zöldséges sült egytál

a szokásos “kinyitom a hütöt, mi van benne?”-alapon készült a ma esti vacsora.

hozzávalók + ár 2 személy részére:

2 db közepes cukkini: € 0,80

4 db  paradicsom: € 0,70

3 db cikória: € 1,20

4 szelet sonka: € 0,90

egy marék reszelt sajt (maradék sajtból)

3 ek olívaolaj, só, bors.

elkészítési idö: 30 perc

míg a sütö 200 °C-ra felmelegszik kiolajozok egy höálló formát és belefektetem a félbevágott, keserü részétöl megszabadított cikóriát, ujjnyi vastagságúra vágom a cukkinit, cikkekre a paradicsomot, majd ezeket is elrendezgetem a tálban, sózom, borsozom, meglocsolom olívaolajjal és 10 percre a sütöbe tolom. ezalatt megreszelem a sajtot és a sonkát darabokra tépdesem. mindezt rászórom az elösütött zöldségre és további 10-12 percig sütöm. mi csak így “magában” ettük, de lehetett volna hozzá fött rizst vagy friss kenyeret is fogyasztani.

a tökéletes saláta: cézár saláta

nincs finomabb nyári vacsora egy jól sikerült salátánál. szerencsére ezen a téren nem vagyunk válogatósak: egy finom zöldalapú saláta mindig jöhet.  az esetek 90 %-ában a saláta véletlenszerüen abból áll össze, ami éppen itthon van. nem is szoktam salátarecepteket böngészni elötte: apróra vágom a hütö kincseit, összerázom egy lekvárosüvegben az öntet hozzávalóit. ezalatt éppen megpirul egy marokra való olajos mag. ha flancolunk, parmezán is kerül a tetejére.

pár napja olvastam a cézár salátáról és azóta ott keringett a fejemben. nekem a cézár saláta eddig csak annyit jelentett, hogy van benne római saláta, kruton  és parmezán.  a büvös szakácstól tudom, hogy ez ennél sokkal több. persze miután ma este a munkából hazakerekeztem nem volt kedvem a neten keresgélni. így inkább szakácskönyvben  így nagyon megörültkeresgettem  és nagyon megörültem, amikor végre a tizedikben ezt a (nekem autentikusnak tünö)  receptet találtam. lévén benne szardella és lágy tojás – ennyi maradt még meg a büvös szakács olvasatakor.

én így készítettem 2 személyre: 2 római salátát 2 cm-es csíkokra vágtam. ezalatt megpirítottam és apróra tördeltem 4 szelet bacont. a maradék zsiradékhoz 2 evökanál olívaolajat öntöttem, amelyen 2 cikk fokhagymát kicsit megpirítottam, majd beledobtam 2 szelet 1x1 cm-esre vágott kenyeret –így készült el a házi kruton.

az öntet hozzávalóit nagyon alaposan egy mini-habverövel kevertem össze: 8  ek olívaolaj, 2 apróra vágott szardellafilé, 4 ek citromlé, egy  lágy tojás (1 percig föztem) – ha lett volna worcester-szószom azt is tettem volna bele, így maradt egy csipet csili és gyömbér, só és ízlés szerint só. utóbbival érdemes vigyázni, mert a szardella is elég sós.

a római salátát óvatosan összekevertem a baconnal, ráöntöttem a dresszinget és megszórtam a krutonnal és parmezán- forgáccsal. a nyáresti 24 °C-fokban egy pohár behütött szürke barát kíséretében ez maga a tökéletes saláta! vigyáznunk is kellett, nehogy hívatlan vendégek belekóstoljanak:

tojások…

kíváncsi lennénk, másoknak is sikerült-e már 2 (azaz kettö) darab tojást a mosogatógép mögé ejtenie? ugye nem kell külön elmesélnem, milyen remek dolog aztán az ebadta tojásokat onnan kikaparni? mert ugye nem is értem  miért, mire a járólapra leértek már nem voltak egyben. mondjuk nem a tojások tehettek róla, hogy olyan bizonytalan pozícióban kerültek  egy tálcára, amely persze mint várható v kicsit megbillent – ami a tojásoknak elég is volt. “ami leeshet, az le is fog esni” (murphy után szabadon).

1.folyománya: “és ha eltörhet, akkor tutira el is fog törni”.

