sült, morzsás paradicsom

tegnap este késön értem haza és megint valami gyorsat, de finomat szerettem volna az asztalra tenni. napközben láttam alchrinál a langyos morzsás paradicsom receptjét, amely tökéletesnek találtam a hétvégi bevásárlásból megmaradt paradicsom hasznosítására – annál is inkább, mert nagyon ideje volt a paradicsomokkal valamit kezdeni.

hozzávalók 2 személyre: 40 deka koktélparadicsom, 4 ek olivaolaj, só, bors, cukor, 4 ek zsemlemorzsa, egy marék bazsalikomlevél, parmezán
mialatt a sütöt 220 fokra melegítettem, a megmosott paradicsomokat félbevágtam és a vágott felületükkel lefelé egy kiolajozott tüzálló tálba fektettem. megsóztam, frissen örölt borssal, egy kiskanálnyi cukorral  megszórtam, meglocsoltam egy kis olívaolajjal és zsemlemorzsát szórtam rá. a forró sütöben 10-12 percig sütöttem, még forrón megszórtam forgácsra vágott  parmezánnal és bazsalikommal, majd meglocsoltam egy kevés olívaolajjal. pirítóssal és egy pohár vörösborral nagyon jól esett a még mindig tartó nagy melegben.

elkészítési idö: 22 perc (10 perc elökészület + 12 perc sütési idö)

ár: 40 dkg koktélparadicsom ca. € 2,50 plusz € 1,00 (füszerek, olívaolaj, parmezán, zsemlemorzsa – ezek majdnem mindig vannak otthon)

21:20, hamburg, 26 °C

ennél egyszerübb recept nincs is, de 26 fokban ennél jobbat sem tudok elképzelni, ezért gyorsan leírom – igaz az tovább tart, mint elkészíteni.

a hozzávalók 1 személyre:

egy csipet só, chilipehely és bors hozzáadásával a fentieket a turmixgépben pépesítettem és azonnal tálaltam. be is lehet(ett) volna hüteni, de mivel a hozzávalók szombat óta a hütöben voltak, kellemesen elö lettek hütve.  ha túl sürü lenne, lehet hozzá ízlés szerint egy kevés vizet adni.

p.s. kettesben az erkélyen gyertyafénynél még finomabb – a mennyiséget ez esetben  duplázzuk.

kínaikel másodszor

rákattantam a  kínaikelre. olyan finom salátákat (mint pár napja itt) lehet belöle gyorsan készíteni, hogy nocsak. ráadásul semmi extra nem kell hozzá és pillanatok alatt elkészül.

hozzávalók 4 személy részére: 1 kínaikel csíkokra vágva, 1 maroknyi dió

az öntethez: 2 dl tejföl, 2dl natúr-joghurt, 20 dkg kockákra vágott fetasajt, só, bors, zöldfüszerek (frissen, esetleg szárított),.

mialatt az apróra vágott diót egy serpenyöben kis lángon megpirítom (zsiradék hozzáadása nélkül, mert a dióban elég olaj van),  csíkokra vágom a kínaikelt, majd elkészítem az öntetet. a dresszinget ráöntöm a kínaikelre és a pirított dióval megszórva tálalom.  egy-két szelet friss kenyérrel vagy pirítóssal is nagyon finom.

elkészítési idö: 15 perc

ár: kínaikel € 1,50, tejföl + joghurt € 0,50, fetasajt € 1,00.

főzz az egészségedért-egyszerűen, könnyedén de műanyagok nélkül

trinity, viki, max és garffyka  indították el a kezdeményezést és kérték meg a gasztroblogolókat, hogy mutassuk meg, hogyan lehet egyszerüen nagyszerüt fözni - mindenféle E-szám nélkül, természetes alapanyagokból  könnyen, gyorsan, gazdaságosan.

az elmúlt évek során egy halom könyvet olvastam ebben a témában. az elején csak egész egyszerüen azért, mert érdekesnek találtam. aztán  egyszer csak bekattant, hogy jé én is mennyi minden egészségre káros dolgot  fogyasztok, anélkül, hogy tudatában lennék.

