
(a receptet lehet "felszorozni")
4 fehér paprika
200 g darált (bárány)hús
50 g félig készre fözött rizs
1 kis fej hagyma
só, bors, pirospaprika
1 l paradicsomlé
ízlés szerint egy csomó zellerlevél
só, bors
egy csipet fahéj a darált húshoz adva kellemesen egzotikus ízt kölcsönöz

30-35 perc fözési idö, körítésként héjában fött sósburgonya és egy pici cukor + tejföl.az elkészítési módját most nem írom ide, mert ez az az étel, amit mindenki el tud így is készíteni. ha mégsem, szívesen elküldöm e-mailben:-)

rakott krumpli

ugye a receptet nem kell leírni?;-)

XX.VKF!!! Levesre eresztve

Miért van úgy, hogy az ember lánya hetek óta tudja, mi a téma, mégis sikerül addig húzni-halasztani a dolgot, amíg éppen hogy az utolsó pillanatban megírja a receptet...



Az ötlet, ez esetben a leves már régesrégen elkészült. Még egy jó fényképet is sikerült készíteni. Ès nagyon finom lett – a világ leggyorsabb céklalevese, ha a cékla sütési idejét nem számítjuk. Az ugyanis nálam másfél órába telt (akkor jó, ha a céklába szúrva egy villát érezzük, hogy puha). De ezért a lakásban terjengö forró sült cékla illata kárpótolt. Nagyon vicces volt a még meleg cékla héját óvatosan lehúzni. Még sosem csináltam ilyet és a gyerekek örömével vártam, milyen is lesz a sült cékla belülröl. Csodálatos sötétvörös:

Mialatt a cékla sült, hámoztam ugyanannyi krumplit és kockákra vágva egy kevés zöldségalapban puhára föztem. Miközben felkockáztam a céklát (és mielött a “krumplileveshez” adtam), meg is kellett persze a sült céklát kóstolnom. Csodálatosan finom íze volt: olyan “földi” (németül úgy mondják: “erdiger Geschmack” – ha valaki tudja, hogy van ez magyarul, hálásan köszönném) és kellemesen édeskés. Sóztam, borsoztam, tettem hozzá egy pici örölt köményt, majd a botmixerrel és egy kevés tejszínnel, citromlével pépesítettem. Volt a hütöben 4 kis szelet fött pulykamell (az az egészen vékony, amit kenyérre szoktunk enni), amelyeket vékony csíkokra vágva tettem a leveses tányérra, erre mertem a forró céklalevest. A tetejére egy kiskanál natúr-joghurtot tettem és erre a fehér “tartópillérre” néhány egészen vékony szeletke pecorino sajtot (parmezán is jó lett volna), majd megszórtam pirított szezámmaggal. Tényleg csak a szemnek tettem a tányérra egy szál vörös bazsalikom virágot – mert színben jól illik a céklához.

Céklaleves

3-4 egész cékla
3-4 krumpli
6 dl víz
só, bors, örölt kömény
0,5 dl tejszín
1 tk citromlé
4 szelet fött pulykamell
pecorino

pirított szezámmag

Szóval ez volt az a leves, amellyel “nevezni” szerettem volna. Tényleg isteni volt: szem-szájnak ingere. Ès nagyon büszke vagyok rá, hogy 100% saját recept. Ugyan kerestem a szakácskönyvekben és a neten is céklaleves-receptet, de egyik olvasatakor sem éreztem úgy, hogy „wow!“ ezt ki kellene próbálnom. Ìgy aztán nekiálltam és igyekeztem valami jót csinálni.

De most térjünk vissza az elejére: mármint, hogy miért is halogatja az ember lánya.... nos talán azért, mert az utolsó nap még történhet valami. Egy új recept, egy felfedezés, egy „ízrobbanás“, valami, ami aztán mindent a feje tetejére állít és egy új leves-recept megírását követeli. Ìgy történt ez ma velem. Pontosabban egy hete kezdödött: akkor vettem ugyanis egy kis formás hokkaido-tököt. A tegnapi vásárláskor kezembeakadt egy új füszerkeverék: Tök-király (Kürbiskönig). Nem szoktam füszerkeverékeket venni, valahogy nekem mindig gyanúsak, ki tudja mi van bennük. De néha meg szoktam nézegetni öket, hogy lássam, mit mivel jó keverni, mihez lehet enni. Ùgymond ötleteket merítek. Ez a tök-király a következöket tartalmazza: kókusz, só, barnacukor, fokhagyma, gyömbér, kurkuma, paprika, fahéj, kömény, koriander, kardamom, fekete bors, vanília, cayenne-bors. Mindezt tartósító- és adalékanyagok nélkül. Nem tudom, hogyan találta ki valaki, hogy mindezeket a füszereket kombinálni lehet, hiszen legtöbbjük nagyon intenzív ízü. Èn magamtól nem lennék ilyen merész, de ezt a füszerkeveréket megvettem és nem csalódtam. a legeslegfinomabb töklevest föztem ma:

A dolog iróniája, hogy amikor a XX. VKF-kiírást olvastam rögtön a tökleves jutott eszembe – de aztán láttam, hogy a tök valahogy nagyon divatba jött és inkább valami mást szerettem volna kipróbálni. Így jutottam a céklához, amit életemben elöször vettem és föztem (az üvegestöl eltekintve, de azt nem kell fözni). Ha most valaki azt hinné, hogy leveses vagyok, ki kell ábrándítanom: kifejezetten ritkán fözök/ eszem levest;-)

itt van az ösz, itt van újra...