2.folyománya: “ha a leglehetetlenebb helyekre elvileg befolyhat, gyakorlatilag is be  fog folyni”.végülis még örülhettem, hogy a dolog ilyen  szerencsés kimenetellel végzödött. akár mind a 8 tojás is leeshetett volna. és az is milyen jó, hogy a mosogatógépen kívül csak az  hütögépet és a tüzhelyet kellett elhúzni ahhoz, hogy felszedjem/-moshassam a tojásokat. meg így legalább hozzáfértem ezen gépek minden oldalához, amelyeket így könnyedén le tudtam mosni, zsíroldani… mindigh elcsodálkozom, mennyi trutymó ragad le az ilyen helyeken. meg is szoktam fogadni, hogy minimum évente mindent elöhúzogatok és tisztítok. aztán általában kivárom, hogy rákényszerítsen valami ilyesmi és akkor meg kell csinálnom… na de vasárnap reggel??? imádom a hétvégét és imádok a konyhában tenni-venni!

planten un blomen avagy a nagyvárosi élet elönyei

a nagyvárosi élet elönyeihez tartozik, hogy az ember akár minden este valami színes kulturális programon vehet részt. az pedig külön öröm, hogyha a lakóhelytöl gyalogosan 10 percre elérhetö a város egyik legnagyobb (47 hektár) pihenöparkja a planten un blomen.

az egykori “zoologischer garten”-t 1930-tól kezdödöen  alakították át az akkoriban divatos nép-parkká,  majd a késöbbi évtizedek során 3 nemzetközi kertészeti kiállításnak is adott helyet és azóta is folyamatosan (át)épül. van benne többek között japánkert teaházzal, rózsakert, gyógynövénykert, trópusház, zenepavillon, egy hatalmas játszótér – mindez telistele szebbnél szebb virágágyásokkal, egzotikus cserjékkel és fákkal, tavakkal és frissen csobogó patakokkal, (vízi)madarakkal – órákon át lehet bolyongani, megpihenni a számos árnyas vagy napos padok egyikén, a zöld füben heverészni és figyelni a flora és fauna megannyi csodáját. mindezt a város közepén a tévétorony tövében.

nyáron minden este 22 órától  "wasserlichtkonzert”-et tartanak   (=zenés-fényjátékos-vízi- koncert  - aki tudja a magyar megfelelöjét, kérem írja meg), amely a szó legszorosabb értelmében színes: egy ilyen langyos nyári estén igazán hüsítö és békés kikapcsolódás sok-sok emberrel egy nagy parkban a gyepen üldögélve hallgatni a zenét, a fényjátékban és a csillagos égben váltakozva elmerülni:

kovászos uborka

modorosság ide vagy oda gasztrobloggernek lenni nagyon jó. míg sokan mások napról napra azon törik a fejüket, hogy mit is fözzenek másnap, a gasztrobloggernek 1001 ötlete van, ráadásul ehhez még naponta 1001 ötletet kap más gasztroblogger-oldalról. és akkor még nem vettem számításba a rokkanásig szakácskönyvekkel teli polcokat, mert ugye a lelkiismeretes blogger csak belenéz néhanapján egyikbe-másikba. de legalábbis a szakácsok könyvébe. de ha még ez sem lenne elég, akkor ott vannak az idényreceptek, amit ugye idén is idényben KELL megcsinálni. különben nem nyár a nyár.  és mikor lenne máskor kovászos uborka, ha nem a rekkenö höségben?

emelett a gasztrobloggernek a szimpla bevásárlás is örömöt jelent, hiszen olyan apró kellemes és teljesen váratlan meglepetések érhetik, mint a kovászos uborkához tavaly óta keresett nagyméretü üveg felfedezése a plus egyik akciós polcán.

a méretes és nagyon csinos üveg ötféle színü izgalmas fodrosszélü olasz tésztájával hívta fel magára a figyelmemet. alig vártam, hogy átszaladjak vele a zöldségeshez uborkát és kaprot venni belevalónak. sajnos nem kaptam rendes kovászolni való uborkát. 

de nem is akartam tudtam várni a pénteki piacig, így kisméretü kígyóuborkát vettem. remélem így is lesz majd belöle valami.

alchri receptje alapján készítettem. azzal a különbséggel, hogy én a forró sós vízzel öntöttem fel és tettem hozzá néhány szem borsot és egy teáskanálnyi mustármagot, mert emlékeim szerint mindkettö kell bele. 