azóta sokat változtattam étkezési szokásaimon és közvetlen környezetemet is igyekszem kicsit befolyásolni – utóbbi itthon nem igazán nehéz, mert csak én fözök. valahol olvastam (sajnos nem emlékszem hol), hogy csak azt az élelmiszert kell/ szabad megvennünk, amelyet még nagyanyáink is felismernének, ha bevásárolni indulnának a modern hiperszuperekben.  mindazt, amit forgatnának kezükben, mondván ”ilyet még sosem láttam, mi lehet ez vajon?” – hagyjunk ott szépen a polcon.

egy másik  alapszabály szerint pedig ne vegyünk meg semmit, amit reklámoznak!

mától én is külön címszóval látom el az idevágó recepteket és remélem, hogy sikerül néhány kedves olvasónak hasznos tippeket adnom.

caipirinha

mr. R. kedvenc koktélja nagyon kellemes ital meleg nyári estéken. a caipirinha (ejtsd: kai-pi-rin-ja) brazília nemzeti itala, amelyet a cukornádpárlatból készítenek, ami a  cachaça(ejtsd: ka-sza-sha).

1 pohár készül a következökböl: 5 cl cukornádpálinka, 2-3 cikk lime (zöldcitrom), 2-3 kanál nádcukor, zúzott jég, mentalevél.

a zöldcitromot alaposan megmoso,m, megszárítom, majd 6 cikkre vágom és egy poharba 2-3 cikket teszek, megszórom a nádcukorral, majd kicsit összenyomkodom egy fa alkalmatossággal. ráöntöm  a zúzott jeget és a cukornádpálinkát, majd egy kanállal összekeverem. ha van mentalevéllel díszitem (ill. 2-3 levelet össze lehet nyomokodni az elején) – ma éppen nem volt. de anélkül is elfogyott.

sárgabaracklekvár

korán reggel kiszaladtam a kertbe, szedtem egy szakajtó sárgabarackot és nekiálltam sárgabaracklekvárt fözni. még tegnap megkértem mr. R.-t, hogy ugyan hozza már le a padlásról az alig egy hete felcuccolt beföttes üvegeket amelyek elötte két évig a spájzban porosodtak…

na jó, kicsit módosítok a fentieken: a barackot tegnap vettem a sarki török zöldségesnél, miután felizgattam magam azon, hogy  a fagyigépem nem müködött. így ki kellett találnom valamit, mihez is kezdjek a mai majdnem teljesen szabad napommal. még sosem készítettem lekvárt, mert saját kert híján vennem kell a gyümölcsöt, amit itt gyakran még szezonban is sokszor tényleg aranyárban mérnek. így ha összeszámolom, mennyibe kerül egy üveg lekvár befözése, könnyen oda jutok, hogy annyiból a legeslegjobb minöségü lekvárt is megtudom venni. persze tudom én, hogy az nem olyan, mint a saját…

de mi  nem is vagyunk  nagy lekvárevök. tegnap bevásárláskor már feltünt, hogy kedvezö áron van a sárgabarack és amikor barátném mesélte, hogy ö bizony épp sárgabaracklekvárt készít, kedvet kaptam hozzá. mert hát a sárgabaracklekvár az mégis csak más, több mint lekvár,  valami külön csoda: nincs nélküle se palacsinta, se diós vagy grízes tészta, se zserbó. tehát még akkor is elfogy, ha az ember nem szokott lekváros kenyeret enni. így hát nem maradt más választásom: leszaladtam  hat órakor és egy kosár barackkal tértem haza. az este folyamán igyekeztem nem túl sokat enni belöle, miközben a lekvárrecepteket tanulmányoztam az interneten. jegyzeteltem vagy egy oldalnyit és közben kikristályosodott, hogyan fogom készíteni: héja nélkül, nem-turmixolva, csak zselésítöcukorral, egy löttyintés barackpálinkával a tetején (konzerválóként), forrón fejre állítva, szárazdunsztba állítva.