a kimosott üvegbe 8 uborka fért bele, ezeket jól megmostam, majd beletuszkoltam az üvegbe és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. utána ezt a vizet ( 8 dl volt)leöntöttem róla és 1 ek sóval felforraltam. közben az uborkákat kiszedtem az üvegböl,hosszában bevagdostam öket. piritottam 2 szelet kenyeret és megpucoltam 4 gerezd fokhagymát.
az üveg aljára piritós került, rá jó sok kapor és a fokhagyma. erre állítottam az uborkákat, közzéjük is dugdosva kaporszálakat, hozzászórtam a borszemeket és a mustármagot. ráöntöttem a forró sós vizet,  a tetejére rátettem a másik szelet piritóst.
egy kistányérral letekarva kiraktam a délre nézö ablakba és most 10 percenként nézegetem, hogy jó-e már??

csicseriborsó, bab, lencse…

pár napja csicseriborsót csíráztattam. valahol olvastam, hogy csírázva olyan finom, akár salátába akár  magában is el lehet eszegetni. vagy én csináltam valamit rosszul, vagy a csicseriborsóban volt a hiba, valahogy nem akart összejönni olyan ízüre, hogy magában eszegetésre csábítson. ma este igyekeztem menteni a menthetöt és elkészítettem egy saját ihletésü (nem szakácskönyvböl kikeresett) vacsorát belöle:

egy kis fej hagymát  és egy fokhagymát megfutattam olívaolajon, hozzáöntöttem a 2 maréknyi (kicsiráztatott) csicseriborsót és egy dobozos paradicsomot, egy kis dobozos paradicsompürét, 1 dl vizet. füszereztem 1 babérlevéllel, sóval, borssal, római köménnyel,egy csilivel és két szál rozmaringgal. hagytam 40 percet lassú tüzön föni, majd megszórtam egy maroknyi (vörösszínü) bazsalikommal és köleskásával tálaltam.   mr. R. elsökörben megjegyezte, hogy “finom”. kérdésemre,  hogy akkor nem  ízlik? azt válaszolta, hogy “de… és biztos nagyon egészséges”. ezt olyankor szokta így (vagy hasonlóan)  fogalmazni, ha nem igazán kedvére való az étel. mégis repetázott belöle, úgyhogy olyan rossz nem lehetett. nekem pedig kifejezetten ízlett. 

de szeretnék…

…mondjuk tehén lenni. egész nap a zöld legelön legelészni, a rét virágainak illatát beszívni, nem törödve semmi mással… legfeljebb annyi gondom lenne, hogyan hesegessem el a legyeket a hátam közepéröl. az igazi luxus az lenne,  ha még tengerre nézö panoráma is járna a mezöhöz:

és pláne nem kellene magam naponta felizgatnom mindenféle bolond kollégák vagy ügyfelek miatt. pl. másfél hete van egy új kollégám, akit nekem kell “betanítanom”. a legelsö nap délelöttjén még kifejezetten szimpatikusnak találtam, délután már voltak elsö kétségeim a teljesítöképességét és a felfogását illetöen. a kétségeim azóta csak erösödnek napról napra, munkaóráról-munkaórára. mint pl. ma: volt két elvégzendö határidös feladata (2 nap különbséggel). az egyik 95%-ban ugyanaz mint a másik, csak az ügyfelek különböznek. az egyiket az elmúlt 3 napban együtt rágtuk végig. többek között lefixáltuk, hogy a 14 napos határidöt be kell tartani, mert ezt mondja a vonatkozó jogszabály. ma megkérdeztem töle, hogyan áll a másikkal. azt mondja nekem erre, hogy  majd ha az egyik készen van, elkezdi a másikat. mondom neki, hogy  a két feladatot párhuzamosan kell csinálnia, mert különben kifutunk a határidöböl. hát, hogy én ezt miért nem mondtam neki. különben pedig ne stresszeljem,   ö nem fog itt szívinfarktust kapni.  kérdezem én: miért mondtam volna külön, ha a két feladatot egyszerre kezdtük csinálni, az egyikhez mindent megbeszéltünk, másiknak meg épp úgy adott volt a határideje – nem lehet elvárni, hogy a másikat  párhuzamosan önállóan végezze? én kapjak infarktust?