kb. 2,5 kg sárgabarackot megmostam, majd huszasával egy nagy lábas forrásban lévö vízbe tettem öket, ahonnan gyorsan ki is kapkodtam öket, majd lehúztam a héjukat, kimagoztam (a magokat nem dobtam ki). a barackot megmértem (éppen 2 kg lett) és egy nagy fazékban összekevertem egy citrom levével és 1 kg zselésítö cukorral. gyakori kevergetés mellett felföztem és kb. 30 percig föztem, ezalatt szépen szét is estek a barack-felek. egy kistányérra csöppentve ellenöriztem, hogy zselésedik-e. remekül zselésedett. a lekvárt a forrón kimosott üvegekbe töltöttem, az üvegek  felét meglocsoltam egy-egy evökanál sárgabarack pálinkával (és megjelöltem az üvegek tetejét egy A-val), majd az összes lekvárosüveget becsomagoltam újságpapírba és fejreállítva egy kartondobozba tettem, amelyet pokrócba csavartam és egy garnitúra “vendég”-ágynemüvel megpakoltam.

pisztácia-fagyi

ma délután nekiálltam fagylaltot készíteni. ki szerettem volna ugyanis próbálni a vadonatúj fagyigépemet. elkészítettem a fagyialapot a következökböl: 8 dkg cukor, 2 dl tej, 2 dl tejszín, 1 tojássárgája, 7 dkg pisztácia.

 a cukrot felolvasztottam a langyos tejben, azalatt egy serpenyöben megpirítottam a pisztáciát, majd 1 evökanál cukorral megdaráltam. a félig felvert tejszínhez kevertem a tojássárgáját, majd a kihült cukros tejet, amelyben elözöleg elkevertem az örölt pisztáciát.  a fagyialapot betettem a mélyhütöbe, 20 perc alatt kiteregettem, majd elökaptam a fagyigépet, hogy a lehült alapból fagyi legyen… de nem lett… mert ez a szép gép, nem kapcsol be….

akármit is csinálok vele. igaz földhöz még nem vágtam, de mr. R. is próbálkozott – már hozzászokott, hogy mindig van valami gépem, ami nem akart úgy, ahogy kéne és eleddig mindent sikerült is beindítania.  kivéve a fagyimasinát:-( az ebay-en vettem, már írtam is az eladónak…. szorítsatok, hogy gond nélkül kicseréljék…

valamilyen pótcselekvésre van szükségem: bogi barátnöm elcsábított sárgabarack-lekvár-befözésre, úgyhogy szaladok még venni néhány kilót. láttam ma délután, hogy nagyon szépek vannak megfizethetö árban (normális esetben mindig aranyárban adják….).

a fagyit meg majd igyekszem 2 óránként átkeverni….

kínaikel-saláta

tegnap ettem elöször kínaikelt. legalábbis tudatosan. eleddig legfeljebb a kínai étteremben (mint wok-zöldség), de nem tett rám különösebb benyomást. ellentétben a tegnapi vacsora-salátávál:

hozzávalók 1 személyre: 4 csíkokra vágott kínaikel-levelet , 2 durvára reszelt répát , 1 marék mungobab-csírát összekevertem az öntettel, amely  1 ek méz, 2 ek szójaszósz,  3 ek olívaolaj,  örölt fehérbors, örölt gyömbér hozzáadásával készült, majd megszórtam 1/2 maréknyi pírított dióval.

kellemesen friss ízü saláta lett az eredmény, amely  remekül elöre elkészíthetö akár munkahelyi ebédként is, hiszen nem árt neki, ha a saláta összekeveredik az öntettel. a diót viszont mindenképpen csak fogyasztás elött szórnám majd rá. 

paradicsomos kefir-kenyér

nyaralásunk alatt egy dolog nagyon hiányzott: a saját kenyér.  nagyon vártam már, hogy végre itthon süthessek kenyeret, hiszen annyira más az íze, mint a készen vásároltnak.  ezt a receptet olyan hat hónapja találtam, azóta gyakran készítem, mert nagyon finom és a siker garantált.

hozzávalók: 4 dl kefír, 4 ek olívaolaj, 2 tk cukor, 2 tk só,  40 dkg búzaliszt, 20 dkg teljeskiörlésü búzaliszt, 1 kocka élesztö, 6ek parmezán, 12 apróra vágott szárított paradicsom.

a hozzávalókat a kenyérsütöbe teszem és a normál programon dagasztom/ sütöm. a paradicsomot csak a sípszónál adom hozzá, hogy a darabok egyben maradjanak. úgy is lehet, hogy már az elején hozzáadom, akkor a kenyér kellemesen vöröses színü lesz és a paradicsomdarabok nem láthatóak benne. mind a kétféleképpen nagyon kellemes ízü szendvicsalapot kapunk. egy kis vajjal, sajttal, csírával remek munkahelyi tízórai lesz belöle.   

argánolaj

néhány hónappal ezelött kaptam mr. R. növérétöl egy üveg argánolajat. vicces módon épp röviddel elötte áradozott egy barátnöm az argánolajról mint csodaszerröl, amely igencsak borsos áron szerezhetö be. így aztán gyorsan félre is tettem és jó ideig meg sem mertem kóstolni, mondván, ha olyan ritka és drága, akkor jobb lesz becsben tartani. és hát az igazat megvallva, azt sem tudtam, mi fán terem. hála zsófi blogjának nemcsak utóbbit tudtam meg, hanem sok-sok további információt is felhasználását illetöen. szerintem a világ egyik legizgalmasabb olaja:

“Exkluzív gourmet ízesítő és kozmetikai csodaszer egyben: az arganfa terméséből évszázadok óta készítenek olajat a marokkói Sous-völgyben. Ez a sziklás vidék az egyetlen a világon, ahol ez a makacs növény hajlandó megélni, rengetegen próbálkoztak másutt is a termesztésével, hiába. A fa egyébként örökzöld, törzse és ágai olyan keszekuszák, csavarosak, hogy a helyi kecskék is könnyedén fel tudnak rá kaptatni, hogy megdézsmálják a nagyra nőtt olívabogyóra hasonlító, keserű ízű termést (már ez maga igazán érdekes látványt nyújt :). Lecsócsálják a termésről puha, zöld burkot, a mag azonban annyira kemény, hogy ehetetlen, így azok a fa alatt landolnak.
Maga az olaj készítésének módja sem változott a századok alatt: még mindig a helyi asszonyok végzik a betakarítástól (ez tulajdonképpen a magok összeszedegetését jelenti a fa alól, a kecskepiszok közül...) a pörkölésen keresztül a préselésig (kézzel!). 100 kg termésből így legalább 7 óra munkával mindössze 1 l olajat nyernek. A pörköletlen termésből nyert olaj a berber asszonyok egyik legfontosabb szépségtitka: magas E-vitamin és antioxidáns tartalmának köszönhetően kiváló bőrápoló.

 A pörkölt argandióból préselt olajat pedig a konyhában használják fel.
Az zit argan, vagyis arganolaj színe vörösesbarna, illata erőteljes, mély, összetett. Ízre rendkívül aromás, nyomokban a tökmag-, szezám- és a dióolajra emlékeztet, de azoknál még lágyabb, karakteresebb, izgalmasabb. Egy-két cseppje elég ahhoz, hogy elvarázsoljon egy ételt. Hazájában elsősorban édes ízekkel párosítják: mézzel és joghurttal keverik, vagy gyümölcstálra cseppentik. Alapösszetevője az amlou-nak, ami tulajdonképpen az amerikai mogyoróvaj marokkói megfelelője, kenyérre kenve, vagy mártogatóként fogyasztják - édes, bűnös, isteni. De báránykuszkuszt és salátákat is ízesítenek vele.
Tekintve az előállítás körülményeit, nem túl meglepő, hogy az arganolaj meglehetősen (de nem megfizethetetlenül) drága. Az már talán inkább, hogy itt Nyugat-Európában már a szupermarketek polcain is fellelhető, de még Budapesten is legalább két helyen (Culinaris, Vom Fass). A tradicionális marokkói recepteken túl nemigen van bevett felhasználási módja, lehet tehát kísérletezgetni! Ajánlják sütőtökkrémlevesbe (kipróbáltam, zseniális), de salátákat, gyümölcsöket, hús- és halételeket is izgalmas irányba repíthet el.”