hát nem jobb lenne tehénnek lenni?

különben olyan munkahelyröl van szó, ahol legalább n+1-félét egyszerre kell csinálni, úgymond multitask-képesen: egyszerre telefonálni, üzletileveleket fogalmazni és írni, kollégákat meghallgatni, számolni, kiértékeléseket készíteni, számlákat fizetni, bevételt könyvelni. mindezt jókedvüen, mosolygósan, nehogy már az ügyfél kihallja a telefonban, hogy éppen nincs rá idönk…

a kolléga különben férfi, 34 éves pályakezdö jogász a mi szakterületünkön. hogy/ hol  is vannak az elvárások?

rozmaringos mustáros sárgarépa

vannak füszerek, amelyeket nem szoktam gyakran használni. ezek egyike a mustár. gyermekkori emlékeimböl csak a “virsli mustárral” jelenik meg lelki szemeim elött. az is csak május elsejei dátummal a kép sarkában. néhány éve  dijon-mustár ugyan mindig van hütömben,  amit azonban salátaöntet és néha-néha egy tejszínes szószon kívül nemigen szoktam használni.    ez most könnyen megváltozhat, ugyanis egy délafrikai szakácskönyvre tettem szert, amelyben sok recept alkotóeleme a mustárpor. így aztán beruháztam egy igazi colmans mustárporba: 

így ma este olyan receptet kerestem, amihez minden más van itthon. így esett a választásom a rozmaringos mustáros sárgarépára.

hozzávalók 2 személyre:40 dkg sárgarépa, só, 2 ek vaj, 1 tk mustárpor, 1-2 tk cukor, 1 fokhagyma-gerezd, 2 szál rozmaring, pár szál petrezselyem.

a sárgarépát 1 cm-es csíkokra vágom és 3 percig lobogó sós vízben fözöm, majd hagyom lecsöpögni. a vajat habzásig felmelegítem és beleszórom az apróra vágott rozmaringot, hozzányomom a fokhagymát, beleteszem a mustárport, a cukrot és egy csipetnyi sót. hozzáadom a sárgarépát és 3 percig mérsékelt tüzön sütögetem. ha kész hozzákeverem a petrezselyemzöldet.

mi egy-egy szelet ruszlival (nem mintha valami köze lenne délafrikához, de az volt a hütöben) és pirítóssal ettük. nagyon finomra sikerült és majd igyekszem megjegyezni, hogy pl. húsok köreteként is remek lehet…

cobbler

már szinte mindeki készítette, én csak most jutottam oda – föleg, mert volt néhány gyümölcs a hütöben és még inkább, mert a fagyis fiaskóról valahogy el kellett terelnem a figyelmemet. én a recepten egy kicsit egyszerüsítettem. méricskélés helyett evökanalakban számoltam és sima liszt helyett teljes kiörlésü búza- és tönkölybúzalisztet használtam:

hozzávalók: félkilónyi gyümölcs(nálam  sárgabarack, eper és áfonya),   2 ek étkezési keményítö, 2 ek barnacukor
1/2 vanilia rúd belseje

a tésztához: 6 ek  liszt, 2 ek barnacukor,
1/2 csomag sütöpor, 2 ek hideg vaj, 1 tojás, 1,5 dl tej

a gyümölcsöt a keményítövel, a cukorral és a vaníliával  összekeverve egy kivajazott tortaformába tettem.

a lisztet, a sütöport, a sót és a cukrot elmorzsoltam a hideg vajjal, amelyet elözöleg aprókockákra vágtam, majd hozzáadom a tejben elkevert  tojást. ezután evökanálnyi galuskákat szagattam a gyümölcsre, majd megszórtam a barna cukorral.  170°C fokon 30-35 percig sütöttem.

a még meleg cobblert a pisztácia fagyival ettük – amely fagyigép nélkül is nagyon finom lett.

hard days night

komolyan mondom, vannak napok, amiket legjobb lenne kitörölni a naptárból. pl. amikor az egész (munkahelyi) nap úgy telik el, hogy az ember 10 órát tölt az irodában, egyfolytában jön valaki és akar valamit, a telefon szakadatlan csörög, ráadásul délután kettötöl hatig egyik megbeszélésröl a másikra rohan az ember, amelyek nem csak dögunalmasak, de mindenféle eredményt nélkülöznek. jobb bele sem gondolni, azalatt a négy óra alatt mi mindent csinálhattam volna – aminek eredménye is lett volna.