én egy nagyon egyszerü zöld-salátát készítettem. a zöld mellett volt még benne: paradicsom, 1 szál zöldhagyma, 1 cikória, 1 apróra vágott répa. meglocsoltam egy kevés argánolajjal és finom balzsamecettel, majd a tetejét megszórtam pirított tök- és napraforgómaggal és egy kis apróra kockákra vágott parmezánnal.  ez tulajdonképpen egy alapsalátám és jó példája annak, hogyan lehet, egy hétköznapi salátát finom olajjal-ecettel különlegessé varázsolni.

tilápia…

…vagy trópusi eredetü  kéksügér (lat. oreochromis spp.):  édesvízi hal, a (szub)trópusokon honos (afrika, madagaszkár, dél-amerika, ázsia országai – így gyakran használják exotikus halételekhez is). húsa hófehér, omlós, de nem esik könnyen szét, filéje állítólag teljesen szálkamentes. emelett egyaránt alkalmas (grill- vagy tepsis)sütésre, fözésre vagy párolásra.   mindezen jó tulajdonságaival kapásból belopta magát konyhám szívébe:  

tegnap sütöben sütöttem édeskömény-ágyon egy saját “fejlesztésü” kesúdiós pesztóval betakarva. nem vagyok nagy hal-rajongó, pláne nem hal-szakértö, max. lazacot szoktam párolni, az összes többi kísérletem rendszeresen kudarcba szokott fulladni, de a tápiafilé csodálatosan omlósra sikeredett és nagyon kellemes harmóniát alkotott a kesúdióval és az édesköménnyel. rizzsel és egy egyszerü zöldsalátával fogyasztottuk – egészen biztosan nem utoljára.

hozzávalók 2 (diétázó) személy részére:      

1 édeskömény, 4 paradicsom, 2 szál zöldhagyma,  2 ek olívaolaj, só bors.

egy marék kesúdió, 1 kis apróra vágott salotta, 1 kis darab gyömbér, 4 szál petrezselyemzöld, 1 kevés csilipehely, egy csipetnyi só, 1 ek zsemlemorzsa.

az 1 cm-es szeletekre vágott édesköményt  és a zöldhagymát egy kiolajozott höállótálban beteszem 10 percre a 180 fokos sütöbe, majd ráteszem a paradicsomszeleteket, sózom, borsozom  és további 10 percig sütöm.

ezalatta kesúdiós pesztó hozzávalóit a botmixerrel összekeverem. a pesztót rákenem a megmosott, megszárított tápia-filére. megszórom egy kevés zsemlemorzsával és ráteszem a zöldségágyra, majd beteszem további 15 percre a sütöbe. a végén még 3-4 percre feltekerem a hömérsékletet és grillezem picit a halfilét, hogy a pesztó kicsit ropogósra süljön. közben izgulok, nehogy megégjen és föleg nehogy kiszáradjon a hal. nem száradt ki, nagyon finom volt és egyetlenegy kis szálka sem volt benne.

kamra-lomtalanítás

a tegnapi (fél)nap a kamra-lomtalanítás jegyében telt. mr. R. még a nyaralás elött lomolta ki a padlásunkat. ma hordta le a sok papírt, kartont miegymást  a kocsiba és szabadult meg tölük a recycling-udvarban. nekem nem kellett segítenem. tapintatos módon nem azt mondta, hogy csak útban lennék, hanem arra kért, hogy ugyan pakoljak már kicsit össze a kamrában. a kamra nálunk egy kb. 1 m²-es kis lyuk. egy fekete lyuk. mindent elnyel és akárhányszor pakolok, szortírozok, kidobálok – képes újra meg újra elnyelni mindenfélét, amit elraktározok, hogy jó lesz még az, vagy. majd abból is készítek valami finomat. 

persze ebböl általában semmi nem lesz, mert ha éppen eszembe jut, hogy ott kellene keresnem valamit, akkor általában már el sem kezdem, tudván, úgysem találom meg.

hiszen a kamra legkésöbb 3 hét múlva megint így néz ki vagy még ígyebb. na de akkor meg mi értelme a kamrának?

és még csak nem is fényképeztem le mindent. ugyanis legeslegfelül voltak még a sütöformák, bevásárlószatyrok, hátizsákok stb.

mr.R. döntö kérdése volt: “összetudnám-e a kamrát úgy pakolászni, hogy ne essen az ember fejére valamilyen sütöforma, ha a bevásárlószatyrot leveszi a felsö polcról?” jelentem: össze. hihetetlen mennyi sütöforma gyült össze az évek során. a legtöbbjére nem is emlékeztem. most szépen bepakoltam öket egy nagy költözködési-kartonba és várom, hogy mikor legyen rájuk szükségem. akkor csak felszaladok a padlásra és hopp, elö is vettem a feliratozott dobozból. addig is nem esik a fejünkre….