sült, morzsás paradicsom

tegnap este késön értem haza és megint valami gyorsat, de finomat szerettem volna az asztalra tenni. napközben láttam alchrinál a langyos morzsás paradicsom receptjét, amely tökéletesnek találtam a hétvégi bevásárlásból megmaradt paradicsom hasznosítására – annál is inkább, mert nagyon ideje volt a paradicsomokkal valamit kezdeni.

hozzávalók 2 személyre: 40 deka koktélparadicsom, 4 ek olivaolaj, só, bors, cukor, 4 ek zsemlemorzsa, egy marék bazsalikomlevél, parmezán
mialatt a sütöt 220 fokra melegítettem, a megmosott paradicsomokat félbevágtam és a vágott felületükkel lefelé egy kiolajozott tüzálló tálba fektettem. megsóztam, frissen örölt borssal, egy kiskanálnyi cukorral  megszórtam, meglocsoltam egy kis olívaolajjal és zsemlemorzsát szórtam rá. a forró sütöben 10-12 percig sütöttem, még forrón megszórtam forgácsra vágott  parmezánnal és bazsalikommal, majd meglocsoltam egy kevés olívaolajjal. pirítóssal és egy pohár vörösborral nagyon jól esett a még mindig tartó nagy melegben.

elkészítési idö: 22 perc (10 perc elökészület + 12 perc sütési idö)

ár: 40 dkg koktélparadicsom ca. € 2,50 plusz € 1,00 (füszerek, olívaolaj, parmezán, zsemlemorzsa – ezek majdnem mindig vannak otthon)

21:20, hamburg, 26 °C

ennél egyszerübb recept nincs is, de 26 fokban ennél jobbat sem tudok elképzelni, ezért gyorsan leírom – igaz az tovább tart, mint elkészíteni.

a hozzávalók 1 személyre:

egy csipet só, chilipehely és bors hozzáadásával a fentieket a turmixgépben pépesítettem és azonnal tálaltam. be is lehet(ett) volna hüteni, de mivel a hozzávalók szombat óta a hütöben voltak, kellemesen elö lettek hütve.  ha túl sürü lenne, lehet hozzá ízlés szerint egy kevés vizet adni.

p.s. kettesben az erkélyen gyertyafénynél még finomabb – a mennyiséget ez esetben  duplázzuk.

kínaikel másodszor

rákattantam a  kínaikelre. olyan finom salátákat (mint pár napja itt) lehet belöle gyorsan készíteni, hogy nocsak. ráadásul semmi extra nem kell hozzá és pillanatok alatt elkészül.

hozzávalók 4 személy részére: 1 kínaikel csíkokra vágva, 1 maroknyi dió

az öntethez: 2 dl tejföl, 2dl natúr-joghurt, 20 dkg kockákra vágott fetasajt, só, bors, zöldfüszerek (frissen, esetleg szárított),.

mialatt az apróra vágott diót egy serpenyöben kis lángon megpirítom (zsiradék hozzáadása nélkül, mert a dióban elég olaj van),  csíkokra vágom a kínaikelt, majd elkészítem az öntetet. a dresszinget ráöntöm a kínaikelre és a pirított dióval megszórva tálalom.  egy-két szelet friss kenyérrel vagy pirítóssal is nagyon finom.

elkészítési idö: 15 perc

ár: kínaikel € 1,50, tejföl + joghurt € 0,50, fetasajt € 1,00.

főzz az egészségedért-egyszerűen, könnyedén de műanyagok nélkül

trinity, viki, max és garffyka  indították el a kezdeményezést és kérték meg a gasztroblogolókat, hogy mutassuk meg, hogyan lehet egyszerüen nagyszerüt fözni - mindenféle E-szám nélkül, természetes alapanyagokból  könnyen, gyorsan, gazdaságosan.

az elmúlt évek során egy halom könyvet olvastam ebben a témában. az elején csak egész egyszerüen azért, mert érdekesnek találtam. aztán  egyszer csak bekattant, hogy jé én is mennyi minden egészségre káros dolgot  fogyasztok, anélkül, hogy tudatában lennék.