hamar vacsora mindig jó

hihetetlen, de ez van: ma sem jutottam el vásárolni. nem mintha messzire kéne mennem, a sarki plusban  vagy a zöldségesnél vehettem volna gyorsan ezt-azt. de nem vettem. nem lustaságból (na jó, lehet, hogy nem kellett volna fél tizenegyig aludni, de szerintem ez egyszer egy évben ok – föleg ha az elözö 3 napot a drótszamáron fájófenékkel, az éjszakákat meg  sajgó háttal kényelmetlen ágyakon töltötte az ember lánya). 

mire elintéztem azt, amit majd késöbb még leírok, elrepült a nap és vacsorát kellett készítenem.  “fözz, de a hütöböl” (fhd)-alapon elökerültek a következö alapanyagok:

tagliatelle, 10 dkg bacon, 1 salotta, 1 cikk fokhagyma, 2 paradicsom, 1/4 csomag mélyhütött spenót, 1,5 dl tejföl, parmezán

mialatt megfött a tészta, megpirítottam egy serpenyöben a bacont, majd egy papírkonyhatörlön lecsepegtettem. a zsírján üvegesre pirítottam a hagymát és  fokhagymát, majd rátettem a spenótot. amikor felengedett hozzáadtam a tejfölt, majd a cikkekre vágott paradicsomot, sóztam, borsoztam, szerecsendióztam. csak rövid ideig 1-2 percig föztem, hogy ne essen szét a paradicsom (nem szeretem, ha úszkál a héja).  a tésztára rámertem a spenótos-tejfölös-paradicsomos szószt, megszórtam parmezánnal és a darabokra tördelt baconnal.

mindenütt jó, de legjobb otthon

ma este egy háromnapos kerékpártúráról érkeztünk haza. sok-sok kilómétert bicikliztünk az elba mentén nagyon szép nyári napsütésben. annyi szépet láttunk, olyan csodás környezetben voltunk, hogy  írnom is  kell  majd róla  egy fényképes beszámolót, miután véginéztem a képeket.

lehet, hogy ez másoknak furcsán hangzik, én ilyenkor hazatérve mindig megállapítom, hogy milyen jó is itthon. szeretek  a megszokott falak között motoszkálni, külön jól esik a saját fürdökádban zuhanyozni (ahol nem kell vacakolni a hideg-meleg-vízzel, a zuhanyrózsa pedig oda zuhanyozza a vizet, ahova kell és még sok ilyen kis apróság)  és nagyon jól esik azt enni, amit szeretünk és ami igazán jól esik. ma este mondjuk nem volt nagy választásunk: a töltött padlizsán maradék rizse nem lett volna elég kettönknek. szerencsére volt még a hütöben egy padlizsán, 2 paradicsom, parmezán sajt és néhány krumpli. így ezekböl készült a vacsora:

a megcsutakolt krumplikat 1 cm-es karikákra vágtam és egy kiolívaolajozott tüzállótálba fektettem, megsóztam és meglocsoltam még egy kis olívaolajjal. 200 fokon sütöttem 30 percet. majd rákarikáztam a felvágott padlizsánt és további 30 percet sütöttem. az utolsó 15 percre betettem egy külön höállótálban a maradék rizst, amelyre paradicsomot és parmezánt tettem. míg megsült, elkészítettem a “hamis-tzatziki”-t: 1 dl joghurtot elkevertem 1 dl tejföllel és 1 ek medvehagymaolajjal (enyhén fokhagyma-ízt kölcsönözve), sóztam, borsoztam.

töltött padlizsán – kelet füszereivel

többször írtam már a töltött padlizsánról, amely gyakorta szerepel az asztalunkon. az elmúlt napokban több helyütt is felbukkant a gasztroblogokon, úgyhogy én is újra kedvet kaptam hozzá. mindnekinek megvan a maga bevállt receptje, az enyém  itt található. ettöl eltéröen  most mégis egészen másképp  füszereztem: a só és a bors mellett került még bele egy csipetnyi cayenne-bors, római kömény és fahéj. az eredmény igazán ízletes lett: nagyon kellemes ízhatású töltött padlizsán született belöle, amelyet tzazikivel és egy pohár  száraz fehérborral fogyasztottunk.  mr. R. ugyan mindig dicséri a föztemet, de ez alkalommal különösen sokszor hallhattam jól esö mormogását két falat között.