azóta sokat változtattam étkezési szokásaimon és közvetlen környezetemet is igyekszem kicsit befolyásolni – utóbbi itthon nem igazán nehéz, mert csak én fözök. valahol olvastam (sajnos nem emlékszem hol), hogy csak azt az élelmiszert kell/ szabad megvennünk, amelyet még nagyanyáink is felismernének, ha bevásárolni indulnának a modern hiperszuperekben.  mindazt, amit forgatnának kezükben, mondván ”ilyet még sosem láttam, mi lehet ez vajon?” – hagyjunk ott szépen a polcon.

egy másik  alapszabály szerint pedig ne vegyünk meg semmit, amit reklámoznak!

mától én is külön címszóval látom el az idevágó recepteket és remélem, hogy sikerül néhány kedves olvasónak hasznos tippeket adnom.

caipirinha

mr. R. kedvenc koktélja nagyon kellemes ital meleg nyári estéken. a caipirinha (ejtsd: kai-pi-rin-ja) brazília nemzeti itala, amelyet a cukornádpárlatból készítenek, ami a  cachaça(ejtsd: ka-sza-sha).

1 pohár készül a következökböl: 5 cl cukornádpálinka, 2-3 cikk lime (zöldcitrom), 2-3 kanál nádcukor, zúzott jég, mentalevél.

a zöldcitromot alaposan megmoso,m, megszárítom, majd 6 cikkre vágom és egy poharba 2-3 cikket teszek, megszórom a nádcukorral, majd kicsit összenyomkodom egy fa alkalmatossággal. ráöntöm  a zúzott jeget és a cukornádpálinkát, majd egy kanállal összekeverem. ha van mentalevéllel díszitem (ill. 2-3 levelet össze lehet nyomokodni az elején) – ma éppen nem volt. de anélkül is elfogyott.

sárgabaracklekvár

korán reggel kiszaladtam a kertbe, szedtem egy szakajtó sárgabarackot és nekiálltam sárgabaracklekvárt fözni. még tegnap megkértem mr. R.-t, hogy ugyan hozza már le a padlásról az alig egy hete felcuccolt beföttes üvegeket amelyek elötte két évig a spájzban porosodtak…

na jó, kicsit módosítok a fentieken: a barackot tegnap vettem a sarki török zöldségesnél, miután felizgattam magam azon, hogy  a fagyigépem nem müködött. így ki kellett találnom valamit, mihez is kezdjek a mai majdnem teljesen szabad napommal. még sosem készítettem lekvárt, mert saját kert híján vennem kell a gyümölcsöt, amit itt gyakran még szezonban is sokszor tényleg aranyárban mérnek. így ha összeszámolom, mennyibe kerül egy üveg lekvár befözése, könnyen oda jutok, hogy annyiból a legeslegjobb minöségü lekvárt is megtudom venni. persze tudom én, hogy az nem olyan, mint a saját…

de mi  nem is vagyunk  nagy lekvárevök. tegnap bevásárláskor már feltünt, hogy kedvezö áron van a sárgabarack és amikor barátném mesélte, hogy ö bizony épp sárgabaracklekvárt készít, kedvet kaptam hozzá. mert hát a sárgabaracklekvár az mégis csak más, több mint lekvár,  valami külön csoda: nincs nélküle se palacsinta, se diós vagy grízes tészta, se zserbó. tehát még akkor is elfogy, ha az ember nem szokott lekváros kenyeret enni. így hát nem maradt más választásom: leszaladtam  hat órakor és egy kosár barackkal tértem haza. az este folyamán igyekeztem nem túl sokat enni belöle, miközben a lekvárrecepteket tanulmányoztam az interneten. jegyzeteltem vagy egy oldalnyit és közben kikristályosodott, hogyan fogom készíteni: héja nélkül, nem-turmixolva, csak zselésítöcukorral, egy löttyintés barackpálinkával a tetején (konzerválóként), forrón fejre állítva, szárazdunsztba állítva.