rántott mozzarella: a konyhai katrasztrófa

amikor vasárnap délután hazaértünk fogalmam sem volt, mi lesz majd a vacsora. egy biztos volt: abból fözünk, ami van itthon.  van a konyhában egy receptes naptáram, amelyen hónapot kellett váltani. a júliusi képen ott mosolygott rám egész délután a rántottt mozzarella. gondoltam, milyen jó, még úgysem csináltam sosem, itt az ideje. köretnek egy kis rizst, spenótot és gombát (utóbbi kettö a mélyhütöböl került elö) készítettem. lehet, hogy jobb is lett volna, ha a sajtot ilyen böséges körítés mellé inkább el sem készítem. de elkészítettem. és újfenn megállapítottam, hogy nem tudok se panírozni, se olajban sütni. a sajt egy része még az olajban kifolyt, a másik része ráragadt a konyhai papírkendöre, amelyenek az olajat kellett volna felszívnia, nem a sajtot. mondjuk nem is tudom, mit vártam, utoljára tinikénnt sütöttem rántott sajtot, akkor is kifolyt:-(

tudja vagy legalább sejti valaki, mit rontottam el? lisztben, tojásban, zsemlemorzsában paníroztam, az olajat felforrósítottam….

lehet, hogy egy új konyhai gépre van szükségem:

ez a fritöz egy kilogramm krumpliból készít sült krumplit csupán 1 evökanál olaj hozzáadásával. arra viszont nem találtam utalást, hogy panírozott ételeket is tud;-)

mr. R.-nek különben nagyon ízlett – igaz neki nem is voltak elvárásai, milyennek kellene lennie.

öszibarack-koktél

ma délután a sarki török zöldségesnél egyik ámulatból estem a másikba. két hétig nem voltunk itthon, így nem jártam a zöldségesnél sem. úgy látszik ezalatt az idö alatt teljesen elszoktam ettöl a választéktól. és persze az is lehet, hogy itt  nyár: cseresznye, öszibarack, nektarin, málna, ribizli (vörös ÈS fekete), büszke, áfonya… szebbnél szebbek, kívánatosabbnál-kívánatosabbak. azt sem tudtam, melyikhez nyúljak.  ha nem indulnánk holnap reggel egy 3-napos kerékpártúrára, bizony mindegyikböl tettem volna a kosaramba. így azonban mértékletes voltam és csak öszibarackot, feketeribizlit és piros büszkét vettem. a felét megettük, a maradékból egy finom koktél készült:

hozzávalók 2 pohárra:

1 öszibarack, 1 marék feketeribizli, 6 szem büszke, 1 pohár ásványvíz, 4 jégkocka.

XXVI. VKF!!! üdítö nyári gyümölcskoktél

be kell valljam, nálunk sosincs  tetrapakos gyümölcslé vagy üveges üdítö. akkor sem, ha vendégeket várunk. eszembe se szokott jutni, hogy ilyesmiket vásároljak (föleg amióta tudom, hogy mi minden “bele nem való” van az ilyenekben) és amit  mi elvböl nem iszunk, azt ugye nem illik kínálni másnak sem. minek is innánk “mü-gyümölcslevet”, ha kis ráfordítással változatosabbnál változatosabb gyümölcskoktélokat készíthetünk? egy gyümölcskoktél mindig jól esik: remekül fogyasztható pl. az elöétel elött üdvözlö italként. vagy az elöétel és a föétel között. vagy amikor éppen jól esik. szerintem vesta is egyetért ezzel.

 

az alaprecept egyszerü, a variációk száma végtelen: végy (ízlés szerint) 1-2-3-4 féle gyümölcsöt, mosd  (esetleg hámozd) meg, dobd bele a mixerbe, önts hozzá egy kis(ásvány)vizet, ha kánikulában készíted néhány jégkockát és pár csepp citromlevet – kapcsold be a mixert. és pár pillanattal késöbb kész az enyhén habos hüsítö (nemcsak) nyári ital.  

ezt nem lehet megunni…

a mai koktél 2 személyre készült 1 nektarin, 1 kiwi, 1 banán, 1 pohár ásványvíz és 2 jégkocka hozzáadásával.