kb. 2,5 kg sárgabarackot megmostam, majd huszasával egy nagy lábas forrásban lévö vízbe tettem öket, ahonnan gyorsan ki is kapkodtam öket, majd lehúztam a héjukat, kimagoztam (a magokat nem dobtam ki). a barackot megmértem (éppen 2 kg lett) és egy nagy fazékban összekevertem egy citrom levével és 1 kg zselésítö cukorral. gyakori kevergetés mellett felföztem és kb. 30 percig föztem, ezalatt szépen szét is estek a barack-felek. egy kistányérra csöppentve ellenöriztem, hogy zselésedik-e. remekül zselésedett. a lekvárt a forrón kimosott üvegekbe töltöttem, az üvegek  felét meglocsoltam egy-egy evökanál sárgabarack pálinkával (és megjelöltem az üvegek tetejét egy A-val), majd az összes lekvárosüveget becsomagoltam újságpapírba és fejreállítva egy kartondobozba tettem, amelyet pokrócba csavartam és egy garnitúra “vendég”-ágynemüvel megpakoltam.

pisztácia-fagyi

ma délután nekiálltam fagylaltot készíteni. ki szerettem volna ugyanis próbálni a vadonatúj fagyigépemet. elkészítettem a fagyialapot a következökböl: 8 dkg cukor, 2 dl tej, 2 dl tejszín, 1 tojássárgája, 7 dkg pisztácia.

 a cukrot felolvasztottam a langyos tejben, azalatt egy serpenyöben megpirítottam a pisztáciát, majd 1 evökanál cukorral megdaráltam. a félig felvert tejszínhez kevertem a tojássárgáját, majd a kihült cukros tejet, amelyben elözöleg elkevertem az örölt pisztáciát.  a fagyialapot betettem a mélyhütöbe, 20 perc alatt kiteregettem, majd elökaptam a fagyigépet, hogy a lehült alapból fagyi legyen… de nem lett… mert ez a szép gép, nem kapcsol be….

akármit is csinálok vele. igaz földhöz még nem vágtam, de mr. R. is próbálkozott – már hozzászokott, hogy mindig van valami gépem, ami nem akart úgy, ahogy kéne és eleddig mindent sikerült is beindítania.  kivéve a fagyimasinát:-( az ebay-en vettem, már írtam is az eladónak…. szorítsatok, hogy gond nélkül kicseréljék…

valamilyen pótcselekvésre van szükségem: bogi barátnöm elcsábított sárgabarack-lekvár-befözésre, úgyhogy szaladok még venni néhány kilót. láttam ma délután, hogy nagyon szépek vannak megfizethetö árban (normális esetben mindig aranyárban adják….).

a fagyit meg majd igyekszem 2 óránként átkeverni….

kínaikel-saláta

tegnap ettem elöször kínaikelt. legalábbis tudatosan. eleddig legfeljebb a kínai étteremben (mint wok-zöldség), de nem tett rám különösebb benyomást. ellentétben a tegnapi vacsora-salátávál:

hozzávalók 1 személyre: 4 csíkokra vágott kínaikel-levelet , 2 durvára reszelt répát , 1 marék mungobab-csírát összekevertem az öntettel, amely  1 ek méz, 2 ek szójaszósz,  3 ek olívaolaj,  örölt fehérbors, örölt gyömbér hozzáadásával készült, majd megszórtam 1/2 maréknyi pírított dióval.

kellemesen friss ízü saláta lett az eredmény, amely  remekül elöre elkészíthetö akár munkahelyi ebédként is, hiszen nem árt neki, ha a saláta összekeveredik az öntettel. a diót viszont mindenképpen csak fogyasztás elött szórnám majd rá. 

paradicsomos kefir-kenyér

nyaralásunk alatt egy dolog nagyon hiányzott: a saját kenyér.  nagyon vártam már, hogy végre itthon süthessek kenyeret, hiszen annyira más az íze, mint a készen vásároltnak.  ezt a receptet olyan hat hónapja találtam, azóta gyakran készítem, mert nagyon finom és a siker garantált.

hozzávalók: 4 dl kefír, 4 ek olívaolaj, 2 tk cukor, 2 tk só,  40 dkg búzaliszt, 20 dkg teljeskiörlésü búzaliszt, 1 kocka élesztö, 6ek parmezán, 12 apróra vágott szárított paradicsom.

a hozzávalókat a kenyérsütöbe teszem és a normál programon dagasztom/ sütöm. a paradicsomot csak a sípszónál adom hozzá, hogy a darabok egyben maradjanak. úgy is lehet, hogy már az elején hozzáadom, akkor a kenyér kellemesen vöröses színü lesz és a paradicsomdarabok nem láthatóak benne. mind a kétféleképpen nagyon kellemes ízü szendvicsalapot kapunk. egy kis vajjal, sajttal, csírával remek munkahelyi tízórai lesz belöle.   