XXVI. VKF!!! nyári elöétel Nr.2: töltött újkrumpli

sokat gondolkoztam rajta, hogy feltegyem-e ezt a receptet, mert szerintem a krumpli valahogy nem tartozik a tipikus nyári ételekhez. de mivel egyrészt újkrumplival készült, másrészt nyáron találtam ki (igen, saját kreálmány), harmadrészt egy igazi nyári madárbegy-salátával ettük,  negyedrészt pedig csak annyi készült belöle, amennyi 4 embernek elöételként szolgált,  úgy döntöttem, hogy mindenezen kritériumok teljesítése feljogosítja arra, hogy itt szerepelhessen. nagyon remélem, hogy a forduló gazdasszonya, vesta, sem talál majd kivetnivalót benne. 

2. töltött újkrumpli

az úgy kezdödött, hogy maradt egy kevés maradék rizs a töltött padlizsánból. lehetne pl. készíteni maradék rizottóból is,  én most idemásolom a vonatkozó receptleírásomat:

megpirítottam egy nagy fej hagymát olívaolajon, hozzáadtam a darálthúst és fokhagymát, sóztam, borsoztam, paprikáztam. amikor a hús  megpirult rátettem  a sürített paradicsomot és tovább pírítottam (ha kicsit száraznak tünt, öntettem hozzá egy kevés vizet), majd a padliszán kivájt és apróra vágott belsejét. megszórtam sok  oregánóval, rozmaringgal és kakukkfüvel.

ez maradék rizs lett a töltött krumpli lelke.

a közepes méretü krumplikat, amelyeknek már volt egy kicsit vastagabb héja, félbevágtam, olívaolajjal minden oldalát megkentem, sóztam és egy marék rozmaringgal és kakukkfüvel a sütöben 200 fokon kb. 30-40 perc alatt megsütöttem. óvatosan egy kiskanállal kivájtam a krumplikat (ez volt a legnehezebb müvelet), a krumpli belsejét egy villával összetörtem és a megmelegített rizshez adtam. ezt a  rizses-krumplis-tölteléket kanalaztam vissza a kivájt krumplifelekbe.    a tetejére még került paradicsom és egy kis reszelt parmezán. a tepsit visszatoltam 10 percre a sütöbe, hogy a sajt megolvadhasson.

XXVI. VKF!!! nyári elöétel Nr.1.: cékla

vesta kiírását ugyan izgalmasnak találtam, mégis némi fejtörést okozott, mert nem szoktam kimondottan elöételeket készíteni. aztán rá kellett jönnöm, hogy dehogynem – csak mi azokat általában föételként szoktuk enni. vagy saláta mellé vagy egy kis darab finom friss kenyérrel. és meleg nyári esténként egy pohár finom fehérbor kíséretében.  innen aztán gyorsan meg is született két beadandó pályamü:

1.céklasaláta

a megmosott, lecsutakolt céklákat egy höállótálban alufóliával lefedve 60-90 percet 180 fokon sütöm. ha kihült, lehúzogatom a héját (ha jól megsült, könnyen lejön – csak a kezünk lesz vérpiros, de citromlével ez is könnyen eltávolítható). 

4 közepes méretü céklát vékony csíkokra vágok, hozzányomok  1-2 gerezd fokhagymát, sózom, tekerek rá fehérborsot, löttyintek rá 1-2 kanál balzsamecetet, olívaolajat – miután kigyönyörködtem magam a színében, amely az olajtól még szebb lesz, hozzákeverek 2 dl tejfölt ill. natúrjoghurtot. ettöl a színe ugyan kivcsit megváltozik, de így is csodálatos lesz: 

friss kenyérrel nagyon-nagyon finom. pirítóssal mr. R. szerint még egy fokkal jobb. mielött feltálalom, meg szoktam kérdezni, hogy mindenki szereti-e a céklát, mert azzal kezdjük. a kérdésre általában lebiggyednek a szájszélek, amit igyekeznek rejtegetni, de hát ugye nehezen lehet. aztán rendszeresen mindenki teljesen odavan – elöször a színétöl, másodszor pedig az ízétöl: a cékla-balzsamecet-fokhagyma verhetetlen hármasától.