argánolaj

néhány hónappal ezelött kaptam mr. R. növérétöl egy üveg argánolajat. vicces módon épp röviddel elötte áradozott egy barátnöm az argánolajról mint csodaszerröl, amely igencsak borsos áron szerezhetö be. így aztán gyorsan félre is tettem és jó ideig meg sem mertem kóstolni, mondván, ha olyan ritka és drága, akkor jobb lesz becsben tartani. és hát az igazat megvallva, azt sem tudtam, mi fán terem. hála zsófi blogjának nemcsak utóbbit tudtam meg, hanem sok-sok további információt is felhasználását illetöen. szerintem a világ egyik legizgalmasabb olaja:

“Exkluzív gourmet ízesítő és kozmetikai csodaszer egyben: az arganfa terméséből évszázadok óta készítenek olajat a marokkói Sous-völgyben. Ez a sziklás vidék az egyetlen a világon, ahol ez a makacs növény hajlandó megélni, rengetegen próbálkoztak másutt is a termesztésével, hiába. A fa egyébként örökzöld, törzse és ágai olyan keszekuszák, csavarosak, hogy a helyi kecskék is könnyedén fel tudnak rá kaptatni, hogy megdézsmálják a nagyra nőtt olívabogyóra hasonlító, keserű ízű termést (már ez maga igazán érdekes látványt nyújt :). Lecsócsálják a termésről puha, zöld burkot, a mag azonban annyira kemény, hogy ehetetlen, így azok a fa alatt landolnak.
Maga az olaj készítésének módja sem változott a századok alatt: még mindig a helyi asszonyok végzik a betakarítástól (ez tulajdonképpen a magok összeszedegetését jelenti a fa alól, a kecskepiszok közül...) a pörkölésen keresztül a préselésig (kézzel!). 100 kg termésből így legalább 7 óra munkával mindössze 1 l olajat nyernek. A pörköletlen termésből nyert olaj a berber asszonyok egyik legfontosabb szépségtitka: magas E-vitamin és antioxidáns tartalmának köszönhetően kiváló bőrápoló.

 A pörkölt argandióból préselt olajat pedig a konyhában használják fel.
Az zit argan, vagyis arganolaj színe vörösesbarna, illata erőteljes, mély, összetett. Ízre rendkívül aromás, nyomokban a tökmag-, szezám- és a dióolajra emlékeztet, de azoknál még lágyabb, karakteresebb, izgalmasabb. Egy-két cseppje elég ahhoz, hogy elvarázsoljon egy ételt. Hazájában elsősorban édes ízekkel párosítják: mézzel és joghurttal keverik, vagy gyümölcstálra cseppentik. Alapösszetevője az amlou-nak, ami tulajdonképpen az amerikai mogyoróvaj marokkói megfelelője, kenyérre kenve, vagy mártogatóként fogyasztják - édes, bűnös, isteni. De báránykuszkuszt és salátákat is ízesítenek vele.
Tekintve az előállítás körülményeit, nem túl meglepő, hogy az arganolaj meglehetősen (de nem megfizethetetlenül) drága. Az már talán inkább, hogy itt Nyugat-Európában már a szupermarketek polcain is fellelhető, de még Budapesten is legalább két helyen (Culinaris, Vom Fass). A tradicionális marokkói recepteken túl nemigen van bevett felhasználási módja, lehet tehát kísérletezgetni! Ajánlják sütőtökkrémlevesbe (kipróbáltam, zseniális), de salátákat, gyümölcsöket, hús- és halételeket is izgalmas irányba repíthet el.”

én egy nagyon egyszerü zöld-salátát készítettem. a zöld mellett volt még benne: paradicsom, 1 szál zöldhagyma, 1 cikória, 1 apróra vágott répa. meglocsoltam egy kevés argánolajjal és finom balzsamecettel, majd a tetejét megszórtam pirított tök- és napraforgómaggal és egy kis apróra kockákra vágott parmezánnal.  ez tulajdonképpen egy alapsalátám és jó példája annak, hogyan lehet, egy hétköznapi salátát finom olajjal-ecettel különlegessé varázsolni.